« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Mi a helyzet a liberálisokkal?
What’s the Matter with Liberals?
By Thomas Frank
The New York Review of Books, May 12, 2005


Az elmúlt több mint 35 év során az amerikai társadalmat keresztülhasító ideológiai törésvonal szélsőségesen populista megközelítésben öltött testet: konzervatívnak számított, aki keményen és sokat dolgozott, tisztességes adót fizetett, és a mindennapokban nem félt semmitől és senkitől. Liberálisnak pedig azt nevezték, aki malibui vagy manhattani otthonában naphosszat csak a lábát lógatta… George Wallace és George W. Bush korában az osztályalapú, kulturális jellegű válasz a liberális arroganciára a leghatékonyabb fegyvernek bizonyult. A konzervatív erő a retorika szintjén munkáspárti, gazdaságpolitikában royalista volt, és kikezdhetetlenné vált az elvi alapú politizálás harcmezején. Az amerikai konzervativizmus önmagát a kisemberek felemelkedésével és a kormányzat mindhárom ágának ellenőrzésébe kerülésével definiálta, amely adót csökkent és véget vet a korrupciónak. A konzervatív a milliós pénzmozgások és pénzemberek iránt ellenszenvet érző protest-szavazókhoz szólt, akik az élet (üzlet stb.) valamely területén képtelenek voltak a nagyobb anyagi erővel szembeni győzelemre.

A 70-es évektől a liberális oldal már kerülte a legyőzhetetlen ideológiai ellenféllel való ütközetet, és inkább elvetette a harcot, s meghunyászkodott. Ma sincs másképp, hiszen a konzervatívok fenti fegyverzettel még mindig rendelkeznek. Hogy hosszú távú status quoóról van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint a 2004-es elnökválasztás, ahol a mégoly szerénykedő és óvatos liberális hangsúlyokról is bebizonyosodott, hogy tökéletesen hatástalanok a mai amerikai társadalomra. Arisztokratikus személyisége és életútjának nyilvánvalóan számtalan döntő jelentőségű (anyagi és politikai) szerencséje John Kerryt az elmúlt évtizedekben a liberalizmusról kialakult kép tökéletes bábujává tette. Csupán a politikai irracionalitás számlájára írható, hogy a Demokrata Párt vajon miért nem eszmélt korábban, hiszen elnökjelöltjüket már a korábban is emlegetett 70-es években is szokatlan liberalizmusa miatt állították pellengérre (akkor még a háborúellenes kampányolása kapcsán) Amerika legkedveltebb talkshow-műsorvezetői. A demokraták mégis hittek benne, hogy ellenzékben vonzóvá tehetik alternatívájukat a liberális arcéllel.

Ahogyan maguk a republikánusok, de számos időben eszmélő liberális kommentátor és politikus megjegyezte: a Demokrata Párt képtelen lépést tartani a változásokkal az amerikai társadalomban, s így versenyképtelen marad a politikában is. Mivel pedig lemaradtak, a republikánusok diktálnak. S a Karl Rove által preferált, személyes mobilizációs háztól házig kampány pontosan az osztályalapú, érték- és kultúraközösségen (pl. újkeresztény gyülekezetek) keresztül mozgósító erővel válik sikeressé, a helyzet még jó ideig várhatóan nem is változik.




© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány