Jótanácsok látássérült édesanyáknak
Előző cikkemben a szoptatás
előnyeit ecseteltem a cumisüvegből való táplálással szemben, azonban még nem
ejtettem szót arról, hogy mikor és hogyan érdemes szoptatni. A mikor kérdésre a
válasz igen triviális, akkor szoptassunk, amikor kisbabánk ezt igényli, tehát
amikor éhes. Szoptassuk meg éjszaka is természetesen, ha éhes vagy szomjas.
Honnan tudjuk azonban ezt megállapítani? Mert az igen valószínű, hogy nem
percre pontosan három óránként fog megéhezni, ahogy a
„nagykönyvben” meg van írva. S ha józan ésszel
belegondolunk, miért is ne lenne másképp, hiszen mi, felnőttek sem működünk
óramű pontossággal.
A természet ezen a téren is
mindent tökéletesen elrendezett. Csodálatra méltó, hogy már az újszülött is
jelezni képes éhségérzetét mind látható, mind hallható jelzésekkel. Nem csupán
ajkát nyalogatja, és szopó mozdulatokat végez, hanem jellegzetes szívó hangokat
is hallat, melyek még egy újdonsült látássérült anyuka számára is könnyen
felismerhetőek. Gyermekünk szükségleteinek felismerésében nagy jelentősége van
annak, hogy a szülés utáni kórházi tartózkodás alatt ne riadjunk vissza a roaming-in-től, azaz attól, hogy 24 órán át együtt legyünk
újszülöttünkkel. A 24 órás együttlét – bár fárasztó, de – a későbbi nehézségek
megelőzése szempontjából megéri a befektetést, mert időben megindul az a közös
tanulási folyamat, melynek során anya és babája kölcsönösen megismerik egymást,
megtanulnak szopni és szoptatni, továbbá az anya
megérti kisbabája jelzéseit, így képes lesz felismerni éhségérzetét is.
Amennyiben kételyeink támadnának afelől, hogy
kisbabánk éhes-e, akkor nyugodtan tegyük mellre, ha nem éhes, úgysem fog
szopni. A minél gyakoribb mellre tételnek csupán csak előnyei vannak. A baba
biztosan elegendő mennyiségű tejhez jut, a szopás
pedig fokozza a tejtermelést. Ne tartsuk soknak a 10-15-szöri napi szoptatást
sem, és szánjuk rá az időt. Az első időkben a szoptatás akár órákig is
eltarthat, azonban akkor se ijedjünk meg, ha csecsemőnk már 5 perc után
befejezi az evést. Tudja jól kisbabánk, mikor mennyi ételre van szüksége,
csupán a lehetőséget kell megadnunk neki, hogy szükségleteit saját igénye
szerint kielégíthesse. Ha ilyen tágak a határok, akkor mégis honnan tudhatjuk,
hogy kisbabánk befejezte az étkezést? Az ideális az, ha a kisbaba addig
szophat, amíg magától el nem engedi a mellett vagy el
nem alszik rajta. Ha a kisbaba igényli, nyugodtan szoptassunk mindkét mellből,
ez a tejtermelésnek csak jót tesz.
Honnan tudhatjuk, ha igény
szerint szoptatunk, hogy kisbabánk eleget evett? A minden szopás utáni mérés
egy látássérült esetében nem jöhet szóba, mivel beszélő babamérleget Magyarországon
nem forgalmaznak. Az etetések utáni méréseket azonban még megfelelő mérleg
megléte esetén sem ajánlom, mert nem ad megfelelő információkat, és a csecsemőnek
is kellemetlenséget okoz az állandó mérlegre tétel. Ha a kisbaba hatékonyan
szopik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy elfogyasztja, amire szüksége van.
Azt, hogy mikor szopik hatékonyan a csecsemő, az alábbi jelekből egy
látássérült kismama is könnyen megállapíthatja. Biztos jel, hogyha halljuk a
baba nyelését. Ha csend van, ez nem jelenthet problémát. Fontos ismertetőjel
továbbá, hogy a hatékony szoptatás kellemes és nem fáj. Orientáló lehet, ha az
anya a szoptatás közben kis idő elteltével szomjúságot érez. Néhány anyukánál
szoptatás közben a másik melléből csöpög a tej. Ilyenkor a baba szopása a másik
mellből is kiváltja a tejleadó reflexet. (A tejleadó reflex az a bizsergéssel
vagy rövid fájdalomérzettel járó folyamat, melynek során a tej a tejjáratokba
kerül, és gyors ütemben kezd folyni a mellből. Ezt a kisbaba szívása váltja ki,
kiváltódása helyzettől függően néhány percbe is beletelhet, és egy szoptatás
során akár többször is megismétlődhet. Ez az, ami megadja a tejfolyás már előző
cikkemben említett ritmikusságát.) A másik mellből
való tejcsöpögés teljesen biztos jele, hogy kisbabánk jól szopik. Ha szoptatás
során mellünk puhább lesz, ha szoptatás közben el tudunk lazulni, ezek is mind
a hatékony kiürítésre utalnak.
Végezetül ejtsünk pár szót a
szoptatási testhelyzetekről. Háromféle szoptatási testhelyzettel érdemes
megismerkedni, a bölcsőtartással, a hónalj alatti tartással és a fekve
szoptatással. A testhelyzeteket érdemes váltogatni időről időre, ugyanis
mindhárom helyzetben a mell más és más része ürül ki legjobban; továbbá ha
kisbabánk egyik testhelyzetben nem akar szopni, akkor kipróbálhatunk egy
másikat, hátha az kényelmesebb neki. A bölcsőtartás a
legegyszerűbb és szinte bárhol alkalmazható. Fontos e
testhelyzetnél, hogy a baba és az anya teste egymáshoz simuljon, és a babának
szopás közben ne kelljen elfordítania a fejét. A hónalj alatti tartás esetében
a kisbaba feje az anya egyik kezében van, a másik kezével a mellét fogja, így
azokat a babákat is könnyű optimálisan mellre tenni, akik ezt nehezen hagyják.
A fekve szoptatás különösen nagy könnyebbség császármetszés után, vagy éjszaka,
mivel ebben a testhelyzetben az anya akár el is alhat.
Dr. O. Lukács Réka