A bukaresti hetilap külön mellékletben, a 22 Plusban köszönti a kilencvenéves filozófust, Mihai Şorát. Matei Călinescu felvázolja Şora életútját és a kiváló gondolkodó életművét. A szókratészi modell szerint a bölcs nem ír. Şora, miután 1947-ben első kötete, a Du dialogue intérieur franciául megjelent a Gallimard-nál, húsz évig hallgatott, igazi bölcs lett tehát, egy drámai tapasztalat következtében. 1968 után kezd ismét írni, viszonylag keveset, főleg szókratészi dialógusban fejti ki gondolatait. Könyvei többnyire terjedelmes dialógusok, ezeket tartalmazza a Firul ierbii (Fűszál) című gyűjteményes kötete is. Húszéves hallgatásáról többször beszélt 1989 után, visszafogottabban már azelőtt is. 1968-ban, már Franciaországból való visszatérése után azt hitte, nyitás van, megszűnik a cenzúra Romániában, s a Familiában közzéteszi párbeszédeit a „költészet értelméről”; a kötet még várat magára tíz évet (Sarea pămîntului – A föld sója). Újabb hét év telik el az A fi, a face, a avea (Lenni, tenni, birtokolni) kötetének megjelenéséig. Majd csak 1990 után publikál.

1948-ban tér haza Franciaországból szüleit meglátogatni; ott – szavai szerint – „visszatartották”, franciaországi antifasiszta tevékenysége ugyanis elég volt ahhoz, hogy belépjen a francia kommunista pártba, itthon pedig az Ana Pauker által vezetett külügyminisztériumban lett hivatalnok. Két évre volt szüksége ahhoz, hogy tisztába jöjjön a hazai politikai viszonyok borzalmaival. Călinescu megjegyzi, hogy Şora baloldaliságának semmi köze nem lehetett a marxizmushoz, más intellektuális légkörben formálódott. A Firul ierbii-ben azt vallja, hogy sohasem volt marxista, egy adott pillanatban talán leninista lehetett. (Lenin neve egyébként első francia nyelvű könyvében is előfordul.) Şora bölcsessége a legnyilvánvalóbban a Firul ierbii című könyvében (1998) kerül megfogalmazásra, itt a filozófus és a polisz (város) közötti viszonyt fogalmazza meg, legtöbb politikai vonatkozású cikkét és interjúját ebben a kötetében gyűjtötte egybe. Bölcsességére egy zárt univerzumban való kényszerű hallgatás nyomja rá bélyegét, s ennek mindig „keserű az íze”. Filozófiájának lényege tulajdonképpen a „még nem jött el az ideje” alapállás; nem fordulhat el a történelemtől, de nem is zárkózhat a múltba, a középút tulajdonképpen a remény sugalmazója. „A bölcsesség alapjában véve remény, mely a kétségbeesésből üt át.” Şora szereti a bölcseket, a bölcsességet, épp ezért képtelen a hatalom gyakorlására, ami nem jelenti azt, hogy ne elmélkedjen erről, ne fejtse ki nézeteit a politika világáról. Tisztában van azzal, hogy a politika korrumpál, veszélyessé válhat, akár a kábítószer. A bölcs nagyvonalúan bánik azzal, amit tud, azokkal a válaszokkal, amelyeket feltett kérdéseire adni tudott, s ezek a válaszok olykor újabb kérdések, melyeket ki kell hámozni a beszéd homályából, pontos megfogalmazással kell további kérdések megválaszolására alkalmassá tenni. Cioran szerint, ha Şora Franciaországban marad, könyveket írt volna, egyetemi karriert csinál, egyszóval hétköznapi életet élhet. Romániában be kellett zárkóznia önmaga világába. Matei Călinescu hosszan sorolja Şora adottságait, elemzi a fiatalokkal való kapcsolatát, nehéz cenzúraviszonyok között megvalósuló alkotását, hosszú életét. (22, 2006. nov. 7.)