Nagyon szeret jó közösségben lenni
Az ózdi Vakok és Gyengénlátók
Közhasznú Egyesületének egyik legvidámabb tagja Szlabik Béláné, aki már
dédnagymama. Az élettörténetének a részleteit megismerve arra a megállapításra
jutottam, hogy számára aztán bőven kijutott a munkából.
Ózdon született 1929-ben, de
a Somsály-Bányatelepen nevelkedett, ott járt óvodába, iskolába. Heten voltak
testvérek. Amikor elvégezte az általános iskolát, rögtön dolgozni kezdett egy
erdőgazdaságban. Makkot ültetett, csemetefákat gondozott. Innen a bányához
tartozó Bolyki birtokra került, ahol sokat kellett kapálnia, de még az aratási
munkákból is kivette a részét. Mindeközben nagy érdeklődést mutatott a kultúra,
a költészet és a sport iránt. Énekkari tag lett, sokat szavalt különféle
rendezvényeken és az amatőr színjátszást is kipróbálta. A sportágak közül a
kosárlabdát és a pingpongozást választotta.
1945-ben az ózdi iparvasút
dolgozója lett, ahol váltótisztítói feladatot kapott. Rá egy évre kertészeti
dolgozó lett. Ezt a munkát különösen kedvelte. Három évig dolgozott ezen a
munkahelyen. Közben férjhez ment. Jöttek a gyerekek. Néhány év alatt három. A
gyereknevelés mellett mosást is vállalt orvosoknál, pedagógusoknál. 1959-ben
egy általános iskolába került takarítónőnek, majd napközis konyhai dolgozónak,
végül főszakács lett belőle. Huszonöt éven át dolgozott a konyhán. Onnan ment
nyugdíjba, de nem nyugalomba. Ekkor 1984-et mutatott a naptár. Mivel nagyon
kevés volt a nyugdíja, még szezonális munkát vállalt többek között Baján és
Sopronban.
Élete legnagyobb
tragédiájának azt tartja, hogy lánya ötvenéves korában súlyos betegségben
elhunyt. A legnagyobb öröm pedig az a számára, hogy van hat unokája és öt
dédunokája.
Szlabik Béláné Juliska néni elmondta,
hogy mindig nagyon várja a klubnapokat, mert nagyon szeret jó közösségben
lenni. Eljár a nyugdíjasok és a szívbetegek klubjába is, de leginkább a vakok
és gyengénlátók összejövetelein érzi igazán otthon magát.
Kerékgyártó Mihály