Vissza
Találkozás Sári József zeneszerzővel „Az én világom” sorozat keretében
Intellektuális és emocionális élményben részesültek mindazok, akik meghallgatták azt a beszélgetést, amelyet Sári József zeneszerzővel Földes Imre zenetörténész folytatott április 27-én a Zenei gyűjteményben.
Az elsősorban kollégákból, a zeneszerző barátaiból, tanítványaiból és tisztelőiből álló válogatott közönség két kitűnő muzsikus eszmecseréjét kísérhette figyelemmel a legfontosabb kérdésekről: életről, halálról, művészetről. Olyan élettörténeteket hallottunk, amelyek akár velünk is megtörténhettek volna. Ezek a számunkra ismerősnek tűnő élethelyzetek a megismert művészt alkotásra, s mint gondolkodó embert kérdések feltevésére, a filozófia, a költészet köréből vett válaszok kutatására ösztönözték.
Sári József egyik története arról szólt, hogy mindig központi helyet töltött be az életében az éneklés, ám egy betegség folytán átmenetileg elvesztette a hangját. Attól fogva menekült az énekszó elől. Egyszer mégis opera írására kapott felkérést, s elkerülhetetlen volt, hogy énekelhető művet írjon.
„Ekkor jöttem rá, hogy lehet hangtalanul is énekelni.”
Egy Goethe-versciklusra komponált vokális művet hallhattunk Horváth Mária előadásában. A szerzőt leginkább foglalkoztató témáról, az elmúlásról szóltak ezek a dalok, mint Goethe egyik leghíresebb költeménye, A vándor éji dala, amelynek megzenésítéseit Sári behatóan tanulmányozta.

Immár minden bércet
Csend ül,
Halk lomb, alig érzed,
Lendül:
Sohajt az éj.
Már búvik a berki madárka,
Te is nemsokára
Nyugszol, ne félj...

TÓTH ÁRPÁD fordítása

Száznál több a belőle készült zeneművek száma, amelyek szerinte kifejezik alkotóik halálhoz való viszonyát. Közülük Schubert, Schumann, Liszt, Loewe megzenésítései a legismertebbek. A mű az elmúlás bölcs elfogadásának gondolatát sugallja, mely összhangban áll Sári szellemi arculatával. Csak aki elfogadja az életet, tudja elfogadni a halált is. Ez sugárzik Sári József szavaiból, legyen szó alkotásról, tanításról vagy tanulásról. Múltbéli és jelenlegi pályatársaihoz az értékelés és nem a bírálat felől közelít.
Az értékorientáltság jellemzi pedagógusi elveit is. A jó tanár nem kíván lehetetlent tanítványától, mert tudja, mire képes a tanítvány. Az ő feladata csupán az, hogy a benne rejlő képességeket a felszínre hozza. Zathureczky Ede ilyen tanár volt. Nem szavakkal, hanem teljes lényével tanított. Személyisége átitatódott a zenével, így egy gesztusából is értett a tanítvány.Másik legendás mestere Szervánszky Endre volt, a „káromkodó szent”, akitől az emberi tartást kapta örökül. Ezek az értékek állandóan jelen vannak Sári József minden tevékenységében, és bármikor előhívhatók. Arra a kérdésre, eldönthető-e, ki a legnagyobb zeneszerző, egyértelmű nemmel válaszol. A barokk zenében például állítható-e, hogy Bach nagyobb, mint Händel vagy Purcell? Egyaránt „legnagyobbak” mindhárman. A kortárs zene elfogadtatása saját korában nem ütközött mindig akkora akadályba, mint napjainkban. A XIX. században a zeneszerzők tudtak egymásról, ismerték egymás munkáit, nem úgy, mint ma. Olyannyira, hogy korábbi korok szerzői háttérbe szorultak, s az érdeklődést műveik iránt a kor ízlésének megfelelő áthangszereléssel próbálták felkelteni. Így Mozart teljesen áthangszerelte Händel Messiását, Mendelssohn és Schumann pedig zongorakíséretet komponált Bach szólószonátáihoz. Ezt az egyik zongorakíséret eljátszásával azonnal illusztrálta is Sári József.Saját, zongorára írt kompozícióiból is hallottunk ízelítőt. Az est egyik közreműködője, Gyöngyössy Zoltán a fuvoladarabok közül szólaltatott meg egyet, majd meglepetésként egy Sári József tiszteletére komponált művet adott elő. A művész ars poeticáját két irodalmi példázattal világította meg.
Elsőként József Attila: A tavi torony harangozója című verséből idézett:

Takarékos emberhez illőn
Répaleveleket kevertem dohányomba
Ezért pipám
Igen hálás volt
Göthös szavakkal noszogatott
Kékszivü
Fia után

A pipájába dohány mellé répalevelet tömködő harangozó a józan mértékre figyelmeztet. A torony a művészet szimbóluma. Régebben a falu bolondját küldték fel a toronyba, hogy figyelje, nincs-e tűz valahol. Azért őt, mert a többiek kinn voltak a mezőn. A művész is ilyen toronyőr, akinek küldetése figyelmeztetni a veszélyre.Másik történetét Pilinszkytől vette. Egy cirkuszi oroszlánról szól, akit hiába próbálnak megtanítani különféle mutatványokra, az oroszlán nem hajlandó a feladatok végrehajtására.. A türelmét vesztett igazgató végül az állatkertnek ajándékozza. Hosszú idő múltán egyszer csak az oroszlán elkezdi produkálni a rács mögött a régen tanult produkciókat… Pilinszky oroszlánja vigasztalás mindazoknak, akik meginognak a tanításba és tanulásba vetett hitükben.
Az est befejezéseként egy olyan mű részletét hallottuk, mely az elmúlást zenei eszközök segítségével juttatta kifejezésre. A mű a fülünk hallatára, fokozatosan halt meg…
Köszönjük Sári Józsefnek, hogy jelenlétével átélhetővé tette számunkra Babits sorait:
"MINDENIK EMBERNEK A LELKÉBEN DAL VAN,ÉS A SAJÁT LELKÉT HALLJA MINDEN DALBAN,ÉS AKINEK SZÉP LELKÉBEN AZ ÉNEK,AZ HALLJA A MÁSIK ÉNEKÉT IS SZÉPNEK.” /A második ének/
Liszka Zsuzsa