Gyutacs robbanása oltotta ki szeme világát
Az esti hírek között
hallottam a rádióból, hogy Molnár Gábor vak író meghalt. Ugyanazon a napon,
délelőtt, még kedélyesen elbeszélgettem vele, miként az
jó barátok között szokás. Mindez 1980. október 29-én történt. Abban az időben
Molnár Gábor könyvei a legnagyobb példányszámban jelentek meg Magyarországon, s
az akkor élt magyar írók legkiválóbbjai közé tartozott. Művei addig több mint
egymillió példányban jelentek meg. Számos könyvét külföldön is kiadták.
Azon a tragikus napon a Böszörményi úton találkoztam vele és kísérőjével;
este pedig szén-monoxid mérgezés következtében a fürdőszobájában lelte halálát.
Hetvenkét évesen hagyta itt a földi világot.
Molnár Gábor 1930-ban
csatlakozott a Magyar Nemzeti Múzeumnak az Észak-Brazíliába induló
expedíciójához. Miután társai hazatértek, egyedül folytatta a gyűjtőmunkát.
1932-ben egy doboz durranóhiganyos gyutacs felrobbant a kezében és mindkét
szemére megvakult.
Vakon vált híres íróvá, vakon
teljesedett ki az életműve. Nemzedéke legolvasottabb írói közé emelkedett.
Regényei három, négy, sőt öt kiadást is megértek. Óriási élet- és ismeretanyaga
olyan életmű kiépítéséhez vezetett, amelyben a tudás a közösséget szolgálta.
A regényírás időszakaiban
alkonyattól reggelig dolgozott, nagy idegfeszültségben. “Látó” írógépén kemény
munkát végzett éjjelente a vak művész. Napközben
érkeztek hozzá látó munkatársai, hogy az előző éjszakai “termést” letisztázzák.
Művészi kérdésekben
hajthatatlan volt. Nagy műgond jellemezte. Kérlelhetetlenül megkövetelte
munkatársaitól, de önmagától is a maximumot. S mindig az esztétikai teljesség,
a művészi eredmény érdekében. Regényei, útleírásai, vadászélményei sokak
számára váltak élvezetes olvasmánnyá. Híres művei: Kalandok a brazíliai
őserdőben, 1940; Az óriáskígyók földjén, 1955; Pálmakunyhó az őserdőben, napló,
1963.
1964-ben és 1968-ban
belső-Ázsiába ment gyűjtőmunkára, Mongóliába. (Egymillió hős országa, Arhangaj őserdőtől a Góbi-sivatagig, 1966.) 1972-ben a
második brazíliai utazása során gyűjtött anyaga a budapesti Természettudományi
Múzeumba került. (Makk és Jaguár, önéletrajzi regény, 1972; A
Bakonytól Amazóniáig, önéletrajzi regény, 1978.)
Dr. Tatai Zoltán irodalmár és
közgazdász szervezésében tavaly megalakult a Molnár Gábor Társaság, amelynek
magam is tagja vagyok. Bakonytól az Amazóniáig címmel
tavaly december 1-jén Ajkán már rangos előadásokkal és kulturális műsorral
emlékeztek meg a kiváló vak író életéről és munkásságáról. Előrevetítve a
hamarosan megrendezendő tudományos emlékülés sikerét. Az emlékülés témái
várhatóan irodalmi, természettudományos, helytörténeti és vadászati
tagolódásban kerülnek majd napirendre. Várhatóak Molnár Gábor műveiből készülő
rádiójátékok is. Továbbá szellemi vetélkedők az öregek klubjában, valamint a
diákifjúság körében. A kiadásra váró Molnár Gábor emlékkönyvvel párhuzamosan
napvilágot lát majd az író műveinek bibliográfiája is. Írói hagyatékának
további gondozása is szükségessé válik.
Molnár Gábor író életműve a
látók számára arról tanúskodhat, hogy látássérült embertársaik is alkothatnak
nagyot és maradandót. A vakok és gyengénlátók pedig
önbizalmat meríthetnek belőle és ösztönzést ahhoz, hogy értelmes céljaikért
csüggedés nélkül küzdjenek a nehéz élethelyzetekben is.
Dr. Domonkos János