Valamikor réges-régen a farkasok törzsfejlődése végérvényesen két ágra szakadt: egyik részük megmaradt büszke vadállatnak, s ma rezervátumokba visszaszorulva vívja harcát a fennmaradásért. A többiek az emberrel szövetségre lépve kutyává váltak, s azóta meghódították az egész világot. Ma a domesztikáció új korszakát éljük, s azok az állatok, amelyek alkalmasnak bizonyulnak az együttélésre, genetikailag talán ismét sikeresebbnek bizonyulnak majd, mint vadnak maradó társaik. Egy azonban bizonyos: az utaknak ismét ketté kell válniuk, különben az embernek a társállatok által okozott lelki haszonért az árat a természet fizeti meg.
Közkeletű vélekedés, hogy a kedvenc állatok tartása iránt mutatkozó igényt a természettől való elszakadás szüli meg a betonrengetegbe kényszerült városlakóban. Ám a kutató, aki eljut a Föld még csaknem érintetlen zugaiba, szembesülhet azzal a ténnyel, hogy a "kedvtelésből tartott állat" a háborítatlan vadon mélyén sem ismeretlen fogalom. Az ősállapotban élő emberek is szomjazzák az állatok közvetlen közelségét, s gyakran mély érzelmi kötődésük alakul ki szőrös, tollas kedvenceik iránt.
Aligha tévedek, ha azt állítom: a társállattartás egyidős az emberiséggel. Sőt, pár ezer éve már voltak státuszszimbólum- állatok is, hiszen a római császárok például tekintélyes mennyiségű állatot gyűjtöttek össze, pusztán azért, hogy saját hatalmukat ezzel is szimbolizálják. Emellett persze a gladiátorviadalokhoz és állatheccekhez is kellett az eleven utánpótlás. A tehetős rómaiak olykor külön rabszolgákat "alkalmaztak" a papagájok ápolására, és még inkább beszédre tanítására
A fehér kakaduk (ez több faj gyűjtőneve) befogását ma már Új-Zéland kivételével mindenütt tiltják a nemzetközi egyezmények. E szigetországban is csak azért engedélyezik begyűjtésüket, mert így legalább nem kell lelőni őket! Ez a leghumánusabb módja annak, hogy megszabaduljanak a huszadik század első felében házikedvencként behurcolt, majd elvadult és alaposan elszaporodott nagy sárgabóbitás kakaduktól
Európában mindig is hiánycikk volt a papagáj: még a kiterjedt tengeri kereskedelmet folytató rómaiak közül is csak a legtehetó'sebbek birtokolhattak ilyen egzotikus kedvencet. A magyar portáról sem hiányzott azonban a tarka tollú, beszélő madár. Csakhogy ez — mint azt régi krónikákból, mesékből tudhatjuk — nem papagáj volt, hanem mátyásmadár, azaz szajkó
A kedvtelésből tartott állat — legyen az akár macska, akár papagáj -, ha egészséges, nagyon sok örömet okozhat a gazdájának. A betegséggel azonban előbb vagy utóbb szinte minden állattartó találkozik. És nagyon nem mindegy, hogy ez a betegség csak a kedvencünket fertőzi-e meg, vagy bennünket is.
Ha valakiről kiderült, hogy görényt tart a lakásában, egy évtizeddel ezelőtt még fintorogva összemosolyogtak a háta mögött. Ma már nem ritka látvány a díszállatkereskedésekben a karikába tekeredve szundító, pelyhes bundájú karcsú kisragadozó, de nevén nevezni még mindig vonakodunk: játékfilmek szinkronszövegében például előszeretettel fordítják menyétnek. Valójában a vadászgörény egyáltalán nem újdonsült háziállat — bár igaz, hogy nem újkeletű dolog nevének kerülgetése sem...
Ha Olaszországra gondolunk, akkor a műemlékek, középkorban épült városok, zsúfolt tengerpartok, drága szállodák és még drágább boltok jutnak eszünkbe. Legkevésbé gondolunk sziklakoronás, örökzöld erőkkel borított hegyekre, ringó fiivű rónaságokra, ember nem járta vadonra — és vadlovakra. Pedig ilyesmi is van ebben a csodálatos országban, csak meg kell keresni
Gyerekkoromban a díszállatkereskedések választéka elsősorban az akváriumi díszhalakra korlátozódott. Úgy is hívtuk ezeket az aprócska boltokat: "halas". E szó egyben magát az üzlet tulajdonosát vagy vezetőjét is jelentette, aki többnyire valóságos élő lexikon volt: szinte bármilyen szakirányú kérdésre tudott válaszolni. A zsúfolt, mégis hangulatos kis boltokat mára tágas, csillogó-villogó pet shopok váltották fel, ahol a sípoló gumicsirkétől a kopasz tengerimalacig mindent lehet kapni — de hasznos tanácsot egyre kevesebbet.
Minden gyerek vágyik valamilyen állatkára — a legtöbben talán kutyára, igen sokan macskára, de a csöpp madarak, rezgő bajszú rágcsálók is számtalan gyermekszívet rabul ejtenek. Ám ha az álom megvalósul, gyakran kiderül, hogy az ifjú gazdi még nem alkalmas a jószág ellátására, s a kis kedvenccel járó gond a szülők nyakába szakad. Az alábbi kérdések megválaszolása és a válaszok kiértékelése segít eldönteni, vajon mennyire számíthatunk csemeténk segítségére az állat ellátása terén, illetve mennyire érett arra, hogy önállóan viselje gondját szőrös, tollas vagy éppen pikkelyes kedvencének.
Híradó
Az egzotikus élőlények iránti vonzalom sajátságos ellentmondás létrehozója: a elelőtlen vagy egyszerűen tudatlan állatbarát könnyen válhat részesévé a természet kizsákmányolásának. A nemzetközi állatpiac zegzugos útvesztőjében a helyes útirányt jelképes tábla jelzi, melyen öt betű olvasható: C.I.T.E.S. A veszélyeztetett állat- és növényfajok kereskedelmét szabályozó Washingtoni Egyezmény végrehajtásában Magyarországnak kiemelt szerep jut, mivel hazánk Nyugat- Európa kapujában fekszik, így gyakran érinti az állatcsempészek útvonala.
A Jihlavai Allatkertben nincsenek rácsok. Illetve egy-kettő azért akad, hiszen a papagájok röpdéit például aligha tudták volna másból megépíteni. Ám a dróthálóval határolt felületek aránya elenyésző, ezért aztán semmi túlzás nincs a kert szlogenjében: "Jihlavai Állatkert — állatkert rácsok nélkül"
Karosszék
Mi újság az Állatkertben? Összeállította: Hanga Zoltán
Letöltés egy fájlban [11 MB - PDF]
A digitális változat készült a MEK Egyesület és az ISZT támogatásával; a Göncöl Alapítvány, a Süni Egyesület, valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert engedélyével.
Országos Széchényi Könyvtár • E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya © 2011