A berlini szinházi élet nek különös eseménye a nemrég feltünt Piscator színháza. Ennek a színháznak célkitüzése: paradoxon. Piscator szerint a színpad nem állhat politikai célok, társadalmi osztályok szolgálatában. Tehát: szívesen kacérkodik a mai, gyakran propagandisztikus orosz irodalommal, mert hiszen ezzel akarja jelezni, hogy a színpad felül áll a politikumon és ha eddig a polgári osztályok darabjai töltötték be a színházak műsorait, úgy ezt a politikamentességet, ha úgy tetszik, akár bolsevista darabokkal lehet leghelyesebben reprezentálni.

Ernst Toller uj darabját Piscator színháza adta. Az előbbi megállapítás szerint: természetesen. És mégsem így. Toller színpadi multjának valóban nem volt szüksége arra, hogy Piscator színpadi felfogásának igazolásául, bizonyítékául szolgáljon. Mert aki egyszer látta, sohasem felejti el, sem a Massenmensch, sem a Maschinenstürmer forró, megrázó, magunkból kilendítő estéit.

Toller uj darabja mögött saját életének tragédiája izzik. Toller a bajor népköztársaság egyik vezető egyénisége volt, aki ezért hosszú éveken át egy bajor börtönben senyvedett. Itt írta meg azokat a darabjait, amelyek nevét az egész világon ismertté tették és előkelő helyet biztosítottak a rabnak a modern irodalomban.

A Hoppla, wir leben! áttöri a színpad mai formáját és kísérlet arra, hogy a színpadot a filmmel egyesítse. Itt a film szervesen hozzátartozik a darabhoz és azt a célt szolgálja, hogy a történésnek perspektívát adjon. Az írónak olyan közölnivalója van, amelynek szereplője maga az ucca, idő, kor, sőt talán így, maga a történelem. Az előjáték szereplő filmjét az író így jelzi: Ger�äusche, Sturmglocken, Streiflichter Knapp, Szenen eines Volksaufstandes etz. Az előjáték és az elsőfelvonás közé az író megint filmjátékot iktat, sőt a filmet még kórussal kisérteti. Ilyen filmscénák:

1919.Vertrag von Versailles.

1920.Börsenunruhe in New-York. Menschen werden irrsinnig.

1921.Fascizmus in Italien.

1922.Hungern in Wien. Menschen werden irrsinnig.

1923.Inflation in Deutschland. Menschen werden irrsinnig.

1924.Lenins Tod in Russland.

1925.Gandhi in Indien.

1926.K�ämpfe in Kina. Konferenz europ�äischer Führer in Europa.

1927. Zeugerblatt einer Uhr, Die Zeiger rücken vor, erst langsam, dann rascher und rascher...

Ger�äusche: Uhren.

Ezek az évek és ezek a jelzések a börtönben senyvedő számára a külvilág összefogását jelentik. Mialatt börtönben senyvedt, ennyi történt.

Az előjáték: Börtön, ahol a levert Spartakus lázadás vezérei tiz nap óta várják halálos ítéletük végrehajtását. Tíz nap. Minden perc: a késlekedő halál. Az őrülésig felfokozott várakozásban végre kinyilik az ajtó és beköszönt az élet: a kegyelem .Van, aki elviseli, de e történet hőse – Toller Karl Thomasnak nevezi el magát – beleőrül.

A börtön sűrű levegőjében összesűrített élet „Grösse, Feigheit, Heroismus der Revolutionsperiode-” Töményített élet, mert hiszen a halál már megjelezte végét. Ebben a kis összesűrített képben nemcsak emberek, de idők osztatlan teljessége.

fiz azután maga a darab: hét év után az őrültek házából kiszabadult Karl Thomas: Egészséges. És nekilendül 1927-nek. Mint őrült a gummifalnak. Nyolc év után Thomas visszakerül az életbe és nem találja meg önmagát. Sorra felvonulnak az előjáték alakjai. Killmann, kiből miniszter lett, a szerető, akinek asszonyisága feloldódik a munkásmozgalomban. A szerelem számára nem több: szép játék. De a játék is komolyan veszi. Azután találkozás a régi harcostárssal. Ami Thomasban megmaradt, ami számára az egész világot betölti, életének nagy eseménye: a revolució, ezek számára azonban már csak epizód, mert az élet a maga mindennapi harcában nagyobb feladatok elé állította őket.

Thomas ebben a világban nem talál magára. A szavak is elvesztették régi misztikus értelmüket, a régi izzás lehült, minden leegyszerűsödött. Más a nő, akit ujra megtalál és akit nem köt a szerelemben eltöltött éjszaka. „Ein Blick, den ich mit fremden Menschen tausche an verwehrter Strasse, kann tiefer mich an Ihn binden, als irgend eine Liebesnacht”.

Thomasnak választania kell: vagy uj erővel kezd uj élethez, vagy tönkremegy belé.

Megindul az élet felé. És előbb a gyermekekkel találkozik. Az 1927. év gyermeke kineveti. Mert még a gyermek szemében sem hős, de buta az, aki olyan harcba kezd, amelyben győzni nem lehet.

Visszatér munkás életéhez. Választási jelenet, választási komédia. Az 1927. év munkásának öncsalása. És ebben a választási mechanizmusban, Thomas a régi hitet keresi, a régit, amely a földet, eget és a csillagokat is el tudva volna sodorni. És ebben a keserű pillanatban először villan fel benne, hogy nem való ebbe az életbe, de ott van helye a bolondok házában.

De ki kell inni a keserű poharat. Thomas nem hagyja magát. Egy nagy szállodában kap szállást, amelynek szobáiban az író szinte koncentrálja 1927 életét. A szeparéban a bankár és a forradalmárból lett hitehagyott miniszter pezsgőznek titkos üzletekre. A másik szobában új világ nyilik Thomas előtt: maga az egész világ. A rádión hallani az oceán felett repülő beteg szívverését, itt a Missziszipi árad, ott Sanghaiban lázadás... lázadás Afrikában... és mindenen keresztül a jazz-zene a piramisok lábánál a Mena Hou seban: Hoppla wir leben! De Thomas megtudja azt is, hogy a villanyosság couja a villamosszék és immár Londonból Berlint fel lehet robbantani.

Fényváltozás. A szálloda különszobájában „szellemi fejmunkások” vitaestélye: Az emberiség útja az önkéntes kihalás. Ide téved be Thomas, a szálloda pincére, akinek felteszik a kérdést, hogy vajjon az első nőnél, aki útjába akad, e finom ösztönét fogja előbb megkérdezni, vagy minden kérdezés nélkül teszi magáévá. Uj fényváltozás. Hotelszoba, ahol a miniszter lánya adja ki kedvesének az 1927 romlott lányának jelszavát: „Vielleicht degoutiert ihr M�änner mich... Z�ärtlich im Bett können nur Frauen sein”.

A minisztert egy hackenkreuzler diák abban a pillanatban lövi le, amikor Thomas úgy határoz, hogy ő teszi el láb alól régi társát. A diák elmenekül, Thomas utána veti magát és már már eléri a diákot, aki még odakiálthatja, mért ölte meg a minisztert: Mert bolseviki, mert forradalmár, mert eladta az országot a zsidóknak.

Thomasban összeomlik minden. „Látod, hogy ég a ház, vödröt ragadsz, oltani akarsz és víz helyett olajat öntesz a lángok közé”.

„Nagy riasztásra, vihart harangozol a város fölött, de az alvók hasra fekszenek és tovább horkolnak...”

És rájön arra, mi végső konkluzió:

„Ich bin der Welt abhanden gekommen.

Die Welt ist mir abhanden gekommen” .

Thomast a merénylő helyett elfogják. Még egyszer visszakerül a bolondok házába, hogy megvizsgálják, épeszü-e. A könyv legszebb jelenete ez. Thomas beszámol arról a bolondokházáról, amit kint talál az életben. És miről azt hiszi, hogy az őrület tetőfoka, arra az orvos azt mondja: normális, normális, normális. És végül Thomas megállapítja 1927 igaz diagnózisát: az élet és a bolondokháza között nincs immár határ. Ugyanazok az emberek, akiket benn gummifalakban tartanak, künn az életben legázolják embertársaikat.

És levonja a végső konzekvenciát: megállapítja, hogy az elmeorvos a legbolondabb bolond.

Utolsó jelenet: megint együtt vannak a régi társak, akik ellen az a vád, hogy a gyilkos Thomas segítőtársai voltak. Kopognak a falak, rabnak rab jelet ad. És e kopogás közben megérzi Thomas, hogy semmi sem változott. Kezdődik előlről a tánc. És most szinte felmagasztosulás számára az őrület, amelynek tobzódásában öngyilkos lesz.

Hoppla wir leben! Ez a keserü, ez a gúnyos címe ennek a különös történetnek, amelynek egy sora sem íródott feleslegesen.

Börtön magányán érett meg ez a darab ós hogy Toller kiszabadúlt, tragikus magasságban összeütközött az élettel. Mintha aeroplánok mennének egymásnak, mintha lázálomban csillagok ütköznének egymásba. Az a földgolyóbis, amely 1919 lázában hordta magán Ernst Tollert és az 1927 földgolyóbisa. Toller irodalmi pályafutásának tetőfokára jutott fel új darabjával. Mert ez saját tragédiájának tetőfoka is. Hogy ezt a tragédiát mégis legyőzi, talán egyetlen vigasztaló motívum az a véresen gúnyos cím, amely jazz-zenével kisérteti az életet.

A rádió valahol a piramisok alján a finom hotelben Kairóban, mialatt a tüdővészesek charlestont táncolnak huzza a slágert, az ezerkilencszázhuszonhetest: Hoppla wir leben. (Budapest)

*Ernst Toller: Hoppla, wir leben! Drama Gustav Kiepenheuer Verlag, Potsdam.