←Vissza

Liget.org   »   2009 / 11   » Z. Karvalics László  –  Bűnös újság
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1803

betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Nem csodálom, dandyboy, hogy kiakadtál ezekre. Az a hólyag Bourdin irodalmi paprikajancsinak meg elmebetegnek nevezett téged a Figaróban, szinte látom, hogy élvezkedik a szavakkal, már-már hallom az öntelt kappanhangját, miközben jobbra-balra billegő fejjel olvassa mesterművét a lakájának, Armandnak: „a gyűlöletes itt az ocsmánnyal határos, a visszataszító a dögletessel szövetkezik”, és oda meg vissza van magától, a pojáca, hogy milyen jól megmondta neked. Mondjuk Thierry, a Moniteurben, nagyon megdicsért, azt nézted már? Nem?
Vaze. Ha azt olvasod, talán le se írod, hogy tiszta kéz nem érinthet újságot anélkül, hogy görcsösen meg ne rándulna az undortól. Akkor is leírod? Mi? Hogy a nyomdák is aljasak, a Szép kibontakozásának nagy akadályai? Ne már. Azért mert a kis Hortense egyszer elvétett egy vesszőt? Mekkora ügyet csináltál abból is, hogy Ursula szellősebben szedett két sort. Nem is gondolsz arra, hogy ezek a lányok betegeskednek, állandóan fáradtak, örömtelenek, tudod, mennyit fizet nekik az az átkozott Poulet-Malassis? Én, pajtás, elfogadom, de tényleg, hogy te a tökélyre törsz. Mondjuk, azért azt megkérdezném, hogy ha egyszer már felülmúlhatatlanul megformáltnak érzed, miért írod át akár tíz év után is a verseidet? Jó, jó, nem szóltam. Nekem, ha cikket gyártok, ritkán sikerül tökéletesre, de őszintén szólva nem is törekszem rá. Ha azt írom, hogy „Vallon Pont d’Arc-ban kigyulladt a csűr a szüreti lakodalomban és harmincöten égtek benne” úgy is jó. Meg úgy is, hogy „több tucat áldozatot szedtek a mohó lángok” vagy „a borzalmak éjszakáján elhamvadt a násznép”.
Iparos vagyok, cimbora, te meg művész. Azért is írhatsz ilyeneket, hogy az újság bűnt izzad – de azért gondolj arra is, hogy mindaz, amiről a hírek beszámolnak, az a világnak csak az az oldala, amelyről mi, lapcsinálók azt gondoljuk, hogy figyelemre méltó. Mondjuk, nekem tényleg érdekes szinte minden: a háborúk, a bűntények, a földrengések és árvizek, de még a mérges pókok, mérges gombák meg mérges öregurak is, a nagy botjukkal. És ha azt hiszed, hogy csak a világ távoli fertályairól tanulok újat ezekből, akkor tévedsz. Mennyi mindent tudunk meg Párizsról is, mennyi különös esemény, eset és sors, amelyekről kizárólag az újságból értesülsz. Ne felejtsd el, hogy éppen az a lényeg: mindez nem veled történik meg. A „borzalmak szövedéke” csak a te fejedben áll össze egésszé, és lesz belőle „egyetemes kegyetlenség”. Azok, akikről ezek a hírek szólnak, életüknek csak evvel a kicsinyke darabjával, amit a hír érint, kerülnek be a krónikákba, de van nekik másféle is, és ha azokat szerkesztgeted össze, akkor egészen másfajta dolgokat is megláthatsz. A bűn és a romlottság mellett ezerféle egyéb emberi arcot. És az, hogy mit is komponálsz meg ezekből a darabkákból, zsúfolt élmények zenében kifejeződő halmazaként, már nem a világról, hanem rólad szól. Jól mondod valahol: Jézus Krisztus is valószínűségszámítást végez. De azért emlékszem még arra az időre, amikor téged is érdekelt a lakható földek száma, meg a lépcsőzetes fejlődés, a lassacskán, apránként való haladás örök és egyetemes törvényeinek a tanulmányozása a természet műveiben meg az ember műveiben. És különösképpen az is, hogy hol vannak halott barátaink?
Emlékszel bánatos és szelíd képű kománkra, Auguste Le Duc Saint Elme-re, akivel együtt olvasgattunk Rousseau-t? Te még meg is látogattad, amikor Mauritiuson jártál. Sírtunk, mielőtt ittunk volna, amikor a hírt olvastuk róla, hogy a tengerbe veszett. „Két tucat kreol követte az Agalegáról menekülő lánglelkű reformert”. De mi, barátom, mi tudjuk, mi van a hír mögött. Hogyan lett kétszáz rabszolga felügyelőjéből hetven négyzetkilométeren gondos gazda, aki emberi és állampolgári rangot akart adni a feketéknek. Ötvenórás munkahetet vezetett be, jövedelmezővé tette a méztermelést, utakat, hidat, kórházat, kápolnát, szélmalmot, iskolát épített, tornateremmel, úszóiskolát nyitott a fiataloknak. És ezek nélkül nem lett volna tragikus, hogy két aljas fivér eltávolította, és két év alatt leromboltak mindent, amit épített, állati sorba kényszerítve vissza a feketéket. Ami a hírekben megjelent, az már csak a történet szomorú vége volt: megpróbált visszatérni, de az éj leple alatt, csónakon kellett menekülnie.
Jut eszembe: tényleg enyelegtél egy óriásnővel Mauritiuson, vagy csak elképzelted?
No, de amit az újságban hetvenkedő szóvitézekről gondolsz, hát abban mélységesen egyetértek veled. Olyanok, de tényleg, mint Louise de Villedieu, az ötfrankos kurva, akiről meséltél, hogyan szégyenkezett a Louvre illetlen szobrai és festményei előtt. De legalább van kit megvetni: ez a karót nyelt, prűd, gondolatrest bagázs tényleg csak fecseg a tisztességről, jóságról és szeretetről. Csakhogy te csúsztatsz itt egy kicsinyt, poéta uram: az ő szenteskedő förmedvényeik izzadságszagú silányságát nem a világ szörnyűségei nagyítják fel, hanem az igaz és maradandó, a bátor és az őszinte gondolatok és eszmék hiánya. Ezért is mondom, hogy ne az újságra mutogass a bajok forrásaként, mert nem a papírral, a betűkkel, a kiadókkal, a szerkesztőségekkel, a nyomdákkal, a rikkancsokkal van gond valójában, hanem a képmutató gondolatokkal. Azokat azonban szép lassan ki lehet szorítani a lapokból, még akkor is, ha most még rendőrrel, ügyésszel, bíróval súlyosbítva igyekszik megakadályozni ezt az ellenség. Ha belegondolsz, tudnod kéne, hogy nem vagy egyedül, Flaubert ugyanúgy tárgyalás elé néz, mint Te, és napestig sorolhatnám, ki mindenki áll még azon az oldalon, amelyiken Te, még akkor is, ha egyedül érzed magad.
Na, jól van, megyek már, csak elmondom, amiért jöttem. Hallottad, hogy egy lille-i orvos a kálium-jodid helyett hatékonyabbnak tűnő anyagot talált a szifilisz gyógyítására? Nem olvastad a tegnapi Quotidienne-t?