Vakok Világa
3. évf. 11. szám
1940. november

a Vakok Szövetsége kiadványa.

felelős szerkesztő: dr. Vitéz Kassay Béla
Budapest 1. Fenyő-u. 7.
telefon: 156 121
postatakarékpénztár: 44744.
pénztáros: Lefort Géza, Budapest, 14. Francia-út 42. (szombaton este 5-7 a Társaskörben.)
telefon: 297 500
kiadóhivatal: „Vakok Világa”, Rákoshegy.

A Vakok Szövetsége tagdíja évi két pengő. A Vakok Világa évi előfizetési díja tagnak 1,20 nem-tagnak 3,70 pengő.
Hátralékosok fizessenek!



Tartalomjegyzék:

Karácsonyi gyüjtésünk
Villamos-igazolvány
Látogatási idő
Szövetségi műhely
Sorstársak a vízben
Szerkesztői üzenetek
Hirdetés
A tájékozódásról
Itt a „nyolc pont”
Hírek a nagyvilágból
Hirdetések
Nők rovata: Mintás lábszárvédő



Karácsonyi gyüjtésünk.

Közeleg a Karácsony, a boldog szeretet ünnepe. Apró gyertyák lobbannak fel a karácsonyfák sötétzöld ágain, gyermekek, felnőttek, egymás kezét fogva melegszenek a szeretet tüzénél, a boldog egymásra találásban. Vannak közöttünk, akiknek e melegből, e boldog felszabadulásból nem jut semmi. A Vakok Szövetsége szeretné, ha ez évben is, mint a multban, összefognának, azok, akik tehetik, hogy melegüket, örömüket megosszák a nélkülözőkkel. Ez idén is gyüjtünk ismerőseink, rokonaink, jóbarátaink között, tehát nem nyilvánosan, mert erre engedélyünk nincs, ezt nem is akarjuk. Aki örömet akar szerezni szegény sorstársainak, írjon a titkárhoz, kérjen gyüjtőívet. Minden fillér örömet kelt.



Villamos-igazolványa meghosszabbításához az 1941. évre küldje be 6-9 Cmes arcképét a titkárhoz dec. 1-ig. Ha elmulasztja, nem lehet a budapesti villamos vasútra igazolványát meghosszabbítani.



Látogatási idő A József nádor-intézetben.

A tanítás rendjének biztosítására az igazgatóság úgy intézkedett, hogy a növendékeket csak vasárnap d.u. 2-5-ig a társalgóban, a kedves-nővéreket csütörtökön d.u. 3-5-ig, a tanárokat d.e. 9 óra 50-től 10 óra 10-ig lehet látogatni. Látogatókat más időben nem bocsájtanak be az intézetbe. A VSZ titkára csak a Társaskörben található csütörtök és szombat este 6-7; ugyanott a pénztáros szombat este 5-7.



Hozzászólás a szövetségi műhely kérdéséhez.

A vakság csak hátrány, de nem akadály, talán dolgozzunk, mert csak így válhatunk emberekké az emberek között. Az elrendezésre váró ügyek között legégetőbb a mi ügyünk, már csak azért is, mert nagy számunknál fogva jelentékeny teher vagyunk a társadalmon, pedig a vak ugyanezt a társadalmat, meglevő képességeivel is, tudná szolgálni, sőt talán olykor előbbre is vinni. Az emberré való átértékelésből az a kellemes előny is származnék, hogy szánalmat igénylő vakból értékes, hasznot hajtó polgár válnék. Ez az, amit mindannyian szeretnénk, ez egyedüli óhajunk. Ha küzdve is, verejtékezve is, embersorba akarjuk felemelni magunkat. Igen, önmagunkat! Ezen a szón van a hangsúly, mert mi érezzük legjobban sebeinket, mi hordjuk magunkban a sors átkát, a világ közönyét. Már vannak közöttünk, akik sok akadályon keresztül kiverekedték maguknak a világ tiszteletét és megbecsülését. Istennek hála, megindult a hullámverés, hogy a reményvesztett, borúlátó vak tömeget besodorja az élet sodrába és emberi szintre emelje. Így látom a VSZ mozgalmát. Ami a műhelyt illeti, ennél egészségesebb gondolatot el sem lehet képzelni. Különösen ha meggondoljuk, hogy az intézetből kikerült vakok 80-90%-a iparos. Kell tehát műhely úgy ma, mint a jövő nemzedéknek. Kefekötés és kosárfonás hazánkban is a vakok ős-mestersége. Újabban a seprű-készítés is alkalmasnak bizonyul. A felületesekkel szemben én állítom, hogy ezek az iparok a gépi és látó versenytársak mellett is életképesek. El kell ismernünk azonban, hogy a vakok mennyiségi termelése jóval alatta marad a látókénak, darabszámra fizetve tehát a vak munkás sokkal rosszabbul keres, mint az. Az a megoldás kínálkozik talán, hogy a vak maga készítse is, árulja is áruját, hogy így a munkadíj és kereskedői haszon az ő zsebében maradjon, ami már majdnem egyenlő a látó munkabérrel. Ha megvan a vaknak a rátermettsége, anyagi ereje, s talán legelsősorban alapos felkészültsége mesterségében, legjobb, ha így kezdi életét. A hiba azonban ott van, hogy csaknem valamennyien nélkülözzük az ilyen vállalkozáshoz szükséges tőkét. Vakügyi szempontból nem tanácsos az sem, hogy mindannyian elszigetelődjünk egymástól. A vakok egy-egy vidéki városban közös műhelyben tömörülhetnének, ahová bejárnának dolgozni, mert bármennyire ügyes is a vak, sőt a látó is, munkájában mégis szüksége van segítő kezekre. Kiválóan alkalmasak lennének erre féllátó társaink, akik éppen olyan jól el tudnak egyes, nekünk nélkülözhetetlen munkát végezni, mint a jól látók. Véleményem szerint ez a közös műhely volna egyetlen megoldása helyzetünknek. Felállításához a következőket ajánlom:
1. A VSZ választmánya keretében szervezzünk ipari bízottságot, amely előadásokkal, kiállításokkal országszerte a legszembe-tűnőbb módon mutatná be képességeinket, helyzetünket és szükségeinket. Érdeklődőkből egy a vakok ügyét védő alakulatot lehetne szervezni.
2. Ezek csekély havi díjat fizetnének 30-40 fillért havonta.
3. Ebből a pénzből idővel nyersanyagraktárt létesítenénk. Ha kell, vak és féllátó munkásokat alkalmaznánk a kikészítéshez. Közös műhelyünk mellett nyílt üzletet nyitnánk, mely lassankint minden nagyobb városban fiókokat nyithat. Ez az ott élő vakoknak ad majd jobb megélhetést.
4. Az ügykezelés költségeit az említett alap fedezné: raktár- és egyéb helyiség, műhelyek, üzletek bére, irodai és más segéderők fizetése.
5. A termelő munkások pedig megkapnák a teljes összeget, ami az eladási árból az anyagon kívül megmarad. Ilyenformán a termelő munkások is sokkal emberibb keresethez jutnának.
6. Olyan vakok, akik ügyetlenségük vagy más ok miatt nem keresnének annyit, amennyi megélhetésükhöz kell,  aVSZ által megállapított alap-munkabérre kiegészített fizetést kapnának.
7. A VSZ-nél bármilyen címen alkalmazott munkás vagy tisztviselő köteles arra az időre, amíg a VSZ-nél alkalmazva van, beiratkozni a betegsegélyzőbe (Oti) és öregségi biztosításba.
8. A VSZ kötelezi magát, hogy ezekről a tagokról bizonyos kor elérése után bizonyos mértékben gondoskodik.
9. A főpiacok: a már ajánlott uradalmak, a Hangya, s az üzletekben kicsinyben való eladás, bizományok létesítése.
10. Műhely-munkában csak olyan vak dolgozhatna, aki valamely intézetben vagy műhelyben kiképzést nyert e munkára.
11. A VSZ kedvezményei csak-is a tagokat illetik meg, tehát látó munkás csak a piacon szokásos bért kaphatná.
E tervezetet annál inkább merem ajánlani, mert a temesvári sorstársak gyakorlatában évek óta jól bevált s ha hozzászólásommal tökéletesítjük, nagy hasznunkra lehet. Tenni kell valamit! Ne engedjük, hogy az új kor titáni erői elsodorjanak bennünket. Ma a munka válik egyetlen értékmérővé. Ha nem teszünk, nem vesznek észre. Tegyünk, mert dicsőbb emelkedni, mint emeltetni…!
Kardos F.



Sorstársak a vízben.

Néma, mint a hal! Hallgat, mint a csuka! És még sok közmondás szól a halak hallgatagságáról, de hogy vannak köztük vakok is, azt csak kevesen tudják. Pedig van sok vak halfajta.
Van született vak, s van később megvakult. Utóbbiakat nem lehet megfigyelni, róluk tehát keveset tudnak a tudósok. A született-vak halak legtöbbje tengeri hal, sőt mélytenger-lakó. Ott ötszáz Mnél mélyebben, ahol már semmi világosság sincs, a halaknak vagy önálló világító szervük van, vagy vakok. A mélytengeri vak halak közül csak egynémelyiknek van látást pótló szerve. Hosszú testrészek ezek, amelyeknek a vége arra is jó, hogy vele a zsákmányt megragadják. A legtöbbnek óriási szája van, s tátott szájjal úszva keresi meg táplálékát. Megint másoknak úgy-nevezett oldalszervük van. Ez nem egyéb, mint egy idegköteg, mely a hal agyából kiindulva a pikkelyek alatt húzódik végig jobbról-balról. Nagyon érzékeny minden hullámzó mozgásra, tehát a víz mozdulását jól megérzi, ha valami a hal felé közeledik. Az oldalszerv felett a pikkelyek oly vékonyak, hogy keresztül látszik rajtuk az idegköteg, sőt tapintható is; a vékonybőrű halaknál szinte a bőrbe van ágyazva. Oldalszerve majdnem minden halnak van, de a látóknál elkorcsosult, akárcsak az embereknél a hallás. Az oldalszerv a vak halaknál a legfejlettebb. Használata is hasonló a füléhez. A vak mélytengeri hal oldalszerve oly érzékeny, hogy nemcsak a víz mozgását, irányát, hanem kisebb távolságról: 5-7 M-ről a mozgást keltő okot, a jellemző uszonycsapásokból a hal fajtáját is megkülönbözteti. A vak mélytengeri halak nem nagyok. A legnagyobbak sem haladják túl a 60 Cmt. Az édesvízi halak közt csak az iszapos folyókban, mocsarakban van vak hal. Ezek oldalszervük segélyével, de még inkább tapogatóikkal keresik meg táplálékukat. Ezek főrészben a forró égöv alatt élnek. Itt az iszapos folyók néha olyan átlátszatlanok, hogy a látó halfajták egyedei is oldalszervükre kénytelenek bízni magukat.
Ifj. Kassay Béla.



Szerkesztői üzenetek.

„rövidítések…” A VV sok kedves olvasójának nehézséget okoztak és a későbbi korban megvakultaknak mindig okoznának is. Éppen ezért az ön kérése a szerkesztőség szívéig hatott, s úgy határozott, hogy ezután csak a legkönnyebb rövidítéseket fogja a lapban alkalmazni. Ha megfigyelte, ebben a számban már csak a -ban ben s a -val vel szerepelnek a szóvégi rövidítések közül, az önálló szórövidítésekből pedig csak a következők maradtak meg: b bár, cs csak, d de, h hogy, i is, k kell, l lesz, m mely, n nem, ó óta, p pedig, t tehát, u után, ú úgy, v van. De ezeket is csak akkor használjuk, ha továbbképzés nélkül, magukban állanak. Reméljük, hogy ez-után nem lesz senkinek nehéz a VV olvasása…!
„házi foglalkozás…” Igen, tudunk ilyet, de meg sok sorstársnője, akinek nincs semmi állandó elfoglaltságuk, kezdhetnek selyemhernyó-tenyésztéssel foglalkozni. Nem kell hozzá sok hely, nem kell különleges berendezés, és hozzáértés, csak egy kis türelem és jóakarat. Nem azt állítjuk, hogy vagyont kereshetne vele, aki rászánja magát. Ahhoz, hogy megélhetést adjon, nagyban kell tenyészteni a hernyót. 50-60 Pt azonban játszva megkereshet a két nyári hónap alatt, s a semmi keresettel nem rendelkező falusi vak leánynak ez is sok pénz! Egyik sorstársnőnk a nyáron kezdett hozzá, s most ősszel már 300 eperfa-csemetét kért és kapott a felügyelőségtől, mert a nyáron elért eredmény úgy fellelkesítette, hogy ez-után saját udvarukon s a ház elé kiültetett 300 saját eperfáiról akarja szedni hernyóinak a tápláló leveleket. Ezen a nyáron hat hét alatt csak 41 Pt kapott a gubókért, miután nem értette még jól a gondozásukat, a gubók válogatását, de jövőre biztosan kétszer annyit keres majd vele. Isten segítse! Aki példáját követni akarja, tehát ön is, áprilisban írjon a VSZ titkárának, és kérje, hogy jegyezzük elő és igényeljünk számára is selyemhernyó-petéket. Jó megjelölni, hogy mennyi helye van a hernyók tenyésztéséhez, hogy annyit igényeljünk neki, amennyi éppen kell. Ha sok jelentkező lesz, leíratja a VSZ a síkírású utasítást, és megküldi pontírásban a tenyésztőknek. Aki aztán úgy gondolja, hogy állandóan tenyészt, annak kieszközöljük, hogy fa- vagy cserje-csemetéket kapjon.
„pályázat…” A VV mellékletének pályázatán mindenki részt vehet, ha van alkalmas elbeszélése, verse, vagy más, közérdeklődésre számot tartó szórakoztató vagy ismeretterjesztő rövid, legfeljebb négy oldal terjedelmű önálló, saját írásműve. Más munkájával nem szerepelhet senki. Az elbírálást bízottság végzi, s a bírálatokat nevek említése nélkül, a mellékletekben közöljük a mű címére hivatkozva. Néhány ilyen bírálatot e havi mellékletünkben is találhat.
„pénzküldés…” Pénztárosunk kéri azokat, akik postán küldenek be pénzt, okvetlenül irassák az utalványra, ill. csekkre, hogy milyen célra küldi az összeget.



Hirdetés.

Magyar rövidírással levelezni szeretne: Kispapp Kató, Vasas, Baranya-megye.



Egy s más a tájékozódásról.
Írta: F. Hinze, Schwerin.
(Marburger Beiträge zum Bl.-bildungsw. 1940. 4.)

Tájékozódásra minden téren szükségünk van. Aki ezt tagadja, azt állítja, hogy vaktában nekivághatunk a világnak. Itt nem a szellemi téren való tájékozódásról akarok beszélni, és nem is arról, ami már inkább az értesülés fogalma alá tartozik – bár utóbbit cikkem végén érintem – hanem a térben és a dolgok között való eligazodásról. Ismeretes, hogy az épérzékű ember, mivel látása pontos képet közvetít környezete adottságairól, sokkal könnyebben tájékozódik a világtalannál. Természetesen, nem minden vak méri egyforma mértékkel, értékeli egyformán azokat az akadályokat és egyéb zavaró körülményeket, melyek térbeli tájékozódását gátolják. Ebben a kérdésben döntő szerepet látszik játszani az, hogy az illető kezdettől fogva milyen álláspontra helyezkedik mindazzal szemben, ami őt körülveszi, és hogy hogyan vált szokásává, vagy mondjuk, természetévé az akadályok leküzdése. A lehető legnagyobb önállóságra való egészséges törekvés mellett különféle külső befolyások is erősen érvényesülnek e téren. Erről azonban olyan sok szó esett már, hogy a kérdés további boncolgatását feleslegesnek tartom és inkább rátérek a tárgyra.
A „Beiträge” egyik számában dr. Mansfeld azt fejtegette, hogy a vakok közlekedésében milyen gátlást jelent a háború kitörése óta bevezetett elsötétítés. Távol áll tőlem, hogy az említett cikket bármiképpen bíráljam, vagy a tanulmány értékét kisebbítsem. Csak imént kifejtett álláspontomnak megfelelően – e téren szerzett egyéni tapasztalataimról szeretnék beszámolni.
Mansfeld dr. Úrnak és talán néhány más sorstársamnak is nagyon nehezére esik az egyedül való járás az elsötétített utcákon. Én nagyon gyorsan beleéltem magam a számunkra is kétségtelenül megváltozott viszonyokba. Az egyedül való közlekedésnél számomra is elsősorban azok a jelenségek irányadók, melyeket hallásom, s ezzel össze-köttetésben távérzékem révén észlelek. De e mellett, hogy úgy mondjam, szinte hiánytalanul a fejemben van helyismeretileg otthonom közelebbi s távolabbi környéke. Hogy hogyan értem ezt, azt hiszem, mindenki előtt világos. Így aztán nem jövök zavarba akkor sem, ha a közúti forgalom a maga megszokott zörejeivel lecsökken, vagy néha el is marad. Ha a sötétségben szemben jön velem valaki a gyalogjárón, jól odafülelek s ha szükségesnek látom, botommal kopogtatva a kövezeten jelzést adok, s így elkerülöm az összeütközést. Ha az útkeresztezésnél kocsit, autót vagy villamost hallok dübörögni és az már nyilvánvalóan közel jár, megvárom, míg elhalad előttem. Ha egyik irányból sem fenyeget veszély, a szokásos módon vágok át az úttesten. Persze így néha várakozni kell egy ideig, de ez a várakozás nem teszi különösebben próbára türelmemet. Utunk hosszú szakaszain viszont, ahol napközben az élénk forgalom miatt alig vagyunk képesek előbbre jutni, s a nagy zaj is elvonja figyelmünket, az elsötétítés alatt – éppen e zavaró körülmények elmaradása következtében – gyorsan haladhatunk. De itt mégegyszer utalnom kell arra, hogy ezek csak saját megfigyeléseim, s hogy nem mindenki szerzi ugyanezeket a tapasztalatokat; hiszen ez teljesen egyéni dolog. Ezzel kapcsolatban el akarom még röviden mondani, honnét van az, hogy olyan nagyon nagy súlyt fektetek a helyismeretre.
Szemem világát már kora gyermekségemben elveszítettem, s így a „látásról” semminemű fogalmat sem tudok magamnak alkotni. Első gyermekéveimet vidéken, hamisítatlan falusi környezetben éltem le. Utcakövezetet, utcai forgalmat és más effélét nem is ismertem. Mint ahogyan ez falun, ahol mindenkinek megvan a maga dolga, másként el sem képzelhető, sokat voltam magamra utalva. Látó játszótársaimmal, kikkel gyakran voltam együtt, teljesen egyenértékűnek éreztem magam, s igyekeztem mindenben utánozni őket. Nem egyszer még távolabbi környékre is elbarangoltunk. A hangbenyomásokat a falusi viszonyok között könnyen felsorakoztathattam magamban és ilyen módon képet alkothattam magamnak környezetemről, aminek bizonyára nagy hasznát is vettem. Meglehet, hogy egy s más dologban még-is hátrányban éreztem magam pajtásaimmal szemben, mivel lázas igyekezettel iparkodtam mindent emlékezetszerűen is az agyamba vésni. Idők folyamán emlékező tehetségem e tekintetben igen kiélesedett. Bár számomra is mindenek előtt a hallási és tapintási benyomások az irányadók, a tájékozódás megkönnyítésére megtartottam ezt a módszert is, és kitűnő eredménnyel használom. Hogy ennek segítségével is – sőt ezzel még sokkal inkább, mint hallással és tapintással, – csak jól ismert környezetben tudok mozogni, az magától értetődik. De hát közülünk ugyan ki is vállalkozhatnék arra, hogy kísérő nélkül nekivágjon az ismeretlennek?!
Ha az elsötétítés nem is jelent számomra akadályt, vannak más jelenségek, melyek annál inkább gátolnak a közlekedésben. Igen kellemetlen például, ha viharban, erős esőben kell hosszabb utat megtennem, különösen, ha azokkal szemben megyek. Ilyenkor a megszokott hangbenyomások úgyszólván teljesen elmaradnak, és mivel az időjárással való küzködés minden erőnket igénybe veszi, nem tudunk elég figyelmet szentelni a tájékozódásnak. Még nagyobb, talán a „legnagyobb” akadály a vastag hótakaró. Ha csak vékonyan borítja a földet, vagy az út elegendő szélességben ki van lapátolva, szívesen teszek sétát a csöndes téli tájon. Másként áll azonban a dolog, ha, mint az elmúlt télen is, felgyülemlenek a hótömegek és minduntalan torlaszokat hord össze a szél. Bizonyára sok sorstársam köszöntötte velem együtt megkönnyebbült szívvel a tavaszt, amely jókora adag mozgási szabadsággal ajándékozott meg ismét bennünket. – Erős hófúvásban teljesen idegenül hat rám a táj. Ehhez járul még, hogy a közeledő szánoknak igen nehéz kitérni, különösen akkor, ha nincsenek csengővel felszerelve. Hisz nem tudjuk, hogy a szán merre tart és sokszor csak igen rövid távolságból vesszük észre. Ezekhez a külső hatásokhoz azonban ebben az esetben még egy lelki hatás is csatlakozik: úgy érzem, hogy a havas terepen való bátortalan tapogatódzásommal magamra vonom a figyelmet. Ha akadály nélkül haladhatok, nem törődöm vele, figyelnek-e vagy sem. Hisz akkor nincs rajtam semmi feltűnő. Hogy ez hátrányosan befolyásolja a tájékozódást, mondanom sem kell.
Vannak azonban területek, melyeken a hallás, tapintás, szaglás stb. alapján nyert benyomások nem tájékoztatnak kielégítő módon és ahol csak a látás teheti azzá a képet aminek lennie kell. Egyes ilyen esetekben elegendő egy jó leírást elolvasni; máskor kénytelenek vagyunk látót igénybe venni, hogy vele magyaráztassuk meg magunknak a fennforgó adottságokat. A képzeletkép helyes kialakítására döntő befolyása van a lelkiismeretes magyarázatnak. Bizonyos, hogy vannak bonyolult esetek, melyekben a legpontosabb leírás sem segít. Így például, ha egy vakkal, akinek semminemű fogalma sincs látási benyomásokról, olyasmit akarnak megértetni, amiben, mondjuk, legfőbb szerepe a színárnyalatoknak van. Ilyenkor a képzeletképben valami mással kell kitölteni a hiányt. De ezek az esetek aránylag olyan ritkák, hogy nem jelentenek komoly hézagot a vak tájékozódásában. De ott is, ahol lényegesen egyszerűbb dolgokról van szó, sokszor az a benyomása az embernek, hogy a magyarázónak pontosabban kellene visszaadnia azt, amit lát, vagy alaposabban megfigyelnie és a lényegest leírnia. Kérdésekkel itt is „lassan, de biztosan” célt érhetünk.
Mindenki, aki egy vaknak ír le valamit, voltaképpen riporter, vagy tudósító.
Ennek tudatában kellene lennie.
Ennek a leíró-művészetnek valóságos mesterei rádió-beszélőink és éppen ebben látom egyik okát annak, hogy a vakok általában lelkes rádió-hallgatók. Joggal mondhatjuk: a rádió-beszélő hallgatósága helyett lát. Bizonyára sok sorstársam számára jelentenek élményt és ismereteik bővítését a német rádió mindennapos időszerű helyszíni-közvetítés-szolgálata, a rendszeres harctéri közvetítések, s mindaz a sok nagy esemény, mely a birodalom újjászületése óta lejátszódott és melynek a rádió révén fültanúi lehettünk. Néha szinte úgy tűnik nekem, mintha a helyszíni közvetítéseket egyenesen a mi különleges követelményeink figyelembevételével vezetnék; a legtöbb esetben a magyarázaton kívül érzékeltetik például a szóban forgó helyiség akusztikáját, vagy szóhoz juttatják azokat a hangokat, zörejeket, melyek a közvetítés tárgyával kapcsolatosak, arra jellemzők. Ezért a szolgálatáért a rádiónak különös hálával tartozunk és nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a beszélő, amikor „helyettünk lát”, sokszor milyen nehézségek, sőt veszélyek között teljesíti feladatát.
Hogy a legkülönfélébb területeket felölelő pontnyomású irodalomnak milyen jelentősége van tájékoztatásunk szempontjából, arról felesleges beszélnem, hisz mindnyájan tapasztalatból tudjuk.
Befejezésül megállapíthatjuk talán, hogy, ha némely téren nehézségek állanak is tájékozódásunk útjában, másrészt mégis sok az olyan lehetőség is, melyből erőt meríthetünk. Nem kell a látók mögött elmaradnunk, vagy háttérbe szorulnunk. Szolgáljon ez ösztönzésül arra, hogy ezekben a nehéz időkben mindnyájan megálljuk a helyünket.



Itt a „nyolc pont”!

Lapunk májusi számában ismertettük dr. Meyer javaslatát, mely szerint a vakok írását hét-pont-rendszerré kellene kibővíteni. Nem érdektelen talán, ha megemlítjük, hogy a német rövidírás továbbfejlesztéséről folyó eszmecserében a „Marburger Beiträge” hasábjain most szót kapott egy irodista sorstársunk, Alfred Seyfarth. Ő az egyedüli egész Németországban, aki nyolc-pont-rendszerrel dolgozik. Írógépjét saját elgondolása nyomán külön az ő részére készítették. Több, mint hétéves gyakorlat során szerzett tapasztalatait igen jóknak mondja.
A két pót-pont a hármas és a hatos alatt, azok folytatásaként a szokásos távolságban helyezkedik el. A nyolc pont természetesen nagyon megnöveli a lehetséges rövidítések számát. Csak az olvasásnál kell ügyelnünk, s mutatóujjunkat a megszokottnál kissé meredekebben tartanunk. A betűt csak az olyan jeleknél vétheti el az ember, melyeknél a jobb vagy baloldali oszlop valamennyi pontja kivétel nélkül ki van domborítva. Seyfarth azonban úgy véli, hogy a gyorsírónak, – mert csak ezek használatára ajánlja az új rendszert, – aki már írás közben úgyis megismerkedett a szöveggel, a leolvasás nem fog különösebb fejtörést okozni. Mi pedig most már csak arra vagyunk kíváncsiak, nem bukkan-e fel valahol egy kilencedik pont…
MM.



Hírek a nagyvilágból.

Hogy a rátermett vak napjainkban Németországban mennyire viheti és milyen sokféle téren érvényesülhet, arra szolgáljon például az alábbi két kis hír, amit a „Marburger Beiträge idei 4. és 5. számából vettünk:
1. Sorstársunk, Werner Künzel f. év február 23-án kormánytanácsosi ranggal a brandenburgi pénzügyi főhatóság elnöki hivatalához kapott beosztást.
2. Dr. Annelise Liebe kisasszonyt a legnagyobb német filmvállalat, az „Ufa”, május elsejével otthon dolgozó lektorként alkalmazta.
- „National industries for the blind” (vakok nemzeti ipara) a neve annak a központi szervnek, amelyet azzal a céllal alapítottak, hogy az Egyesült Államok állami megrendeléseit a különböző vakokat foglalkoztató üzemek között szétosszák az ú.n. Wagner O. Day-törvény értelmében.
A résztvevők 1939. évi jelentése mondja, hogy 35 vakok üzemét foglalkoztatták az Egyesült Államok különböző államaiban, 40.000 dollár értékű megrendeléssel. Készítettek: sokféle seprűt, és súrolókefét, párnahuzatot, és gyékényfonatot rendeltek tömött és rugós matrácokat is.
„A vakok nemzeti ipara” mozgalmat kezdeményező önállóan dolgozó vakok érdekében is, hogy átadhassa nekik vasutak, hajóstársaságok, gyárüzemek és óriás áruházak, valamint más együttműködők megrendeléseit. A munka megkönnyítésére árjegyzékeket készíttetnek és ügynököket alkalmaznak.



Hirdetések.

Okleveles zenetanár, zeneszerző, olcsó díjszabással zongoraórákat ad kezdőknek és haladóknak. Zeneelméletre, zeneszerzésre előkészít, énekeseket korrepetál: Bocskai Imre, Budapest, 9. Pipa-u. 4.
- Bella Károly okl. kántor kéri sorstársait, aki valamilyen üresedésben lévő kántori állásról tud, legyen szíves őt értesíteni. Címe: Jánosháza, Fiumei-út 10.
- Levelezni szeretne sorstársaival: Szegedi Irma, Vásárosnamény, Bethlen-út 351.
- Kérem a lap olvasóit, hogy minél több jugoszláviai sorstárs címét velem közölni szíveskedjenek: Jentner József, Timisoara, 3. Str. Doja 20.
- Klein-szekrényt venne Larisch Paula Bp. Hermina-ú 7



Nők rovata.
Mintás lábszárvédő.

Négyszálas gyapjúból kötve középnagyságúhoz 20-25 deka kell. Öt, ill. hat tűvel kötjük. (A hatodik tű a mintához szükséges). 84 szemet kezdünk és úgy osztjuk el, hogy az első tűre 22, a másodikra és harmadikra 24-24 és negyedikre 14 szem jusson. A szélét így kötjük: egy síma szem, egy bal, egy síma, egy bal végig 10-15 soron. (Bal vagy angol szemet úgy kötünk, hogy fentről hátul szúrunk a szembe, mint a láncszemnél.) A szélet befelé hajtva felvarrjuk és gummit húzunk bele. Ezután jön a minta.
A mintának egy változata 12 szemből és 8 sorból áll. 1. sor: 2 bal, 2 síma, 2 fordított, 2 bal, 2 fordított; utána jön végig a tulajdonképpeni minta: 6 síma, 2 ford., 2 bal, 2 ford.. Ezt a változatot kötjük végig. A sort a negyedik tűn két símával végezzük. 2. sor ugyanígy. A 3. sornál szaporítunk. Az első két szemet, mint mindig, baloldalon lekötjük, aztán szaporítunk úgy, hogy a két tű közt fekvő felső szálat a bal tűre szedjük és baloldalon lekötjük. A sort mintásan tovább kötjük, mint az előbbi két sort. Az utolsó két síma után megint szaporítunk, most az utolsó és első közt fekvő felső szálat vesszük fel és mint minden szaporítást, baloldalon kötjük le. Így a sor elején lekötött két bal-szem előtt és utána szaporítottunk. A következő soroknál két síma helyett hármat kötünk. Mindig ezen a helyen szaporítunk és majd fogyasztunk is. Itt lesz a „vádli”. A 4., 5. és 6. sor úgy megy, mint az első, csak a sor elején és végén 3 síma. A 7. sornál szaporítunk, így már négy síma lesz. A 8. sor a csavart vagy keresztezett sor. Itt a síma szemeknél a felét: 4-nél 2-t, 6-nál 3-at, átszedünk egy üres, a hatodik, tűre és pedig úgy, hogy a szálat előre vesszük, mintha fordítva kötnénk és úgy is szúrunk a szemekbe. A leszedett szemeket hagyjuk elől lógni, lekötjük a szemek másik felét és utána a leszedett szemeket. Vigyázzunk, hogy a tű ne forduljon meg. A 2. és 3. változatnál szintén a 3. és 7. sornál szaporítunk. Így a 2. változat végén 6 síma lesz, a 3. változatnál előbb 1, aztán 2 szemmel lesz több; ezeket a sor elején a két bal, sor végén pedig a két síma után fordítva kötjük le. Utána 8-12 változat felvevés nélkül. De ha kell, lehet még szaporítani. Fogyasztani fordítva kell ugyanazokon a helyeken; a 3. változatnál a 3. és 6. sornál fogyasztunk, az utána való két változatnál a 2., 4. és 6. sornál. Így mind a két oldalon 12 szemmel lett kevesebb. Még 2-3 változat a szükség szerint. A lábszárvédő hossza a sarokig 37-40 Cm.
A sarok és a lábszár úgy készül, mint a harisnyánál. Ügyeljünk arra, hogy a sarok a fogyasztások fölé kerüljön. A lábfejet mérték szerint kötjük. A lábfejet köthetjük egészen símán, vagy csak a talpat símán, a felső részt pedig mintával.
Beküldte: SB.