Lázár Ervin
Csacsarkamese
Kedves gyerekek, akár hiszitek, akár nem, én vagyok a meseíró. Igaz, hogy már nagyon régen nem írtam mesét, mert a mesehősök nagy ívben elkerülnek. Márpedig mesehősök nélkül nem lehet mesét írni. Talán azért kerülnek el – gondoltam –, mert nem szeretik ezt a nagy zajt meg ezt a negyedik emeletig érő benzinszagot. Mivelhogy a város közepén lakom, s mi tagadás itt mindig zúg, csörög és morog, kamionok robognak, autók dudálnak, aszfalttörő gépek recsegtetnek. Szóval zuhog és döng, recseg és ropog. És közben, persze, kátrányszag, olajbűz, benzinpöffenet. Kedvelheti ezt egy mesehős? Amikor én se kedvelem. Úgy döntöttem, elmenekülök a városból. Elővettem a térképet, és addig keresgéltem rajta, amíg meg nem találtam a föliratot: VILÁGVÉGI FALU. Nosza, ez kell nekem. Azonnal nekiindultam, megkerestem. Erdő közepén egy picike ház, az udvarán gyümölcsfák, virágillat és olyan, de olyan csönd, hogy serceg bele az ember dobhártyája. Kényelmesen hátradőltem, na, mesehősök, jöhettek.
Eltelt egy hét, nem jött senki, eltelt még egy, a senkinél is senkibb. Már épp elfonnyadni készültem a szomorúságtól, amikor nagy recsegés ropogás, hát ez meg micsoda, egy oroszlán rontott be az udvaromba, már éppen az egérlyukba akartam bújni ijedtemben, amikor azt mondja a szerencsétlen vadállat: Jaj, ments meg, bújtass el! Megkönnyebbültem, és mutattam neki az egérlyukat: Ide bújj! Zsupsz már benn is volt. Aztán kérdezgettem, mitől fél, de csak azt hajtogatta: jajjajjaj. Máig is hallgathatnám, ha kisvártatva nem jön a világvégi falu postása. Táviratot hozott a családomtól a dübörgő városból. Így szólt: Nagy zűr van, azonnal gyere! Mentem lóhalálában. Már az utca végén látszott, hogy nagy a baj, szirénázó rendőrautók a házunk előtt, egy pohos piros tűzoltóautó is ott villog, és ember ember hátán. A családom a kapu előtt reszket. Jaj, mondták, jött egy szakállas ember, csizma lógott a nyakában, beterelt egy fura társaságot a szobádba. Kicsodákat? – kérdeztem. Hallhatod, mutattak fölfelé. Az már igaz, észveszejtő ricsaj hallatszott a lakásunkból. Kakadukereplés, szamáriá, farkasordítás, oroszlántrombita. Hejehuja. Azért jöttek, hogy írjál róluk egy mesét. Első nap még csöndben voltak, de mostanra, hallod, így dühbe gurultak, zeng tőlük az utca, a kerület a város. Itt a rendőrség, a tűzoltóság, a tömeg. Siess! Rohantam, ahogy a lábam bírta. Be a szobába. Micsoda színorgia! Lilák, narancsok, kékek és bordók, vibráló vonalak, robbanó pontok. Kik vagytok? – kérdeztem.
Azonnal írjál rólunk egy mesét – kiabálták.
De hát azt sem tudom, hogy kik vagytok – védekeztem.
S már mondták, egymás szavába vágva:
Aki az írógépemen ült:
Én vagyok az erdő szíve,Írót eszek reggelire.Pipiskedek, kakedálok,Fogjál hozzá már, te átok!A másik, aki a csilláron hintázott:Ha ránézel egy kakadura,Tudd, nem vagy a magad ura,Én vagyok a Dagadó,Morvayból fakadó.
A sarokban egy különös úr. Lisztet szitált a fejére.
Ne nézz erre, arra,Szitálok, te balga.Úgy lehet megéred,Még ezt is megérted.
Egy ormányos a könyvespolc tetején ült.
Én vagyok az elefánt,Rúgtam gólt egy garmadát,Csak úgy leszek világbajnok,Hogyha ízibe hozzáfogsz.És akkor az asztal alól:Füles vagyok, jaj de félek,Egy oroszlán idetéved,Fölfal engem, akkor osztánHová lesz a dobókockám?
Nono, mondtam ekkor, és a dobókockás úrra néztem. Még hogy te Füles vagy? Hiszen akkora agyaraid vannak, mint egy kardfogú tigrisnek. De hiszen teelőled menekült az a szegény oroszlán a világvégi faluba! Te vagy a Morvay-féle oroszlánfaló Csacsarkas!
Ne povedálj annyit! Írjad a mesét, nem érünk rá! Dolgunk van – kiabálták.
Uraim, kell hozzá egy kis idő – mondtam megrendülten. Engedjék meg, hogy megnyugtassam a kintieket, azzal lementem a földszintre, megmagyaráztam, semmi baj, csak egy mese készül itten. Eltítúzott a rendőrség, elnénózott a tűzoltóság eloszlott a tömeg. Én meg lassan ballagtam fölfelé, ajaj, mit is írok róluk? Beléptem a szobába. Üres. Megszöktek. Azóta is keresem őket. Ma reggel jutott eszembe. Mit is mondott az a szitás?
Ne nézz erre, arra.Szitálok te balga,Úgylehet megéred,Még ezt is megérted.
Na persze! Már értettem is. Hogy a Szitás utcában keressem őket. A Szitás utcai óvoda falán. És tényleg ott vannak! Ha arra jársz, magad is megnézheted. Mennyivel jobban jártak, mintha mesét írtam volna róluk.
Tamás Menyhért
Bűnfenyítők és befogottak
Dráma két felvonásban, elő- és utójátékkal
A forrás visszatért forrásához; Bukovina a csíkországi halálvölgybe, Madéfalvára – a kényszerű elszakadás színterére… Visszatért, noha tudta, hogy tükre feketült ég, kövei átvérzett kövek, ha nő, könnyektől nő a sodrása, ha fut, űzetésétől gyorsul futása…
*
SICULICIDIUM
1764. január 7.
A határőrség erőszakos szervezésekor Madéfalva határában 1764. jan. 7-én hajnalban a csász. katonaság által védtelenül lekaszabolt Csík és Háromszéki 200 székely vértanú emlékére, kik az ősi szabadság védelméért vérzettek el… [Az emlékmű feliratából.]
*
Benső parancsból merítkeztem a vértől torló forrásba, kerestem eleim arcát, elszánt szemhordozását, idéztem meg – külön köszönet Imreh István professzornak, aki Látom az életem nemigen gyönyörű kötetében hozzáférhetővé tette – tanúságtevő vallomásaikat, máig nyilalló életüket…
Személyek
ROTH tábornok
SCHWARTZ alezredes
SINTESPERGER kapitány
SZILVÁSI kapitány
Gróf TELEKI KÁROLY
Báró JOSINCZI MIHÁLY
RIBICZEI ÁDÁM
BAUMANN kapitány
SAGMÜLLER hadnagy
MICHAEL CONRAD
von HEIDENDORF
MARCELLA, Heidendorf felesége
BORNEMISZA PÁL
ABAFFI SÁNDOR
MIKLÓS GYÖRGY
ZÖLD PÉTER
Előjáték
Tágas nappali, térre tekintő, magas ablakát vitrázs csipkézi, az ablakpárkányon muskátlik, ablakközelben hímzett abrosszal terített asztalka, az asztalkán karcsú, korongozott kancsók, a kertre nyíló ablakot boltív magasítja, mélyedésében két gyertya közt fekete kötésű Biblia sötétlik, a nappali közepén hatalmas, faragott tölgyfa asztal, háttérben ajtók: a bejárati, tőle jobbra hálószobaajtó. Amikor a függöny fölmegy, Marcella a vitrázs mögött áll, gyötrött arccal, mereven bámul a főteret szemmel tartó ablaküvegre.
MARCELLA (harmincéves, szőke haját feltűzve hordja, mióta második gyerekét is megszülte, dereka teltebb, nehézkesen szuszog. Szinte zihálva szakad ki belőle) Hol késik?! Ma estére ígérte! Ha fertály óra múlva nem érkezik meg, ma nem is jön… Sötétedés után sose indul útnak… Félénk, akár a lova… (megfordul, idegesen járkálni kezd, majd nyugtató olvasmányul leemeli a Bibliát, a jelzésnél fölcsapja, tekintetét végigfuttatja az oldalakon, szájmozgással követi a sorokat, hangosan folytatja)… legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. Mert ember haragja, Isten igazságát nem munkálja. Elvetvén ezért minden undokságot és a gonoszságnak sokaságát, szelídséggel fogadjátok a beoltott igét, mely megtarthatja a ti lelkeiteket…
Kintről lábsurrogás hallik. Nyomában kicsapódik a bejárati ajtó.
HEIDENDORF (az ajtóból) Ígértem, itt vagyok. (Rövid csönd.) Így vár az én Marcikám?
MARCELLA (elváltozott hangon) Így.
HEIDENDORF Kétségbeesetten és homályban.
MARCELLA Egyedül és homályban.
HEIDENDORF Most már kettesben, gyújts gyertyát!
MARCELLA (kis szünet után) Engem szeretnél látni vagy magadat?
HEIDENDORF (székre veti díszes kabátját, Marcella
keze után nyúl) Ne kérdezz
butaságokat.
MARCELLA (elhúzza a kezét) És mást?
HEIDENDORF Mi mást?
MARCELLA Hogy kezére talált-e benned a generális…
Hosszú csönd.
MARCELLA (összeharapja a száját) Jegyzőjére! Megmondanád, mi ütött beléd? Két napja még azért rágtad a körmödet, hogy járjak szerencsével.
MARCELLA (kivár) És szerencsével jártál?
HEIDENDORF Azzal, ha ezt annak lehet nevezni!
MARCELLA (kis szünet után) A rosszabbjától tartok.
HEIDENDORF (a karosszékbe veti magát) Szép kis
fogadtatás. Se vacsora, se
meleg szó. S a gyerekek hol vannak?
MARCELLA A vacsorát már elkészítettem. Mihálykát s Jósát anyáméknál hagytam.
HEIDENDORF Mert?
MARCELLA Anyám úgy találta, jobb, ha náluk alszanak.
HEIDENDORF (ingerülten nevet) Szokása szerint.
MARCELLA Szerintem is jobb.
HEIDENDORF (sértődötten feláll) Az imént még úgy éreztem, hogy tele vagy aggodalommal.
MARCELLA (megpróbál mosolyogni) Most is teli vagyok.
HEIDENDORF (visszaül) A márciusi csípős szél hozzád képest cirógatás.
MARCELLA Sértegess, csak sértegess…
HEIDENDORF (felugrik) Térj az eszedhez!
MARCELLA (fájdalom fut az arcán) Kezdek bomlani…
HEIDENDORF Mitől kezdenél?
MARCELLA Attól, ami ezután jő.
HEIDENDORF Nyugodj meg, minden a legnagyobb rendben lesz.
MARCELLA Minden…
HEIDENDORF Minden, ha mondom.
MARCELLA (kétségbeesetten) Képzeld magad az én helyzetembe…
HEIDENDORF (átfogja a vállát) Nyugodj meg.
MARCELLA (szinte sírva) Hallanád a Főtér suttogását…
HEIDENDORF Medgyesi suttogás!
MARCELLA (könnyekkel a szemében) Valamiért elindult.
HEIDENDORF Ha nincs alja, akkor is elindul.
MARCELLA (zsebkendőjét keresi) Van teteje… Iszonyt keltő…
HEIDENDORF (mintha elhallgatna valamit) Az iszonyon túl vagyunk.
MARCELLA Vagy most vagyunk még csak innen.
HEIDENDORF (kényszeredetten mosolyog) Megzavart a sok szóbeszéd…
MARCELLA (lehunyja a szemét) Tudom, terhes gondolat… Gyermekeink életére könyörgök, szabadíts meg tőle.
HEIDENDORF (ökle összeszorul) Késő.
MARCELLA (összekulcsolja a kezét) Lépj vissza, jelents beteget… Az isten szerelmére, találj ki valamit!
HEIDENDORF Késő!
MARCELLA (összerázkódik) Megmondták, hogy miért hívattak?
HEIDENDORF Meg.
MARCELLA Nem lehetett nemet mondani?
HEIDENDORF (rázza a fejét) Nem úgy mentem oda.
MARCELLA S most… hogy ott voltál?
HEIDENDORF Kicsit viszolygok…
MARCELLA Azt mondtad, nyitva tartod a szemed.
HEIDENDORF Nyitva tartottam.
MARCELLA (két lépést hátrál) Nem úgy mutatsz, mint akit öl a gondolat.
Hosszú csönd.
HEIDENDORF (önuralommal) Eh, ülj le, s ne méricskélj!
MARCELLA (sírással a torkában) Elébb halljam, mivel akarják beszennyezni a lelkedet.
HEIDENDORF (ingerült pillantást vet az asszonyra) Semmivel! Pusztán…
MARCELLA Pusztán?
HEIDENDORF Engem bíztak meg a magyar jegyzőkönyv készítésével.
MARCELLA (kivár) A katonai bizottságba.
HEIDENDORF (erőltetett nyugalommal) A katonai bizottságba.
MARCELLA A fenyítő kezek közé.
HEIDENDORF (fölkacag) Én és a fenyítés…
MARCELLA Köztük ülsz, nem?
HEIDENDORF Hol ülhetnék máshol?
MARCELLA (töprengve) Csak azt tudnám, kinek juthattál az eszébe…
HEIDENDORF (fejét oldalra billenti) Honnét tudjam? (Szünetet tart.) Buccow kéretett, bizonyára neki…
MARCELLA Persze, a generális… Hozzá futottál miheztartás végett…
HEIDENDORF Hozzá! Ismernem kell, hogy…
MARCELLA Most már ismered?
HEIDENDORF Ismerem. Különben hogy tudnék megfelelni…
MARCELLA Mi áron?
HEIDENDORF Mit mi áron?
MARCELLA (közel lép, szinte észrevétlenül ereszkedik a székre) Mivel érdemesültél a megbízatásra?
HEIDENDORF Tollvezető híremmel, mi mással!
MARCELLA (szárazon) A generálisról az járja, hogy csak olyan embert tűr meg maga mellett, aki öklöt tud emelni a magyarra.
HEIDENDORF Járni járhatja…
MARCELLA Téged is felesketett?
HEIDENDORF (zavartan) Miért esketett volna?
MARCELLA Igen vagy nem?
HEIDENDORF (kivár) Felesketett.
MARCELLA Hogy tehetted?!
HEIDENDORF (vonakodva) Mit mást tehettem volna?
MARCELLA (kiáltva ismétli) Hogy tehetted?
HEIDENDORF (kezét a levegőben felejti) Amilyen hosszúra ér a keze, széki jegyzőségem bánja… Úgy kirúgat, a lábam se éri a földet…
Mély csönd.
MARCELLA (tenyerébe temeti arcát) Medgyesen kitudódik, nem élem túl.
HEIDENDORF Teszek róla, hogy ne tudódjék ki.
MARCELLA Ahogy a többi hírnek, ennek se tudsz útjába állni.
HEIDENDORF A katonaember titoktartó, én meg…
MARCELLA (metszően) Katonaember… Aki a Vízkeresztet vérrel szenteli meg, minden, csak nem katona s nem ember! Az udvar, a királyné se mossa le, míg világ a világ, a vért, a bűnt… hogy január hetedikére virradólag szétlövette Madéfalvát, halomra mészároltatott több száz védtelen székelyt, gyermeket és asszonyt… csak azért, mert hadrafoghatói ellenszegültek az osztrák határőrszervezésnek…
HEIDENDORF Pszt! Még valaki meghallja!
MARCELLA Hallja!
HEIDENDORF Csillapodj!
MARCELLA (kétségbeesetten) Nem fogod fel? Bármit csinálsz, bármibe fogsz, vérszaga lesz mindennek, amihez hozzányúlsz…
Dermedt csönd.
HEIDENDORF (szeme megvillan) Ne rakj rám többet, mint ami vár…
MARCELLA Magad veszed magadra…
HEIDENDORF (asztalra csap) Ezek után vacsora helyett bort kérek!
MARCELLA (kisiet, kisvártatva kancsóval, pohárral a kezében tér vissza) Tele töltsem?
HEIDENDORF Te nem iszol?
MARCELLA Nem.
HEIDENDORF Annál több jut nekem.
MARCELLA (remegő kézzel tölt) Taplocán kivel ittál?
HEIDENDORF (megemeli a poharát) Mikor kivel.
MARCELLA (állva marad) Magyarokkal is?
HEIDENDORF (egy öntetre kiissza a poharát) Magyarokkal is.
MARCELLA (leül) Mégis kivel?
HEIDENDORF (nagyot csettint) Csupa gróffal, báróval, Lázárral, Telekivel, Josinczival meg a többi kivagyival.
MARCELLA Úgy beszélsz róluk…
HEIDENDORF Ahogy megérdemlik.
MARCELLA (másfajta nyugtalansággal) Nyelvükre vettek?
HEIDENDORF Próbáltak…
MARCELLA Benned hagyták a tüskét…
HEIDENDORF Magukba nem szúrhatták.
MARCELLA Egymást se becsülik?
HEIDENDORF (rálegyint) Annyira sem, mint az idegent.
MARCELLA (fáradt fejrázással) Hihetetlen.
HEIDENDORF Ilyen a természetük.
MARCELLA Beteges természet.
HEIDENDORF Ezzel születtek.
MARCELLA Képzelem, mennyi becsülés jut a hazulról elrúgottaknak.
HEIDENDORF (mint akinek elkalandozott a figyelme) Hogy mondtad?
MARCELLA Ahogy értük szorul a szívem.
HEIDENDORF (elgondolkozik) Sokáig hallgatlak, tényleg beteget jelentek.
MARCELLA (fordít a beszélgetésen) Elébb hozd helyre, amit meghibáztál.
HEIDENDORF (megütközik) Kutya legyek, ha értem…
MARCELLA (határozottan) Kezed bátran fogja a tollat, őket nézve magadba láss… Kövesd az igazságot!
HEIDENDORF (elégedve) Jól hallom?
MARCELLA Elég világosan mondtam.
Hosszú csönd.
HEIDENDORF Most akkor…
MARCELLA Visszamész Taplocára!
HEIDENDORF (felugrik, visszaül, majd megint felugrik, kezébe kapja a kancsót) Bor nélkül nem lehet elviselni.
MARCELLA (utána szól) Vacsora előtt többet ne igyál.
A konyhából csörömpölés, majd Heidendorf sziszegése hallik…
HEIDENDORF (az ajtóból, demizsonnal a kezében) Volt kancsó, nincs kancsó…
MARCELLA Nem tudsz vigyázni?!
HEIDENDORF (a demizsont maga elé tartja) Erre jobban vigyázok.
MARCELLA (aggódón) Mi ütött beléd?
HEIDENDORF (kipakkantja a demizson dugóját) Mi ütött volna?
MARCELLA Meg tudtad állni, hogy fél liternél többet nem iszol…
HEIDENDORF (kacag) Most nem tudom megállni.
MARCELLA Pokollá akarod tenni az életünket?
HEIDENDORF (elnyújtja kacagását) Egy liter borral?
MARCELLA Ma egy liter, holnap kettő.
HEIDENDORF S ha három?
MARCELLA (hunyt szemmel) Istenem! Mintha nem is te volnál…
HEIDENDORF Reggelre megint én leszek.
Várakozó csönd.
MARCELLA (kiutat keresőn) Várj, hozom a fenyőmadársültet.
HEIDENDORF (a demizsonból tölt) Tedd el holnapra.
MARCELLA A kedvencedet főztem…
HEIDENDORF Érzem az illatát.
MARCELLA (nem tud belenyugodni) Két-három falást…
HEIDENDORF (iszik) Holnap.
MARCELLA (mozdul, hogy kimenjen a konyhába) Holnapig akarsz inni?
HEIDENDORF (megragadja a karját) Maradj veszteg!
MARCELLA Fáj!
HEIDENDORF Fájjon! Azt hiszed, nekem nem fáj, miket vagdosol a fejemhez?!
Dermedt csönd.
MARCELLA (kiszabadítja a karját) Semmi olyasmit…
HEIDENDORF Még hogy semmit!
MARCELLA Semmit. Mondtam, amit ki kellett beszélnem, hogy ne bolonduljak bele…
HEIDENDORF (félbeszakítja) Bolonduljak bele én, mi?!
MARCELLA Részeg vagy…
HEIDENDORF Csak most kezdek kijózanodni.
MARCELLA (összekulcsolja a kezét) Édes istenem!
HEIDENDORF (marokra fogja a poharát) Ha valakinek fohászkodnivalója van, az én lehetek… Én jártam Madéfalván, a halál völgyében, a csíkszeredai várban, én láttam a bilincsbe vert sebesülteket… akiknek az a bűnük, hogy nem vesztek oda…
Az iméntinél is dermedtebb csönd.
MARCELLA (tompán) A Főtér is ezt sustorogja.
HEIDENDORF (kézfejébe temeti a homlokát) Még sokáig azt sustorogja.
MARCELLA (megindultan) Feküdj le. Erősen megviselődtél.
HEIDENDORF (alig kivehetően motyogja) Reggelre megint én leszek… reggelre megint…
MARCELLA (könyörgőre fogja) Kérlek, feküdj le…
HEIDENDORF (bizonytalan léptekkel a hálószoba felé indul) Megyek már… megyek…
MARCELLA (székére roskad) Édes istenem! Ne rakj rá elhordozhatatlan terűt… Nem bírná… Nem tudna hosszan együtt élni vele…
A szín elsötétül.
ELSŐ FELVONÁS
Első kép
Szín: a taplocai Tanácsház tanácsterme, a terem tágasságát szobányira szűkíti a boltívekből aláereszkedő homály, előtérben rögtönzött bírósági asztal. A szárazan nyiszegő tölgyfa ajtónál az őrt álló két katona mögött fölsorjáznak a Bűnfenyítő Bizottság tagjai, elöl Roth tábornok, nyomában Schwartz főhadnagy, Sintesperger kapitány, Szilvási kapitány, lemaradva gróf Teleki Károly, báró Josinczi Mihály, Ribiczei Ádám, Baumann kapitány, Sagmüller hadnagy, tétova léptekkel Michael Conrad von Heidendorf. Miközben átvonulnak a színen, jól kivehető mozgásuk, fejtartásuk, rezzenéstelen, kétségeket futtató szemhordozásuk… Támlás karosszékeikben – a három jegyzőt, Sagmüllert, Heindendorfot és Baumannt kivéve, akik gyertyavilágításban ülnek – homályba mosódik az arcuk. Rövid rendezkedésükre kínos csönd telepszik.
ROTH (a kínos csönd oldására kibeszél a homályból) Kedves Heidendorf, jól aludt az éjszaka?
HEIDENDORF (váratlanul éri a kérdés) Az első álomig jól, azután…
ROTH Csak nem zavarta meg a kártyaveszteség?
HEIDENDORF (még mindig zavarban) Nem, tábornok úr.
ROTH Így is van, jobb, ha hozzászokik… Jegyzőtársa, Baumann kapitány már beleedződött.
Szertülő nevetés.
BAUMANN (kivárja a nevetést) Két-három parti, tábornok úr, s eltanulom, hogy evés közben miképp kell a lapjárásra is figyelni…
ROTH Eddig még senkinek sem sikerült…
BAUMANN Ne feledje, tábornok úr, én is Sziléziában tanultam kártyázni…
Rövid csönd.
ROTH (összecsapja a tenyerét) Uraim! Kezdődhet a kihallgatás. Első és legfőbb követelményem: a szigor! A második: a szigor! A harmadik: ugyancsak a szigor! Ezt kívánja tőlünk a királynő, az udvar s a magunk becsülete!
BAUMANN Az ön mértéke a mi mértékünk is, efelől biztos lehet…
ROTH (int az őröknek) Lássuk az első lázongót!
A tölgyfa ajtó fölsír, rongyosan, beesett szemekkel Miklós György kóvályog be.
MIKLÓS György (fejét lassulón a bizottságra emeli) Parancsolatukra…
ROTH (nyomban belevág) Neve?
MIKLÓS GY. (kivár) Miklós György…
ROTH Folytassa!
MIKLÓS GY. (mint aki homályba pislog) Negyvennégy esztendős vagyok, katolikus, házas… A feleségem helyben Taplocán lakozik… Nyolc gyermekem van, öt fiam s három leányom, kik is mind életben vannak. Itt Taplocán születtem… szabad embernek… az Első Székely Ezred, az alezredes úr századából való létszám feletti közkatona. Ezerhétszázhatvankettő őszén vettem fel a fegyvert, Stupán kapitány javallására, ki is vicekáplárnak tett; a fegyvert pedig hatvanhárom áprilisáig tartottam…
ROTH Getző Istvánt, a vicestrázsamestert ismeri-e, és ellene vallott-e valaha valamit?
MIKLÓS GY. (gondolkozik) Igenis, ismerem jól, s igenis, vallottam.
ROTH Ez a Getző István jóakarója-e vagy rosszakarója?
MIKLÓS GY. Jóakaróm.
ROTH És mit vallott ellene?
MIKLÓS GY. (időt nyerőn) Mondtam, amit ő meg nem nevezett paptól hallott: ha Szent György-nap előtt nem tesszük le a fegyvert, utána már nem lesz időnk rá.
ROTH Getző István mindezt egymás közt, mások jelenlétében, bent vagy az utcán beszélte?
MIKLÓS GY. Nekem egyedül, a házamnál, utána többeknek Taplocán…
ROTH Nevezet szerint?
MIKLÓS GY. Bizonyosan nem tudom… Ami bizonyos, kurta óra, s az egész falu tudta, a javallatból elég hamar egyezség született, Szent György-napján néhánya híján az egész falu a katonaszállásra vitte fegyverét.
ROTH Ki kezdte, ki vette rá a többjét?
MIKLÓS GY. A bíró, György Pál Antal házától indult… (kivár) a nagy felzúdulásban nem lehetett kivenni, hogy ki kezdte…
ROTH (kifakad) Getző István ott volt-e, és mit beszélt?
MIKLÓS GY. Ott volt… Ő is úgy beszélt, mint mi.
ROTH Az előbb hogy mondhatta hát, hogy Getző István egymás közt beszélte azon szókat, holott januárban a csíkszeredai parancsnokságon mást vallott?
MIKLÓS GY. (meglepetten) Való igaz, Péter Andrásnak is mondotta, de nem együttlétünkben… Bizonyára elértették a vallomásomat azon a kihallgatáson…
ROTH Szemébe merné-e mondani mindezeket Getző Istvánnak és a bírónak?
MIKLÓS GY. Szemébe…
ROTH (kérdést vált) Mi okból tették le a fegyvert?
MIKLÓS GY. (kivár) Ha az a pap, akinek a nevit nem tudom, Getző Istvánt nem buzgatja, a fegyvert máig fogjuk…
ROTH Gondolkozzon, hátha eszébe jut, ki volt az a pap!
MIKLÓS GY. (hosszan kivár) Ha jól emlékszem… S arra is, amit Getző Tamás mondott: a csíksomlyai páter…
ROTH A taplocaiak jártak-e az erdőkre s Madéfalvára? Ha igen, velük tartott-e?
MIKLÓS GY. Akik letettük a fegyvert, mind elmentünk az erdőkre, annak utána Madéfalvára is.
ROTH A napra s az erdő nevére emlékszik-e?
MIKLÓS GY. Aprószentek-napján, a szépvízi Lunkán gyülekeztünk.
ROTH Ki adta hírré az egybegyűlés helyét?
MIKLÓS GY. Nekem Bíró István, Vacsárcsról.
ROTH Hol, s mi módon tudatta Bíró István?
MIKLÓS GY. Taploca közelt…
ROTH Mikor?
MIKLÓS GY. A karácsony előtti hétben…
ROTH (sürgetéssel) Bátrabban… ki vele!
MIKLÓS GY. (egyre nehezebben formálja a szavakat) Bíró István hallomását osztotta meg velünk, semmi egyebet.
ROTH Miszerint?
MIKLÓS GY. (nyeldekel) Miszerint a méltóságos királyi bizottság bément Gyergyóba, s ha a fegyverektől meg akarunk menekülni, az erdőn gyűljünk össze, mert másképpen meg nem menekedhetünk…
ROTH Bíró István megnevezte-e a napot?
MIKLÓS GY. Nem, nem nevezte meg… De Bíró István nélkül is jött a hír, hogy a madéfalviak már kimentek… Mentünk mi is…
ROTH Rábeszélt egyetértésben…
MIKLÓS GY. Egyetértésben…
ROTH (felfortyan) Kihívta evégre egybe a falut?
MIKLÓS GY. (kivár) A bíró, Gergely Jakab. Indulás előtti este megint összegyűlt a falu, de akkor már nem a bíró, hanem György Pál Ferenc hívott magához, hogy végleges időponttá tegyük a másnapot.
ROTH Ki volt a nép elöljárója kimenetelkor?
MIKLÓS GY. (levegőért küzd) Getző Istvánra hallgattunk…
ROTH S a falunak írt cédula?
MIKLÓS GY. (köhög) Cédula?
ROTH Csíkszeredán még emlékezetében tartotta.
MIKLÓS GY. (fejéhez kap) Amelyiket a delnei pap magának Getző Tamásnak írt volna?
ROTH Volna?
MIKLÓS GY. Hallomásból megírta.
ROTH Halljuk hallomásból!
MIKLÓS GY. Hát… hogy amikor a többi faluk kimennek, akkor mi is menjünk… De a kimenésről már szóltam…
ROTH Annyiszor mondja, ahányszor kérdezem.
MIKLÓS GY. (láthatóan megszédül) Annyiszor mondom…
ROTH Szedje össze magát, tanú!
Mély csönd.
MIKLÓS GY. (kérlelő fejtartással) Szomjult vagyok…
ROTH Szomjult! Majd… a vallomás után!
MIKLÓS GY. S ha Istent s könyörületet ismer…
ROTH Se Istennek, se könyörületnek nincs helye most itt!
Súlyos csönd.
RIBICZEI ÁDÁM (előre, kihajol a homályból) Megbocsásson, tábornok úr…
ROTH (elutasítóan) Én mondom meg, mi történjék, s mi nem!
Döbbent csönd.
TELEKI KÁROLY (felugrik) Protestálok!
ROTH Üljön vissza a helyére, tanácsos úr!
MIKLÓS GY. (halkan) A foglyuk vagyok…
ROTH Az! A szószegőbbek közül való! Jobban teszi, ha őszintén folytatja!
TELEKI K. (szelíden) Víz nélkül megfonnyad a vallomás…
ROTH Ha megfonnyad, megfonnyad… Folytassa! Mikor kiértek az erdőre, kiket találtak ott?
MIKLÓS GY. (hosszan kivár) A madéfalviakat, ugye jöttünk mi, egy óra múlva egész Csík…
ROTH Egész Csík?
MIKLÓS GY. Mindenki, aki nem vette volt fel a fegyvert.
ROTH Az erdőben ki kormányozta a népet?
MIKLÓS GY. (lábat vált) Szentmiklósi Ferentz Antal és menasági Mihály Jakab… Ferentz Antal felolvasott, Mihály Jakab mellett állt.
ROTH S a felolvasásban mi állott?
MIKLÓS GY. (kivár) A királyi bizottságnak fogalmazott kérvény…
ROTH Bővebben!
MIKLÓS GY. (vonakodva) Tudott dolog…
ROTH A királyi bizottság előtt!
MIKLÓS GY. (mégis belekezd) Mivelhogy őfelségének három rendbéli kegyelmes parancsolatja érkezett volna, hogy a nép erőszakosan a katonaságra ne erőltessék, ezért könyörögve kéri a királyi bizottságot: fegyver felvételére ne kényszeríttessék, hanem hagyattassék meg adófizetőnek…
ROTH A királyi bizottságtól ment-e parancsolat az erdőre?
MIKLÓS GY. Igen. Az alcsíki vicekirálybíró, Bors Lázár uram személyében.
ROTH És miből állott a parancsolat?
MIKLÓS GY. (keserű mosollyal) Szóbeli üzenetből.
ROTH Tartalmában?
MIKLÓS GY. Azt mondotta a népnek, hogy menjen haza.
ROTH A válasz?
MIKLÓS GY. Ferentz Antal, Mihály Jakab és Demeter János a nép neviben azt felelte: addig haza nem megyen a nép, amíg a királyi bizottság választ nem küld a kérvényre.
ROTH (nagyot szusszan) Minekelőtte a taplocaiak kimentek az erdőre, érkeztek-e királyi leiratok?
MIKLÓS GY. Jöttek. Két nemesember olvasta fel a bíró házánál.
ROTH Kellően ismertették-e?
MIKLÓS GY. Magyarul olvasták… Úgy, hogy minden ember megértse.
ROTH És megértették?
MIKLÓS GY. Ki mennyit…
ROTH S a tanú?
MIKLÓS GY. Amit én értettem: azok, akik egyszer megesküdtek, maradjanak a hit mellett, azoknak pedig, akik letették a fegyvert, hónapon belül megint felveszik, őfelsége kegyelmet ad… s a büntetés is elmarad…
ROTH Mégis a zendülést választották.
MIKLÓS GY. (fölegyenesedik) Beismerem: őfelsége parancsolatát áthágtuk, de nem avégből, hogy ellene támadjunk… hanem csak együgyűségből… azért, hogy a fegyvertől megmenekedjünk… és őfelsége adózó népe maradjunk.
ROTH Csíkszeredán azt vallotta, hogy egy bizonyos pap tanácsot küldött az erdőre, részletezné?
MIKLÓS GY. Részletesen se több, mint kurtán, azt a tanácsot adta: tartsuk magunkat.
Rövid csönd. Többen, mintha csak erre vártak volna, kimoccannak mozdulatlanságukból, Teleki pipára gyújt, Szilvási kapitány vizet csorgat a poharába, Heidendorf homlokára pántolja ujjait…
ROTH (hangját fölerősíti) Meddig voltak az erdőn? Miért s kivezette őket Madéfalvára?
MIKLÓS GY. (a víz csorgására nagyot nyel) Úgy egy hétig. A háromszékiek nem akartak tovább az erdőn maradni, mivel ott lovaikat nem táplálhatták. Ezt megértvén a madéfalviak hívták őket is, minket is… S mi mentünk, nem lévén ott katonaság… Mielőtt Madéfalvára leszálltunk, megesküdtünk egymás közt, hogy halálunkig egymást el nem hagyjuk, ha valaki erőszakosan reánk jőne, magunkat megoltalmazzuk… A vezető elöljárókról, Ferentz Antalról, Mihály Jakabról és Demeter Jánosról már szóltam…
ROTH Ugyan milyen erőszak ellen akarták magukat megoltalmazni?
MIKLÓS GY. (egész halkan) A sorkatonaság ellen…
ROTH Madéfalvára érkeztek-e újabb bizottsági parancsolatok?
MIKLÓS GY. (szomjult köhögéssel) Érkeztek. De erről várfogságom után a madéfalvi Jakab Mártontól szereztem tudomást…
ROTH Hogy?
MIKLÓS GY. Hogy Ferentz Antal és Demeter János kezibe mentek azok a parancsolatok.
ROTH Tovább nem?
MIKLÓS GY. A háromszékiekkel tudatták… Velünk nem… Különben még azon este hazamegyünk Taplocára hálni…
ROTH Beszélje elő, mi történt annak utána Madéfalván?
MIKLÓS GY. (mély levegőt vesz, kifújja, megint mélyet lélegzik) Vízkereszt napján Barabás esperes úr, rákosi pap, Madéfalván is szolgálván, az egész gyülekezetnek misét mondott. Mise után ki-ki a szállására ment, aznap más egyéb nem történt, nyugodni tértünk… Hajnalkor kezdettük hallani, hogy ágyukkal lőnek… melyre összefutottunk. Mindenki azzal nyugtatgatta a másikát, őfelsége csak ijesztget… De nem állt meg az ijesztgetésnél… Egyik felől a lovas németek, másfelől a huszárok lőni, vágni kezdték az embereket… Aki elszaladhatott, elszaladt, néhányadmagammal a rétre, hazafelé vettem az irányt… ott a gyalogság állta el menekülésünket… Ezt látván, kinél milyen fegyver volt, a réten letettük, fehér ruhát emeltünk a magosba… így kaptunk kegyelmet…
ROTH (kezét elégedetten összedörzsöli) A feljebb tett kérdéseket ki kívánja-e egészíteni?
MIKLÓS GY. (megkönnyebbülten sóhajt) Semmi egyebet nem tudok mondani… Amit tudtam, elmondtam.
A szín elsötétül.
Második kép
Szín: faluégést túlélő házrész, alacsony gerendázatán bádoglemezes lámpás, pokróccal letakart ágy, egyik szegletében öt év körüli, felöltöztetetten alvó kislány szunyókál, középütt üres asztal, szék, támláján megpakolt átalvető. Ferentz Zénóné, Enci fekete kendőben, szürke bekecsben az ágy szélén ül, hosszan maga elé mered, majd várakozó tekintetét hol Borikára, hol az ablakra kapja.
ENCI (magában beszél) Hajnal, hajnal, szűhasító hajnal, világ helyett reám feketedtél!
REGINA (szinte észrevétlenül surran be) Mi lelt, Enci?
ENCI (fölijed) Mi lelt volna?
REGINA Magadba beszélsz, mint aki magát is felejti.
ENCI (a kendő árnyékából) Ki mással beszélhetnék?
REGINA (körbevizslat) Hát te, hova készülsz?
ENCI (sokáig hallgat) Mindegy, hogy hova, csak el innen…
REGINA Télvíz idején?
ENCI Télvíz idején.
REGINA Tébolyult gondolat.
ENCI Semmivel sem tébolyultabb, mint akik Moldvát választották.
REGINA Azok közösében menekültek.
ENCI (kivár) Én sem egyedül vágok neki… Zöld Péter majd eligazít…
Hosszú csönd.
REGINA Zöld Péter még raboskodik…
ENCI (suttogva) Azt a hírt kaptam, hogy megint megszökött.
REGINA Mintha ördög lenne, nem is pap…
ENCI Az Isten küldte őrizésünkre.
Csönd.
REGINA (nagyot sóhajt) Küldhette volna hamarabb is…
ENCI (fölnéz, szemhéját leereszti) Ekkora
gonoszság ellen az Isten is
tehetetlen…
REGINA Reménylem, nem hagyja visszafizetés nélkül.
Csönd.
ENCI (még mindig leeresztett szemhéjjal) Sírverem a völgy…
REGINA (összerázkódik) Ne feledkezz benne, Enci!
ENCI Mit tegyek, ha az uram minden minutában visszahúz!
Csönd.
REGINA Enyhítsen, hogy a pap mellette volt…
ENCI (sírással küszködik) Mellette… (sír) egyik kezével feloldozta, a másikkal véres arcát törölgette… a véres havat… Szeme minutányit felpattant, reám fordult… aztán beléfagyott a levegőbe…
REGINA Én ott szakadok meg…
Kopognak.
ENCI (összerezzen) Ki az?
BODÓ IMRUS (kívülről) Én vagyok, Bodó Imrus.
ENCI (az ajtó felé indul) Kerülj beljebb.
BODÓ IMRUS (lopakodva lép be) Zöld páter üzenetét hozom.
ENCI (megtörli a szemét) Ugye, igaz a hír?
BODÓ IMRUS Igaz.
ENCI Mit üzent, mikor jő?
BODÓ IMRUS Azt, hogy ne várja… Ha baja gyűlne a határőrzőkkel, egyedül neki essen baja.
Rövid csönd.
ENCI Most hol van?
BODÓ IMRUS Alighanem a havasokban.
ENCI Már elindult volna?
BODÓ IMRUS Nem mert még egy napot várni.
Csönd.
REGINA Törődj bele, Enci, az Isten akarta, hogy így legyen…
ENCI (keserűen) Ő, hát…
BODÓ IMRUS (toporog) Akkor én…
ENCI (a távozó fiú után szól) Köszönöm, fiam.
REGINA (köténye alól csomózott kis abroszt húz elő) Legyen mit falnotok.
ENCI (alig tud megszólalni) Ki küldte?
REGINA A magaméból van…
ENCI Hogy lenne a magadéból… tudom, hogy neked sincsen… még annyi sincs, mint nekem az átalvetőben…
REGINA (asztalra teszi az étket) Váljon véretekké…
ENCI Mondd meg, ki küldte.
REGINA S ha megmondom?
ENCI (elváltozott hangon) Olyantól, akinek ég a lelke, nem fogadom el!
Csend.
REGINA Nem olyan ember küldte…
ENCI Akkor miért nem mondod a nevit?
REGINA (kivár) Szentes Anti…
ENCI Már nem kell…
REGINA Várj, várj… senkinek se vétett… nem az a fajta… sose volt az…
ENCI Nem hát, csak Lázár grófot szolgálta!
REGINA (kivár) Ki mást szolgált volna, ha egyszer neki Lázár gróf szolgálata jutott.
ENCI Nevit se akarom hallani annak a vérárulónak!
Nagy csönd.
REGINA Meglehet, Siskovics tábornok fundálta ki az egészet…
ENCI (rázza a fejét) Az, hogy az égő házakat oltároknak látta, melyeken a lázongó nép bűne engeszteltetik ki, az ő eszihez pászol… (Szünetet tart.) Ha egekig lázong a székely, vériből való akkor sem beszélhet így!
Döbbent csönd.
REGINA Nem akarom elhinni…
ENCI Zöld pap csak tudja… A püspöktől tudja… Azt is, hogy levélben vagyon írva.
Csönd.
REGINA (elfullad) Ha így van, jaj nekünk.
ENCI Jaj volt, s jaj lesz… Ezért kell más földet keresni…
REGINA (köhög) A más örökké más marad… S míg odaérsz is, a poklát járod… Akármerre indulsz, sírás tölti be az utakat… Világnak csapott sírás…
Hosszú csönd.
ENCI (keserűen) Inkább másutt öljön meg, mint idehaza…
REGINA (közel hajol) Nem öl meg se itt, se másutt… Melletted leszünk… Szentes Anti is mindjárt itt lesz…
ENCI (felkapja a fejét) Itt?
REGINA Itt, itt…
ENCI Ide be nem teszi a lábát!
REGINA Szegről-végről rokonod…
ENCI (fellobban) Csak szegről… amit segített a tenyerünkbe verni!
Feszült csönd.
SZENTES ANTAL (óvatosan lép be) Adjon Isten…
REGINA (látva, hogy Enci elfordul) Jó hogy jöttél, Anti…
ENCI (háttal) Maradtál volna ott, ahol…
REGINA (észreveszi arcán a foltokat) Ki vert meg, Anti?
SZENTES A. Semmiség…
REGINA Kék-zöld vagy…
SZENTES A. Két dragonyosnak nem tetszett, hogy Csíkrákosra mertem menni.
REGINA (reszket) Mi dolgod volt Csíkrákoson?
SZENTES A. (nincs ereje beljebb lépni) Kristály Ferencet temettük.
Csönd.
ENCI (feljajdul) Azt beszélték, túl van a sebesülésén, rejtekére orvos jár…
SZENTES A. Én is úgy tudtam.
REGINA Azt is beszélték, hogy szerencsésen átjutott a havasokon.
SZENTES A. (nagyot nyel) Átjutni átjutott (elakad) egészen túlra…
Csönd.
ENCI (megindultan) Isten nyugosztalja… Példa volt.
Távoli harangszó.
SZENTES A. A mi templomunk most siratja el…
REGINA (sír) Sosem lesz vége?!
SZENTES A. Sose…. Az újabb vizsgálódás hírire megint szedelődzködik Csíkrákos, Taploca s a többi falu.
REGINA (féltően) Enci is Moldvába készül…
Csönd.
SZENTES A. Igaz-e, Enci?
ENCI (kivár) Ahogy itt látsz…
SZENTES A. (hevesen) Már Bóra miatt sem teheted!
ENCI (metszően) Éppen miatta teszem.
SZENTES A. Makacs voltál egész életedben…
ENCI Derekam nem hagyta, hogy más legyek.
SZENTES A. (közelebb lép) Azt hiszed, hogy nekem nincs derekam?
ENCI (gúnyosan) Van… csak éppen kétrétben hordod…
SZENTES A. (kivár) Könnyű annak, aki maga ura maradhatott.
ENCI Mutass egyet is, aki az maradt! Lázár gróf? Kéznyaló lett ő is, mint a többi….
SZENTES A. (sértetten) Állj meg, állj! Ne ereszd el annyira a nyelvedet!
ENCI (éllel) Lázár gróf nyalja az osztrák generálisok kezét, kisebb urak az övét, a kisebb urakét…
SZENTES A. (közbevág) Erről elégszer beszéltünk, mélyebb minutáiban az urad is ráhümmögött… Más a rend, amibe akár akarja az ember, akár nem, beletartozik, s megint más, amit erről a rendről gondolunk…
Csönd.
ENCI (békülékenyen) Vesd le a kabátod, ülj asztalhoz s bontsd meg a küldeményedet.
SZENTES A. (ágyvégre veti a kabátját) Neked küldtem, s Bórának…
ENCI Regina elmondta.
SZENTES A. (kényszeredetten) Ha elmondta, fogadd szívvel.
REGINA (pergően) S békével…
ENCI (szeme rávillan) Milyen szomszédom vagy, Regina?
REGINA (félszeg mosollyal) Amilyen eddig voltam. Haragosa a haragosnak…
SZENTES A. (tekintetét Encin tartja) Elég a világ haragja, Enci!
Hosszú csönd.
REGINA (beleborzad) Ha most nem jut el az eszedig, amit Anti mondott, akkor sose…
ENCI (megadóan bólint) Eljut, el… Csak meg ne ébresszétek a leánykát.
SZENTES A. (hosszan nézi Bórát) Tudja-e, hogy Zénó meghalt?
ENCI (reszket) Hogyne tudná… Velem volt, amikor megtaláltuk a hóban.
SZENTES A. Hogy viseli?
ENCI (sír) Hogy viselné? Azóta egyfolytában aluszik. Ha nem aluszik, a havat nézi… Elolvad a hó, a földet…
SZENTES A. (hangja elhalkul) Szegény gyermek… Nincs ellenkezésedre, segítek gondját viselni…
ENCI (sírás rázza) Nincs ellenkezésemre, csak most hagyjatok magamra…
Kimennek.
ENCI (Bóra mellé ül, arcát megsimogatja, a simogatásra Bóra megmozdul) Aludj, aludj, kicsi szentem… Annyival is kevesebbet látsz megfeszített életünkből. (Fejét magasba tartja.) Hajnal, hajnal, szűhasító hajnal, világ helyett reám feketedtél…
A szín elsötétül.
Harmadik kép
Szín megegyezik az első képpel, ezúttal, az ablakokra verődő napfénytől gyérebb a homály, csak a bűnfenyítők merev testtartása, komorsága változatlan. Az őrök Getző Istvánt kísérik a bizottság asztala elé.
ROTH (ugyanazon a kérlelhetetlen hangon) Neve?
GETZŐ ISTVÁN (elszántan néz a tábornok szemébe) Getző István, Taplocáról, negyvenkét esztendős, katolikus, hat gyermek apja, az első székely ezred, Larattó alezredes századából létszám feletti közkatona.
ROTH (az elszánt nézést, elszánt nézéssel viszonozza) Tudott, hogy szakaszvezető volt…
GETZŐ I. Az voltam, míg másodjára is le nem tettem a fegyvert.
ROTH Kezdje az elsővel…
GETZŐ I. (enyhe mosollyal) Az úgy esett, hogy amikor Buccow generális Szereda várában járt, ki üzente a népnek: akik a fejpénzt nem akarják fizetni s egyszersmind katonának is lenni, ha tetszik, letehetik a fegyvert… Nekünk tetszett. Másnap Stupán kapitány úgy igazított rajta: ha letesszük is, holnap megint fel kell vennünk. És ha engedetlenkedünk, elveszik jószágainkat, oláhokat s más gyülevész népeket hoznak bé jószágainkra… Erre megtartottuk a fegyvert… mihelyt felvettem, a kapitány azon helyt megtett szakaszvezetőnek… A múlt Szent György-napi letételkor Stupán uram mást tett a helyemre…
ROTH Az előléptetést erőszakosan tették-e?
GETZŐ I. Nem erőltettek rá…
ROTH Ha egyszer felesküdött katonának, Szent György-napkor, a maga hite ellen, miért tette le mégis a fegyvert?
GETZŐ I. (hosszan töpreng) Szent György-nap előtt kevés idővel a somlyai plébánosnál jártam gabonáért… Páter Szász béhivatván a házába, tudakolódott, miképpen vagyunk. Mondottam, hogy erőst búsulunk, hogy parancsolatra tesszük a fegyverszolgálatot… Melyre őatyasága igen elcsodálkozott, s nem késlekedett hozzátenni: itt az ideje, hogy fordítsunk magunkon… Ha most nem fordítunk, gyermekeinkről gyermekeinkre marad a nyomorúság s a fegyver dolga…
ROTH (Szilvási kapitányhoz) Nos, mi a véleménye erről, kapitány úr?
SZILVÁSI (hátrahőköl) Tanulságosabb, ha meghagyjuk a vallomás menetét…
ROTH (jobbra fordítja a fejét, Sintesperger kapitánytól kérdezi) Osztja a kapitány úr véleményét?
SINTESPERGER (meglepetten) Felbujtás a javából…
ROTH Hallja, vizsgált?! A mondott szóknak, hogy engedelmeskedett?!
GETZŐ I. (kivár) Tudatlanságból… mivel nem tudtam, merrefelé hajtsam magamat.
ROTH A pap szavait kinek mondotta tovább?
GETZŐ I. Miklós Györgynek… másnap…
ROTH (harsog) Ne tagadja, házról házra futott a pap biztatása!
GETZŐ I. Még András Péter neve szökik eszembe… Nem emlékszem, hogy bárki másnak mondottam volna…
ROTH (asztalra feszíti az öklét) Halljam, miképpen tették le Szent György-napkor a fegyvert!
GETZŐ I. (mint aki sokadszor mond valamit, kifújja magát) A tiszti parancsolatra, hogy Szent György-napján menjünk bé a várba, nem a mundért, hanem az odahaza maradást választottuk.
ROTH Kinek a szavára és kinél gyűlt össze a falu?
GETZŐ I. (kivár) István Péternél… Kinek a szavára, azt nem tudom.
Székzörgés, az ismételt kérdések kikezdik a bizottsági tagok figyelmét.
ROTH (ügyet se vet a mocorgásra) Három nappal előbb a bírónál, György Pál Antalnál tartott falugyűlésről mit tud?
GETZŐ I. (kezét széttárja) Annyit, hogy volt… A gyűlés alatt a strázsamesternél voltam… A többiről egyről sem hiányoztam.
ROTH Azokon ki beszélt legtöbbet a fegyver letételéről?
GETZŐ I. (kivár) Ha nem csalatkozom, Anda György… Elég részegecskének látszott…
ROTH (gúnyosan) Magát kifelejtette…
GETZŐ I. (habozva) Az imént mondtam volt… Amit a somlyai plébános mondott, György Pál Antalnak továbbmondtam…
ROTH Amikor a fegyvert letették, a Kálnoki bizottság Csíkban tartózkodott. Miért tették mindazonáltal le a fegyvert?
GETZŐ I. (tétován) Belátom, ebben vétettünk… Egyéb okát nem tudom…
ROTH Mind Taploca, mind a többi falu egy időben tették le a fegyvert… Ki volt ennek az első tanácslója?
GETZŐ I. (fölnéz) Semmi bizonyost nem tudok mondani.
ROTH Gondolkozzék!
GETZŐ I. (vontatottan) Két rákosi ember járt Botár Andrásnál… Zöld János… A másik nevit elfelejtettem…
ROTH Tovább! Tovább!
GETZŐ I. Ki küldötte őket, azt se tudom… Csak azt, hogy utána mi küldöttük Anda Ferencet és Mihály Antalt Rákosra, fegyverletétel dolgában…
ROTH Melyik falugyűlés küldötte az említett két embert Rákosra?
GETZŐ I. Az utolszori…
ROTH (az őrtállókhoz) Vissza vele az őrizetbe!
A szín elsötétül, kisvártatva újra megvilágosodik.
ROTH (friss szigorral) A tegnap félig
megválaszolt kérdésekre, remélem, ma egész válaszokat
kapunk, különben kénytelenek leszünk
keményebb eszközökhöz nyúlni!
GETZŐ I. (elszánt nézéssel) Mivel az esperes úr, Páter Barabás Rákoson lakik, Cserei uramék Rákoson és Madéfalván… kik közül az egyik a bécsi kancellárián, a másik pedig Szebenben a gubernium mellett vagyon, gondoltuk: a rákosiak fegyverletételek dolgában tudottabbak… Ezért küldettünk Rákosra… Egyebet pedig nem tudok mondani, akármit csinálnak is velem…
ROTH (bosszúsan) Melyik falu ment ki legelsőbben az erdőre?
GETZŐ I. (kivár) Madéfalva, Rákos és Vacsárcsi… Hallván, hogy ezek kimentek, mi taplocaiak is kimentünk… Getző Tamás kezében kérvény volt, de hogy azt Getző Tamás kivel csináltatta, nem tudom… Nemrég jutott tudomásomra, hogy a delnei pap keze munkája… Ketten mentünk, csak úgy magunktól, de a falu hírével, a delnei paphoz, páter Bekéhez, hogy megmutassuk, jól vagyon-e írva… A páter megolvasva azt felelte: jól vagyon, adjuk bé a bizottságnak, s egyesüljünk a többi faluval, mert a méltóságos királyi bizottságnak nincs olyan ereje, hogy minket a fegyver felvételére erőltessen… Azt is mondotta: nála van őfelségének azon levele, amelyből kitetszik, hogy őfelsége a királyné az erőszakos katonát nem kívánja… Hazajőve Getző Tamás hírt adott a bírónak, Gergely Jakabnak, hogy jelentse a falunak: küldjünk embert mindenüvé, mi a falunk szándéka… Taploca Nagy Mihályt s Gál Pált küldte Vacsárcsiba, Borsovába és más egyebübe… ők azt a hírt hozták: készüljünk s amint azt halljuk, hogy felkerekedtek, kerekedjünk mi is, induljunk a Borzas Keresztfához…
ROTH Ez már beszéd… Ebből kitetszik, hogy a felcsíkiak összebeszéltek… az alcsíkiak miképp jutottak erre a megegyezésre?
GETZŐ I. (kifújja magát) Azt ugyan meg nem tudnám mondani, hogy miképp jutottak az alcsíkiak erre a megegyezésre, de azt tudom, hogy amikor mi, felcsíkiak felmentünk az erdőre, egynéhányan azt kérdették jelenlétemben Szentmiklósi Ferentz Antaltól: Az alcsíkiak jönnek-e? Mire azt felelte: olyan hírekkel vagyon, hogy ők is jönnek… Az erdőn az látszott, hogy mind az al-, mind a felcsíki nép függött Szentmiklósi Ferentz Antaltól, szépvízi Miklós Györgytől, Betze János prókátoros embertől, menasági Mihály Jakabtól, szentkirályi Lestyán Miklóstól és vacsárcsi Bíró Istvántól, mivel ők deákos emberek voltak… Ferentz Antal és vacsárcsi Bíró Albert este-reggel imádkoztatta a népet, imádság után mindahányszor a nép lelkére kötötték, hogy senki okot a rebellióra ne adjon.
Hosszú csönd, a csöndre rövid mozgolódás nyomul, Sintesperger a tubákosszelencét forgatja, majd csipetnyi tubákot szór a bajuszára.
ROTH (hirtelen hangemeléssel) Kinek a tanácsából, indításából gyűltek a fel- s alcsíkiak és a háromszékiek az erdőre?
GETZŐ I. (fáradtságában lábat vált) Mi, felcsíkiak a delnei pap indításából… Az alcsíkiakat nem tudom… A háromszékiekről annyit hallottam, hogy menasági Bálint György… szépvízi Miklós György beszédiből azt vettem ki, páter Beke csinálta a kérvényt… a kérvényt pediglen Ferentz Antal olvasta fel…
ROTH A delnei pap mi végre indította fel a népet?
GETZŐ I. (kivár) Hogy a fegyverfelvételtől megmentsük magunkat.
ROTH (önelégült fejtartással) Milyen fegyvereket vittek magukkal az erdőbe?
GETZŐ I. (tanácstalanul) Őrállomásos lévén, az erdőről az őrhelyemre akartam menni… ezért vettem magamhoz egy flintát…A többinél puska, pisztoly, lándzsa, vasvilla s fejsze volt…
ROTH Vallja meg: miért fegyverrel a kézben mentek az erdőre?
GETZŐ I. (lábat vált) Ha a katonaság erővel s ok nélkül ránk jőne, magunkat oltalmazzuk…
ROTH Milyen esküvésük volt az erdőn és Madéfalván?
GETZŐ I. (nekibátorodik) Fogadalmas… Isten úgy segéljen, állhatatos leszek halálomig!
Mély csönd.
ROTH Minthogy tudott: a nép egybeesküdött, hogy magát minden erőnek ellen megoltalmazzák, az erdőről Madéfalvára mentek, úgy hát mondja meg: miért ment a nép Madéfalvára?
GETZŐ I. A kemény téli időt az erdőn tovább nem állhattuk…
ROTH Az is tudott, hogy a nép mit mondott annak a huszár hadnagynak, akit a királyi bizottság küldött… azzal az intéssel: a királyi sereghez s az ágyukhoz ne közelítsen, azt mondotta: nem csak az ágyukhoz, tovább is… (Fenyegetően.) Halljuk a nép igazi szándékát, ne várja meg, hogy kemény eszközökkel kényszerítsük a vallomásra!
GETZŐ I. Egyebet nem tudok… mint mondottam, akármit is cselekedjenek velem…
Rövid csönd.
TELEKI K. (rekedtes hangon) Szabadjon szólnom, a tanú kétszer többet vallott az előző napinál…
HEIDENDORF A jegyzőkönyv is igazolja…
BAUMANN (hadarja) Kétszer többet s mégis kevesebbet… Hallhatják, kibújva beszél…
TELEKI K. (önuralommal) Saját gondolatmenetével.
BAUMANN (nevetve) Eléggé sajátos… az egyenes hiányzik belőle.
Rövid csönd.
GETZŐ I. (szomorúsággal) Ne parázsoltassa, Teleki uram, csak nagyobb kínra kerülök…
ROTH Meddig várjunk még?!
GETZŐ I. (dörzsöli a homlokát) Apránként eszembe jő… Amikor még az erdőn voltunk báró Bornemisza Pál küldötte fel Bors Lázár uramat olyan üzenettel s írással, hogy engedelmeskedjék a nép a királyi bizottságnak, és menjünk haza… Amellett azt is üzente Bornemisza Pál uram: a nép küldjön hat vagy hét embert őnagyságához, hogy azok által is javasolhassa az eloszlást… De ezen a nép meg nem egyezhetett…. s nem is küldött embereket. (Megszusszan.) Getző Tamás, Gál Pál s én, mind a hárman taplocaiak, a magunk elhatározásából lejöttünk az erdőről… Lejöttünk, hogy a delnei paptól tanácsot kérjünk: mitévők legyünk, menjünk-e őnagyságához vagy nem? Alig kezdtünk beszélgetésbe, halljuk, hogy jő valaki… A pap Getző Tamást s engemet, Gál Pál nem volt a házban, a bejáró ajtón a pincébe rejtett. Onnét vettük ki, hogy báró Bornemisza maga jött a paphoz, s kérte: mivel maga nem mer az erdőre menni, menjen fel a pap, s javasolja, hogy legyenek engedelmesek… Mire a pap azt felelte őnagyságának, hogy küldje máshová… akárhova is, de oda nem megyen… Még többet is beszélhettek, de azt már lassabban, úgyhogy nem érthettük…
ROTH És azután?
GETZŐ I. (liheg) Miután őnagysága elment, a pap kieresztett bennünket a pincéből. Erre megint megkérdeztük: induljunk-e őnagyságához vagy nem? A pap annyit mondott: menjünk… a delnei harangozó öccsét is magunkkal vittük… Egyenesen delnei uramhoz, őnagysága szállására mentünk… Boros Ferenc béjelentvén őnagyságához, bémentünk… Ahol őnagysága azt javallotta nekünk, hogy menjünk haza az erdőről, s legyünk engedelmesek a királyi bizottságnak… őfelsége tanácsát, elsőbbnek a nép közé, mindenüvé elvittük…
Várakozó csönd.
ROTH Huszonöt botot neki!
HEIDENDORF (tollastul levegőbe repül a keze) Képtelenség!
BAUMANN Nyughasson, Heidendorf, el találja veszíteni a tollát.
ROTH (az őrtállókra csattan) Mire várnak?!
Döbbent csönd.
GETZŐ I. (az őrtállók megragadják, tuszkolásba fullad a hangja) Én Istenem! Én Istenem! Miért nem tudok semmit? Mert másképpen megmondanám… Miért nem kérdettem meg másoktól, hogy megmondhatnám?
A szín elsötétül.
Negyedik kép
Szín: Bornemisza Pál volt csíki főkirálybíró dolgozószobája, illetve egyik sarokrésze, vaskos íróasztallal, iratszekrénnyel, a háttér – címerekkel, festményekkel, szekrénysorral, hatalmas könyvszekrénnyel – mindvégig sejtelmes homályban marad. A dolgozószoba megvilágított része dúlásra utal, megint a riogatással megbízott határőr katonák forgatták fel a fellelhető iratokat. Bornemisza Pál fázósan, gondolataiba merülve ül az íróasztal mellett, nyaka prémgallérjába süllyed. Percekig nem mozdul, majd az összekurkált papírhalmazból kiemel egy lapot, maga elé tartja, olvassa:
BORNEMISZA PÁL (fennhangon) Mennyi gyűlölet, s a zavargó népnek mennyi fenyegetését szenvedtem, egyedül a Felség kívánságának teljesítése miatt, s a legújabb királyi bizottság működése közben is mennyi támadás ért a nép részéről… (Felnéz, boszszúsan rázza a fejét.) Eh, lélekmosás… (Tovább olvas.) Azt a minap Gyergyóból küldött bizonyságokból is láthatja a gubernium, hogy semmit se mulasztottam el, kezdettől fogva a jelenig, amit a határőrség-szervezés előmozdítására tehettem, s innen, nem egyéb miatt keletkezett ellenem a nép gyűlölete… Nehogy azért ártatlanul áldozata legyek e nagy gyűlöletnek – amilyen a nép természete –, és ez legyen szomorú jutalma hivatalos buzgalmamnak, vagy pedig számkivetve és Őfelségétől… nyert hivatalomtól fölmentve kerüljem ki a nép bosszúját: alázatosan kérem, hogy találjanak ki módot és utat, ami által úgy csekély egyéniségem, hűségem, nevem és becsületem – az élet legfőbb javai – épsége megmaradjon, és a felséges trón kegyelméből védelmet és vigasztalást nyerjen… (Belemarkol a levélpapírba, félreveti.) Felséges trón védelméből… védelmet… Hát megkaptam… Javaimat prédálják, házamat megdúlják… Milyen szerencse, hogy a levelet nem küldtem el a guberniumnak… (Elakad.) Vagy mégis elküldtem? Foltosodik bennem… Akár elküldtem, akár nem, futamodásomat nem menti, a fennebbvalók így is megtalálták a módját, hogy visszarendeljenek hivatalomból… (Szünet.) Kemény gróf esetéből sejtettem, hogy aki a helyeslést ellenkezésre cseréli, félreállítják. Szegény Kemény, addig keménykedett, míg gubernátori székéből ki nem penderítették…
Zörgetnek.
BORNEMISZA P. (kikiált) Nyitva van.
ABAFFI SÁNDOR (mankós kopogása felerősödik, kisvártatva belöki az ajtót, szakadt ruhában, kucsmában, bepólyált lábakkal liheg át a küszöbön) Ilyen könnyen még nem léptem át főkirálybírói küszöböt.
BORNEMISZA P. (köhög) Volt főkirálybírói küszöböt.
ABAFFI (kézfejével törli homlokáról a verítéket) Nekem ma is az vagy.
BORNEMISZA P. (Abaffira bámul) S ezt éppen egy kiváltképpen nemes mondja?
ABAFFI (keserű nevetéssel) Kiváltképpen… hogy száradna nyelvére, aki ezt a polcos szót kitalálta…
BORNEMISZA P. (közel siet, Abaffi lábára ejti tekintetét) A többit ülve.
ABAFFI (könnyes szemmel) Ülve… s még élve…
BORNEMISZA P. (átöleli) Legalább lélekben melegedj meg…
ABAFFI (elcsuklik a hangja) Meg, ha van, ki melegét adja.
Csönd.
BORNEMISZA P. (megragadja a kezét) Gyere… Ülj le… Ülj a székemre… valami szíverősítőt kerítek…
ABAFFI (körbehordozza a tekintetét) Látom, vendégeid voltak.
BORNEMISZA P. (félfordulatból) Azok… Az alávalók alávalói…
ABAFFI (elhelyezkedik a széken) Mindenre gondoltam, csak katonai uralomra nem… Úgy tetszik, végleg elmozdult a világ.
Csönd.
BORNEMISZA P. (visszatér a szekrénysor homályából, remegő kézzel teszi a pálinkát a csupasz asztalkára) Elmozdult, mert elmozdították.
ABAFFI S ebben mi is segédkeztünk…
Csönd.
BORNEMISZA P. (töltöget) Mit akarsz ezzel mondani?
ABAFFI Segédkeztünk vagy nem?
BORNEMISZA P. (idegesen pillog) Ezt a vádat elégszer hallottam!
ABAFFI (kivár) Engem sem kímélt a lázadás… Nézz rám, nyomorékká tett. Csomortány nem vette fel a fegyvert, essünk az urának… Félig meztelen menekültem a hideg éjszakába…
BORNEMISZA P. Meg sem ittad a pálinkádat, máris fújod a magadét.
Csönd.
ABAFFI (lehajtja a pálinkát) Fújjuk együtt…
BORNEMISZA P. (szakállába túr) Hetek óta mást se teszek… keresem, hogy hol hibáztam.
ABAFFI Önigazolással vagy…
BORNEMISZA P. Okkereséssel.
Csönd.
ABAFFI Ez az, amit a legnehezebb megtalálni.
BORNEMISZA P. (iszik) Különösen most… hogy mindent elvesztettünk…
ABAFFI (hosszan kivár) Hogy mindent-e, ezután válik el.
BORNEMISZA P. Ismét bebizonyosodott, ami időtlen idők óta tudott: ha magadéi mellé állsz, az a baj, ha elállsz ügyüktől, az…
ABAFFI Már akit el lehet állítani…
Csönd.
BORNEMISZA P. Úgy beszélsz, mintha álmodban is a nép kezét fogtad volna.
ABAFFI (kivár) Minden minutában a tükörbe mertem nézni.
BORNEMISZA P. (kurtán nevet) Most nézz a tükörbe.
ABAFFI A felbujtókról egy szavad sincs?
BORNEMISZA P. Eh… Elébbről gyűlt a haragjuk…
ABAFFI Öt arany fogdmegpénzzel tüzet is fogott.
BORNEMISZA P. (töltöget) A parázsnak elég egy fuvallat… különösen, ha Bécsből fújják.
ABAFFI (mohón iszik) Az itteni szorgosait ne hagyd ki, Buccowot, Schrődert… tisztecskéiket (leteszi a poharat) s a magunkbelieket…
Csönd.
BORNEMISZA P. (szájszögletébe harap) Tettem, ami hivatali kötelességemmel járt…
ABAFFI Kézmosó beszéd.
BORNEMISZA P. Jól éreztem, hogy a kötözködés hozott ide.
ABAFFI (kivár) Valamivel több…
BORNEMISZA P. Már te is? Te is felcsaptál bűnbakkeresőnek?! Ezt a gamatságot hagyd meg Rothéknak… Addig-addig kérdezősködsz, míg egy nap, velem együtt, asztaluk előtt találod kiváltságodat.
ABAFFI Ha ott, ott találom.
BORNEMISZA P. (járatja a kezét) Ők nem szánnak meg… ők aztán nem…
Csönd.
ABAFFI (álla megnyúlik) És te? Te megszántál? Te, engem?
BORNEMISZA P. (zavartan) Megindított, ami veled történt… A nemesi rend sérelmére tűrted, hogy Stupán kapitány őrszolgálatra küldött, lovakat őriztetett, istállót takaríttatott veled…
ABAFFI (mankóját ellöki maga mellől) Miért nem az indít meg, hogy mit tett velünk a székelyek felséges grófasszonya.
BORNEMISZA P. A királynét…
ABAFFI Nem hagyom ki semmiből! Az én poharamba egyszer tudott mézes szavakat csepegtetni. Uramisten, milyen édesgetőn írta, hogy miért választja végőrző katonái közé a hű székelyeket… az ősi katonai erényekkel született székelyeket… akik az anyatejjel szívták magukba a vitézséget… Be szép! A bódulattól azt is elfelejtettük, hogy nyílt parancsot hordott a levél…
Hosszú csönd.
BORNEMISZA P. (szakállát dörzsöli) Eh… az istenedet, Sándor, a törvény útját jártuk…
ABAFFI Az övékét vagy a miénkét?
BORNEMISZA P. Ne tégy úgy, mintha nem tudnád!
ABAFFI (felkacag) Ha nem gyávít, ma melyiket választanád…
BORNEMISZA P. Melyiket… melyiket… Amelyiket még eleink szentesítettek…
ABAFFI Akkor miért nem azt választottad?
BORNEMISZA P. Mert…
ABAFFI Mert hivatalt viseltél… Aki hivatalt visel, kalamárisban tartja az eszét, reggeltől napszentültig mások akaratát percegi, este emelt fejjel viszi haza…
BORNEMISZA P. (dühödten tekergeti a fejét) Meddig akarsz még futkosni az idegeimen?
Csönd.
ABAFFI Míg magadra nem ébresztelek.
BORNEMISZA P. (keserű mosollyal) Magadat megébresztetted-e?
ABAFFI Fagyott lábbal is erőnket gyűjtöm.
BORNEMISZA P. Van-e kiét?
ABAFFI (határozottan) Van… s lesz…
BORNEMISZA P. (közel hajol) Lázár Jánosnál jártál-e?
ABAFFI Lázár Jánost a végire hagyom.
BORNEMISZA P. Neki talán maradt valamicske hatalma…
ABAFFI (megemeli a fejét) Az én szándékomhoz nem hatalom kell. Sokkal inkább az, hogy őrző figyeléssel megint egymáshoz tudjunk igazodni… s ne az eget lessük, az ég boltozatát… a rege régítésével … amikor még a fények fényét élte a székely, semmire se jutunk… a csíki borulat óta végleg szem elől veszett Csaba királyfi, elporzott a vitézi sereglés nyoma.
Nagy csönd.
BORNEMISZA P. (egyre józanabbul) Az már bizonyos, a mesének vége…
ABAFFI (gyötrött arca megélénkül) Annak vége… Lássunk mesétlen életünkhöz…
BORNEMISZA P. (átveszi Abaffi élénkségét) Lássunk…
ABAFFI (mint aki föl akar kelni) Kockáztatni mersz-e?
BORNEMISZA P. (kissé mélázva) Ha kell…
ABAFFI Abafáról ki mernél-e mozdulni?
BORNEMISZA P. Öregesen, de ki…
ABAFFI (kezét nyújtja) Hát akkor, merészkedjünk tovább.
BORNEMISZA P. (rábólint) Merészkedjünk…
ABAFFI (közel húzza a mankókat) Ne felejtsd: csakis tanúk nélkül.
BORNEMISZA P. Tanúm rá az Isten…
Függöny
(Folytatjuk)