Aki már hallotta Ferenczi Edit előadásában a Magyarország című dalt, biztos
benne, hogy a látássérült, széphangú előadó talán még nagyobb sikerre vitte
volna Geszti Péter átiratát, mint aki eredetileg elénekelte.
A szerény, halkszavú Editet nem könnyű önmagáról megszólaltatni. Azt
azért megtudom, hogy Istvánnal, az ikertestvérével 6 hónapra, koraszülöttként
érkeztek erre a világra. Edit 1 kg-ot, István 1 kg 5 dkg-ot nyomott akkor, s
sajnos, mindketten megvakultak. Otthon, Mártélyon
csak addig maradhattak, amíg az iskolás kort el nem érték. Budapestre kerültek
a vakok iskolájába, ahol 10 évet töltöttek. Ott megtanították őket az
önállóságra, vagyis az életre, aminek ma is nagy hasznát veszik. Edit például
villámgyorsan képes Braille-ben olvasni, s ő is, akárcsak
testvére, telefonkezelő lett. Énekelni nagyon szeret, járt kórusba, s
színjátszóként is kipróbálta magát. Egy énekversenyen közönségdíjas lett, de
más sikerekben is volt része.
István is fantasztikus zenei
tehetség, sokféle hangszeren, többek között furulyán, tekerőlanton, zongorán,
szintetizátoron, magyar dudán is játszik. Utóbbira egy idős pásztor, egy
hagyományőrző dudás példája ösztönözte. Nagyon érdekelte ez a hangszer, s addig
nem nyugodott, amíg meg nem tanulta működésbe hozni. István zenei gyűjteményében
a diszkó és a népzene is jól megfér. Ő is énekelt és zenélt rendszeresen,
tehetségét előbb a Landini Együttesben, majd a Milton
Irodalmi Körben csillogtatta meg.
A testvérek összetartanak, ma
is erős testvéri érzések kötik össze őket. István kísérte például októberben Keszthelyen Editet a
szintetizátoron, s a közönség mindkettőjüket vastapssal jutalmazta meg.
G. A.