Visszatekintés a székelység megpróbáltatásaira
A Vakok és Gyengénlátók
Hermina Egyesületének Nosztalgia Klubja március 31-én Tavaszi szőttes címmel
népzenei délutánt rendezett szövetségünk székházának Hermina termében. Ezen Fábián
Éva mesemondó, népdalénekes és Ferenczi István tagtársunk lépett fel.
Bereczkné Bihari Erzsébet, a
klub vezetője köszöntötte a megjelenteket. Ezután Bereznainé Nagy Ilona mondta
el Szabó Lőrinc Nyitnikék című költeményét, majd e sorok írója a bukovinai
székelyek küzdelmes életéről beszélt.
A székelység Erdély keleti
részében zárt tömbben élt. Az árpádházi királyok óta határőrként védték az
ország keleti határait. Jogaikat, szabadságukat a hatalmaskodó osztrák
katonatisztek megszüntetni igyekeztek. A székelyek védelmezték ősi
kiváltságaikat, ezért 1764. január 7-ére virradóra Mádéfalván az osztrák
katonaság mintegy 400 székely lakost végzett ki. Ezután e településről és
környékéről közel négyezer székely menekült ki Moldvába. Mária Terézia királynő
a zűrzavaros erdélyi helyzet rendezésével Hadik Andrást (1710–1790), a kiváló
hadvezért bízta meg. A menekültek az ő támogatásával települtek le a Moldvától
északra lévő Bukovinába, s ott a következő öt magyar falut hozták létre:
Istensegíts, Fogadjisten, Józseffalva, Hadikfalva, Andrásfalva. A két utolsó
település a Hadik András iránti tiszteletből kapta a nevét. E falvak nemcsak
anyagiakban, hanem lélekszámukat illetően is gyarapodtak.
Száz év alatt
megháromszorozódott e falvak lakossága. Ezért örömmel vették, hogy
hazatelepülhetnek Magyarországra, az Al-Dunához, a folyó szabályozásának
munkálataihoz. Ott 1883. tavaszán a Belgrádtól keletre lévő Pancsova mellett
három bukovinai székelyfalu jött létre: Székelykeve, Sándoregyháza,
Hertelendyfalva. Az „ígéret földjének” mondott helyen eleinte nagyon nehéz volt
a mintegy négyezer letelepült új lakosnak az élete. Sokan közülük követték
azokat, akik továbbmentek Brazíliába vagy Kanadába. Az 1990-es évekre az
al-dunai székelyek száma körülbelül 15000-re nőtt.
1941-ben a Magyarországhoz
csatolt bácskai területeken mintegy 15000 bukovinai székelyt telepítettek le a
szerbek addigi lakóhelyére. De a letelepítettek nem örülhettek sokáig az új
hazának. 1944. október 11-ig menekülniük kellett a bácskai székelyeknek, mert aki
e dátum után ott maradt, az áldozatul esett a szerbek bosszújának. Így október
közepétől kezdve a menekülők Bajától egészen Győrig az egész Dunántúlon
szétszóródtak. És voltak, akik követték az elődeiket Brazíliába vagy Kanadába.
Egy személyes emléket idézek
fel 1944 októberéből: akkor, kilencéves koromban édesapámmal mentünk a szőlőbe
az akkori Hercegfalván. Az országút mentén a szederfák alatt álló, leponyvázott
kocsikat megpillantva kérdeztem apámat: hová mennek azok az emberek, talán a
vásárba? Mire ő szomorúan felelt: nem, kisfiam, menekülnek a háború elől, mert
kiüldözték őket az otthonaikból.
A menekülők közül azokat,
akik országunkban maradtak, a Németországba kiüldözött svábok házaiba
telepítették le. Főként Tolna és Baranya megyében. Az 1970-es években sokan
felköltöztek közülük a fővárosba és Érdre, ahol kb. 200 székely család
telepedett le. Köztük a legismertebb népdalgyűjtő, mesemondó, népdalénekes,
író, előadó: Kóka Rozália.
Fábián Éva szülei még Bukovinából
kerültek Bácskába. Onnan a Tolna megyei Györe faluban találtak új otthonra.
Fábián Éva ebben a faluban nevelkedett. Szekszárdon a Garay János Gimnázium és
Óvónőképző Szakközépiskolában érettségizett és szerzett óvónői oklevelet. 10
éven át dolgozott óvónőként Budapesten. Egy 21 éves fia van. Különböző népzenei
együttesekben lép fel. Számos óvodában és általános iskolában mond mesét és
népdalokat énekel. Közben tanári diplomát is szerzett. Nyolc éve tanít az
Óbudai Népzenei Iskolában.
Ferenczi István 1972-ben
született. Mártély községben nevelkedett Edit nevű ikertestvérével. Mindketten
a budapesti Vakok Iskoláját végezték el. Mindketten telefonalközpont-kezelőként
dolgoznak. István munka után az Óbudai Népzenei Iskolában különböző népi
hangszereken (duda, furulya, tekerőlant) tanult meg játszani.
A népzenei délután műsorának
kezdetén István tagtársunk az utolsó élő, hagyományőrző pásztor dudás, a
Tereske községben lakó 88 éves Pál István bácsi dalaiból játszott dudán egy
csokorra valót.
Ezután Fábián Éva a 15 éve
minden nyáron megrendezett népzenei táborokról beszélt. Ezeken hét év óta
Ferenczi István is mindig jelen van. És jelen vannak az olyan még élő,
hagyományőrző hangszerkészítők is, mint a már említett Pál István bácsi vagy a
91. évében járó Badacsonyi Lajos bácsi.
E táborokban sok értékes
anyagot tudnak még átadni nekünk. Éva ezúttal Berze Nagy János gyűjteményéből
mondott el egy mesét, majd népdalokat énekelt, az egyiket István
furulyakíséretével. István egy dalcsokrot is játszott azon a furulyán, amelyet
Pál István bácsi készített a számára. Badacsonyi Lajos bácsi dalaiból is
hallhattunk. Ő ma is jó egészségben él Zalavég községben, abban a házban,
amelyben egykor a híres betyár, Sobri Jóska lakott. Ezután Fábián Éva a
Seregélytánc című mesét mondta el. E mesét a szépséges székely nyelv és a
magyar irodalmi nyelvezet ötvözetében, csodálatos megformálásban, kiválóan
elevenítette meg. István az egykor Szentesen élt tekerőlantos, Szenyéri Dániel
dalaiból játszott el néhányat. Zárásként Fábián Éva egy szépséges húsvéti
bukovinai székely dalt énekelt el az ünnephez illő méltósággal.
Lak István