Vajon miért van, hogy egyes opponenseim Lenin megcsonkított leveleinek először általam publikált részleteire hivatkozva egyet mindig kihagynak? Pedig ez az, amely érthetővé teszi, miért kell végleg lemondanunk róla, hogy valaha is kézbevehessük azokat a leveleket, amelyeket a vezér az általa kezdeményezett "szakítás" előtt írt Armandnak. Íme ez a lenini szöveg bizonyítja, hogy kettőjük között már 1914. július elején vita folyt a tervbe vett "szakításról":
"Soha, soha nem írtam olyat, hogy én mindössze három nőt becsülök. Soha!!! Azt írtam, hogy végtelen barátságot és abszolút tiszteletet és bizalmat három nő iránt érzek. Ez egészen más, teljesen, teljesen más dolog.
Remélem, találkozunk még itt a kongresszus után, akkor majd beszélünk erről. Kérlek, hogy amikor jössz, hozd el (vagyis hozd magaddal) minden eddigi levelünket (ajánlottan feladni nem jó: egy ajánlott levelet az ember barátai is egészen könnyen felbonthatnak. - És így tovább...). Kérlek, gyere, és hozd a leveleket, majd mindent megbeszélünk." (CPA IML, f. 2, op.1, gy. 24299).
Nyilvánvaló, hogy Lenin nem későbbi publikálás végett kérte vissza a leveleit, hanem hogy megsemmisítse. Egyébként Inessza is aggódott leveleinek a sorsa miatt. Erről tanúskodik Leninnek írott fenti levelének a befejezése:
"No, kedvesem, mára elég lesz - el akarom még küldeni a levelet. Tegnap nem jött Tőled semmi! Annyira félek, hogy nem jutnak el hozzád a leveleim! Három levelet küldtem eddig (ez a negyedik) és egy táviratot. Lehet, hogy nem kaptad meg őket? Mindenféle rémképek gyötörnek. Írtam Ny. K.-nak [Krupszkajának - A. L.], a bátyámnak és Zinának [G. Zinovjev feleségének - A. L.] is. Lehetséges, hogy ők sem kapták meg? Sokszor csókollak. A Te Inesszád."
Zs. Trofimov ezek után kategorikusan kijelenti: "Ami Inessza ‘írásbeli’ csókjait illeti, azok egyoldalúak voltak, és valószínűleg mindvégig ‘írásbeliek’ is maradtak. Vlagyimir Iljics leveleiben semmiféle csókokról nem esik szó."
Volkogonov közölte viszont Leninnek Armandhoz írott leveléből a következő, a kiadásból kihagyott részt (franciául): "Oh, mennyire szeretnélek megcsókolni ezerszer is, üdvözölni, és sok sikert kívánni! Bizonyos vagyok benne, hogy teljes sikert fogsz aratni. őszintén a Tiéd. V. L." (CPA IML, f. 2, op. 1, gy. 3327.)
Dmitrij Antonovics megjegyezte, hogy ez a kihúzott "ezer csók" egy hosszú Lenin-levélben volt, "sok egyéb téma" mellett: Inessza készülő beszámolója, Vandervelde, Rosa Luxemburg, Jagello, Kautsky és más szociáldemokraták ténykedése mellett. A csókok "közvetlenül egy, a likvidátorokról, a szakszervezetekről és a biztosítópénztárakról szóló eszmefuttatás után következtek". És mi jött közvetlenül az "ezer csók" után? "I’ve forgotten the money question. We will pay for letters, telegrams (please wire oftener) and railway expenses, hotel expenses and so on. Mind it!" (48:327.)1
A szovjet cenzorok száműzték persze a Lenin csókjait tartalmazó "bűnös" mondatot művei ötödik kiadásának 48. kötetéből, ahol is az a 311. és 312. oldal között kellett volna lennie. És hogy a hatodik kiadás sajtó alá rendezésekor még én sem jutottam a nyomára, azt mutatja, hogy még az utánunk jövő nemzedékek elől is el akarták titkolni.
Lenin érzéseit híven tükrözi az 1914 májusában Inessza Fjodorovnának írott őszinte levél: "...mennyire gyűlölöm a kapkodást, a sürgés-forgást, az apró-cseprő ügyeket, s mennyire hozzájuk vagyok láncolva elválaszthatatlanul, örökre! That’s a sign more that I am lazy and tired and badly humoured. Generally I like my profession and now I often almost hate it." (48:285.- 48:299.)2
A vezér és Armand ismeretsége 1909-ben Párizsban kezdődött. 1910-12-ben Lenin egyre nagyobb figyelemmel vette körül Armandt. Gyakran beültek egy kávézóba a d’Orleans sugárúton, és hosszan beszélgettek. Lenin nem vette le a két mongol szemét a kis francia nőről - emlékszik Charles Rappaport francia szocialista és bolsevik. Maga Armand egy Leninnek írott levelében később így írta le az ismeretségük kezdetén őt eltöltő érzéseket: "Úgy féltem akkor Tőled, mint a tűztől. Mindig nagyon szerettelek volna látni, de inkább meghaltam volna, semhogy be merjek lépni a szobádba. Azután, amikor Te benyitottál valamiért Ny. K.-hoz [akinél Inessza üldögélt - A. L.], én mindjárt zavarba jöttem, és olyan nagyon butának éreztem magam. Mindig csodáltam és irigyeltem azokat, akik csak úgy beléptek Hozzád, hogy megbeszéljenek veled valamit. Csak a következő ősszel szoktam egy kicsit Hozzád, amikor fordítottam meg egyéb dolgokat csináltam Neked. Nemcsak hallgatni szerettelek, hanem csak úgy egyszerűen nézni, ahogy beszélsz. Először is, az arcod ilyenkor mindig úgy megélénkül. Aztán meg - észrevétlenül nézhettelek."
1910 augusztusában Lenin mindössze két meghívót kapott a II. Internacionálé koppenhágai kongresszusára. Ezt írja M. Kobeckijnak, a bolsevik frakció tagjának: "Mellékelek két meghívót - ennyit tudtam szerezni. Írja be Inessza nevét!" (Lenyinszkij szbornyik. XII. 184.)
Jól ismertek Inessza Armand külsejének elragadtatott leírásai. Itt következik azonban az a pártatlan és elfogulatlan ügynöki jelentés, amely Lenin szocialista iskolájából érkezett Longjumeau-ból a moszkvai kémelhárítási osztályra. "A belgiumi szocialista mozgalom története3 - előadás, amelyet egy Inessza nevű emigráns nő tartott, aki igen gyenge előadónak bizonyult, és jóformán semmit sem tudott nyújtani a hallgatóknak. Inessza a pártbeli fedőneve, amelyet az iskolában való tanári működése idejére vett fel. - Felsőfokú végzettséggel rendelkezik, amelyet külföldön szerzett. Jól beszél oroszul, de leginkább zsidó nemzetiségűnek gondolná az ember. Folyékonyan beszél több európai nyelven is. Ismertetőjegyei a következők. 26-28 éves. Hosszú, sovány, nyílt, fehér arc. Igen sűrű, vöröses árnyalatú barna haj. A konty nem látszik természetesnek. Férjezett, van egy hét éves kisfia. Longjumeau-ban ugyanabban a házban lakik, ahol az iskola működik. Külseje igen feltűnő."
Az ügynök egyben-másban tévedett persze. Armand-nak az Inessza igazi neve volt. Nemzetisége nem zsidó volt, hanem - apja után - francia. (Édesanyja skót asszony volt, egyes adatok szerint pedig egy eloroszosodott angol család leszármazottja.) És akkor már 37 éves volt.
Íme néhány részlet most Krupszkaja visszaemlékezéseiből Armandról, amelyek megbízható hátteret nyújtanak Lenin és Inessza kapcsolatának megvilágításához.
Az Armand-nal való megismerkedésről a következőket írta. "1910-ben Brüsszelből Párizsba érkezett Inessza Armand, és csakhamar párizsi csoportunk legaktívabb tagja lett. Szemasko és Britman (Kazakov) mellett beválasztottuk a csoport elnökségébe, és mindjárt széles körű levelezésbe kezdett a többi külföldi csoporttal. Két kislányával és a kisfiával élt együtt. Harcos bolsevik volt, és párizsi baráti körünknek csakhamar ő lett a központja."
Memoárjaiban Krupszkaja elmeséli, hogyan vette meg Inessza Armand Longjumeau-ban azt a házat, amelyben Lenin iskolájának a növendékei laktak, hogyan nyitott ott menzát, és hogyan járt oda étkezni maga Lenin és Krupszkaja is. Lenin Krakkóba költözése után Inessza Armand az ő megbízásával Oroszországba utazott. Ott hamarosan letartóztatták, de elvált férjének közbenjárására, aki óvadékot tett le érte, fél év múlva szabadlábra helyezték. Így még a bírósági tárgyalás előtt külföldre szökhetett, és Leninhez utazott Poroninba.
Krupszkaja írta: "Inesszát 1912-ben hamis útlevéllel letartóztatták. A rossz börtönviszonyok igen megviselték egészségét, a tüdőbaj jelei kezdtek nála mutatkozni. De változatlanul energikus maradt, és csak még szenvedélyesebben vetette bele magát a pártéletbe. Mi, ‘krakkóiak’ nagyon megörültünk ott az érkezésének... Csoportunk az ősszel Krakkóban nagyon összebarátkozott Inesszával. Kifogyhatatlan életöröm és valami állandó lelkesültség volt benne.
Még Párizsból ismertük egymást, de ott túl sokan voltunk, Krakkóban viszont egyetlen kis baráti közösségben éltünk. Inessza annál az asszonynál vett ki szobát, ahol Kamenyev is lakott. Anyám nagyon megszerette, mert Inessza gyakran betért hozzá. Elüldögéltek, elcigarettázgattak, elbeszélgettek. Mindig felvidultunk utána egy kicsit, amikor nálunk járt.
Inessza volt a napsugár abban a mi mindennapi gondokkal és pártfeladatokkal telezsúfolt, inkább diáktanyára, mintsem családi otthonra emlékeztető lakásunkban. Sokat mesélt akkoriban nekem az életéről, a gyermekeiről, mutogatta a leveleiket. Minden szavából melegség és szeretet áradt. Sokat jártunk sétálni hármasban Iljiccsel. Zinovjev és Kamenyev el is neveztek bennünket ‘a sétálók (»progulisták«) pártjának’. Kijártunk a város szélére, a mezőre. [A mező lengyelül: bloò.] Inessza akkor választotta magának a Blonyina álnevet. Nagy zenerajongó volt, és mindannyiunkat kivezényelt a Beethoven-koncertekre. Maga is igen tehetségesen játszotta Beethoven műveit. Iljics, aki élt-halt a Sonate Pathetique-ért, gyakran kérlelte, hogy játssza el neki."
Elképzelhető, hogy éppen Armand virtuóz zongorajátéka vezetett a vezér "bűnbeeséséhez". "Tíz, húsz, negyven alkalommal is meg tudom hallgatni a Sonate Pathetique-et, és minden alkalommal egyre inkább magával ragad és lázba hoz" - mondogatta Lenin.
Azt kell gondolnunk, a vezető számára mégis inkább az volt a fontos, hogy a belé szerelmes szép asszony az elvtársa is volt. Igaza volt ugyanis Nagyezsda Konsztantyinovnának, amikor azt írta a férjéről, hogy "soha nem tudott volna megszeretni egy olyan nőt, akivel nem egyeztek a nézeteik, és aki nem tudott volna segíteni neki a munkájában". Lenin tisztelte emellett Inessza gondolkodásának önállóságát, valamint erős jellemét és kifogyhatatlan energiáit. "Biztos vagyok benne, hogy te azok közé tartozol, akik ha egyedül állnak egy felelős poszton, kibontakoznak, megedződnek, keményebbé és bátrabbá válnak" - írta Lenin Armand-nak 1914. július közepén. (48:307. - 48:322.)
A vezérnek imponált persze az is, hogy Inessza kitűnően beszélt öt idegen nyelven. Ennek köszönhetően választotta kísérőjéül minden kongresszuson és konferencián.
1952-ben meghalt Alexandra Kollontaj, és még ugyanabban az évben Marcel Body, egykori oroszországi munkatársa a forradalmi években, majd az oslói szovjet nagykövetségen, egy interjút közölt tőle a párizsi Preuves című folyóiratban. Kollontaj jól ismerte Armandt, levelezett vele, bár viszonyuk nem volt egészen felhőtlen (ami nem is csodálható, hiszen valójában a bolsevik elit két "primadonnájáról" volt szó).
Kollontajra hivatkozva Body azt közli, hogy értesülve - tőle magától - férjének Inessza iránti szerelméről, Krupszkaja "félre akart állni", de Lenin nem akart szakítani a feleségével. "Maradj!" - kérlelte Nagyezsda Konsztantyinovnát.
A Lenin kezdeményezésére bekövetkezett "szakítás" valóban arra késztette Armandt, hogy elhagyja Krakkót. Krupszkaja így írja le a történteket: "Először úgy volt, hogy Inessza Krakkóban telepszik le, és idehozza a gyermekeit is Oroszországból. Együtt jártunk lakást keresni. De Krakkóban túlságosan zárt volt az élet, majdhogynem száműzetésre emlékeztetett. Inessza nem tudta mire fordítani az energiáit, amiből akkoriban még nagyon sok volt neki. Elhatározta, hogy végigjárja külföldi csoportjainkat, és tájékoztatókat tart nekik. Aztán Párizsban telepszik le, és megszervezi ott külföldi szervezeteink összekötő irodájának a munkáját."
Leninhez írott levelében Armand ugyanilyen meleg hangon szól Krupszkajáról: "Párizsban jól alakultak a dolgok Ny. K.-val kapcsolatban is. Egyik legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondta nekem, hogy csak nemrég lettem kedves és közeli a számára. Én viszont az ismeretségünk legelső percétől megszerettem őt. Van valami különleges, varázslatos tapintat és megbízhatóság az elvtársakhoz való viszonyában. Párizsban gyakran benéztem hozzá. Csak úgy elüldögéltünk a szobájában. Előfordul nemegyszer, hogy csak úgy odaül hozzá az ember az asztalhoz, hogy a folyó ügyekről beszéljünk, de aztán egészen más dolgokra terelődik a szó, és ottragad nála az ember. Jónéhányszor alighanem jól ki is fárasztottam szegényt."
Ugyanebben a levélben Inessza beszámolt Leninnek a külföldi bolsevik csoportok szervezése terén végzett munkájáról. "Holnap lesz a KSZB [Komityet Zagranyicsnüh Organyizacij - Külföldi Szervezetek Bizottsága] ülése. Beszámolót szeretnék tartani a tanácskozásunkról, de nem tudom, hogy konspirációs szempontból miről lehet beszélni, és miről nem. Tanácsot szeretnék kérni Tőled. A szervezeti formák sokféleségéről szólva meg lehet-e mondani, hogy Moszkvában például így van, Pityerben meg amúgy? Vagy közölhetem-e, hogy szervezetünknek ilyen meg ilyen legális fedőszervei vannak (szakszervezetek, daloskörök, szövetkezetek stb.)? Vagy ez így nem konstruktív? Hálás lennék ezzel kapcsolatban minden egyes tanácsodért és útmutatásodért. Csak minél előbb!" Majd: "Szeretnék még kérni valamit: amikor ezekről a dolgokról írsz majd, jelöld meg pontosan, hogy melyikről lehet beszélni, és melyikről nem! Megesik olykor, hogy annyira szeretnék elmondani valamit, de nem tudom, hogy Te egyetértesz-e majd vele."
Armand folyamatosan fontos megbízásokat kapott Lenintől Krakkóból való elutazása után is.
Napvilágra került Inessza Krupszkajához írt néhány levele. Tárgyszerűek, de nagyon meleghangúak, a megszólítás mindig: "Te".
"Inessza a nyárra elhozta a gyerekeket Oroszországból. Triesztbe mentek, a tengerhez - emlékszik vissza Krupszkaja ezekre az időkre. - A nemzetközi nőkongresszusra készítette a beszámolót, amelyet Bécsben tartottak meg, az Internacionálé kongresszusával egyidőben. De volt egy másik megbízatása is. Június közepén a Szocialisták Nemzetközi Bizottsága egy tanácskozást akart összehívni Brüsszelben az OSzDMP [Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt - Rosszijszkaja Szocial-gyemokratyicseszkaja Rabocsaja Partyija] különböző irányzataihoz tartozó 11 szervezet képviselőinek a részvételével, hogy véleménycserét folytassanak az egység megteremtése érdekében.
Iljicset nagyon feldühítette az NSZI-nek [Nemzetközi Szociáldemokrata Iroda - Mezsdunarodnoje Szocial-gyemokratyicseszkoje Bjuro] ez az ötlete. Úgy döntött, hogy nem megy el Brüsszelbe, hanem Inesszát küldi el. ő igen jól beszélt franciául (ez volt az anyanyelve), és határozott jellemének köszönhetően egyébként is mindenütt feltalálta magát. Teljesen megbíztunk benne, tudtuk, hogy semmiképp sem árulna el bennünket."
Iljics elküldte Inesszának Triesztbe a KB általa készített beszámolóját és egy sor minden részletre kiterjedő utasítást az egyes kérdésekben elfoglalandó álláspontot illetően. Inessza mellett M. F. Vlagyimirszkij és I. F. Popov volt még a delegáció tagja. A KB beszámolóját Inessza olvasta fel, franciául. Mint várni is lehetett, a hozzászólások jóval több mindennel foglalkoztak, mint a tapasztalatcsere.
A háború kitörése után Inessza Armand alighanem kísérletet tett rá, hogy kitörjön a vezér politikai befolyása alól. Larisza Vasziljeva írónő közreadta egy beszélgetés szövegét, amelyet az imént említett Ivan Popovval folytatott, aki mind Leninnel, mind Armand-nal közeli ismeretségben volt. A beszélgetés 1953-ban folyt le. Popov elmondta: "Igen, szoros, mondhatni életre-halálra szóló barátság fűzött Inesszához. Életünk egy adott szakaszában, 1916-ban, mindketten arra a következtetésre jutottunk, hogy felül kell vizsgáljuk a forradalomra vonatkozó nézeteinket.
Csak egymással beszélhettünk erről. De végülis arra jutottunk, hogy Lenin túl messzi ment el, hogy ítéletei túlságosan kategórikusak. Mindketten úgy éreztük, hogy Hazánk védelme a legfőbb feladatunk.
Inessza felhívta rá a figyelmemet, hogy a Romanov-házat illetően Lenint a bátyja miatti személyes bosszú is vezeti. Feltételezte, hogy sok személyes elem lehet az egész rendszerhez való viszonyában is. Sokat beszéltünk minderről vele. Végül elhatározta, hogy magához Leninhez fordul a kétségeivel.
Írt neki, és nemsokára választ is kapott. Aztán csak annyit mondott nekem: ‘Menj, menj, Jean, és vissza se nézz! Fiatal vagy, és gyenge egy kicsit a jellemed, túl költői. Ez az élet nem neked való. Írj könyveket, és szeresd az életet, ha tudod! Én már nem léphetek vissza. Engem már megbűvölt, és nem tudok szabadulni. Ha most visszakozom, minden eddigi áldozat kárbavész, oda az egész életem’."
Az első világháború kitörésének idejére I. Popov egyébként már meglehetősen eltávolodott a forradalmi tevékenységtől. Inessza viszont hű segítőtársa maradt Leninnek, még ha önfejűsködött is néha.
Krupszkaja úgy emlékszik, hogy 1914 őszén ismét együtt voltak a berni emigrációban: "A Diestelbergen laktunk, egy tiszta, csendes kis utcában, a több kilométer hosszan húzódó berni erdő mellett. Ferdén szemben velünk lakott Inessza, öt percre tőlünk - Zinovjevék, tíz percre - Sklovszkijék. Órákig kószáltunk a sárga avarral borított hegyi ösvényeken.
A legtöbbször hármasban indultunk neki: Vlagyimir Iljics, és mi Inesszával. Vlagyimir Iljics a nemzetközi színtéren folytatandó harcra vonatkozó elképzeléseit fejtette ki, amit Inessza lelkesen hallgatott. Aztán bekapcsolódott közvetlenül is ebbe a kibontakozó harcba: levelezett, dokumentumokat fordított le franciára és angolra, anyagokat állított össze, tárgyalt az emberekkel stb.
Néha órákig elüldögéltünk a napsütötte hegyoldalon a bokrok között. Iljics beszédeinek és cikkeinek a kéziratán dolgozott, kereste a legkifejezőbb szavakat. Én olaszul tanultam Thussen könyvéből. Inessza pedig valami szoknyát varrt, és nagy gyönyörűséggel süttette magát az őszi napocskával - nem épült fel még egészen a börtön után."
A továbbiakról Krupszkaja így írt: "Folyt a nemzetközi nőkonferencia előkészítése. De nemcsak az volt fontos, hogy létrejöjjön egy ilyen konferencia, hanem hogy ne legyen pacifista jellegű, hogy határozott forradalmi álláspontot foglaljon el. Ez nagy előkészítő munkát igényelt, ami főként Inesszára hárult. És ő meg is felelt ennek: segített a világ nőihez szóló Felhívás különböző nyelveken való megszerkesztésében, és alaposan kivette részét az ingadozók meggyőzésében is.
Nyelvtudása nagy segítséget jelentett számunkra. Egyforma odaadással levelezett Klara Zetkinnel és Balabanovával meg Kollontajjal, valamint angol partnereinkkel, szövögette nemzetközi kapcsolataink első szálait. Ezek a szálak nagyon gyengék voltak még, és minduntalan elszakadtak. De Inessza mindig újra- és újrakezdte...
Emlékszem egy esetre. Inesszával a kórházban voltunk Abram Szkovnonál, akinek valamilyen műtéte volt. Egyszercsak megjelent Iljics, és győzködni kezdte Inesszát, hogy siessen azonnal Zetkinhez, és győzze meg álláspontunk helyességéről. ‘Zetkinnek meg kell értenie, hogy most nem léphetünk vissza a pacifizmus irányába, most élesen kell feltenni a kérdéseket!’ És Iljics sorolni kezdte az érveket, amelyeknek meg kellett győzniük Zetkint. Inessza vonakodott. Nem hitte, hogy egy ilyen beszélgetés eredményre vezethetne. Iljics azonban makacsul ragaszkodott hozzá. És kérlelés közben egyre forróbb árnyalatok jelentek meg a hangjában..."
1915 nyarán megint mindhárman együtt vannak Sörenberg svájci üdülőhelyen. Krupszkaja így emlékezik: "Sörenbergben nagyon jól ment a munka. Nemsokára megérkezett Inessza is. Korán keltünk, és ebédig - ami egész Svájcban déli tizenkét órakor kerül az asztalra - a kert egy-egy sarkába húzódva mindegyikőnk a maga dolgával foglalatoskodott. Inessza gyakran zongorázott, és a zene kiszűrődő hangjai mellett még serényebben ment a munka. Ebéd után aztán a hegyekben voltunk, néha egész estig."
Lenin halála után a KB Politikai Bizottsága határozatot hozott, amely minden párttagot kötelezett rá, hogy ha a vezér valamely levele, feljegyzése, vagy üzenete van a birtokában, bocsássa azt a KB archívuma, vagyis - 1929 után - gyakorlatilag Sztálin rendelkezésére.
Inessza legidősebb lánya, Inna Armand csak 1939 májusában, közvetlenül Krupszkaja halála után adta át a vezér édesanyjához írott leveleit (többnek hiányzott az eleje vagy a vége) a Marx-Engels-Lenin Intézet igazgatójának. Feltételezhető, hogy Inna Armand, aki nagyon szerette a vezér özvegyét, etikai okokból nem akarta ezeket a leveleket nyilvánosságra hozni még annak életében.
Jellemző, hogy Leninnek Armand-hoz írott levelei közül akkor, 1939-ben, gondosan kiválogatva, csak három jelent meg. A többit csak tíz év múlva, 1949-ben közölte a Bolsevik című folyóirat. És csak 1951-ben - összes művei negyedik kiadásának 35. kötetében - jelent meg a vezér néhány levele, amelyek arról tanúskodnak, hogy Lenin és Inessza az első világháború előtt olyan közel álltak egymáshoz, hogy tegeződtek. Meg kell jegyezni, hogy Lenin nem szenvedhette a bizalmaskodást, és - ha nem számítjuk gyermekkori barátaihoz, L. Martovhoz és G. Krizsanovszkijhoz írott néhány korai levelét - csak a legközelebbi családtagjait tegezte.
A vezér levelezése, így az Inesszához írottak is, igen nagy jelentőségűek a történész számára.
Leninnek Inessza Armand-hoz írott kronológiailag első két levele megjelent műveinek "teljes" kiadásában. Bár pontos dátumuk nincsen feltüntetve, keletkezésük 1913 decemberének második felére tehető, néhány héttel azutánra, hogy megrendezték "szakításukat". A publikált szöveg gyakran pontozással kezdődik és olyan megjegyzésekkel, hogy "a levél első fele elveszett", vagy "a kézirat a 3. oldalon kezdődik". Egy sor levélnek az utolsó mondatai is hiányoznak.
A világháború alatt Lenin senkinek sem írt annyi levelet, mint Inessza Armand-nak. De műveinek "teljes" kiadása 48. és 49. kötetének szerkesztői - kipontozva vagy anélkül - igen sok mindent kihagytak. Így hát ezeknek a leveleknek a publikált szövegét egyszerűen hamisítványnak kell tekinteni.
Leninnek Armand-hoz írott publikálatlan levelei, valamint a publikációk során végrehajtott húzások nagyon érdekes dolgokra hívják fel a figyelmet. A vezér nagyon őszinte itt, néha egészen el is feledkezik magáról pártbéli társaival szemben. Ezekből a levelekből, különösen a közlés közben kihagyott bekezdésekből kitűnik, hogy Vlagyimir Iljics és Inessza intim viszonyban voltak egymással. De - semmi több. Semmi olyan elvi jelentőségű titok, amelyre Melnyicsenko, a Központi Lenin Múzeum igazgatója számított.
Nem haszontalan mégsem, ha elemezzük Lenin leveleit kronológiai sorrendben: a háború előtti periódust, a háború idején írottakat, és végül az október utániakat. Így például az egyik ránk maradt - 1914. január 28-án írott - levél elejéről hiányzanak egy mondat befejező szavai: "... ha azt gondoltad, hogy csak ‘vígasztaltalak’ Párizs gondolatával, úgy nagyon tévedtél". Az egész levél értelméből az következik, hogy Lenin azzal beszélte rá Inesszát a francia fővárosban való letelepedésre, hogy a bolsevikok ottani publikációs bázisának fontosságát ecsetelte.
1914. február 27-én Lenin a következő táviratot küldte Armandnak Párizsba: "Tudósíts Magadról, nagyon nyugtalan vagyok!" A március második felében Párizsba küldött levél nyomtatott szövegéből kihúzták az első részt, amely valószínűleg az ukrán emigránsokkal foglalkozott, akik "most - micsoda ostoba aljasság! - az oroszországi nemzeti sz(ociál) d(emokrata) pártok valamiféle föderációját hirdetik. Alek(szinszk)ij és Luna(csarszk)ij hatnak rájuk."
Figyelemre méltó az a különlegesen meleg hang, amellyel Lenin 1914. elején fordul Inesszához. "Kedves Barátom! Nagyon-nagyon örülök baráti, kedves, szép, meleg hangú levelednek. Kimondhatatlanul hálás vagyok Neked érte" - kezdi Lenin 1914. január 26-án Armand-hoz írott levelét. És így fejezi be: "Kedves Barátom! Küldöm meleg, nagyon meleg kézszorításomat." (48: 254, 255. - 48: 266., 267.) Az április 11-én kelt levél pedig így fejeződik be: "Roppantul örülök, hogy majd meglátogatnak a gyerekek és velük együtt hamarosan nyaralni mégy. Meleg, meleg kézszorításom. Híved V. I." (48:281. - 48:295.)
Egy sor más megbízás mellett 1914 júliusában Lenin arra kéri Inesszát, hogy utazzék Brüsszelbe, és tartson beszámolót a bolsevikok nevében a baloldali oroszországi pártok és szervezetek tanácskozásán, amelyet a II. Internacionálé nemzetközi irodája (MSZB) szervezett: "Nagyon kell sietni! Vállald csakugyan! Neked ez jó kikapcsolódás, az ügynek meg használsz!!" (48:298. - 48:312.) "Persze, a szép francián kívül szükséges az ügy lényegének megértése és tapintat is. Rajtad kívül nincs senki. Ezért kérlek, könyörögve kérlek, vállald legalább egy napra..." (48:300. - 48:315.)
Brüsszeli útját sürgetve Lenin ezt írja Inesszának: "Nágya úgy gondolja, hogy nagyobb gyerekeid már megérkeztek, és 3 napra könnyűszerrel magukra hagyhatod őket (vagy magaddal viheted Andrjusát).
Az esetben, ha a nagyobbak nem érkeztek volna meg, és 3 napra abszolúte lehetetlen otthagynod a gyerekeket, ezt ajánlom: utazz el egy napra (16.-ra, akár fél napra, a jelentés felolvasására), vagy úgy, hogy egy napra otthagyod a gyerekeket, vagy akár úgy is, hogy erre a napra odakéreted K-vicsot, ha feltétlenül kell. (A költségeket fizetjük.)" (48:300., 301. - 48:314., 315.)
Nem ment azonban minden ilyen simán. Lenin már néhány hónappal előbb megírta a brüsszeli konferencián elmondandó beszámolót, és odaadta Popovnak, hogy fordítsa le franciára, aztán adja át K. Huysmansnak, az NSZI vezetőjének. Ezután elutazott Brüsszelből. Teltek-múltak azonban a hetek, és Popov sehogysem talált rá időt, hogy hozzáfogjon a fordításhoz. 1914. március 2-án Iljics így ír Armand-nak: "Nem tudod, mi van Popovval Brüsszelben? 2-3 hete (!!) nem válaszol nekem sürgős és fontos levelekre. Pedig szükségem van rá! Nem betegedett meg? Vagy ‘históriája’, ez a love-story csinált vele valamit, elűzte Brüsszelből stb.? Ha nem tudsz semmit, kérlek, tedd a következőt: várj két napig, ha addig nem kapsz tőlem más értesítést, írj Brüsszelbe más ismerősök révén neki és róla, hogy biztosan megtudjam, mi a helyzet. Valami hihetetlen és lehetetlen dolog ez! Ha bármit tudsz róla, írd meg azonnal." (48:267. - 48:280.).
Lenin 1914. július közepén többször is megköszönte Inesszának a brüsszeli szereplését: "Kedves Barátom!... Óriási örömet szereztél nekem, és hálás vagyok, hogy mentesítettél brüsszeli kötelezettségeim alól. (Martov Brüsszelben van. Feladatod igen nehéz, de rendkívül fontos.) Nagyon, de nagyon hálás vagyok munkádért, amely oly kellemetlen és annyi ügyességet kíván." (48:318. - 48:333.)
Az 1914. július 19-én kelt levélben olvassuk: "Jobban megoldottad a dolgot, mint ahogy én tehettem volna. A nyelvtől eltekintve én bizonyára kirobbantam volna. Nem bírtam volna elviselni a komédiázást, és megmondtam volna, hogy aljas fráterek. És nekik éppen ez kellett volna: ezt akarták kiprovokálni.
Ti pedig, Te is, nyugodtak és rendíthetetlenek maradtatok. Extremely thankful and greeting you."3 (48:323. - 48:338.,339.)
Még aznap egy másik levelet is küldött: "Küldtem a fiadnak 150 frankot. De ez még kevés, ugye? Kérlek, tudasd velem mielőbb, hogy mennyivel többet költöttél, és azonnal megküldöm azt is." (48:324.)
Vegyük most sorra Leninnek a háború előtt Armand-nak írott leveleit, amelyeket én közöltem először! ("Úgy szerettelek... nézni." Rosszijszkaja Gazeta, 1994. január 18., 19.) Íme Lenin három eddig publikálatlan levele Armandhoz Poroninból, amelyek a mindmáig tisztázatlan "Malinovszkij-üggyel" foglalkoznak - 1914. június 7-éről és 25-éről, valamint július 25-ikéről.
Az első nagyrészt angolul íródott:
"Kedves Barátom! Jelenleg holtfáradt vagyok, és azt sem tudom, mit gondoljak erről az egész Malinovszkij-ügyről. Itt van, és rossz ránézni, annyira le van törve, és annyira megviselte a dolog. De a likvidátorok gőzerővel folytatják ellene szégyenletes zsaroló kampányukat. Küldik egyre-másra a táviratokat, tele ostoba hazugságokkal és rágalmakkal.
ő rendszerint jómodorú és kedves, de néha elromlik a kedve, és akkor szavát sem lehet venni egy egész héten át. A likvidátorok megírták (ha jól értettük a táviratot), hogy mi hallottuk a Malinovszkij politikai inkorrektségéről terjengő híreket.
Valóban, hallottunk ilyen fecsegést a bécsi (likvidátoroktól), de mi természetesen elvetettük a gyanút, miután a KB 3 tagú kollégiuma megvizsgálta. De a likvidátorok, azok mit vizsgáltak meg??
No, a munkások majd jól beolvasnak ezeknek a piszkos rágalmazóknak!
Küldjük az újság legfrissebb számát.
Ne haragudj rám, ha lehet. Tudom, hogy sok munkát adtam Nektek, tudom...
Az Ön odaadó híve, V. L[enin]
A Párizsból való elutazásotok óta semmit nem lehet ott elintézni. Hogy micsoda emberek vannak!!" (CPA IML, f. 2, op.1, gy. 3281.)
A második levél - angolul és oroszul:
"Ketten érkeztünk ide - párttagok - az ún. parlamentre. Ha szükséged van valamire, kérlek, írj azonnal! Hogy mit végigcsinálnak ezek a gazember likvidátorok Malinovszkijjal! Ma levelet kapott a feleségétől. A kisebbik fiuk - azt írja, nem több 5-6 évesnél - az anyja háta megett megsúgta az idősebbnek, hogy az apjukról mindenféle csúnya hírek keringenek!!
Nincs határa az aljasságnak, ameddig a burzsoá értelmiség elmegy, csakhogy árthasson a munkásmozgalomnak!
Nálunk egészen nekikeseredett az idő: hetek óta esik egyfolytában. Meg lehetne bolondulni, ha nem foglalná le magát az ember munkával.
Nálad mi újság? Van-e már ott malária? Ha csak a leghalványabb jelei is mutatkoznának, a legokosabb lenne elutazni, amíg le nem zárják a panziót.
Konsztantyin és Abram szintén ezt akarja. Nagyszerű! Úgyhogy - ehhez tartsd Magad!
A bécsi delegációban Donszkoj lesz majd a feleségével. Rendes ember, akit szintén érdemtelenül mocskoltak be. Vandervelde azt írta a L’Humanité szemle rovatában, hogy - úgymond - a mi nézetkülönbségeink ‘veszélyesek’ (!!), de nem közölt adatokat az újság példányszámáról!!
Forró, nagyon forró, nagyon-nagyon forró kézszorításom!
A Te V. U[ljanov]od.
Készülsz-e rendszeresen a Bécsi Kongresszusra? Nagyon kérlek, hogy készülj komolyan és teljes erőből! Firkants egy pár sort!" (CPA IML, f. 2, op.1, gy. 3290.)
És végül a harmadik levél, angolul - és ami a legérdekesebb benne, Lenin váratlanul magázni kezdi Inesszát:
"Kedves, legkedvesebb Barátom!
Legjobb kívánságaimat küldöm a közelgő orosz forradalom alkalmából!
Vannak bizonyos híreink. De nagyon szeretnénk azért még többet tudni arról, ami ott történik!! Többet, mint ami a táviratokból kiderül.
Jobb lenne most egy nagyvárosban, mint itt, ebben a kis galíciai faluban. Mindenesetre a háború Ausztria és Szerbia között szintén egyfajta válasz az eseményekre... Egy ilyen pillanatban nem érdekes már az az ostoba brüsszeli kongresszus. (Tudom, hogy a likvidátorok meg Plehanov és a többi csirkefogó egy közös manifesztumon dolgozik. De a lengyel árulók és az ellenzék már nem akarják aláírni. Megkezdődött az új ‘július 3-ikai blokk’ szétesése!!)
Ó, micsoda lelki szegénység! Ezek a hisztérikus, buta teremtmények!! Nem vagyok képes megbékélni velük!! Mindenféle semmi ügyekre vesztegetni most az időt!!
Az Ön hűséges szolgája reméli, hogy nem haragszik rá, ugye, kedves barátom?
Az Ön V. L.-je.
Fővárosunkban ‘ostromállapot’ van. Több lapot betiltottak. Sok embert letartóztattak. A harcostársaink valószínűleg megúszták, mivel Finnországból üzenetet kaptam, és abban közvetetten céloznak rá, hogy az ottaniak mind megvannak. De ez csak feltételezés. Nem lehet tudni semmi biztosat." (CPA IML, f. 2, op.1, gy. 3341.)
Leninnek a háború alatt Armand-hoz írott levelei "összes" műveinek 49. kötetében vannak összegyűjtve. A háború kirobbanása után a vezér azonnal érdeklődni kezdett Inessza egészsége felől, és hogy miként rendezkedett be Svájcban, ahol akkor maga is tartózkodott. Az 1914. szeptember második felében kelt levélben Lenin nyugtalankodik: "Remélem, hamarosan találkozunk? Ön is így gondolja?... Sétál-e sokat? Jobban táplálkozik most? Vannak könyvei? Újságjai?" (49:7. - 49:7.) A vezér többször is érdeklődik a fogorvos iránt: "Miért nem ír egy szót sem arról, hogy mit mondott fogorvosa,4 meddig tart a kezelés? Legalább megközelítőleg?" "Miért nem írja meg, hogy mit mond Önnek a fogorvos? Mikor jön?" (49:78., 80. - 49:79., 81.)
Az Armand-hoz írott levelek szövegének nagyobb részét természetesen a vezér tanácsai és megbízásai tették ki. Ny. Valentyinov fogalmazta meg először azt a feltételezést, hogy az elhagyott Inessza tudat alatt féltékennyé akarta tenni Lenint, amikor elküldte neki a női kérdésről írott brosúra tervét, amely "a szerelem szabadságát" követeli. Az 1915. január 17-én kelt levélben Lenin javasolja ennek a követelésnek mint "nem proletár, hanem burzsoá jellegűnek" az elhagyását. Véleménye szerint nem az a fontos, hogy Armand mit ért szubjektíve "a szerelem szabadságán". A lényeg "az osztályviszonyok objektív logikája a szerelem kérdéseiben" (49:51., 52. - 49:52., 53.)
A vezér 1915. január 24-i leveléből az derül ki, hogy Inessza nem értett ezzel egyet. Nem érti - írja, "hogyan lehet azonosítani [így írja!] a szerelem szabadságát" a házasságtöréssel. Lenin tézise: "a burzsoázia asszonyai" a szerelem szabadságán "a szerelem komolyabb tartalmától, a gyermekszüléstől való szabadságot", a házasságtörés szabadságát értik. Lenin egészen másként tekint erre a kérdésre, mint Armand. "...Ön teljesen megfeledkezve az objektív és osztályszempontról, ‘támadásba’ megy át én ellenem..." - panaszolja neki. Majd: "Még a futó szenvedély és futó viszony is ‘poétikusabb és tisztább’, mint (unalmas és közömbös házastársak) ... ‘szerelem nélkül adott csókjai’. Ezt írja Ön. És ezt szándékozik megírni a brosúrában. Remek!
Logikus-e a szembeállítás? Közömbös házastársak szerelem nélkül adott csókjai szennyes csókok. Ezzel egyetértek. Ezzel szembe kell állítani... De mit?... Azt hinné az ember, hogy a szerelmes csókokat, nemde? Ön azonban a ‘futó’ (miért futó?) ‘szenvedélyt’ (miért nem szerelmet?) állítja szembe vele, amiből logikusan az következik, hogy a szerelem nélkül adott (futó) csókok a szerelem nélkül adott házastársi csókokkal állnak szemben... Különös. Nem lenne jobb, ha egy népszerű brosúrában a szerelem nélküli és banális kispolgári-értelmiségi-paraszti házassággal... a szerelmen alapuló, proletár, polgári,5 házasságot állítaná szembe (hozzátéve - ha már mindenáron akarja, hogy a futó szenvedély és viszony lehet szennyes, és lehet tiszta is)?" (49:55-56. - 49:56., 57.)
1916 legelején Armand Lenin megbízásából Párizsba költözik, hogy forradalmasítsa a francia szocialistákat és szindikalistákat. A következő levelek azt bizonyítják, hogy Lenin megőrizte a hozzá fűződő mély érzéseket.
Az 1916. január 15-én kelt levélben a következő szerepelt: "Egy kicsit csodálkozom, hogy nem kapok hírt Önről. Egyúttal bevallom, hogy fel-felvillan bennem az a kellemetlen gondolat, hogy talán ‘megsértődött’, amiért nem kísértem ki elutazása napján? Szánom-bánom bűnömet, és már el is űztem magamtól az efféle gondolatokat." (49:174. - 49:180.)
Január 19-én kelt levelében azt írta: "Hogy van? Elégedett? Nem unatkozik? Sok a dolga? Nagy gondot okoz nekem azzal, hogy egyáltalán semmiféle hírt sem ad magáról!... Hol lakik? Hol étkezik? A Nemzeti Könyvtár ‘büféjében’?
Odaadó híve Basile.
P. S. Megint semmi! Nincs levél Öntől!" (49:175-176. - 49:181.)
Leninnek az 1916 tavaszán Armand-nak írott levelei nem kerültek bele "összes" műveibe. Meglehet, Inessza akkoriban bizonyos "önfejűséget" tanúsított.
Lenin 1916. március 19-én hozzá írott levele mindenesetre magyarázkodással kezdődik: "Kedves Barátom! Megkaptuk ma igen haragos lapját, és még ma válaszoltunk is rá (pontosabban - nemcsak arra) egy hosszú levélben. Hát azért nem kellene - még ha nagyon haragszik is az ember - olyan durva szavakat használni (méghozzá levélben) mint hogy ‘össze-vissza van zagyválva’. Az ilyesmi nemigen buzdítja az embert a levelezés folytatására." Ezekben a napokban a vezér megkérdezte Zinovjevet: "Nem lenne-e jobb, ha megpróbálnánk elküldeni valakit Oroszországba?... Talán Inesszát? ő is jó lenne, csakhogy nem megy el." (Lenyinszkij szbornyik. XXXVII. 38, 39.)
Április 7-én a Zürich melletti "Schudiwiese"(?) hegyi szanatóriumból, ahol feleségével pihent, ezt írja a vezér Armandnak, aki Párizsból éppen Svájcba készül utazni: "Kedves Barátom! Csodálkozunk és nyugtalanok vagyunk, hogy nincsenek hírek Önről. III. 25-én küldtük el a könyvet és a pénzt. Öntől pedig, a szokásostól eltérően, egy sort sem kaptunk azóta sem. Csak nem a disszertációján dolgozik ekkora odaadással? Teljes szívemből kívánom, hogy sikerüljön, de hát azért nem kell ám megszakadni. Attól nyugodtan írhat azért néhány sort. Mindketten üdvözöljük, és a legjobbakat kívánjuk. Az Ön Leninje" (Lenyinszkij szbornyik. XL. 49-50.)
Svájcba való visszatérte után Inessza a nyarat Bernben tölti, az őszt pedig ugyanannak a Sörenberg nevű hegyi falucskának a szanatóriumában, amelyben 1915 őszén több hónapig hármasban laktak - Lenin, Krupszkaja és Armand.
Lenin és Inessza levelezése igen intenzív, Oroszország és Franciaország, Svájc és Skandinávia munkásmozgalmának szinte minden kérdését felöleli. Armand minden korábbinál gyakrabban tesz eleget Lenin kérésének, hogy fordítsa le franciára beszédeit és cikkeit.
1916 júniusában Lenin ezt írja Inesszának: "...az ügy szempontjából rendkívül hasznos lenne, ha Ön most néhány hónapot Svédországban, vagy Norvégiában töltene." (49:245. - 49:255.)
A következő levelekben, amelyek szintén nem kerültek bele a Lenin "összesbe", Lenin részletes tanácsokkal látja el Armand-t arra nézve, hogy miként szerezze be a megfelelő iratokat az utazáshoz. Azt javasolja, hogy Inessza győzze meg a berni német konzulátus munkatársait, jól ismeri a német átutazó vízumra vonatkozó rendszabályokat. "Ezek a gazemberek megijednek talán, hogy Ön tudja a rendet, és akkor válaszolnak". (Lenyinszkij szbornyik. XXXVII, 53.) Nem tudhatjuk, hogy a vezér miért tartotta a konzulátus alkalmazottait gazembernek.
Lenin szüntelenül érdeklődik Armand egészsége felől. 1916. július 25-én írja például: "Kézszorításomat küldöm, s tanácsolom és kérem, hogy gyógykezeltesse magát, hogy télre, teljesen egészséges legyen. Utazzon el délre, a napra!!" (49:268. - 49:279.) Az október 25-i levél a következő felhívással zárul: "Ne üljön Sörenbergben, fázni fog és meghűl! Sok üdvözlet! Híve Lenin.
P. S. Lehet, hogy nincs pénze a költözéshez. Írja meg feltétlenül: könnyen szerzünk, amennyi kell..." (49:31. - 49:325., 326.)
Egy másik levelében a vezér másik okát is említi egyébként, hogy miért szeretné, ha Armand átköltözne: "... kevés az idő, és Sörenberggel rossz a postai összeköttetés" (49:315 - 49:330).
A "könnyen szerzünk pénzt, amennyi csak kell" kijelentés ellentétben van Leninnek azzal a kérésével, amellyel - ugyanezekben a napokban - Sljapnyikovhoz fordult: "Magamról annyit, hogy keresetre van szükségem. Különben egyszerűen elpusztulunk!! Pokoli a drágaság, és nincs miből élnünk. Mindenképpen ki kell préselni némi pénzt6 a Letopisz kiadójától, akinek elküldtem két brosúrámat (fizessen csak, azonnal és minél többet)... Ugyanez a fordításokkal kapcsolatban. Ha ezt nem intézik el, igazán nem lesz miből megélnem, ezt egészen, egészen komolyan mondom." (49:302. - 49:316.)
Az Armand-hoz írott levelekben Lenin továbbra is erős jelzőket használ egy-egy ember megítélésekor. Az egyik, 1916. február elején írott levélben így fakad ki: "Ha Mása így viselkedett, akkor én a magam részéről nagyon örülök neki, hogy ez a szuka nem jött a folyóiratunkhoz." Vagy: "Egy ilyen szar alakra, mint Mergheim, nem érdemes sok időt vesztegetni: teljesen reménytelen eset." (Lenyinszkij szbornyik. XXXVII. 35.)
1916. november 30-i levelében így magyarázza az éles hangot: "Bocsásson meg a hosszú levélért és a sok kemény kifejezésért: nem tudok másképpen írni, amikor őszintén beszélek. De hiszen mindez amúgy is entre nous,7 úgyhogy nem is árt egy kis szitkozódás.
Sok üdvözlet! Híve Lenin." (49:334. - 49: 349.)
Íme egy példa a szovjet kiadások hamisításaira. Ugyanebben a 49. kötetben az 1916 márciusában Zinovjevhez írott levélben a "Radek olyan aljasul viseli magát" kezdetű mondat előtt minden kipontozás mellőzésével kimaradt Leninnek az a mondata, hogy a lengyel "Gazeta Robotnicza aljas és hazug". Az ugyanahhoz a címzetthez 1916. március 20-án írott levélben annak a mondatnak az elején, hogy "adjon Radeknek..." szintén minden kipontozás nélkül ki van hagyva a következő szöveg: "ha akar még egyáltalán az életben ettől a szeméttől valamit".
1916 decemberében a vezérnek az az ötlete támadt, hogy Inesszának meg kell tanulnia síelni "hegyi léceken". "Szokott-e síelni? Feltétlenül síeljen!" "Járja be sílécen a hegyeket!..." (49: 339., 341. - 49: 356.)
1917. január 15-én Lenin ezt írja Armand-nak: "...rettentően szeretném, ha minél jobban felfrissülne, más levegőt szívna, új és régi barátok közt tartózkodna, roppantul szeretnék minél több baráti szót szólni Önhöz, hogy minél könnyebb legyen Önnek, amíg bele nem jön a munkába, amely majd teljesen magával ragadja. Meleg kézszorítással.
Híve Lenin." (49:366. - 49:382.)
És íme az abszolút bizalom jele! A következő nap, január 16-án írott levélben ezt olvassuk: "Ha Svájcot belesodorják a háborúba, a franciák azonnal elfoglalják Genfet. Akkor Genfben lenni annyi, mint Franciaországban lenni, és onnan összeköttetésben lenni Oroszországgal. Ezért úgy gondolom, hogy a pártkasszát átadjuk Önnek (hogy hordja magánál, egy erre a célra varrt kis zacskóban, mivel a bankból nem adnak ki pénzt háború idején). Írok erről Grigorijnak. Ezek még csak tervek, egyelőre maradjon köztünk.
Azt hiszem, hogy mi Zürichben fogunk maradni, s hogy a háború nem valószínű." (49:367. - 49:383.)
1916. február 26-án és március 31-én Lenin, aki a cári kormány bukásában volt érdekelt, Armand-nal együtt örül az Oroszországgal szövetséges franciák hadisikereinek Németországgal szemben:
"Kedves Barátom! Tudom, hogy Önt a tudomány érdekli, és nem a politika. Ön mégis, ebben nem kételkedem, Franciaországgal rokonszenvezik. A német szocialisták közti szakadás, ahogy egy francia miniszter kijelentette, nem közömbös Franciaország számára. Ezért kell segítenünk abban, hogy tájékoztassák erről a franciákat is, az oroszokat is... A tudomány az Ön számára minden, de persze van Önben Franciaország iránt egy kis rokonszenv - sőt sok rokonszenv." (49:209. - 49:192.)
Tény azonban, hogy Armand, aki franciának született, a németek vereségéért drukkolt, s nem az oroszok (meg a velük szövetséges franciák) vereségéért.
1916 végén Lenin bőbeszédűen magyarázgatja Armandnak az "imperialista ökonomizmus" lényegét, a demokrácia és a szocializmus összefüggéseit és mindezen kérdések "politikai megközelítésének" a fontosságát.
1917 első hónapjaiban igen intenzív volt a kettejük levelezése: Lenin több mint 30 levelet írt. Figyelmet érdemel az a tény, hogy művei 49. kötetének összeállítói az 1917. január 13-tól március végéig, április elejéig terjedő időszakban Lenin Armandhoz írott nyolc levelét rövidítették meg. A következőkben közöljük ezeket az - először általam publikált - kihagyásokat. Kettő közülük a január 13-i levélben található.
A levél így kezdődik: "Kedves Barátom! Legutóbbi leveleiből annyi bánat áradt és olyan fájdalmas gondolatokat és olyan lelkiismeretfurdalást ébresztettek bennem, hogy alig tudok magamhoz térni. Szeretnék mindenáron valami barátit mondani. Legalábbis azt, hogy ne üljön szinte teljesen egyedül egy olyan kis helyen, ahol szinte semmi társadalmi élet nincsen, hanem utazzék el valahova, ahol találkozhat új és régi barátaival, ahol kikapcsolódhat egy kicsit."
A levél vége pedig így szól: "P. S. Ami pedig Trojan[ovsz]kijt illeti. Entre n[ous] azt várom csak, hogy ez a kötöznivaló bolond nyíltan fellépjen végre a sajtóban, vagy ‘ír[ásos] bejelentést tegyen’. Elegem van már ebből az évek óta tartó huzakodásból! Majd leszoktatom én erről úgy, hogy hosszú időre megjegyzi magának!! ‘Hinni’ ennek a gazember Markov-2.-nek, ki hallott már ekkora ostobaságot!!" (CPA IML, f. 2, op. 1, gy. 4365.)
Emlékeztetünk rá, hogy A. Trojanovszkij, a bolsevik párt tagja, Je. Razmirovics férje, abban az időben szilárdan ragaszkodott ahhoz a meggyőződéséhez, hogy P. Malinovszkij provokátor. Ez volt a véleménye a IV. Állami duma képviselőjének, Ny. Markovnak (Markov-2.-nek) is.
A második levél január 19-i keltezésű. Mindjárt a "Kedves Barátom!" megszólítás után: "Ami a ‘n(émet) fogságot’ és egyéb aggodalmait illeti, ezek túlzók és alaptalanok. Nincs semmi veszély. Mi egyelőre itt maradunk. Nagyon kérem, hogy amikor tartózkodási helyet választ, ne foglalkozzék olyan szempontokkal, hogy esetleg én is odamegyek-e! Egészen vad, ostoba és nevetséges dolog lenne, ha az a megfontolás akadályozná meg benne, hogy egy várost letelepedési helyéül válasszon ki, hogy valamikor a jövőben esetleg úgy alakul, hogy én is odamegyek majd!!!" (CPA IML, f. 2, op. 1, gy. 4389.)
Ez a bekezdés is azt bizonyítja, hogy Armand még mindig annyira szerette Lenint, hogy nem lett volna képes egy városban lakni vele.
A harmadik, január 22-e és 29-e között írott levélből a következő részt hagyták ki: "Hogy több levelemre nem válaszolt, egy bizonyos dolog mellett még arra is enged következtetni, hogy valami változás állhatott be a hangulatában, elhatározásában vagy a dolgai állásában. Volt a levele végén egy szó, amit kétszer is megismételt. Elmentem, és utánaérdeklődtem. - Semmi. Nem tudom már, hogy mire is gondoljak: megsértődött talán valamiért, vagy csak el volt nagyon foglalva a költözéssel, vagy valami más... Nem is akarok nagyon faggatózni, mivel az Önnek nyilván kellemetlen. Állapodjunk meg a következőkben: hogy erről a dologról makacsul hallgat, azt én úgy veszem, hogy nem kíván nyilatkozni, és - basta. Elnézést kérek, többet nem fog előfordulni." (CPA IML, f. 2, op. 1, gy. 4401.)
Leninnek 1917 első három hónapjában Armandhoz írott több mint 30 levelében természetesen nem csak a kihagyások érdemelnek figyelmet.
Ezek a levelek főként a svájci munkásmozgalom kérdéseivel foglalkoznak, a forradalmi eszméknek különböző francia nyelvű kiadványokban való terjesztésével.
Lenin kitartóan igyekszik rábeszélni Armand-t, hogy változtasson lakóhelyet: "Barátom! Tudom, hogy nagyon nehéz most Önnek, és én is nagyon szeretnék segíteni, akárhogy. Nem lenne-e jobb, ha ott telepedne le, ahol barátai vannak, ahol szüntelenül tud valakivel a pártügyekről beszélni, sőt részt is vehet bennük?" "...rettentően szeretném, ha minél jobban felfrissülne, más levegőt szívna, új és régi barátok közt tartózkodna, roppantul szeretnék minél több baráti szót szólni Önhöz, hogy minél könnyebb legyen Önnek, amíg bele nem jön a munkába, amely majd teljesen magával ragadja. Meleg kézszorítással.
Híve Lenin." (49:364., 366. - 49:379., 382.)
Aztán megint nyugtalankodik a vezér: "Kedves Barátom! Hogyhogy olyan rég nem kaptam Öntől egy sort sem? Azt ígérte, ‘holnap’ ír - ennek már vagy egy hete - és egy sor sem érkezett. Közbejött talán valami rendkívüli? Írjon legalább pár szót, ha már levelet nem akar, különben nyugtalankodom." "Kedves Barátom! Úgy látszik, túlságosan ideges, - ezzel magyarázom azt a sok ‘elméleti’ furcsaságot leveleiben..."(49:383., 414. - 49:399., 432.)
Felhívjuk a figyelmet az Inesszának írott levelek játékos hangjára. Senki másnak nem írt ilyen hangon a vezér. Így magyarázza például Armand-nak, hogy mi a különbség egy hektár és egy acre föld között, amit az összekevert egymással: "Jót nevettem a levelezőlapján, a hasamat fogtam, mint mondani szokás... Nos, ne haragudjon, hogy nevettem. Nem rosszindulatból." (49:323-324. - 49:338.) Vagy amikor az Oroszországba való hazautazást tervezték Svájcon és Németországon keresztül: "Ön talán azt mondja, hogy a németek nem fognak vagont adni. Hát fogadjunk, hogy adnak! Persze ha megtudják, hogy ez a gondolat tőlem, vagy Öntől származik, akkor kudarcba fullad a terv... Nem akadnak-e Genfben tökfilkók erre a célra...?" (49:406. - 49:424.)
Armand egy kis svájci városban, Clorane-ban lakott, de a vezér ragaszkodott hozzá, hogy Oroszországba utazzon vele együtt. Egy részlet az 1917. március 19-ei levélből: "Tegnap küldtem Önnek egy levelezőlapot az útról, gondolván, bizonyára szándékában áll, sőt el is határozta, hogy Bernbe utazik a konzulhoz. Ön meg ezt feleli: bizonytalan vagyok, még meggondolom.
Természetesen rendkívül feszült idegállapotban vagyok. Hát hogyne lennék! Várakozni, itt ülni...
Önnek valószínűleg különleges okai vannak, talán az egészsége nem a legjobb, stb." (49:405. - 49:422., 423.)
Armand végül is rászánta magát, hogy elutazzon Leninnel, akitől a következő üzenetet kapta: "A pénzt (100 frankot), remélem, megkapta a reggel küldött expressz-levéllel.
Az utazásra több a pénzünk, mint gondoltam, 10-12 emberre elég, hiszen derekasan segítettek nekünk a stockholmi elvtársak." (49:424. - 49:443., 444.)
Ez az utolsó mondat cáfolja egyébként a "német aranyakról" szóló történeteket is.
Oroszországba való visszatértük után Lenin Péterváron lakott, Inessza Armand pedig Moszkvában telepedett le. Fennmaradt Leninnek néhány rövid levele Armandhoz 1917 tavaszáról. Ezekben az apró-cseprő teendők mellett (mint például közös poggyászuk szétválogatása volt - "Kaptam ma két csomagot az Ön számára azok közül, amelyeket kivettek a kosarából" - Lenin a következőket üzeni: "Kívánok sok sikert a munkában, a kenyérkeresetben és a gyerekeket illetően." "Nálunk folytatódik az, amit Ön is látott. - Eljutottunk a kimerültség ‘végső határára’... Kezdek már én is ‘leereszteni’: háromszor annyit alszom, mint mások, és így tovább. És Ön? Hogy van megelégedve Moszkvával? Örömmel olvasom a Szocialdemokrat-ban, hogy különféle munkákat vállal a kerületekben. De hát az újságból nehéz persze megítélni." (Lenyinszkij szbornyik, 57., 58.)
Armand küldött volt az 1917-es VII. (áprilisi) pártkonferencián, és találkozott ott Leninnel, valamint a párt VI. kongresszusán, ahol Lenin már nem volt ott, mivel az utolsó illegalitásába vonult. Inessza tagja volt a Moszkvai Pártbizottság Végrehajtó Bizottságának, valamint a moszkvai városi árnyék-önkormányzatnak. Az októberi hatalomátvételt követően erejét megfeszítve dolgozott. Tagja volt a Moszkvai Területi, valamint a Kormányzósági Pártbizottságnak, elnöke a Moszkvai Népgazdasági Tanácsnak. 1918-tól fogva lett az OKP(b) KB nőosztályának vezetője.
Kevés emléke maradt fent Lenin és Armand kapcsolatának ebből az időszakból, és még azok hitelessége sem ellenőrizhető. Nem tudom megítélni, mennyire felelnek meg az igazságnak M. V. Fofanova egy közvetítő révén ismertté vált visszaemlékezései. ő volt az, akinek lakásán az októberi napokat megelőzően Lenin rejtőzködött. Margarita Vasziljevna azt állítja, hogy ezekben a napokban Lenin több levelét adta át a címzetteknek, így Inessza Armandnak is.
"...Az Októberi forradalomban Armand nem vett részt - állítja Fofanova. - Leninnek Inessza Fjodorovnához írott levelei személyes jellegűek voltak. Nem utasíthattam vissza Vlagyimir Iljicset. Nagyezsda Konsztantyinovna ismerte az Inesszával való gyengéd kapcsolatát. Emiatt sok komoly konfliktus is volt Vlagyimir Iljics és Nagyezsda Konsztantyinovna között még Októbert megelőzően. De különösen kiéleződött ez a konfliktus Október után, amikor Vlagyimir Iljics a szovjet kormány feje lett... Vlagyimir Iljics kinevezte Inessza Fjodorovnát a Moszkvai Kormányzóság Népgazdasági Tanácsának elnökévé, és a Kreml fala mellett adatott lakást neki a Sándor kerttel szemben, a saját nővérének, Anna Iljinyicsnának a lakása mellett. Gyakran elgyalogolt oda, hogy meglátogassa Inessza Fjodorovnát."
Nagyezsda Konsztantyinovna megmondta Vlagyimir Iljicsnek, hogy ha nem szakít Armand-nal, akkor elhagyja. Sajnos a párt központi bizottságának és a kormánynak a tagjai is tudomást szereztek erről a családi konfliktusról.
Nem sokkal azután, hogy Armand-t kinevezték a Moszkvai Kormányzóság Népgazdasági Tanácsa elnökévé, kiderült, hogy ezzel a számára teljesen ismeretlen munkával ő nem tud megbirkózni. Akkor Lenin kezdeményezésére kinevezték az OKP(b) KB újra megszervezett nőosztályának vezetőjévé.
1918. december 16-án beszélt a Kreml parancsnokával, aztán Armand-nal, s a következő levélkét küldte el vele hozzá:
"A Kreml parancsnokának, Malkov elvtársnak.
Malkov Elvtárs! E levél átadója, Inessza Armand elvtársnő - a K[özponti] V[égrehajtó] B[izottság] tagja. Egy 4 személy számára megfelelő lakásra van szüksége. Amint ma Önnel megállapodtunk, mutassa meg neki, hogy milyen lakásokkal rendelkezik, illetve - ajánl a számára. Lenin." (CPA IML, f. 2, op. 1, gy. 7785.)
1919. elején Lenin megbízásából Armand a Vöröskereszt szovjet missziójának tagjaként Franciaországba utazott, hogy felvegye a kapcsolatot az oroszországi expedíciós hadtest tagjaival, akiket internáltak az egykori szövetséges hatalom területén. Franciaország és Szovjet-Oroszország között nem volt diplomáciai kapcsolat, sőt a kiküldötteket még le is tartóztatták egy rövid időre. Armand mégis elérte, hogy hamarosan hazaküldjenek néhány száz katonát. A többségük hazaért még annak az évnek a végére. Franciaország felé tartva Armand levelet küldött idősebb lányának, Innának:
"Na, megérkeztem végre Pityerbe. Különösen hosszú ideig tartott az út. Csak este 10 órára érkeztünk ide, de egyelőre teljes kényelemben és melegben utazunk. Pityerben aludtunk, és ma reggel indulunk tovább. És néhány óra múlva elhagyjuk a mi drága szocialista hazánkat. Vegyes érzés tölt el az elutazáskor. Vonz is a feladat, meg amikor Rátok gondolok, szívesen maradnék itthon is. Általában nagyon sokat gondolok Rátok, kedveseim. Beteszek a leveledbe még egy levelet Szásának, egy másikat Fégyának [Inessza Fjodorovna fiai - A. L.] és egy harmadikat Iljics számára.
Erről a harmadikról csak Te tudjál! Az első és a második levelet add át azonnal a címzetteknek, de ezt a harmadikat tartsd egyelőre magadnál! Ha visszajöttünk, majd széttépem. Ha viszont történik velem valami (nem azért mondom, mintha úgy gondolnám, hogy valami különösebb veszély fenyegetne bennünket útközben, de hát minden megtörténhet, szóval - minden esetre), add át ezt a levelet Vl. Ilj.-nek. Személyesen neki. Ezt a következő módon tudod megtenni: menj el a Pravdához, ott van Marija Iljinyicsna. Odaadod neki ezt a levelet, és megmondod, hogy tőlem van és személyesen V. I.-nek szól. Addig meg tartsd magadnál... V. I. levele a zárt borítékban van." Nyilvánvaló, hogy sikeres hazaérkezése után Armand megsemmisítette a levelet.
Armand közeli személyes kapcsolata Leninnel és Krupszkajával két évvel az októberi hatalomátvétel után újult fel. Krupszkaja ezt így tanúsítja: "1919 végétől gyakran eljött hozzánk Inessza Armand, akivel Iljics nagyon szeretett a mozgalom jövőjéről beszélgetni. Inessza idősebb lánya már volt a fronton, csaknem elesett a Leontyevszkij közben szeptember 25-én végrehajtott robbantás alkalmával. Emlékszem, Inessza eljött egyszer hozzánk kisebbik lányával, Várjával, aki akkor még egészen kicsi volt, később aztán a párt egyik legodaadóbb tagja lett. Amikor nálunk jártak, Iljics mindig ‘felfordította a szobát’, ahogy én akkor régiesen kifejeztem magam. Emlékszem, hogy’ csillogtak Varjuska szemei."
1920. február 17-e és március 28-a között Lenin 3 írásos üzenetet küldött Inesszának, amelyek nemcsak "összes" műveibe, de még a róla összeállított gyűjteményes kötetbe sem kerültek aztán bele.
"Kedves Barátom! Küldök itt egy kis olvasnivalót. Az újságokat (az angolokat) küldje majd vissza (telefonáljon ide, s értük küldünk). Ma 4 óra után benéz Önhöz egy jó doktor. Van-e tüzelője? Tud-e otthon főzni? Kap-e élelmet? Mennyi most a hőmérséklete? Firkantson valamit. Az Ön Leninje."
"Inessza Elvtársnő! Telefonáltam Önökhöz, hogy megtudjam, hányas számú kalucsnit hord. Remélem, hogy tudok szerezni. Írjon, hogy van az egészsége! Általában is - hogy van? Volt-e ott az orvos? Üdvözletem! Lenin."
"Kedves Barátom! A láz elmúlta után is várni kell még néhány napot.
Mert ha nem - tüdőgyulladás. Biztosíthatom. A spanyolnátha most egészen vadul tombol. De valóban spanyolnáthája volt? Nem bronchitis? Nincsen szüksége még könyvekre?
Írja meg, hogy küldenek-e élelmiszert Konsztantyinovics számára? [Inessza Fjodorovna férjének a húga, aki ekkor az OKP(b) moszkvai bizottságában dolgozott - A. L.] Írjon egy kicsit részletesebben!
Ne menjen ki az utcára idő előtt! Az Ön Leninje. (Ny. K. már jobban van.)" (Izvesztyija CK KPSzSz, 1989. No. 1. 215-216.)
1920 forró nyarán Armand mint a Komintern II. Kongresszusának küldötte reggeltől késő éjszakáig dolgozott. Sok felszólalást kapásból kellett neki lefordítania, aztán emlékezetből leírnia. Alapjában véve az ő vállán nyugodott a nemzetközi kommunista nőkonferencia megszervezése és lebonyolítása. Nem lehet csodálkozni rajta, hogy a konferencia végére Armand - Krupszkaja visszaemlékezése szerint - "alig állt a lábán. Még az ő energiái sem voltak elegendők ahhoz az óriási munkához, amelyet el kellett végeznie." Augusztus közepén Lenin megírja a levelet Armand-nak, amely az utolsó lett:
"Kedves Barátom! Nagyon szomorú voltam, amikor megtudtam, hogy teljesen kimerült, és hogy elégedetlen a környezetével (vagy a munkatársaival). [A Kollontajjal való nézeteltérésekről van szó - A. L.] Nem segíthetnék-e bekerülni egy jó szanatóriumba? Bármiben szívesen a rendelkezésére állok. Ha Franciaországba akar menni, természetesen akkor is segítek. Csak attól tartok, sőt félek nagyon, hogy Ön ott elvész... Letartóztatják, és hosszú ideig nem engedik el... Óvatosabbnak kell lenni. Nem lenne-e jobb Norvégiába menni (ott sokan beszélnek angolul), vagy Hollandiába? Vagy franciaként mehet Németországba is mint orosz (vagy kanadai?) állampolgár. Franciaországba jobb lenne nem menni, mert ott hosszú időre lecsukják, és aligha cserélik ki bárkire is. Csak ne Franciaországba!
Nagyon jól pihentem. Lesültem, és nem láttam betűt, telefonom nem volt. A vadászat ma már nem olyan mint régen volt. Mindent letaroltak. Mindenfelé az Önök családi nevét hallottam: amikor ők voltak itt, akkor rend volt stb.
Ha nem akar szanatóriumba menni, miért nem utazik Délre? - Szergohoz a Kaukázusba? Szergo megszervezi az üdülését, biztosítja, hogy mindig süssön a nap, és munkát is szerez. ő ott - hatalom. Gondolkozzék ezen!
Forró, forró kézszorításom!
Az Ön Leninje." (Lenyinszkij szbornyik, XXXVII, 233.)
Inessza úgy döntött, hogy elmegy a fiával a Kaukázusba, és Lenin gondoskodott a pihenésük megszervezéséről. 1920. augusztus 18-án megkereste Szergej Ordzsonikidzét (a "hatalmat"), és lelkére kötötte, hogy gondoskodjék Inessza pihenéséről: "Szergo elvt.! Inessza Armand ma utazik. Arra kérem, ne feledkezzen meg ígéretéről. Feltétlenül táviratozzon Kiszlovodszkba, intézkedjen, hogy őt és fiát rendesen elszállásolják, és kísérje szemmel a végrehajtást. Ha nem gondoskodik a végrehajtás ellenőrzéséről, semmit sem fognak csinálni.
Válaszoljon, kérem, levélben, de ha lehet, táviratban is: ‘levelet megkaptam, mindent megteszek, a rendes ellenőrzésről gondoskodom’.
Nagyon kérem, a veszélyes kubanyi helyzetre való tekintettel, lépjen kapcsolatba Inessza Armand-nal, hogy őt és fiát szükség esetén idejében elköltöztethesse Petrovszkba vagy Asztrahanyba, vagy pedig elhelyezhesse a hegyekben (a fia beteg) a Kaszpi-tenger partvidékén, és általában tegyen meg mindent". (51:262. - 51:288.) Két nap múlva egy táviratban ismét emlékezteti Orzsonikidzét: "Még egy kérés: ne feledkezzék meg a nekem tett azon ígéretéről, hogy gyógykezeltetés céljából elhelyezteti Inessza Armand-t és beteg fiát, akik augusztus 18-án keltek útra és bizonyára már Rosztovban vannak." (51: 265. - 51:292.)
Lenin még elutazása előtt felszerelte Armand-t a következő dokumentummal, amely a Kaukázus szanatóriumainak és gyógyhelyeinek igazgatóságához volt címezve: "Kérem, hogy minden úton-módon legyenek segítségére e sorok átadójának, Inessza Fjodorovna Armand elvtársnőnek és beteg fiának abban, hogy minél jobb szállást kapjon és minél jobb gyógykezelésben részesüljön.
Kérem, legyenek ezek iránt az általam személyesen ismert elvtársak iránt teljes bizalommal, és minden módon támogassák őket." (51:261. - 51: 286., 287.)
Armand elutazása után Lenin továbbra is számított munkájára az OPK(b)-ban. Klara Zetkin tanúsítja, hogy miközben ő a nők között végzett kommunista agitáció szükségességéről beszélt neki, Lenin megjegyezte: "Kár, nagy kár, hogy Inessza elvtársnő nincsen itt. Beteg, és elutazott a Kaukázusba."
Armand szerencsésen megérkezett Kiszlovodszkba, de az idők vészterhesek voltak, és szeptember 2-án Lenin táviratozott Ordzsonikidzének, hogy tájékoztassa a banditákkal való harc állásáról és Armand meg a fia elhelyezéséről. Aggodalmai nem voltak ok nélküliek. Egyre gyakoribb volt a lövöldözés a szanatórium környékén, és ezért hamarosan megkezdték a betegek evakuálását. Útban hazafelé Inessza megkapta a kolerát, és Nalcsik városban meghalt. A vezér a következő táviratot kapta: "Soron kívül. Moszkva. OKP KB, Népbiztosok Tanácsa, Leninnek. A kolerában megbetegedett Inessza Armand elvtársnőt nem sikerült megmenteni. Pont. Szeptember 24-én halt meg. Pont. A holttestet Moszkvába kísértetjük. Nazarov."
Éppen ott, a Kaukázusban kezdett Inessza Fjodorovna naplót vezetni. Íme az 1920. szeptember elsején, vagyis három héttel a halála előtt feljegyzett sorok: "Régebben én minden emberhez meleg érzésekkel közeledtem. Most mintha kihűlt volna a szívem, mindenki iránt közömbös vagyok. És legfőként - szinte mindenki untat. Csupán a gyermekeim és V. I. iránt táplálok még forró érzéseket. Minden egyéb vonatkozásban szinte teljesen érzéketlen vagyok. Miután odaadtam minden erőmet, minden lelkesedésemet V. I.-nek és az ügynek, mintha csak kimerült volna bennem a szeretetnek az a forrása, amely korábban oly bőven áradt. V. I.-en és a gyermekeimen kívül megszűnt minden személyes kapcsolatom az emberekkel, csak hivatalos ügyeim vannak velük. És az emberek megérzik bennem ezt a közömbösséget, és ők is ugyanilyen közönyösséggel, néha egyenesen ellenszenvvel fizetnek (régebben pedig szerettek). És lassanként kiapad bennem az ügy iránti forró odaadás is. Olyan ember vagyok, akinek fokozatosan elhal a szíve..."
A cenzorok persze Armand naplóját sem kímélték. Több lapot is kitéptek belőle, ezek nyomtalanul eltűntek, mint a vezér sok Inessza Fjodorovnának írott leveléből is az első oldalak.
Szeptember 3-án Armand ezt írja le: "Igen, messze vagyunk még attól az időtől, amikor teljesen egybeesnek majd az egyén és a társadalom érdekei. Most a mi egész életünk - csupa áldozat. Nincsen magánélet, mert minden időnket és erőnket a közös ügynek áldozzuk. Vagy talán csak én vagyok alkalmatlan erre? Mások talán mégiscsak kikanyarítanak maguknak egy kis darab boldogságot?"
És íme Inessza Fjodorovna utolsó feljegyzése 1920. szeptember 21-éről, két héttel korai halála előtt: "...lenyűgöz, hogy a forradalomnak köszönhetően milyen messze jutottunk a romantikus elképzelésektől a szerelemnek az emberi életben betöltött jelentőségét illetően. A romantikusok szerint a szerelem mindent megelőzően fontos az ember számára. Nem is olyan régen még én is inkább hajlottam erre a felfogásra, mint most. Igaz, az én életemben azért nemcsak szerelem volt. Ott volt még a társadalom, az ügy szolgálata. És a múltban is sok olyan eset volt az életemben, amikor a közös ügyért feláldoztam a boldogságomat, a szerelmemet. Csakhogy eközben mégis úgy éreztem: egyenlő értékeket cserélek fel egymással. A szerelmet és a társadalom szolgálatát egyenlő értékűnek éreztem. Ma már nem így látom. A szerelem jelentőségét egyáltalán nem is lehet a társadalmi élet problémáihoz hasonlítani, annyival kisebb jelentőségű dolog. Igaz, a szerelem ma is nagy helyet foglal el az életemben. Nagy szenvedéseket okoz, és jelentősen lefoglalja a gondolataimat. De egy pillanatra sem feledkezem meg róla, hogy - bármennyire is fáj - a szerelem és a személyes elkötelezettség jelentősége csekély a harci feladatokéhoz képest. Ezért van, hogy a romantikusok nézeteit, amelyeket korábban egészen elfogadhatónak tartottam, ma már..."
A napló itt megszakad.
Inessza Fjodorovna 1920. szeptember 24-én halt meg. A polgárháborús viszonyok miatt a helyiek nem tudtak sem ólomkoporsót, sem külön vagont biztosítani. Személyesen a vezérnek kellett közbeavatkoznia, és így tudták - csak október 11-ére - Armand testét Moszkvába szállítani.
Téli napforduló című memoárkötetében Jelizaveta Drabkina így ír:
"Az út szélére állva elengedtük magunk mellett ezeket a nehezen lépegető, csontos lovakat, ezt a kopott, fekete festékkel bemázolt ládát, és megpillantottuk a mögötte jövő Vlagyimir Iljicset, mellette pedig Nagyezsda Konsztantyinovnát, aki karon fogva támogatta őt. Volt valami kimondhatatlanul fájdalmas a lecsüngő vállú, mélyen lehajtott fejű Lenin alakjában. Megértettük, hogy ebben a szörnyű ládában Inessza koporsója van.
Másnap temették őt a Vörös téren. A sírjára helyezett koszorúk között volt egy élő fehér virágokból álló, gyászalagján ezzel a felirattal: Inessza elvtársnőnek V. I. Lenintől."8
Marcel Body interjújában Kollontaj asszony szintén úgy emlékszik, hogy Inessza temetésén Leninre "nem lehetett ráismerni": "azt hittük, hogy mindjárt összeesik". A romantikus természetű Kollontaj úgy véli: "Armand halála után nem volt ereje tovább élni. Inessza halála meggyorsította a betegség kifejlődését, ami aztán a sírba vitte."
És még egy szemtanú: a nemzetközi munkásmozgalom ismert személyisége, Angelika Balabanova, aki egyébként elég barátságtalanul viszonyult Armand-hoz, mivel "dogmatikus bolseviknek" tartotta: "Oldalról figyeltem Lenint. Úgy tűnt, teljesen magába roskadt: sapkáját a szemébe húzta. Egyébként is alacsony termetű volt, de most teljesen összegörnyedt, és még kisebbnek látszott. Szánalmas volt, ahogy elhagyta magát. Addig soha nem láttam még ilyennek. Több volt ez, mint egy ‘jó bolsevik’ és egy jó barát elvesztése feletti fájdalom. Olyan ember benyomását tette, mint aki egy, a számára nagyon fontos és közeli valakit veszített el, és ezt nem is próbálja leplezni." Egy másik helyen ezt írja: "Lenin szemeit elöntötték a fájdalom visszatartott könnyei. Amikor a továbblóduló tömeg meglökött bennünket, nem fejtett ki semmilyen ellenállást, mintha örülne neki, hogy közelebb szorították a koporsóhoz."
Így írta le három szemtanú - három nő - a megrázkódtatást, amelyet a vezér a szeretett nő koporsója mellett élt át.
Balabanova még azt is feltételezi, hogy Inessza egyik lánya Lenintől volt. Ez persze nem felel meg a valóságnak, hiszen mindannyian jóval a vezérnek Armand-nal való megismerkedése előtt születtek. Igaz viszont, hogy Lenin igen meleg szeretettel viseltetett az asszony minden egyes gyermeke iránt. Ezt sok levél, feljegyzés, szemtanú igazolja.
1921 tavaszán Lenin így fordult a Moszkvai városi tanács elnökéhez:
"IV. 24.
Kamenyev elvt.!
Inessza Armand gyermekei egy kéréssel fordulnak hozzám, melyet nyomatékosan támogatok:
1. Nem tudna Ön intézkedni, hogy virágokat ültessenek Inessza Armand sírjára?
2. Ugyancsak - hogy állítsanak fel egy kis kőlapot vagy sírkövet?
Ha tud, írja meg nekem, legyen szíves, kinek a révén (milyen intézmény vagy vállalat révén) intézte el, hogy a gyermekek tudják, hova forduljanak, ellenőrizhessék, megadhassák a feliratot stb.
Ha nem tud, akkor is írjon, kérem: talán privátim meg lehet rendelni? Vagy talán írnom kellene valahová, és nem tudja-e, hová? Híve Lenin." (52:166. - 51:179.)
1921 májusában írta Lenin a húgának a következő feljegyzést, amelyet én publikáltam először:
"M. I. Uljanovának
Hozd el hozzánk, légy szíves
1. Nágya cipőjét,
a. a nagy papucsát,
b. az új, könnyű fekete cipőjét,
2. az Armand-gyerekeket.
Üdvözlet! Lenin." (CPA IML, f. 2, op. 1, gy. 19074.)
Ismerem a két fiatalt, és szívemen viselem sorsukat. Nagyon lekötelezne, ha törődne velük és mindenben a segítségükre lenne." (53: 21. - 53:25.) 1921. december 7-én: "Kérem, gondoskodjon Varja Armandról és, ha szükséges, küldje ide, de ne egyedül, és meleg ruhával ellátva." (54: 67. - 54:73.)9
Krupszkaja meleg, majdhogynem lelkes hangú visszaemlékezést hagyott hátra a "vetélytársnőjéről". 1926-ban ő volt az Inessza Armand emlékezete című kötet szerkesztője. Miután feláldozta egész életét a férjéért, Lenin halála után Nagyezsda Konsztantyinovna igyekezett megőrizni a rosszindulatú pletykáktól annak magánéletét. Egész magányos öregsége alatt Krupszkaja őszintén és teljes szívből szerette Inessza gyermekeit.
Csak a hatalmi elit képmutató puritánságával magyarázható az a tény, hogy Lenin életének egyetlen, Inesszához fűződő szerelméről szigorúan tilos volt beszélni. Hiszen ez a szép érzés legkevésbé sem rontotta meg a vezérnek feleségével, hű segítőtársával és barátjával való kapcsolatát. Mielőtt teljesen elveszítette volna a beszédkészségét, Lenin lediktálta utolsó előtti levelét, amelyben felesége becsületét védelmezte Sztálin gorombaságával szemben: "Én nem vagyok hajlandó egykönnyen elfelejteni azt, amit ellenem elkövettek, s mondanom sem kell, hogy amit a feleségem ellen követtek el, azt úgy tekintem, mintha ellenem is elkövették volna." (54:330. - 54:354.)
Az igazság mindig kiderül előbb-utóbb. De a leninizmus hit, vallás lett, és az istenített vezérnek nem lehettek olyan emberi gyengéi, mint egy házasságon kívüli szerelem. Jóllehet ennek lehetőségét az Armand-nal folytatott vitában elismerte ő maga is.
(Fordította: Peterdi Nagy László)
Jegyzetek
1 "Megfeledkeztem a pénzkérdésről. Megfizetjük a leveleket, táviratokat (kérlek, sürgönyözz gyakrabban) a vasúti és szállodai költségeket stb. Ne felejtsd el!" - [A korábban már magyarul is megjelent levélrészletek után zárójelben közölt első szám V. I. Lenin művei ötödik orosz nyelvű kiadására, a másik pedig a második magyar kiadásra utal. A ford.]
2 "Újabb jele annak, hogy lusta vagyok és fáradt és rossz a hangulatom. Általában szeretem a hivatásomat, s mostanában sokszor szinte már gyűlölöm."
3 "Hálás köszönetem és üdvözletem."
4 A fogorvos (dentyiszt) helyett Lenin itt és a következő idézetben is tréfásan a dantyiszt - dantista szót használja. A magyar fordítás ezt nem tükrözi. - A ford.
5 "Világi" - A ford.
6 "A pénzről Belenyin majd beszél Katyinnal és magával Gorkijjal is, persze csak akkor, ha ez nem lesz kellemetlen."
7 "Köztünk marad."
8 Jelizaveta Drabkina: Téli napforduló. Ford. Barta Istvánné. Magvető Kiadó, 1970. 42.
9 L. még: Lenin Összes Művei. 53. k. Budapest, 1980. 38. és 197. dokumentum. - A ford.