Mi minden történt a kitüntetésig?
A pecsétgyűrűt ékesítő logo olyan két kezet ábrázol, amelyek kölcsönösen segítik
egymást. Ezt a pecsétgyűrűt kapta meg dr. Szabó Miklós, a hajdúdorogi
Fehér Bot Alapítvány elnöke abból az alkalomból, hogy az ő kezdeményezésére
megalakult civil szervezet már tíz, eredményekben gazdag esztendőre tekinthet
vissza. Dr. Szabó Miklósról az Észak-Hajdúságban
(Hajdúböszörményben, Hajdúdorogon és Hajdúnánáson)
közismert, hogy a rászorulókon a HAJDÚ-SANSZ Közhasznú Társaság alapítójaként
is igyekszik segíteni. Nevét ugyan lapunk olvasói is jól ismerhetik, hiszen
sokszor írunk az általa irányított szervezetekről, az ünnepi alkalom miatt
mégis arra kértük, szóljon ezúttal a saját életéről is.
- Hajdúdorogon
születtem, 57 évvel ezelőtt. Apám cipészmesterként, anyám varrónőként kereste a
kenyeret a hattagú családnak. Szüleim arra törekedtek, hogy az akkori
körülményekhez képest mindent megadjanak négy gyermeküknek az egészséges
fejlődéshez és továbbtanuláshoz. Én azonban 16 éves koromban glaucoma következtében elveszítettem a látásomat, s ezért a
középiskolai tanulmányaimat a 3. évfolyamtól már vakon folytattam. Érettségi
után felvettek az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára,
és ott 1972-ben Summa cum laude
(a legnagyobb dicsérettel) kitüntetéssel diplomáztam. Ügyvéd szerettem volna
lenni, de az Ügyvédi Kamarába akkor nem vettek fel. A hajdúdorogi
Bocskai Termelőszövetkezetben öt évig jogi ügyintézőként, azután pedig
jogtanácsosként dolgoztam. 1992-ben nyitottam meg egyéni ügyvédi irodámat, és
1994-től foglalkozom szervezetten fogyatékos embertársaim ügyeivel.
- Hogyan jött létre a most
tíz éves Fehér Bot Alapítvány?
-A Vakok Szövetségének hajdúdorogi és hajdúnánási körzeti csoportjából mintegy 60
sorstárs vett részt a Fehérbot napi megemlékezésen, amelyen a beszédemet azzal
fejeztem be: szükség lenne egy jogi személyként működő, önálló civil
szervezetre, hogy az foglalkozzon az Észak-Hajdúságban
élő látássérültek ügyeivel. Meg is alakult a Fehér Bot Alapítvány. Az alapítók
közé tartozott Czeglédi Anita, Görögh
Imre, Görögh Tibor, Szabóné
Fodor Julianna, Dr. Szél Lajos. A kuratórium tagjaivá Nagyné
Volosinovszki Ilonát és Oláh Istvánt, elnökké pedig engem választottak meg. Célként tűztük ki az Észak-Hajdúságban élő mintegy 400 vak és 200 gyengénlátó rehabilitációjának és művelődésének
támogatását, társadalmi integrációjának elősegítését.
- Mi mindent sikerült
megvalósítani?
- Az első két évben főként
jogi és életviteli tanácsokkal tudtuk segíteni a hozzánk forduló vakokat és gyengénlátókat. Előbb egy, aztán már három munkatárs
dolgozott az alapítványunknál. Az önkormányzatoknak köszönhetően 1998-tól mind
a három városban rendelkezünk saját irodahelyiséggel és azokban fogadóórákat
tartottunk. Minden évben szerveztünk kulturális és szabadidős programokat a
sorstársak és családtagjaik számára. Fokozatosan kialakult egy sorstársi
közösség. Az Európai Unió Phare Lien programjának
támogatásával vakok és gyengénlátók, valamint
családtagjaik részére elemi rehabilitációs tanfolyamokat szerveztünk. Az
előadásokat segédeszköz-bemutatók egészítették ki. A bemutatott eszközök zömét
a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány támogatásával vásároltuk meg. 2001-ben
megalapítottuk Hajdúsági Sorstársak címmel a 2-3 havonta megjelenő
folyóiratunkat, és megszerveztük a Fogyatékosok Együtt Egymásért Klubját.
-Mivel kezdődött a
látványosabb fejlődés?
- A Fogyatékosok Esélye
Közalapítvány támogatásával modellkísérletet folytattunk 2003. második felében.
Arra kerestük a választ, hogyan lehet fogyatékkal élő embertársainkat a
támogató szolgálatok mellett foglalkoztatni. A kísérlet keretében egy gyógymasszőrt, egy rehabilitációs tanácsadót és egy
ugyancsak vak számítástechnikai munkatársat, egy mozgáskorlátozott felolvasót
és egy mozgáskorlátozott lelkisegítőt alkalmaztunk.
Modellkísérletünk bebizonyította, hogy a támogató szolgálatok kiegészítésére
jól alkalmazhatók fogyatékkal élő emberek is. Ezt követően a látássérültek és
más fogyatékkal élők foglalkoztatásának elősegítésére a Fehér Bot Alapítvány
2004. szeptemberében létrehozta a HAJDÚ-SANSZ Humánszolgáltató Közhasznú
Társaságot a hajdúdorogi Böszörményi utca 4. szám
alatt. Ennél a KHT-nál jelenleg már 106 személy,
köztük 71 megváltozott munkaképességű dolgozik. A Fogyatékosok Esélye
Közalapítvány több mint tizenhárommillió forintos támogatásával 2005. március
1-jén létrehoztuk Debrecenben az Andaházi utca 11.
alatt a Látássérültek Foglalkozási Rehabilitációs Központja elnevezésű
intézményünket, amely egy év alatt negyven látássérült személyt elhelyezett és
ugyanakkor kidolgozott egy foglalkozási rehabilitációs módszertant is. Két év
alatt három támogató szolgálatot létesítettünk Hajdú-Bihar megyében és egyet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Így jelenleg összesen öt
támogató szolgálatot és egy rehabilitációs központot működtetünk, ügyfeleink
száma meghaladja az ezret.
- Sokfelé hallottuk követendő
példaként emlegetni azt a kulturális pezsgést, amely az Ön által irányított
szervezetekben tapasztalható.
- Bizonyára az olyan
kezdeményezésekre gondolnak, mint például a Mutasd Meg Magad címmel
megrendezett bemutatók voltak. Ezekkel az volt a célunk, hogy fogyatékkal élő
embertársaink mutassák be sorstársaik és az ép, egészséges emberek előtt is,
milyen képzőművészeti, háziipari, irodalmi, zenei, előadói tehetséggel
ajándékozta meg a sors őket. Hajdúdorogon,
Hajdúböszörményben és Hajdúnánáson több mint 50 sorstárs mutatkozott be nagy
sikerrel. Fellépési lehetőséghez juttattuk a művészetek olyan jelentős
képviselőit is, mint például Bényei József, Miks Mária és Rózsa Dezső sorstárs
költőket; Németh Tamás zongoraművészt és az általa vezetett Ungária zongoranégyest; a Kedd Band
és a Gitáro együtteseket; Ézsiás
László versmondót; Horváth Istvánné és Lakó Sándor
énekeseket; a Milton Irodalmi Kört és a Debreceni Látássérültek
Kultúrcsoportját. Fellépett sorstársi közösségünk előtt Szkiba
István irányításával a Móra Ferenc Általános és Művészeti Iskola zenekara, Kovácsné Csinovszki Mária
vezetésével a Görög Katolikus Gimnázium énekkara és Papp
György vezényletével a Bocskai Népzenei Együttes is.
- Mit tudna még röviden
elmondani önmagáról?
- Családos ember vagyok.
1978-ban kötöttem házasságot. Feleségem gyógypedagógus, értelmileg enyhén
sérült gyerekeket tanít. Tamás fiunk, sajnos, örökölte tőlem a szembetegséget,
és 17 éves korában ő is elveszítette a látását. Jelenleg ötödéves joghallgató a
Miskolci Egyetemen. A diplomájának megszerzését követően az ügyvédi irodámban
fog dolgozni.
Cseri Sándor