Roy Bhaskar nagyszabású művében, a Dialectic. The pulse of Freedomban többször úgy említi Lukács György nevét mint Marx autentikus követőjét.1 Nincs okunk kétségbe vonni Lukács Marx iránti mély, egész élete végéig tartó vonzódását s elkötelezettségét. Ám módfelett nyugtalanító, hogy - minden eddigi kezdeményezés ellenére - nem sikerült egyöntetűen s egyértelműen tisztázni, valamint megbízhatóan megítélni marxista korszakát. Sem a nemzetközi, sem a magyar filozófiában. Ami szembetűnő s nem éppen szívderítő jelenség: megpróbálkoznak a fiatal- s öregkori Lukács-kép merev szembeállításával. Oly módon, hogy csak egy Lukácsot ismernek el, tudniillik az ifjú gondolkodót, aki Simmel, Weber, Hegel emlőin nevelkedett, és a Lélek és formák, A regény elmélete s más, invenciózus műveket írta. A felfelé meredeken emelkedő pálya csúcsa - igaz, nem akármilyen gondolati és politikai fordulat nyomán - a Történelem és osztálytudat című könyv, amely talán a legtöbbet idézett Lukács-mű a nemzetközi filozófiai szakmában. A többi - vagyis későbbi munkássága - néma csend; mintha nem is létezne Az esztétikum sajátossága vagy A társadalmi lét ontológiájáról című alkotás. Megdöbbentő, hogy mérvadó tematikus filozófiai munkák, filozófiatörténeti összefoglalók és filozófiai szakszótárak egyaránt mellőzik a késői Lukács-munkák bemutatását és értékelését. Mi több, olykor mégcsak meg sem említik a késői korszak szellemi dokumentumait.2
Azok az értékelések pedig, amelyek az "érett" Lukáccsal is foglalkoznak, az 1930 utáni teljesítményét - filozófiai szempontból - egyszerűen "lenullázzák", legjobb esetben degradálják. Lényegében a filozófiai mibenlétét kérdőjelezik meg. Azt állítják, az "ideológus" elnyomja a filozófust, a bolsevik Lukács nem tudott vagy nem akart megszabadulni a sztálinizmus béklyóitól, túlságosan odakötötte magát a totalitárius rendszerhez s ennek nagy ára lett: az ész, a szabad gondolat a dogma szolgálatába szegődött, megrekedt a sztálini ortodoxia szintjén.3 Mármost vitatkozhatunk azon, vajon nevezhető-e ez a magatartás az ész elárulásának, mindenesetre az tény, hogy Lukács másfél évtizedes "moszkvai emigrációja alatt gyakorlatilag el volt tiltva a filozófiától... A marxizmus a dialektikus gondolkodást lényegében teljesen hatástalanná teszi. Hogy Lukács ebben az időszakban nem tudott radikálisan szakítani a szovjet ideológiával, hanem csak taktikai manőverekre vállalkozott az adott keretek között, nos ebben lelhetjük meg a... benső okát annak, hogy miért is nem rendelkezett ekkor önálló filozófiával."4 A foglyul ejtett ész működése nyilvánvalóan lehangoló, s első pillanatra könnyen okozhat csalódottságot. "1930 után többé nem maradt autonóm a filozófiai gondolkodása. Ezek után is lehet vitatkozni ontológiáról, esztétikáról, de én mindig fogok élni a gyanúperrel - mondja az úgynevezett ‘Budapesti iskola’ egyik képviselője -, hogy saját kiábrándulásom a késői Lukács életművét illetően innen fakad. Valahol mindenütt határt szab saját gondolkodásának."5
Azt hiszem, indokolatlan lenne Lukács marxista korszakának egészét sommásan meg (s el)ítélnünk, miként elvakultság lenne megfeledkeznünk arról a tényről, hogy életműve nagyobbik részét a Marxhoz, illetőleg a marxizmushoz való viszonya határozza meg. Számomra az tűnik járható útnak, ha elfogulatlanul s körültekintően próbáljuk mérlegre tenni marxista korszakát s újabb vizsgálódásokat kezdeményezünk az életműről. Abban a reményben, hogy túlléphetünk bizonyos Lukács-mítoszokon és -legendákon, egyáltalában, hogy teljesebb és differenciáltabb Lukács-képünk legyen.
Most azonban számomra fontos feladat a már kialakult marxista korszakának tüzetesebb megvizsgálása, s azon belül annak a kérdésnek az újbóli megvilágítása, miként is értelmezhetjük és értékelhetjük Marxhoz és a marxizmushoz való kötődését. Azt gondolom, a késői Lukács munkakoncepciójának tükrében jó s eddig nem kellő mértékben hasznosított lehetőség nyílik e problémakör áttekintésére. Az alábbiakkal ilyen munkálathoz kívánok hozzájárulni néhány, általam fontosnak vélt összefüggés vázlatos bemutatásával.
* * *
Nincs vita abban, hogy a marxista fordulat Lukács számára kitörölhetetlen élmény, egész életre szóló meghatározottság. Ám sokan nem értik vagy nem hajlandók elfogadni, hogy a marxista tradícióhoz kötődés nem föltétlen jelent szolgai azonosulást. Lukács esetében is erről van szó: ő nem adja fel az önálló gondolkodásmód és kritika készségét, illetve képességét. Ellenkezőleg: elmélyedni akar a marxi gondolatvilágban, kifejteni, majd továbbvinni kívánja az eredeti szövegeket. Nem a katedramarxizmus tucatképviselőinek egyike ő, hanem autonóm személyiség, nagyformátumú (koncepciózus) gondolkodó, aki miközben Marxot értelmezi, saját meglátásokkal, új felvetésekkel is előrukkol. Éppen ezért nem adatott meg neki - a bolsevizmus és a marxizmus sajátos fintoraként - egy tipikus problémamentes karrierpálya. Ha a mozgalom s a hivatalos ideológia felől nézzük a lukácsi életutat, akkor nem nehéz felfedeznünk, Lukács egész életében egy "kellemetlen elfogadó volt, aki magára vállalta a szembenállást a jelenlevő értelemmel."6
Személye és életműve Magyarországon és a volt Szovjetunióban egyaránt sok gondot okozott a politika és a kultúrpolitika számára. Egy rövid időre le is tartóztatják (1941-ben) a Szovjetunióban, mivel azt állítja - szemben a hivatalos ideológiai felfogással -, hogy a műalkotás szempontjából a tehetség a legfontosabb kritérium.7 Itthon pedig 1957-től tízévi pártonkívüliségre kárhoztatják, írásait nem adják ki, s még azt is meg akarják akadályozni, hogy külföldön publikáljon.
S mint közismert, meghirdeti a marxizmus reneszánszának nagyívű programját, melynek értékét s hatását lehet ugyan kétkedve fogadni, de az vitathatatlan, hogy legalább "Marx filozófiai interpretációjának teljesen új nyelvén... valóságos tertium daturt ígért, a válságoktól válságokig ‘épülő’ szocializmus demokratizálását."8 Lukácsra tehát úgy is tekinthetünk, mint a sztálinizmus nem adekvát filozófusára, inkább egy azon túllépni akaró "monumentális felvilágosítóra".9 Olyan gondolkodóra, kinek - mégha semmiféle eredményt sem tudna felmutatni - már útkeresése tiszteletre méltó, tévedései pedig nem minden tanulság nélküliek.10
Lukács filozófiai munkásságában is a tertium datur elvét kívánja érvényesíteni. Jó érzékkel mutat rá, hogy "az ontológiai tertium datur a társadalmi-történelmi folyamat valódi folyamatosságából indul ki",11 amely lényegében az emberek alternatíváinak folyamatosságát jelenti, nem pedig a relativista és a dogmatista társadalomszemlélet végletes formáit.
Az alternativitás létezése közvetlen összefüggésben áll az emberi célkitűzés működésével. Ez a gondolati kapocs vezeti el Lukácsot munkakoncepciója megszületéséhez. A kérdések, melyeket mindenképpen fel kell tennünk, a következők: mi a munka Lukács szerint, illetőleg mi a viszony a lukácsi és a marxi munkafelfogás között.
A munka, Lukács értelmezésében, olyan használati értéket előállító tevékenység, amely kettős mozzanatot (funkciót) hordoz. Egyfelől a munkát "teleológiai tételezések talpazatának és modelljének fogjuk fel."12 A teleológia-működés nagy jelentősséggel bíró ontológiai tény, most csupán arra a hatásra gondoljunk, hogy ennek révén a természetben olyan változások következnek be, "amelyek többé semmiféle analógiát nem mutatnak magával a közvetlen természeti folyamattal."13 Ilyen módon a munka mint teleológiai tételezés megadja az állati és az emberi világ közti ontológiai ugrás mibenlétét. Másfelől a munka sajátossága az, hogy benne az "ember-természet közti anyagcsere"14 zajlik: az ember táplálkozási szükségletét a természet anyagaiból elégítheti ki, éppen munkatevékenységével alakítja át a természet javait olyan formákká, amelyeket már közvetlenül elfogyaszthat, felhasználhat. Tehát létrejön egy természetes, szükségszerű és a konkrét társadalmi-politikai viszonyoktól bizonyos mértékben független kölcsönhatás ember és természet között.
A továbbiakban viszont hangsúlyeltolódás történik, vagy talán új szempont körvonalazódik. Miközben Lukács próbál - Marxból kiindulva - elmélyedni a munka filozófiai összefüggéseiben, két új vagy újnak tűnő mozzanatot emel ki, és ezzel bizonyos tekintetben el is kanyarodik mesterétől. Új mondanivalóval lép elő, ami egy egészen más koncepciót sejtet Marxhoz képest. Hogy Lukács különböző eredményre jut munkafogalmának kifejtése során (melynek lényegét azonnal összefoglalom), az alighanem azzal a ténnyel függ össze, hogy ő nem egyszerűen utánozza, lemásolja, rekapitulálja Marxot, hanem - mint nagyformátumú gondolkodó - szuverén és eredeti módon értelmezi. Olyan elemzéseket végez, melyek megjegyzéseket, kiegészítéseket, saját meglátásokat is tartalmaznak - a vizsgálódások belső érvrendszere, logikája pedig új állítások megfogalmazásához vezetnek. Lukács két új szemponttal jelentkezik.
1. A munka szerepét s jelentősségét messzemenően kiemeli, továbbgondolva Engels A munka szerepe a majom emberréválásában című írását: közvetlenül s pontosan nem tudhatjuk, hangsúlyozza, miként alakult át a szerves lét társadalmivá. Ugyanis kísérletileg lehetetlen rekonstruálni az egyik létszférából a másikba való átlépést, az ontológiai ugrást. A társadalmi létbe való átcsapásról nem rendelkezünk semmiféle empirikus anyaggal. Egyedül gondolati eljárásokra, fogalmi műveletekre hagyatkozhatunk. Lukács megfontolásra javasolja az alábbiakat. A társadalmiság létrejöttét minden bizonnyal hosszú átmeneti időszak előzi meg. A folyamat szakaszai csakis az emberi öntevékenység, az életért folytatott harc eredményeiként formálódnak meg. A társadalmi lét minden fontosabb kategóriája (tulajdon, munkamegosztás, közösség, nyelv, termelés, erkölcs, vallás, művészet) a már kialakult társadalom létéhez kötődik, vagyis eleve feltételeznünk kell azt a tényt, hogy az ontológiai ugrás megtörtént. Kivéve a munka kategóriáját. "Csak a munkának van ontológiai lényege szerint határozott átmeneti jellege."15 - összegez Lukács. A munka és csak a munka átmeneti kategória, abban az értelemben, hogy megjelenik az élő természet és a társadalom közötti időszakban. Mi több, éppenséggel ez eredményezi, hogy a dolgozó lény kiküzdje a pusztán biológiai létből a társadalmi létbe való felemelkedést.
2. A másik szempont arra a történelmi korszakra vonatkozik, amikor már létrejött az új létszféra, tehát a társadalom. Mi történik az átmenet után a munkával, milyen változás áll be szerepében, működésében? Lukács válasza félreérthetetlen. "A munka... csírájukban tartalmazza mindazokat a meghatározásokat, amelyek a társadalmi lét új sajátosságainak lényegét alkotják. Ezért a munkát a társadalmi lét ősjelenségének, modelljének tekinthetjük."16 Lényegében arról van szó, hogy minden társadalmi tevékenység szerkezete leírható a munkamodellel. A munka "folyamat, e folyamat előkészítése, eredményei stb. csírájában tartalmazták már az emberiség későbbi létének, még a legfejlettebbnek is, legfontosabb és legmagasabbrendű kategóriáit."17
A fenti két állításból, jelesül, hogy egyrészt átmeneti kategóriáról, másrészt minden társadalmi gyakorlat modelljéről van szó, Lukács levonja - első pillanatra teljesen logikusnak tűnő - következtetését: mivel minden társadalmasodási folyamat a munkán alapszik, a munka egyben "az emberi lét valamennyi mozzanatának alapja",18 újabb fogalmazással élve "a társadalmi lét alapvető mozgásformája".19 S végül a csattanó: "Marxnál mindenütt... a munka a központi kategória."20
Kirajzolódik tehát Lukács álláspontja. Szerinte a munka a társadalom legfontosabb, legalapvetőbb kategóriája, az egész emberi történelem ontológiai síkra emelt eszköze. Nagy horderejű mondanivalóhoz érkezünk itt, egyszerűen nem engedhető meg, hogy az elemző minden további nélkül és könnyedén átlépjen fölötte. Megkerülhetetlen a kérdés: valóban a munka tudja betölteni a társadalom központi fogalmának dicső szerepét? Valóban logikus és következetes állítás a munka-kategória jelentőségének ilyen mérvű ontológiai megemelése? S vajon a marxi terminológiákban is ilyen előkelő hely jut a munkának, ahogyan Lukács véli?
Alapvetően a munka-fogalom legdöntőbb társadalmi kategóriaként való tételezése kétséges. Igaz ugyan, hogy Lukács - éppen a marxizmus reneszánsza jegyében - a munka kitüntetett szerepével azt a merev cezúrát kívánja felszámolni, amit a sztálinizmus emelt Hegel és Marx közé,21 mégis álláspontja egészével szemben jogos kritikával élhetünk, ahogyan azt meg is tették az úgynevezett Budapesti iskola képviselői a híres "Feljegyzésekben". Lukácsnál, írják a tanítványok, "a munka kizárólag mint céltételezés... jelenik meg, nincs szó arról, hogy a munka társadalmi tárgyiságot teremtő aktus, tehát nincs kifejtve a munkának az az oldala, amelyik... a társadalmi lét történetiségét létrehozza."22
Amit felvethetünk a munkakoncepció ellen, az először is az a dilemma, hogy ha minden létforma fundamentális tulajdonsága a történetisége (amiben nincs okunk kételkedni), akkor miként egyeztethető össze a társadalmi lét történetisége a munka primátusával? Másképpen fogalmazva, a munka mint a társadalom döntő kategóriája, a maga szisztematikus általánosságával, legabsztraktabb szerkezetével mennyire képes áthatni a társadalmi létforma történeti mozgását? Azt gondolom, az Ontológiával kapcsolatos kritikák egy - nem jelentéktelen - része arra vezethető vissza, hogy ez a probléma Lukácsnál lényegében megoldatlan marad.
* * *
Nem kevésbé tanulságos a lukácsi és a marxi munkafelfogás összevetése.
Kétségtelen: Marx megkülönböztetett módon foglalkozik a munka filozófiai kérdésével. Kiderül, a munka valóban a legabsztraktabb, az elemzésnek mégsem erre a pontra kell koncentrálnia. "A munkafolyamat, ahogy azt egyszerű és elvont mozzanataiban ábrázoltuk - mondja Marx -, használati értékek előállítására irányuló célszerű tevékenység, a természeti dolognak emberi szükségletekre való elsajátítása, az ember és a természet közötti anyagcsere általános feltétele, ...az emberi élet örök természeti feltétele, s ezért független ennek az életnek minden formájától... Ezért nem volt szükségünk arra, hogy a munkást más munkásokhoz való viszonyában ábrázoljuk... Ahogy nem érezni a búzán, hogy ki művelte meg, éppúgy nem látszik meg ezen a folyamaton sem, milyen feltételek között megy végbe, a rabszolgafelügyelő durva ostorcsapásai alatt-e, vagy a tőkés aggódó pillantásaitól kísérve."23 Marx számára nyilvánvaló, ez a "munkás viszonya más munkásokhoz"-összefüggés új horizontot, gazdagabb (mert konkrétabb) tartalmat kínál a vizsgálódásra. Túl kell lépnünk a puszta "ember-természet"-viszony hatókörén. Új szempont nyomul előtérbe: a társadalom (mint emberek szükségszerű együttműködési alakzata) és a természet összefüggés-rendszere, amely nyilvánvaló módon átrendezi az egyes kategóriák szerepét, értékét, egymáshoz való függőségi helyzetét. Az "egyszerű", az "általános", az "elvont" munkafogalom mellé, mi több, fölé belép a "többletmunka termelése". A többletmunka termelő-folyamata, még rövidebben kifejezve, maga a termelés mikéntje fogja meghatározni s egymástól történetileg elválasztani az egyes társadalomalakulatokat. Nem nehéz észrevenni, hogy a marxi gondolatvilágban egy új fogalom válik központivá: ez pedig a termelés. Nem véletlen fogalmazásról van szó, Marx többször s egyértelműen leszögezi: a "társadalmi életfolyamat... az anyagi termelési folyamatnak az alakja",24 a "termelés a valóságos kiindulópont és ezért egyben az átfogó mozzanat".25 A gazdaság, ennélfogva a társadalom totalitását a termelés adott szintje, formája határozza meg: "az anyagi termelés fejlődését, tehát az egész társadalmi élet és ezért az egész valóságos történelem alapzatát"26 vizsgáljuk meg - jelöli ki A tőke szerzője a fő feladatot.
Miért tarthatjuk termékeny gondolatnak az ilyen kiindulópontot? Maga Marx adja meg a választ. "Minden termelés a természet elsajátítása az egyén által egy meghatározott társadalmi formán belül és annak révén... Amikor tehát termelésről van szó, mindig egy meghatározott társadalmi fejlődési fokon álló termelésről - társadalmi egyének termeléséről van szó."27 A termelés fogalmából való kiindulópont jelentőségét tehát az adja meg, hogy szükségképpen vezet el a meghatározott fejlődési fok, lényegében a történeti mozgás megragadásához.
Kétségtelen, két magyarázattal állunk szemben: a lukácsi munka-, illetőleg a marxi termelés-fogalomra levezetett társadalomfelfogással. Két koncepció, melynek alapkategóriái jelentésben módfelett közel állnak egymáshoz (gyakran használják is distinkciók nélkül, önkényesen váltogatva a kifejezéseket), azonosítani őket mégsem lehet, ugyanis a relatív különbözőségükből fakadó következmények számottevők. Hadd utaljak itt legalább két fontos eltérő vonásra, illetőleg hatásra. A termelés mint a társadalom alapzata olyan totalitást foglal magában, melyben mindig és szükségképpen egy hármas viszony működik: tudniillik az egyének, az együttműködésükből fakadó közösségek és a termelési eszközök tulajdona közötti vonatkozások. E három "elem" közti konkrét viszony egyúttal "egy-egy különös termelési mód (és társadalmi forma) alapmeghatározása lesz."28 Viszont a munkára alapozó társadalomontológia talajáról "már nem nyílik lehetőség a társadalomtörténet konkrét menetének, a különböző konkrét társadalmi formáknak a vizsgálatára, csupán látszatgenetikus fogalomkifejtés végezhető el".29
A másik hatásra Mészáros István hívja fel figyelmünket. "Lukács A társadalmi lét ontológiájáról című művének vizsgálatában lássuk a különbséget az ő szemlélete és a marxi szemléletmód között. A lukácsi érvelés tendenciája az, hogy kirekessze a minőségi különbséget a társadalmi és a közösségi ...termelés között, és az utóbbit az előbbi formájába vonja. Más szavakkal, a lukácsi megközelítés azon alapszik, hogy a közösségi rendszert a társadalmi termelés alá vonja, amely mindig alávetett, az értékviszony kényszere által uralt forma marad."30 A lukácsi munkakategória tehát kevésbé tűnik történetileg operacionalizálhatónak, s ezt a fogyatékosságot talán Lukács maga sem ismeri fel, inkább abban a hiszemben kutat, hogy Marx nyomdokain halad.
* * *
Egyetértek Jacques Bidet-vel, aki azt mondja: Marxnak "Ténylegesen az a célja, hogy megmutassa, a munka... nem tévesztendő össze a ‘termeléssel’ általában."31 S megfontolhatjuk Liessmann apodiktikus kijelentését: "Marx tulajdonképpen... a termelés felülmúlhatatlan filozófusa."32 Azaz a termelés és nem a munka nagyformátumú gondolkodója ő. Mondhatjuk, Liessmann formulájával élve, Lukács viszont a munka felülmúlhatatlan filozófusa.
* * *
Lukács Marxhoz való viszonyának kérdése felveti általában a Marx- és Lukács-megítélés dilemmáját. Egyetértek Konrad Paul Liessmann-nal abban, hogy "Marxot nem olvasni, ostobaság lenne. De úgy olvasni, mint eddig, még inkább az.... A ‘létező’ szocializmus bukása lehetővé teszi, hogy Marxot egyszerűen úgy olvassuk, megszabadulván a történelmi valóság terhétől, ahogyan mindig is kellett volna: teoretikusként, filozófusként... A kelet-európai forradalmak nemcsak az embereket, hanem magát Marxot is megszabadították a marxizmustól. Végre lehet úgy olvasni Marxot, mint egy nem-katolikus ember Aquinoi Szent Tamást."33
Azt hiszem, Liessmann fentebbi idézete jó kiindulópontul szolgál a Lukácshoz való korrekt megítélés kialakításához is. Lukácsot nem tudomásul venni vagy életművét megcsonkítani, ostobaság lenne. Ám még nagyobb hiba, mi több, végzetes elvakultság lenne Lukácsban egyrészről sztálini inkvizítort, másrészt a marxizmus valamiféle oszlopszentjét látni, aki mint jó ortodox-követő, csupán ismétli mestere állításait, tévedéseit és illúzióit. Nem tan-imádója és/vagy ellenfilozófusa ő Marxnak, hanem autonóm gondolkodó, akit ugyan végérvényesen megigéz Marx szelleme, de teoretikus tevékenysége középpontjába a sztálini manipuláció leküzdését helyezi. Ennyiben igaza van Norberto Bobbionak, aki hangsúlyozza: a lukácsi ontológia lényegében a "kritikai marxizmus végső beteljesedése, ...amely egyúttal tagadja az összes őt megelőző ‘eltévelyedett’ - nyugati és keleti változatú - marxizmust."34
[Ez a cikk "Marx - marxizmus nélkül" című, T 023675 sz. OTKA-kutatásom alapján íródott. K. S.]
Jegyzetek
1 Roy Bhaskar: Dialectic. The pulse of Freedom. Verso, London-New York, 1993. 94. 217.
2 Ide tartozik Roy Bhaskar említett könyve. Továbbá Gunnar Skirbekk - Nils Gilje: Filosofiens Historie 1-2. University of Bergen, Norge. Guldental, 1992. 248-249.; Jean L. Cohen - Andrew Arato: Civil Society and Political Theory. The MIT Press, Cambridge, 1992.; A Dictionary of Philosophical Quotations. Blackwell Publishers, USA, 1992. 266-267.; The Oxford Dictionary of Philosophy. Oxford University Press, 1994. 226.
3 Leszek Kolakowski: Die Hauptströmungen des Marxismus. Bd. III. Piper Verlag, München-Zürich, 1978. 276-277.
4 Fehér Ferenc: Lucien Goldmann mint Lukács "egyszerű olvasója". In: A Budapesti Iskola. Tanulmányok Lukács Györgyről. (Sorozatszerkesztő: Sziklai László.) T-Twins Kiadó, Lukács Archívum, 1995. 246. és 257.
5 Vajda Mihály: A filozófus és a politika: Lukács és Heidegger. In: Miért Lukács? (Szerkesztő: Szabó Tibor) Szegedi Lukács-kör, Budapest, 1990. 37.
6 Zs. Bjorn Andersen: Georg Lukács - The Reluctant Recipient. In: The Voice from Outside. Nemzetközi Hungarológiai Központ, Budapest, 1994. 192.
7 Illés László: Paradigmaváltás és a totális diktatúrák. In: "de nem felelnek, úgy felelnek". A magyar líra a húszas-harmincas évek fordulóján. Janus Pannonius Egyetem Kiadó, Pécs, 1992. 161.; Különben sem volt Lukács oroszországi fogadtatása egyértelmű. Lásd erről Krausz Tamás - Mesterházi Miklós: Mű és történelem. Gondolat, Budapest, 1985.
8 Sziklai László: Egyszer volt - hol nem volt. Eszmetörténeti esszék. T-Twins Kiadó, Budapest, 1995. 97.
9 Tőkei Ferenc: Monumentális felvilágosító. In: Lukács és a modernitás. (Szerkesztő: Szabó Tibor.) Szegedi Lukács Kör, Szeged, 1996. 9.
10 Bayer József: Lukács és a sztálinizmus. In: Miért Lukács? I. m. 39-55.
11 Lukács György: A társadalmi lét ontológiájáról. (A továbbiakban: Ontológia) Magvető Kiadó, Budapest, 1976. I. k. 414.
12 Ontológia. III. k. 188.
13 Ontológia. III. k. 191.
14 Ontológia. II. k. 49.
15 Ontológia. II. k. 14.
16 U. o.
17 Ontológia. III. k. 365-366.
18 Ontológia. III. k. 43.
19 Ontológia. III. k. 334.
20 Ontológia. I. k. 285.
21 Antonino Infranca: A lukácsi munka-kategória klasszikus esete. In: Miért Lukács? 162.
22 Fehér Ferenc - Heller Ágnes - Márkus György - Vajda Mihály: Feljegyzések Lukács elvtársnak az Ontológiáról 1968-1969. Magyar Filozófiai Szemle, Budapest, 1978. 1. sz. 105.
23 Marx: A tőke. Kossuth Kiadó, Budapest, 1978. I. k. 174.
24 U. o. 81.
25 Marx: A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai (a továbbiakban: Alapvonalak.) Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972. 21., 25.
26 Marx: A tőke I. k. 171.
27 Alapvonalak. 15., 12.
28 Tőkei Ferenc: A társadalmi formák marxista elméletének néhány kérdése. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977. 59., 11.
29 Balogh István: A társadalmi formáció problematikájához. Társadalmi forma és a lukácsi Ontológia. Társadalomtudományi Közlemények, Budapest, 1981. 2. sz. 151.
30 István Mészáros: Beyond Capital. Merlin Press London, 1995. 747.
31 Jacques Bidet: Théorie de la Modernité. Marx et le Marché. Presses Universitaires de France, Paris, 1990. 119.; Más kérdés, hogy Bidet szerint Marx már képtelen volt különbséget tenni az "általában vett termelés" és a "kapitalista termelés" kifejezések között. Lásd 199-202. E kérdés tisztázása messzire vezetne, így hadd tekintsek el elemzésétől.
32 Konrad Paul Liessmann: Karl Marx 1818-1989. Man stirbt nur zweimal. Sonderzahl, Wien, 1992.
33 U. o.
34 Norberto Bobbio: Né con Marx né contro Marx. Editori Riuniti, Roma 1997. 227. Bobbio hivatkozik Constanzo Preve-re.