Fehér Ildikó aZ ÉRTÉKEKET FELBOLYGATÓ GONOSZ SZEREPE SHAKESPEARE MACBETHJÉBEN
The Evil Overturning Values in Shakespeare's Macbeth
The
presence of the Evil is obvious from the beginning of the drama, but
its role in the decision of Macbeth's damnation remains obscure.
According to L. C. Knights there are three important topics in the
first scene of the three witches; namely the changing of values, the
unnatural order (or disorder), and uncertainty. All these themes are
present in the whole tragedy. The paper examines several scenes from
the point of view of these topics mentioned above. Examples for
uncertainty are for example the indefinable gender of the witches, or
their prediction addressed to Banquo. The changing of the values gains
a longer discussion touching the old world of Duncan and the new rule
of Macbeth. The unnatural disorder is closely related to uncertainty,
but some examples are mentioned towards the end of the essay.
A
Gonosz jelenléte a darab első mondatától kezdve egészen nyilvánvaló. A
színpadi utasítások szerint villámlik és mennydörög, a színhely kietlen
pusztaság, és mindezek betetőzéseképpen három kétes eredetű boszorkány
jelenik meg előttünk. Párbeszédük végső mondatainak vagyunk tanúi,
amelyből azonban kiderül, hogy találkozásuk célja nem mással, mint a
főhőssel van kapcsolatban. Vajon már el is döntötték a boszorkányok,
hogy vesztébe rántják Macbethet? Egy mondatból azonban kiderül, hogy ők
is bizonytalanok a dolgok kimenetelét illetően.
S győz vagy bukik a vezér. (1.1A)1
A
néző és az olvasó tehát kétségek között marad, és nem tudja meg, hogy
van-e teljes befolyása a gonosz léleknek az eseményekre. Más szóval a
kárhozat eldöntését tekintve eléggé kérdéses marad a szerepe. Itt
segítségül hívjuk L. C. Knightsot, a híres Macbeth-szakértőt, aki azt
mondja, hogy három fontos témára kell felfigyelnünk ebben a jelenetben,
melyek az egész drámán át végigfutnak; nevezetesen az értékek
felcserélődésére, a természetellenes rendre (vagy rendetlenségre) és a
bizonytalanságra.2 Ezek közül a bizonytalanság, mint láttuk,
könnyen észrevehető, a másik kettő pedig a három boszorkány együttes
kijelentéséből hamarosan hallható vagy olvasható: Szép a rút és rút a szép (1.1.11.).
Ez
így magában azonban nem sokat segít. Vajon mire értik a boszorkányok
ezt a mondatukat? Hamarosan kiderül. Már tudjuk, hogy háború van; az
eszme, a bátorság, a hősiesség szép, de amivel jár, a rengeteg halottat
és a vért már nem szívesen képzeljük magunk elé. Legyen ez az első
olvasat, melyet még jó pár követ.
Mikor a főhős megjelenik a színen, első kijelentése a boszorkányokat idézi, Soha ilyen szép s ilyen rút napot! (1.3.36.),
pedig még csak most fog velük találkozni. Macbeth tehát igen érzékeny
médium, hiszen rögtön sikerül a boszorkányoknak hatalmukba keríteni őt.
Ha gondosan megfigyeljük, Macbeth itt idézett kijelentése előtt egy
pillanattal zárult be a boszorkányok által rajzolt varázskör: Állj, kész a varázskör (1.3.35.).
Ez
lesz az a varázskör, melyből Macbeth nem képes kitörni, és amely egyre
csak nő és nő. A főhős hazatérte után már kiterjed a vár faláig, Banquo
megölése után a falakon is túljut, és az V. felvonás táján már egész
Skóciát körbezárja.
Vissza kell azonban
térnünk a Knightstól idézett témákra. Miféle bizonytalanságnak,
furcsaságnak és értékfelcserélődésnek vagyunk még tanúi? Kissé
komikusnak tűnik, hogy Banquo például nem tudja a boszorkányokat nemük
szerint azonosítani.
Még nők lehettek, de szakállatok / Gyanúmra cáfol. (1.3.44-45.)
Most
azonban nem tanácsos belemennünk abba a vitába, hogy melyik kutató mit
tartott a boszorkányokról, és hogyan (vagy hogyan nem) jelennek meg ők
egyes színpadi feldolgozásban. Tény az, hogy valamilyen módon az Ördög
szolgáinak szerepét töltik be, és ez mindenki számára könnyen érthető
különösen akkor, amikor a IV. felvonás első színében újból előjönnek.
Ekkor már hatalmas üstben főznek. Az üst a reneszánsz korában a pokol
szájának szimbólumaként szolgált, melyet később, főleg a 18. században
nem értettek, és ezért gyakran félreértelmeztek. Ha viszont figyelembe
vesszük egy másik híres angol reneszánsz drámaíró, Christopher Marlowe
főhősének, Barabbasnak a sorsát, akit forró üstbe dobnak jelezve annak
elkárhozását, akkor újból érthetővé válik a jelkép.
A boszorkányok, vagyis a Gonosz szolgái dodonai homályt sejtető jóslataikkal, melyekkel Macbeth jövendő címeire céloznak (Glamis thánja, Cawdor thánja, végül király) szintén
bizonytalanságot sugallnak. A lovagi címek még csak-csak érthetőek,
hiszen azokat Macbeth hősiességével kiérdemelte, de ő maga sem érti,
hogyan lehet király. Mindemellett Banquonak is jósolnak a boszorkányok,
mely talán még inkább különös: Kisebb leszel, mint Macbeth, és nagyobb. / Nem oly szerencsés, mégis boldogabb (1.3.63-64.).
Az
értékek felcserélődése is rövidesen szembetűnik, ahogy tovább olvassuk
a tragédiát. Duncan, az élő és idősödő skót király Isten kegyelméből
lett népének uralkodója. Úgy lett feje nemzetének, mint férfi a
családjának. Szinte mesebeli igazságos uralkodó, aki megjutalmazza a
hősöket és megbünteti az árulókat. Az első felvonás negyedik színében
az ő értékrendje tűnik elő, ahol a „gyermek," „szolga," „lojalitás" és
„becsület" szavaknak még van létjogosultságuk. Tudjuk azonban, hogy
mindezek a pozitív fogalmak Duncan halálával egy jó időre sírba
szállnak. Banquo, aki nem adja be a derekát a feje tetejére állt gonosz
uralomnak, szintén a régi világ itt maradt tagja, ezért meg is kell
halnia. (Valamint gyanítja, hogy Macbeth lehet a királygyilkos, ezért a
főhősnek, „el kell őt tennie láb alól".)
Lady
Macbeth, a szép fiatal feleség szintén különösen fogékony médium, aki
férjénél hamarabb kerül az Ördög csapdájába. Egykettőre boszorkányos
mágus lesz, kapcsolatba kerül az alvilággal, és kertelés nélkül
segítségét kéri: Szellemek, ti gyilkos /Eszmék szítói, irtsátok ki bennem a / A nőt s töltsetek túlcsordulni ádáz / Kegyetlenséggel! (1.5.39-42.).
Sokan
úgy vélik, Lady Macbeth akár a negyedik boszorkány is lehetne. Ha ez
egy kissé túlzás is, az értékek szerepcseréjének mégis részese, hiszen
határozott, de gyengéd módszerével átveszi az irányítást Macbeth
felett. Könnyedén képes hatni Macbethre, és hiúságánál fogva nyeri meg
a főhőst a gonosz tett elkövetésére. Nem csupán kísértő tehát, hanem ha
úgy tetszik, ő lesz a „család feje". A látszólag tökéletes házasság,
melynek célja egymás üdvözítése, egymás kárhozatba rántásává válik.
Tehát a házasság mint szentség és pozitív érték szintén a fonákjára
fordul.
A régi világ és az ősi értékek
utoljára az I. felvonás IV. színében tűnnek föl. Macbeth még
ragaszkodik ehhez az élethez, de jól tudja, hogy hamarosan véget ér. A
két világ közti szimbolikus határ Macbeth várának fala, melyet már
mágikus körnek is neveztem, és melynek mindkét lakója a sötét
hatalmaknak lett rabja. Macbeth híres monológja egyik utolsó küzdelme a
lelkiismeret érzésével, bár úgy tűnik, hogy a kudarctól és a
büntetéstől való félelme már nagyobb, mint a becsülethez való hűsége.
Még bizonytalankodik, nem tud dönteni, de Lady Macbeth már precízen és
ördögien eltervelte Duncan meggyilkolását, így nem marad más lehetőség,
mint kapitulálni a Gonosz előtt. Szinte kéjes örömet érez, hogy újra
ölhet, bár ez az ölés lesz az első igazi gyilkosság Macbeth életében,
hiszen a csatatéren való gyilkolás erénynek számít az ősi értékrendben.
Minden
porcikám / Felajzottan készül a szörnyű tettre, / Jöjj és mosolyogj,
tervünket takard el: / Hazug szív sikeréhez hazug arc kell. (1.7.79-82.)
A
királygyilkosság tényét is érdemes megvizsgálni. Természetes, hogy a
jogszerű és jóságos Duncan megölésére semmiféle mentség nincs. A dráma
végén viszont Macduff tette, mely-lyel megszabadítja Skóciát a zsarnok
királytól, Macbethtől, már megbocsátható, sőt meg is becsülendő egyesek
szerint. Keresztény szempontból azonban csak egyféleképpen
értékelhetjük a
Macbeth érzékeny médium, aki a Gonosz hatalmába kerül
A boszorkányok, a Gonosz szolgái a darabban
gyilkosságot,
legyen az a harcmezőn, párbajban, gonosz szándékkal vagy éppen a nemzet
megmentése céljából. Itt nem lehet kibúvót keresni vagy ideológiát
gyártani. Macbeth számára viszont az első gyilkosság egyfajta
„tűzkeresztség", ami után a többi már csak „gyerekjáték". A
lelkiismeret-furdalás is fokozatosan elpárolog, bűnre bűnt halmoz,
szenvedélyévé válik az emberölés, melytől, mint a hazárdjátéktól és a
káros szenvedélytől, nem lehet megszabadulni.
Úgy benne vagyok a vérben, / Olyan messze, hogy átgázolni és / Visszafordulni egyformán nehéz. (3.4.135-137.)
Macbeth itt már nem szorul felesége segítségére, újból ő lesz a
„családfő", viszont a fonák világ nem változik meg. A világosságot vagy
derengő homályt végleg felváltja a sötétség. Nehéz elképzelni, hogy a
gonoszság még fokozódhat Skócia elkeserítő helyzetében. Macduff panasza
szerint: Új árvák, / Új özvegyek minden reggelre, új gyász (4.3-4.).
A
darab vége felé haladva L. C. Knights újra felhívja figyelmünket a
természetellenes vagy furcsa dolgokra, nevezetesen a birnami erdő
„felvonulására" és Macduff természetellenes születésére. Mindkettő a
boszorkányok jóslataiban szerepel, mely szerint Macbeth hatalma csak
akkor ér véget, ha a birnami erdő felvonul kastélyához, és egy nem
anyától született személy legyőzni. Macduff császármetszéssel jött a
világra, katonái pedig gallyakkal álcázva magukat jutnak fel a dombra.
Vagyis egészen természetes dolgokról van szó, melyek természetellenessé
válnak „azért, hogy Macbethtől megszabaduljanak".3 Ha
követjük Knights gondolatmenetét: a gonosz erők legyőzik Macbethet,
hogy megszabadítsák Skóciát, de ugyanakkor elnyerjék Macbeth lelkét a
pokolnak, a kárhozatnak.
A Gonosz,
ámbár a világ ura, de hatalma mégsem lehet örökkévaló. Képes arra, hogy
a legbecsületesebb, legvitézebb katonából ámokfutó gyilkost formáljon,
de a gyilkosnak is meg kell halnia egyszer, és akkor véget ér a
céltalan öldöklés. Macbeth Seytonhoz intézett szavaiból arra
következtethetünk, hogy az Ördög ismét visszahúzódni kényszerül, de
Macbeth személyes sorsa már megpecsételtetett, ő már nem képes
visz-szatérni a régi világba: Elég sokáig éltem: az utam /Zörgő, sárguló avarba hanyatlik; / S ami az aggkor szép kerete volna / -Hűség, szeretet, hódolat, barátság - / Arra semmi remény... (5.3.24-28.). (Természetesen vitatható, hogy tehetett volna-e másként Macbeth, megvolt-e a szabad akarata a döntésre.)
Fontos
még rátérnünk arra a tényre, hogy a Gonosz és a betegség a reneszánsz
korában kéz a kézben jártak. Lady Macbeth alvajárása az V. felvonás I.
színében tökéletes példát nyújt ehhez. Az orvos véleménye szerint a baj
nem csupán az alvilági erők támadásának köszönhető, hanem annak, hogy a
lady maga választotta a velük való együttműködést. Az alvajá-ráshoz
hasonló gondokat tapasztalt meg Macbeth is a tőrről való víziójában a
I. felvonás elején és Banquo kísértetének megjelenésekor a III.
felvonás IV. színében. Arthur R. McGee elég bizonyítékot talált arra,
hogy a rémálmokat a középkorban és a reneszánszban démoni rontásnak
tulajdonították. Shakespeare kortársai számára a rémálom (nightmare) egyfajta női démon volt, aki kanca (mare) formában jelent meg éjszaka (night).4
Az
őrültség, melyet még a későbbiekben is démoni eredetűnek véltek, vagy a
végső bűn, a kétségbeesés Macbethet és feleségét egyaránt elérik.
(Shakespeare III. Richárdjában például a kísértetek
kétségbeesésre és halálra biztatják a főhőst.) Lady Macbeth
öngyilkosságának oka a kétségbeesés, az isteni irgalomban való
bizakodásnak teljes elvesztése. Macbeth ugyan nem őrül meg, de szíve
kemény marad, teljesen közönyössé és életunttá válik, Az élet csak egy tűnő árny [...] de semmi / Értelme nincs (5.
6. 23,26.), ugyanakkor nem tagadja meg harcos voltát, megadás nélkül
harcol haláláig. Ez a harc azonban már korántsem hősies, nem sikerül
vele magát visszaküzdeni az egykori, duncani világba, hanem öncélú és
inkább az öngyilkossághoz áll közelebb.
Macbeth
halálával a régi értékek újra a helyükre kerülnek, Skócia megkapja
megváltóját a harcos Macduff és a trónra juttatott Malcolm személyében,
Macbeth és felesége kárhozata pedig úgy tűnik, nemzetük üdvösségére
válik.
Ki tehet arról, hogy Skócia egy
emberöltőnyi időt szenvedett, szükség volt-e Macbeth rémuralmára?
Szinte lehetetlen (de nem is létfontosságú) ezekre a kérdésekre
kielégítő, mindent tisztázó válaszokat adni. A gondolatok forgásának
fennmaradása sokkal szükségesebb.
Jegyezetek
1 Szabó Lőrinc fordítása alapján.
2 L. C. Knights, Macbeth as a Dramatic Poem. In: How Many Children Had Lady Macbeth? 1933. An Essay in the Theory and Practice of Shakespeare Criticism Cambridge 1933, 191.
3 Uo. 204.
4 Arthur R. McGee, 'Macbeth' and the Furies In: Shakespeare Survey 1966, 60.