...az emberiség számára többé nem az a legfontosabb feladat, hogy új utakat keressen a további tudásfelhalmozásra. Sokkal inkább azt kellene tudnia, hol keresse a választ azokra a kérdésekre, amelyekre már valahol, valamikor megtalálták és leírták a választ."
DOUG ENGELBART
Az Internet jött, látott, és győzött, de nyilvánvaló, hogy az Interneten található információk elenyésző hányada lehet olyan, ami valóban érdekelheti az embert. Valamikor azt a jelmondatot hallhattuk, hogy a tudás fegyver, ma azt mondhatjuk, hogy az információ hatalom. A természeti népek "őstudása" arra vonatkozott, hogy a természetet nem szabad pusztítani, nem szabad az embertermészet rendszerből az egyensúly megbontásával kilépni. Ezt talán el is lehet fogadni olyan kiindulópontként, amely azt a cselekvési normát határozza meg, aminek alapján eldönthetjük, mi van a közvetlen destrukción innen, és mi van azon túl. E normák ha nem is szolgálhatnak minden cselekedet etalonjául legalábbis letiltják a közvetlenül és nyilvánvalóan életellenes cselekedeteket. Erre vonatkozik a "Ne ölj!" és a "Ne tedd tönkre a természetet!" parancsa. [...] A Világháló cenzúrázása, a hozzáférhetőség korlátozása csakis ilyen alapon igazolható: letiltható mindaz, ami erőszakra, megsemmisítésre vonatkozik. Így jutunk el egy olyan lefelé "lehatárolt" értékrendhez, amely arra utal, hogy egy bizonyos minimumon (tízparancsolaton) felül minden értékválasztás megengedett és tolerálható. Olyasmi ez, mint egy különlegesen kreatív elme által kitalált világméretű szociálantropológiai kísérlet. Kösd össze az embereket úgy, hogy bármikor kapcsolatba léphessenek egymással, földrajzi helyüktől függetlenül, de érintkezésük egyetlen eszköze az írás lehet és figyeld meg, mi történik. Vajon kialakulhat-e ebből valamiféle társadalom? Ha igen, hogyan működik? Érvényesek-e rá a "valódi" társadalom törvényszerűségei? És a legfontosabb kérdés: milyen kapcsolat, viszony van a valódi" és a kibertársadalom között? Vajon nem fenyeget az a veszély, hogy az emberek "kivándorolnak" Kibériádába?
Információs dzsungellé [...], furcsa, lényszerű organizmussá kezd válni az Internet. A múltunkat a körénk felhalmozott tárgyakkal jelezzük magunk számára. Az Interneten egyre nehezebben találjuk meg a múltat. Élő, mert naponta változik, de csak jelen ideje van, nincs történelme, nincs múltja, mert nincs másolata. [...] Az Internet jött, látott, és győzött. Értelmetlen az eredeti és a másolat megkülönböztetése, hiszen tökéletesen egyezik a kettő. [...] Minden operációs rendszer alapparancsa a copy művelete, a digitális világ lényegi eleme a másolás (egy billentyűleütés kérdése az egész). Amikor a hálózaton lekérünk valamit a képernyőnkre, akkor tulajdonképpen egy másolatot kapunk a világ valamelyik számítógépéről elkért információról, amit elmenthetünk magunknak, ami már a miénk. [...] Nagyon nagy elhatározás kell ahhoz, hogy a copyright kérdését egy szigorú nemzetközi kooperáció révén meg lehessen oldani. Addig is a copyright helyett marad a következő: Copy? Right! Azaz csak másolj nyugodtan!
Nyilvánvaló, hogy az Interneten található információk elenyésző hányada lehet olyan, ami valóban érdekelheti az embert, [azonban] olyan gyors a fejlődés, hogy nem merünk megszabadulni bizonyos ismeretektől, amelyek eddig fontosak voltak. Például szükséges-e mindenkinek tudnia fejben számolnia? Kell-e az olvasást oly mértékben gyakorolni, hogy a regényeket mindenki elolvassa, amikor pedig filmen láthatja? Meg kell-e tanulni a csillagok alapján tájékozódni, hiszen a városi emberek alig-alig látják a csillagos égboltot? Lényeges dolgokhoz ragaszkodunk-e, amikor ezeket az ismereteket megköveteljük, vagy maradiak vagyunk? [Hiszen] nyilvánvaló, hogy az Internet jött, látott, és győzött. A kritikai tudat azonban nem adottság, hanem kulturális norma, amelynek elsajátítása bizonyos feltételek között történhet meg. [...] Azon a napon, amikor a tanulók az iskolán belül, a Net révén egyszerre kaphatnak asztronómiai/lógiai választ ugyanarra a kérdésre, akkor a modernitás azon projektje, amit iskolának nevezünk, komoly kihívás elé kerül.
A leírt hagyomány ugyanaz maradt, legfeljebb a befogadói magatartás, annak jelentése változott meg radikálisan. Furcsa, de [az Internetnek] mintha orális jellege lenne, mint az élő beszédnek. "A szó elszáll, az írás megmarad" helyébe jön "a bit elszállhat, a bit megmaradhat"? [...] Könnyen megjósolható hiszen már ma látszik , hogy a környezetszennyezés jövőbeni formája az információszennyezés lesz. Rövidebb-hosszabb időn belül minden iskola [...] Microsoft-függő lesz [...], a Net előtt kulturálódó s nem véletlenül nem használom az olvasó kifejezést tanulókról az iskola egyetlen biztos, azaz felelősségvállalást is jelentő tudással rendelkezik, s ez a különböző kommunikációs szoftverek halmazára vonatkozik. [De] több középiskolai tanárt ismerek, aki ahhoz teremtett lehetőséget, hogy iskolájából ne kerüljön ki olyan tanuló, aki ne tudna számítógéppel önállóan szöveget készíteni. A legjobb az lenne, ha például a szövegszerkesztést a magyar irodalom tanára tanítaná. [...] A számítógép ma már szükséges eszköz, majdnem ugyanolyan, mint a golyóstoll. Manapság azonban még az ilyen igazgatói viselkedés sem általános, aminek természetesen nem csupán szemléletbeli, hanem anyagi okai is vannak. Az 1980-as évek komoly félelme, nevezetesen, hogy a PC drámaian túltechnicizálja az iskolát, nem vált valóra még a tőlünk nyugatabbra eső, gazdag "első világban" sem. A PC egész egyszerűen túl drága volt ahhoz, hogy valóban teljes mélységében átalakíthassa a tudás átadásának csatornáit. A nagy fenyegetés, nevezetesen a személyiség és a személyesség átalakulása, illetve eltűnése [...] nem valósult meg. Az osztályterem továbbra is afféle kísérleti agóra maradhatott, az évszázada kiosztott lapok közül néhányat ugyan kicseréltek, de a játék a már megszokott szabályok szerint volt lejátszható.
Más kérdés, hogy az olvasás súlya az 1980-as években is tovább csökkent, s könnyű volt ezért a Big Brothert, azaz a televíziót, illetve annak összes "kistestvérkéjét", közöttük a különféle számítógépek és játékmasinák, a kis képernyők sorozatát tenni felelőssé. [Igaz, hogy] az Internet jött, látott, és győzött, de nyilvánvaló, hogy az Interneten található információk elenyésző hányada lehet olyan, ami valóban érdekelheti az embert. A munkaerőpiac és a tudomány követelményeiből való kiindulás helyett az egyéni és a helyi problémákat megfogalmazó, azokra választ kereső problémamegoldó tanulásra került a hangsúly. [...] Fontosabbá kezd válni legalábbis a pedagógiai elméletekben a párbeszéd (kommunikáció) és az összetartozás (kohézió), mint magának a párbeszédnek a tartalma; az "eljárás" maga fontosabb lesz, mint az eljárás eredményeként elsajátított kognitívumok rendszere... A tudományos ismeretek kb. tíz esztendő alatt duplázódnak, az elvek, a jelenségek magyarázatai átfogalmazódnak, a súlypontok eltolódnak. Bizonyos tudományágakban a tankönyvek igazságtartalma ötévenként, más ágazatokban akár évenként is feleződik. A legunalmasabb közhely, hogy világunk hihetetlenül bonyolulttá vált. Az információkat feldolgozó rendszereink jóval egyszerűbb körülményekre vannak "méretezve". Ki-ki szakértelmétől, érdeklődésétől és ítélőerejétől függően világunk kisebb-nagyobb, de mindenképpen körülhatárolt szeletében képes csak tájékozódni. Ha el kell hagynunk a biztonságos terepet, ugyanúgy cselekszünk, mint ősünk, aki a sámánhoz fordult: keresünk egy szakértőt. [...] A legtöbb esetben egész egyszerűen arra az emberre hallgatunk, akiről úgy véljük, hogy tudja, mit beszél. [...]
Nyilvánvaló, hogy az Interneten található információk elenyésző hányada lehet olyan, ami valóban érdekelheti az embert. Az Internet sokak szerint hasonló mértékben fogja megváltoztatni kommunikációs szokásainkat, mint ahogyan a könyvnyomtatás megjelenése tette azt egykoron. Az információkat kioldja a hagyományos térbeli és időbeli kötöttségekből, és minden betáplált információt a Föld minden pontjáról gyakorlatilag bármely időpillanatban lehívhatóvá tesz. Minden használó lehet feladó és fogadó, így gyors visszacsatolásokat tesz lehetővé. Nem követel közvetlen és gyors válaszokat, tehát lehetővé teszi a tetszőleges idő alatt megfontolt választ. Akkor sem vész el az információ, ha valaki egy vitába később kapcsolódik be. A kommunikáció folytatólagossága akkor is biztosítható, ha valaki egy időre megszakítja a kapcsolatot. A hálózatba kapcsolt számítógépeken elérhető információk fizikailag ugyan szét vannak szórva a világ egész területén, a felhasználó számára mégis úgy tűnik, mintha egyetlen nagy információs bázissal lenne kapcsolatban, [s éppen ezért] a Net által okozott változásokat nehéz rangsorolni. Ez a nehézség a kihívás lényegével, azaz a struktúrák összeomlásával, az állandónak mondható együttállások, eljárások rendszerének megingásával függ össze. A tanítás akármilyen hitvallás szerinti hagyományt is követ, akár a porosz iskoláról, akár az alternatív oktatás legszabadosabbnak nevezett szektájáról legyen szó eljárásaiban valamilyen típusú módszerességet követel meg, amely ugyan személytelen, de éppen ezért másolható, adaptálható, azaz ismételhető. Még az egyetlen kivétel, a mestertanítvány viszony is rendelkezik némi rutinnal, másképpen szólva az oktatás rendszeressége valamely csatorna kiépítését jelenti. Abban a redundancia elkerülhetetlen, illetve kifejezetten jótéteménynek számít. Ezzel szemben a számítógép csak pontos kérdésekre tud válaszolni.
Vajon tudunk-e kérdezni? És egyáltalán vannak-e kérdéseink? A hálózaton való információkeresés a szokásos könyvtári kereséshez képest nehezebb. Nemcsak a megszokott, indexelt keresési módokat kell jól ismernünk, hanem értenünk kell a hálózat asszociációs logikáját is. Nagy problémát jelent a legnagyobb előny, a gyorsaság és a mennyiség. [Mert] nyilvánvaló, hogy az Interneten található információk elenyésző hányada lehet olyan, ami valóban érdekelheti az embert. Ha nem rendelkezünk azzal a képességgel, hogy nagy tömegű információt gyorsan áttekintsünk, egy adott szövegről villanásnyi idő alatt eldöntsük, fontos-e, kell-e nekünk, reménytelenül elvesztünk, hiszen akkor a mennyiség a gyors elérhetőség ellenére sem előny, csupán zavarba ejtő, a reménytelenség érzését keltő, leküzdhetetlen akadály. [Már-már motyogva feladnánk a harcot:] az Internet jött, látott, és győzött. Sohasem értettem, miért van sok számítógép klaviatúráján egy billentyű enter, egy másik pedig return feliratokkal, amikor mindkettőt ugyanarra a funkcióra lehet használni. [...] Azzal ugyanis, hogy belépünk (enter) az új világba (Internet/cyberspace), egyben vissza is térünk (return) a globális és virtuális közvetlen emberi kommunikáció univerzumába, ahol a communicatio új technikái a communitas praxisában kínálnak eddig sohasem látott új lehetőségeket.
Ha elfogadjuk azt a tézist, amely szerint a közvetítő maga az üzenet, akkor fel kell tennünk a kérdést, hogy miként változtatja meg a tudásról alkotott elképzelésünket a nemlineáris szöveg, azaz mit üzen a hypertext? Felejteni jó, felejteni hasznos, sőt: felejteni kell. Az emberi agy felejtőképessége nagy adomány. Mennyire értékes és használható a weben található információhalmaz? E kérdésfelvetéssel gyakran az információs szemétdomb metaforát szokás összekapcsolni. [...] Nyilvánvaló, hogy az Interneten található információk elenyésző hányada lehet olyan, ami valóban érdekelheti az embert. A dolog nagyon hasonlít ahhoz, amikor elmélkedünk valamin, gondolataink csaponganak, és ezer dolog jut eszünkbe egészen messze juthatunk a kiindulási problémától. Az interaktív kalandozás az asszociatív hálóban a felderítés izgalmának, szabadságának érzését adja. A hipertext-elv alkalmazása a hagyományos sajtóban is tetten érhető, pl. amikor a könyvben lábjegyzetet fűznek a szöveghez (ebben az esetben is az olvasó dönt: olvassa tovább, vagy "elugrik" a lábjegyzet-hivatkozás helyére). De az sem véletlen, hogy a multimédia-világ sikertermékei között szép számban vannak lexikonok. Bizonyos értelemben a lexikon a hipertext egyik ősalakja. A hipertextben való kóborlás szabadsága azonban nagyon is korlátozott, hiszen a felkínált lehetőségek éppúgy terelnek, mint a lineáris szöveg egyetlen iránya. Csak éppen az összefüggések mosódnak el. [...] A hipertext nem segíti azon képességünk fejlődését, hogy az információkat struktúrákba rendezzük, hogy különbséget tegyünk a fontos és a lényegtelen között, hogy fogalmainkat hierarchikusan építsük fel. A hipertext nagyszerű dolog, ha pontosan tudjuk, mit akarunk, vagy ellenkezőleg, időnk és kedvünk van valamilyen témában meghatározott cél nélkül kóborolni. De veszélyesnek, sőt lehetetlennek tartom azt az elképzelést, hogy egy tapasztalatlan növendék vezetés, orientáció nélkül ilyen jellegű virtuális könyvekből építse fel a tudását, [mert] a hypertext olyan elektronikus tehát monitorra íródott szöveg, amelyet nem csak egy irányban lehet olvasni. Tulajdonképpen nem is olvasni kell ha az olvasás passzív befogadót feltételez , hanem irányítani. Minden elolvasott szövegrész után ki kell választani a következő elolvasni kívánt szövegrészt, mert a szövegrészek többféle logika alapján is sorba rakhatók. [...] Nincs főszöveg, nincs vezérvonal, és akár mi magunk is beleírhatunk a már meglévő szövegrészekbe. [...] A hypertext a kanonizált befogadói attitűddel szemben beteljesíti az irodalmi műnek (az irodalomnak mint műnek) azt a célját, hogy az olvasó többé ne fogyasztó legyen, hanem a szöveg létrehozója. Az egymással számtalan módon összekapcsolt szövegek kölcsönösen hatnak egymásra, de egyik sem élvez elsőbbséget a másikkal szemben. Ily módon elmosódik a határ író és olvasó között, a szöveg pedig egy sohasem befejezett, képlékeny, élő, intertextuális szövetté változik.
Ezen a ponton persze felmerül a kérdés, hogy mi lesz akkor, ha a hálózatba kapcsolt egyenrangú szövegek [...] révén kikerülhetőkké válnak a társadalmi intézmények, például a formális oktatási programok által kanonizált tudásértelmezések? És az egyenrangú szövegek között mit fog jelenteni a tudás? Minek a tudását és persze kinek a tudását? Vajon tényleg az intézményesített oktatás végét hozza el a hierarchikus tudásblokk egyéni dekonstrukciója, vagy pedig csupán a tudás intézményei alakulnak át?
Az Internet jött, látott, és győzött. A tanulók Net előtti tevékenységének kontrollja egy olyanfajta Big Brother Monitoring Systemet jelent, amely a legsúlyosabban érinti kinek-kinek az intimszféráját. Azaz fájdalom az iskola az emberi jogok tiszteletben tartásának okán nem tehet lépéseket a technológiai kontroll révén való ellenőrzésre. A mostanában kialakítandó Sulinet esetében az állam semmiféle bürokratikus eszközt nem vehet igénybe annak ellenőrzésére, hogy tulajdonképpen mire is használják az adófizetők pénzéből telepített rendszereket. [...] Az iskola egyre inkább a Nethez való ingyenes hozzáférés színhelyét jelentheti, semmi mást. S az Internet az oktatás szempontjából csak annyiban teremtett forradalmian új helyzetet, hogy az iskola már nem határozhatja meg az ismeretek forrását vagy a tudásblokk elsajátításának a sorrendjét [...], akkor persze felvetődik a kérdés, hogy egy hierarchiától és kánontól mentes kommunikációs hálóban egyáltalán szükség van-e az iskolának mint a formális oktatás falakkal körülhatárolt tekintélyelvű intézményének a létére. Míg korábban a diktatúrák még azt is meg akarták szabni, mire lehetünk kíváncsiak, s azt is adminisztratív eszközökkel próbálták szabályozni, hogy konkrétan melyik munkahelyet választhatjuk, addig ma ezek a döntések nagymértékben az egyén felelősségi körébe kerültek át. Ez természetesen egyszerre jelent felszabadulást az állami adminisztráció nyomása alól s új terheket, amennyiben nagyfokú egyéni önállóságot feltételez a döntésekben. [...] Önmagában az is értéktartalmat feltételez, hogy az egyéni kíváncsiságot vagy a tantervkészítő hatalom előírásait tekintem-e kiinduló alapnak. [...] Szabad-e valamilyen általános pedagógiai érték alapján a tanulók döntési szabadságát korlátozni, avagy maga az egyéni autonómia lehet a nevelés elsődleges értéke? Belátható időn belül nem számolhatunk olyan hatalommal, amely az interaktív archívumok közötti kommunikációt globális méretekben, a hozzáféréstől a használat szintjéig strukturálná. Amennyiben ez mégis megtörténik, akkor a globális osztályterem egyben a globális börtön felépítését is jelenti...
Az Internet jött, látott, és győzött. A világot átfogó, decentralizált információs hálózattal a posztmodern leépítés minőségileg új szakaszába érkezett. [...] A Világháló ugyanis képes arra, hogy óriási mennyiségű digitalizált szöveghez, képhez és matematikai jellegű információhoz biztosítsa a világméretű hozzáférést. A világ nagy könyvtárainak katalógusai, a világirodalom nagy irodalmi műveinek eredeti szövegei, nagy kutatóintézetek kutatási közleményei, lexikonok, szótárak, kézikönyvek, teljes folyóirat- és újságarchívumok, tejes tananyagrendszerek hívhatók le. [...] Az elektronikus postával a másodperc töredéke alatt küldhetünk leveleket a Föld másik végébe. [...] Létrehozhatók iskolai és iskolaközi adatbankok, lehetővé válik az iskolák közötti világméretű kommunikáció.
Az Internet a legtöbb diák számára olyan virtuális játszóteret jelent, amely a kommunikáció sok-sok formáját kínálja. Van, aki kizárólag az elektronikus könyvtárak adatbankjait használja, van, aki virtuális múzeumokban bolyong, és olyan is akad, aki izgalmas szerepjátékokba bonyolódik a hálózat más felhasználóival. Mindeközben döbbenentes hatékonysággal tanulnak. [...] A hálózaton barangolva a legnagyobb természetességgel sajátítják el azokat a globális, kommunikációs normákat, amelyek megtanítására a formális oktatás évekig tartó programokkal sem képes. Ijesztő, hogy a tanteremből egyre inkább eltűnik a párbeszéd, merthogy az rendkívül időigényes dolog. Primitív, durva nyelvet használó, leegyszerűsítetten gondolkodó fiatalok tömegei kerülenk ki (majdan) az iskolákból. Ez is egy olyan probléma, amin önmagában nem segíteni, hanem rontani fog a számítógépek rohamos terjedése, hiszen az interaktivitás távolról sem azonos a beszélgetéssel. [...]
A szülők mellett elsősorban a tanároké a felelősség, hogy a jövő ne a testileg-lelkileg elsorvadt, képernyőhöz láncolódott, izolálódott információs "véglények" kora legyen. Minthogy pedig az úgynevezett informatikai társadalom, vagy a Net Age, ismét másféleképpen fogalmazva, a poszthistorikus/indusztriális/ modern társadalom oktatásra tett hatásai éppen a jelen és a közeljövő határán mozognak, ezért elkerülhetetlen az előrejelzés/jóslás oly gyakran kellemetlen műfaja. Sokan úgy vélik, az információs társadalomban nem lesz szükség tanárokra, vagy legalábbis szerepük teljességgel súlytalanná válik. Csupán passzív segítői lesznek a tanulók (legyenek azok bármilyen korúak) önálló ismeretszerzésének, amelyhez a technikai feltételeket a hálózat teremtette meg. S habár a hálózatra kapcsolódók száma exponenciálisan növekszik, ez a szám még mindig csak a lakosság töredékét jelenti [...]. A hálózaton talán a kommunikációs csatornák a legnépszerűbbek. [De] félő, hogy a hálózaton sem az oxfordi angol fog terjedni ami önmagában véve persze még nem katasztrófa, azonban a folyamatok összegződése nem megnyugtató. Egyre több ember mindennapjainak része az üzenetváltás a hálózaton keresztül. Mi ennek a nagy népszerűségnek az oka? A közvetlen emberi kommunikáció térben és időben korlátokat szab lehetőségeinknek. Egy helyen és egy időben kell lennünk, ha valakivel kommunikálni akarunk. A kommunikációs eszközökkel mindig ezt a két korlátot próbálták áthidalni. A telefon a térbeli távolságot tüntette el, a könyv mindkettőt. Már látszik, hogy az Internet minden kommunikációs eszközt be fog kebelezni, tehát nemcsak az információs, hanem a kommunikációs struktúra is egységesítésre vár.
Az Internet jött, látott, és győzött, [de] nyilvánvaló, hogy az Interneten található információk elenyésző hányada lehet olyan, ami valóban érdekelheti az embert. A Világháló kritikusai persze az új média számtalan ellentmondását is felsorolják. Utalnak például arra, hogy nagy bonyodalmak lehetnek a valóságos és virtuális világ között. A Világháló bár elősegítheti a szociális kompetenciák új formájának, a hálózati együttműködések kialakulását az információt szenvedélyesen, egyénileg fogyasztó elmagányosodását, elszigetelődését is okozhatja. Az érzékelés változatos formái helyett kilúgozott, redukált világot kapunk, amelyben a tömegkultúra áruesztétikája derékelektronikus fogyasztókká szocializál bennünket. A webtévé, az interaktív tévé is több szempontból a mi kényelmünkre fog hivatkozni: "Eddig a billentyűid előtt görnyedve kerested az információkat? Ülj a karosszékedbe, dőlj hátra, mi majd küldjük Neked, amit csak kérsz." A választás szempontjából a legfontosabb ellentmondás azonban mégiscsak az, hogy a Világháló interaktív mivolta, a megjelenés szabadsága radikálisan leépítette a kiválasztási kritériumok eddig működő hagyományos rendszereit.
Az Internet jött, látott, és győzött. A Nintendo és társai elleni érvek [...] alapos revízióra szorulnak. Nem állítom azt, hogy az elektrokalandor Mario és a Mario és a varázsló között az előbbi éppen úgy és oly módon gazdagítja a lelket, mint a magaskultúra nagy alakjának, Thomas Mann-nak a hőse. Mindössze azt állítom, hogy a probléma nem a magaskultúra felől nézve felismerhetetlennek bizonyult világok elítélésének a kérdése csupán. [...] A kulturális különbség éppen abban áll, hogy megannyi olyan jelenség és ismeret kerül be egyik napról a másikra az úgynevezett iskolai tudás keretébe, amelyről elsősorban annyit tudunk, hogy annak gazdagsága, esetleges komplexitása, hagyománya a mi magas kulturális teljesítmények mérésére alkalmas műszereinkkel értelmezhetetlen. Nyilvánvaló, hogy az Interneten található információk elenyésző hányada lehet olyan, ami valóban érdekelheti az embert, s az írás szegényesebb, korlátozott kifejezőerővel bír a személyes találkozáshoz, a beszédhez képest, hiszen az információk közvetítéséhez egyetlen csatornát vesz igénybe. [...] Vizsgáljuk meg, milyen változást hozott az írott szövegek tekintetében az információs forradalom. Az információ hihetetlen bősége és gyors hozzáférhetősége türelmetlen habzsolásra késztet. Semmiről sem szeretnénk lemaradni. Nincs türelmünk a hosszú szövegekhez. Sok rövid szöveget futunk át nagyjából, felületesen, és alig valamit olvasunk el alaposan. Ez a folyamat nem a hálózattal kezdődött. A 100 híres regény és az ehhez hasonló kiadványok azt sugallják, hogy az élmény, a mű helyettesíthető a sztorival a tudás azonos az információval. Azonban a hagyományos oktatás elsősorban a nyomtatott könyvre épül és arra a befogadási módra, ahogyan a nyomtatott könyvet olvassuk. A nyomtatott könyvet elejétől a végéig el kell olvasni. Azaz megváltoztathatatlan, zárt egész. Az olvasó a cselekmény passzív követésére van kárhoztatva. A könyvbe nem tudunk beleírni, hanem mindig csak követni lehet. [...]
Ha az intézményes oktatás fel kívánja venni a versenyt a kommerciális software-piaccal, akkor a formális oktatási programoknak is olyan sokszínű vizuális környezetben kell megjelenniük, amelyben a tanuló maga választhatja ki a rendszer vagy a tanegység bebarangolásának útvonalát. És nem mindig tudjuk megmondani azt, hogy egy-egy kreatívabb diák az egyes ismereteket honnan szerezte, a Net általi ismeretek pedig sehol sem garantáltak (vö. a hitelesség kérdésével). Avagy egyik percről a másikra összeomlott az iskola egyik legfontosabb sajátossága, nevezetesen az, ha idiotizmust oktattak is falai között, hozzávetőlegesen tudtuk, ki miért és milyen elfogultságokkal, mit tanít. [...] Mégsem mindegy, hogy a diákok Szörényi Levente Web Site-járól értesülnek Kun László tetteiről vagy éppen Kristó Gyula történészi tanulmányaiból. A jelenleg ismert keresőmotorok szépen és szolgálatkészen mindegyiket a gyerekek elé szállítják, s a hitelesítés kerete az iskola lesz, amely a számítógépet adta, amely rendelkezésre bocsátotta az autoritást, azaz a gépet. S mit nevezünk valódi" tudásnak? Miként jelenik meg hatványozottan ez a probléma az Interneten? [...] Mi teszi a kanonizált tudást értékesebbé a felhasználó nevezzük így alternatív tudásánál? Milyen problémákat vet fel, ha a hálózaton elérhető adatbázisokat, web-lapokat és virtuális könyvtárakat tekintjük az információszerzés alapjának? Építhető-e kizárólag a távoktatásra a jövő iskolája? Milyen hatásokat eredményez a hálózat csatornáján át megvalósuló emberi kapcsolattartás, a hálózati kommunikáció? Hogyan tekintsünk a kibertér társadalmára? Vajon milyen lehet egy közösség, amelynek tagjai nem léphetnek egymással fizikai kontaktusba, még csak nem is láthatják egymást? Kialakulhat-e olyan kultúra, amelynek egyetlen létezési és megnyilvánulási formája az elektronikusan megjelenített és közvetített írott szó?
Az Internet jött, látott, és győzött [?] Nyilvánvaló, hogy az Interneten található információk elenyésző hányada lehet olyan, ami valóban érdekelheti az embert, [mert] az Internet jött, látott, és győzött. [De] nyilvánvaló, hogy az információk elenyésző hányada?... Az Internet jött, látott, és győzött, [csakhogy...]