13.
évfolyam |
Kovács Áron: Természetjogi elemek a Supplex Libellus Valachorum érvrendszerében. |
|
{100}A 18. század folyamán az erdélyi
román értelmiség önmagáról alkotott felfogása gyökeres átalakuláson ment keresztül.
Ebben az időszakban formálódott ki az a szimbolikus földrajzi tér és
történeti szemlélet, mely nemzeti mozgalmunk alapjaként szolgált a 19. század
első felében. E korai időszaknak is szimbolikus állomása az 1791-ben egyházi
és világi értelmiségiek által írott petíció, a Supplex Libellus Valachorum,
melyet a görög-katolikus és ortodox papság nyomására a román püspökök – az
erdélyi románok de facto vezetőinek – segítségével nyújtottak be az udvarhoz.[1]
Mivel a Supplex már magán hordozza az új, nem a felekezeti
hovatartozáson, hanem a nyelv, történelem, és a kultúra közösségén alapuló
csoportidentitás jeleit, a historiográfia legtöbbször ennek szenteli
figyelmét, és a nemzetfejlődés szempontjából vizsgálja a kérvényt. Jelen
írásunkban egy más nézőpontot javaslunk: Célunk annak bemutatása, hogy miként
értelmezhető ez a kérvény a 18. század végének politikai diskurzusában, és
milyen szerepet játszanak érvelésében a természetjog eszméi.[2] A Supplex Libellus Valachorum
keletkezésének korában, a 18. századi Kelet-Közép-Európában a különböző
társadalmi szerződés-elméletek egyedülálló térnyerésének lehetünk tanúi. A
Habsburg monarchia 1795-1825 közötti politikai pangásában az új törekvések az
aktív cselekvés helyett – mivel arra I. Ferenc abszolutizmusa miatt amúgy sem
volt lehetőség – az állam- és jogbölcselet, valamint a morálfilozófia
területén öltöttek testet. A különböző társadalmi és politikai csoportok
gyakran egymással szemben álló törekvéseiket lényegében megegyező elvekből
vezették le. A természetjog ugyanazon axiómáiból nyert érveket és filozófiai
támaszt a felvilágosult abszolutizmus, a felvilágosult rendiség, a
felvilágosodás polgári, valamint jakobinus iránya is. Martini az udvar
érdekében, az 1790-es országgyűlés pedig az elhunyt uralkodóval, II.
Józseffel szemben használta a szerződés-elméleteket, de az 1790-es évek
magyar jakobinus mozgalmának is fontos alapját jelentették ezek a gondolatok.
Amint arra Szűcs Zoltán Gábor is felhívja a figyelmet a modern protestáns
természetjog a 18. századi magyar politikai gondolkodás szerves részét
alkották, azok nem a Nyugat-Európában élő eszmék mechanikus átvételei, hanem
a helyi {101}politikai
rendszer és a társadalom sajátosságához adaptálódott gondolatok. Ezek célja
az volt, hogy egyes embereket vagy társadalmi csoportokat megpróbálják
egykori, a társadalmi szerződésekben rögzített, tökéletes állapotukba
visszahelyezni, helyreállítva valójában soha sem létezett természetes
jogaikat. Érvelésükben élesen elváltak egymástól a természet és az emberek
alkotta törvények. A természetet a társadalmi konvenciók fölött álló,
mindvégig beteljesületlen, abszolút igazságként kezelték, a törvényeknek
pedig – mint konvencióknak – legfőbb feladata ennek a tökéletességnek a
megközelítése volt. Ezzel az elhatárolással az elképzelt természetes jogi
állapotuk visszaállítását a törvények fölött álló örök igazságok alapján
kérték.[3] A természetjogi gondolkodás –
amint azt David Prodan is kiemeli – nagy hatással voltak az erdélyi románokra
is, aminek egyik fontos bizonyítékát épp a Supplex Libellus Valachorumban
látta. Meg kell erősítenünk Prodan azon meglátását, hogy a kérvény a
társadalmi szerződés-elméletek sok jellegzetességét magán hordozza,
ugyanakkor azzal, hogy annak történeti érvelését naiv interpretációnak
nevezi, nem értünk egyet.[4]
Amellett, hogy a Supplex szerzői a történelmet egyfajta „történeti
jog” alapjaként használták, a kérvény ez irányú érvelése a magyarok és
románok között fennálló társadalmi szerződés létezésének bizonyítására is
szolgált, és így egy másik, egy természetjogi érvelés alappillérévé is vált,
ezzel két oldalról is támogatva a politikai törekvéseket.[5] A kor jogköveteléseivel
összhangban a románok a 18. század folyamán egy a magyarokkal, székelyekkel
és szászokkal egyenlő kormányzati és jogi státuszú elit felállításra
törekedtek.[6]
Ennek érdekében született a {102}Supplex
Libellus Vachorum is, melynek a románok jogvesztett voltának
felszámolásán, és korábbi – fiktív – szerződéses állapotuk helyreállításán
keresztül akarta ezt elérni. A társadalom romlatlan, ideális állapotát a
petíció szerzői a polgári társadalom fogalmával fejezték ki. Ez egy olyan
monarchiát jelentett értelmezésükben, melyben az uralkodó célja a társadalom
egyensúlyának a megteremtése. Ez az egyensúly a polgárjogok kiterjesztésével,
és egy olyan jogegyenlőség létrehozásával érhető el, melyben a polgárok
egyetlen csoportja sem juthat olyan pozícióba, hogy a többieket jogaiktól
erőszakkal megfoszthassa, vagy elnyomhassa őket. A tökéletes társadalmi rend a
Supplex szerzői szerint egyszer már Erdélyben is fennállt, miután a
magyar honfoglalás korában vallási és jogi egyenlőség jött létre a románok és
magyarok között.[7]
Hogyan is néz ki az erdélyi társadalom ezen alapító aktusa? A Supplex
ez irányú érvelését Anonymus Gesta Hungarorumára építette: Miután a magyarok
9. századi erdélyi betörése során a valach néven ismert római leszármazottak
vezére, Gelou a védelmi harcokban elesett, a valachok nem folytatták tovább a
harcot, hanem „tulajdon magok jószántából kezet adva, Tuhutumot a magyarok
vezérét választották uruknak”.[8]
„A két nemzetség – mármint a magyarok és valachok - K.Á. – polgárjogai”
Tuhutum vezértől kezdve „egy társaságban forrtak össze”, azaz a két
népcsoport közös társadalmat hozott létre[9].
Miután a románok „közös honosságba” fogadták a magyarokat, a két natio azonos
mentességekkel és polgári szabadságokkal bírt.[10]
Ekképpen a Supplex mint szerződésre tekint a Tuhutum és a valachok
közötti egyezségre, mely egymás jogainak kölcsönös elismerésével megteremtette
a polgárok közötti tökéletes jogi egyenlőséget, a társadalom romlatlan,
mintegy paradicsomi állapotát.[11]
Ugyanerre a korra – a 10-11. századra – vezethető vissza a vallási egyenlőség
létrejötte is: Erdély a 10. században Tuhutum unokájának, Gyulának a megtérésével
a keleti kereszténységet vette fel. A nyugati kereszténység csak Gyula
bukásával kezdett tért nyerni a tartományban, ahol nem sokkal később már csak
a valach lakosok maradtak a keleti egyházban, ők azonban továbbra is
háborítatlanul gyakorolták vallásukat.[12] A fent bemutatott ideális
történeti, és saját koruk jogtalan állapota között úgy teremtették meg az
átkötést a Supplex Libellus Valachorum szerzői, hogy kijelentették: a
románokat jogaiktól törvényesen soha nem fosztották meg, hanem azokat csak
„az idők mostoha sorsa” vette el tőlük.[13]
A kérvény ennek történetét két lépésben magyarázza: először a románokat nem
érintő törvények jöttek létre – melyek ily módon nem is említik őket –, majd
később, mivel ezekben nem szerepeltek, az új törvényekre épülő jogszokás már
súlyosan korlátozta joggyakorlásukat. Ez a folyamat az Unio Trium Natiummal
és a reformációval vette kezdetét. Az uniót a kérvény {103}mint a magyar, a szász és a székely nemzetek 1437-ben
egymás között kötött szövetségét kezeli, nem pedig mint az ország kormányzati
formáját meghatározó egyezséget. Ezzel az értelmezéssel a három fenti
társadalmi csoport egyesülését azok saját belügyeként kezelte, mely nem
érintette a románok jogi státuszát. Ugyanezt az analógiát veszik elő a
szerzők a vallás kapcsán is: a 16. században a nyugati kereszténységben
végbement változások az ortodoxok – ily módon a románok – helyzetét nem
érintették. Az 1540-1563 között keletkezett egyházakkal kapcsolatos törvények
célja így a kérvény magyarázata szerint nem az, hogy az országban elfogadott
vallásokat meghatározzák, hanem hogy a megváltozott jogi státuszú római
katolikus, és az Erdélyben ekkor tért nyerő református, evangélikus és
unitárius egyházakat jogilag körülírják, és törvényességüket biztosítsák.
Amennyiben az ortodox egyház szempontjából tekintünk erre, annak helyzetében
nem történt változás, így az ortodoxok ezen törvényekben való szerepeltetése
is szükségtelen lett volna.[14]
A fenti jogértelmezési módszer tökéletességét, és azt, hogy a románokat az
unió és a vallási törvények elfogadása után sem érte semmiféle hátrányos jogi
megkülönböztetés, a szerzők azzal igyekeznek bizonyítani, hogy a románok a Supplex
Libellus Valachorumot megelőző korokban több magas pozíciót betöltő
személyt – többek közt királyt, kormányzót és esztergomi érseket adtak a
Magyar Királyságnak, mely egy jogfosztott nép számára lehetetlen lett volna.[15] A fent említett törvények
szerzők szerinti félreértelmezése az Approbatae Constitutiones bevezetésével
vette kezdetét.[16]
Az ezt összeállítók gondatlanságból, vagy szánt szándékkal olyan
rendelkezéseket iktattak be a törvények közé, melyek súlyos hatással voltak a
románok helyzetére. A korábbi, szokásjog által biztosított, de írásos
törvényekben nem rögzített egyenlőségükről elfeledkezve az Approbatae
őket a bebocsátott, megtűrt státuszba sorolta, jogfosztottságukat azonban
külön törvényben nem deklarálták, az csak más törvények előzetes indoklásában
jelent meg.[17]
Az egyik ilyen sérelmezett rész a törvénykönyv román papokról szóló
fejezetének bevezetése: „Noha az oláh náció az Hazában, sem a Statusok közé
nem számláltatott, sem vallások nem a recepta religiók közül való,
mindazonáltal, popter regni emolumentum, míglen patiáltatnak, az oláh egyházi
rendek ehhez tartsák magukat”.[18]
Ez az új szemlélet a szerzők szerint hamar bekerült a jogszokásba, „a Haza
számos polgáránál” megerősítésre talált, megteremtve ezzel az új – hibás –
joggyakorlatot.[19]
A románok állapotának okát tehát nem a törvényekben, hanem az azokat
felvezető szövegekre {104}épülő
szokásjogban, és az „idők mostohaságában” találták meg.[20]
A kérvény összhangban a 18. századi Magyarországon általánosan elterjedt
természetjogi gondolkodással a szuverén feladatának tekinti, hogy garantálja
a közösség rendjét, mely a moralitást lehetővé teszi.[21]
A fejedelem elődei – többek között I. Lipót, Mária Terézia, és a „mind az
ember, mind a polgár természet szerinti és valóságos jogait” értő II. József
– épp ezért igyekeztek változtatni a románok helyzetén, de okleveleiknek,
parancsaiknak és rendeleteiknek nem volt hatása, mert az országgyűlések
nyíltan szembementek azokkal.[22] A szerzők hangsúlyozták, hogy
mivel a jogokat nem vesztették el, a szerződés még életben van, és ebből
kiindulva a kérvény célja sem új jogok megszerzése, és ezzel az ország
alkotmányos rendjének felborítása, hanem a románok korábbi helyzetükbe – a
jogegyenlőség állapotába – való visszahelyezése, mégpedig az uralkodó
segítségével. A jogfosztottság deklarálása ellenben nem tekinthető másnak,
mint az egyezmény felmondásának, azaz a két nép között a szerződés előtti
viszony – vagyis a háború – visszaállításának. Erre az esetre – hat évvel a
Horea-lázadás után – egy újabb parasztfelkelés veszélyét vetítik előre,
melyet a román jobbágyság indíthat, ha a más nemzetekhez tartozó jobbágyokhoz
képest továbbra is különbözően kezelik.[23]
A Supplex szerzői konkrét
kéréseiket öt pontban fogalmazták meg: 1. A „megtűrtek”, „bebocsájtottak”, „a Rendek
közé oda nem számított” jelzők egyszer s mindenkorra való visszavonása, és a
románok visszahelyezése polgári és országlakosi jogaik gyakorlásába 2. Állítsák vissza a románok régi egyenlőségét 3. A román társadalom minden csoportja –
függetlenül vallási hovatartozásától – a többi nemzetek hasonló csoportjával
megegyező elbánásban részesüljön 4. A községekben, székekben, kerületekben és
megyékben a tisztviselők gondoskodjanak róla, hogy a románok számarányuknak
megfelelően legyenek képviselve 5. A vármegyék, székek, községek, melyeket
románok is laknak, viseljenek román nevet is.[24] Mint látjuk, a kérések konzekvensen
a jogok helyreállítására, és a magyarokéval megegyező jogállás elérésére, nem
pedig új jogok megszerzésére irányultak, és ehhez a „a természet igazságai”,
„a polgári társaság alaptörvényei” és a „megkötött egyezségek” – azaz a
normák és konvenciók is hivatkozási alapként szolgálnak. A társadalmi
szerződések érvrendszerének használata lehetővé tett egy olyan elképzelt
állapotra való hivatkozást, mely a legfőbb igazságként értelmezett természet
törvényein alapul, a kérvény pedig konzekvensen a visszaállítás,
helyreállítás fogalmát használva ehhez {105}igyekezett
közelíteni a románokat. A helyreállítás, visszaállítás fogalmai ily módon az
átalakulás fogalmaiként jelennek meg. Ezen a gondolatokon alapulnak majd az
1830-as 40-es évek püspöki kérvényeire is, melyek kisebb-nagyobb
módosításokkal átveszik a Supplex Libellus Valachorum érvelésének
elemeit. |
|
|
[1] I. Tóth
Zoltán: Az erdélyi
román nacionalizmus első százada. Gödöllő, 2005. (továbbiakban: I.Tóth, 2005.) 257-261. p.
[2] A kérdésfelvetés nem új, a Supplex
Libellus Valachorum és a társadalmi szerződés-elméletek kapcsolata mind I. Tóth
Zoltánnál, mind David Prodannál megjelent, azonban kifejtésére nem fordítottak
kellő figyelmet. I.Tóth, 2005.
261. p.; Prodan, David: Supplex
Libellus Valachorum. Bucureşti, 1967. (továbbiakban: Prodan, 1967.) 459-462. p.
[3] Pruzsinszky
Sándor: Természetjog
és politika a XVIII. századi Magyarországon. Batthyány Alajostól Martinovicsig.
Bp., 2001. 79-83. p.; Eckhardt Sándor:
A contract social. In: Minerva, 1923. II. 135-161. p.; Szűcs Zoltán Gábor: Természet, jog,
teológia. Egy fejezet a politikai diskurzus történetéből a 18. századi
Magyarországon. In: Aetas, 2011. 2. sz. 99-114. p. (továbbiakban: Szűcs, 2011.)
[4] Prodan, 1967. 459-462. p.
[5] Neumann,
Victor: Exegeses of the
Past as Militantism. The case of Ioan Budai Deleanu's Political Thinking. In: Neumann, Victor: Essays on Romanian
Intellectual History. (ford.: Neumann, Simona) Timişoara, 2008. (továbbiakban: Neumann, 2008.) 16-17. p. A történelem a
politika eszközévé válásáról az erdélyi iskola, különös tekintettel a Supplex
Libellus Valachourm egyik feltételezett szerzőjének tartott Ioan
Budai-Deleanu esetében ld.: Neumann,
2008.
[6] Neumann, 2008. 28. p. A Magyar Királyság
területén történt a korszakban végbement nemzetiségi mozgalmakról bővebben ld.:
Evans, R. J. W: Austria, Hungary and the Habsburgs. Essays on Central Europe.
c.1683-1867. New York, 2006. 156-169. p. A normák és konvenciók is hivatkozási
alapként szolgálnak. A társadalmi szerződések érvrendszerének használata
lehetővé tett egy olyan elképzelt állapotra való hivatkozást, mely a legfőbb igazságként
értelmezett természet törvényein alapul, a kérvény pedig konzekvensen a
visszaállítás, helyreállítás fogalmát használva ehhez igyekezett közelíteni a
románokat. A helyreállítás, visszaállítás fogalmai ily módon az átalakulás
fogalmaiként jelennek meg. Ezen a gondolatokon alapulnak majd az 1830-as 40-es
évek püspöki kérvényeire is, melyek kisebb-nagyobb módosításokkal átveszik a Supplex
Libellus Valachorum érvelésének elemeit.
[7] Supplex Libellus Valachorum.
Ford.: Köllő Károly. Bukarest, 1971. (továbbiakban: Supplex 1971.) 75. p.
[8] Supplex 1971. 77. p.
[9] „Hungaricae scilicet et
Valachicae, a tempore quo sub Duce Tuhutum in unam societatem coaluere communis
erant”. Supplex 1971. 50. p.
[10] Supplex 1971. 78-79., 86-87. p.
[11] Supplex 1971. 92-93. p.
[12] Supplex 1971. 77-78. p.
[13] Supplex 1971. 75. p.
[14] Supplex 1971. 81-82., 88-90. p.
[15] Supplex 1971. 79-81. p.
[16] Az Approbatae Constitutiones
indokként használata nem egyedi motívum a Supplexben. Amint azt Victor Neumann
kiemelte, Inochenţie Micu-Kleintól, a román felvilágosodás előfutárától kezdve
fontos szerepet töltött be a románok politikai küzdelmeiben. Neumann, Victor: Tentaţia lui Homo
Europaeus. Iaşi, 2006. 139-140. p.
[17] Supplex 1971. 82-85. p.
[18] Approbat. Const. P: I. T: VIII.
Art.: I. In: Magyar
Törvénytár. 1541-1848. évi erdélyi törvények. Ford.: Kolosvári Sándor, Óvári
Kelemen. Bp., 1900.
22. p.
[19] Supplex 1971. 84-86. p.
[20] Supplex 1971. 90. p.
[21] Szűcs,
2011. 103. p.
[22] Supplex 1971. 92-99. p.
[23] Supplex 1971. 92-93., 98-99. p.
[24] Supplex 1971. 100-102. p.