Ha Ön aggódik a szövetségi költségvetés hiányával kapcsolatban (márpedig erre, valljuk be, jó oka van), tegye fel magának a kérdést, vajon melyik opció jelentene nagyobb előrelépést az ország pénzügyei szempontjából: Bush elnök idei költségvetése, vagy egy olasz hamburger elfogyasztása? Előbbi mindenesetre eredetileg a deficit felére (azaz megközelítőleg 207 milliárd dollárra) történő lefaragását tűzte ki távlati célnak a 2010-es esztendőig. A büdzsé csupán egyetlen dologról feledkezett meg, amely azonban még annál is távolabb helyezi 2010-et, mint amennyire valóban messze van: nem rendelte hozzá a megfelelően széles körű törvényeket a kitűzött célokhoz, amely így csupán önmagában lebeg. Egyszóval: még a szendviccsel is többre mentünk volna.

Tény, hogy Mr. Bush igazi kockázatvállaló alkat, s ezt most már a magas deficit vállalása iránti hajlandóságában is tetten érhetjük. Kivált, ha az más, az elnök fontossági sorrendjében előbbre való célokat szolgál, avagy azok megvalósításához elkerülhetetlen. Amikor Bush elfoglalta az ovális irodát, az elmúlt tíz esztendő költségvetéseinek 5,6 trillió dolláros többletének tudatában kezdhette meg munkáját. Mindezt záros határidőn belül képes volt deficitre változtatni, amely a következő tíz esztendőben elérheti a 2,6 trilliót. Mindez pedig – leszögezhetjük – a modern amerikai történelem egyik legnagyobb pénzügyi hullámvasútját jelenti.

Hogyan is kéne éreznünk tehát emiatt? Természetesen nem lehetünk boldogok. A gigantikus deficitek egyben óriási kockázatokat is magukban rejtenek. Ahogyan a legtöbb elemző is kifejti, a gazdaság hosszú távú gyengélkedése a negatív kormányzati megtakarítások (deficit) és az alacsony privát megtakarítások kombinációjának eredménye. Mindezek teszik már-már elviselhetetlenül függővé az Egyesült Államokat a külföldi tőkétől. Nem véletlen, hogy egyes korábbi esetekben, amikor történelmünkben hasonló jelenség volt tapasztalható, a hazai pénzügypolitika korrekciója a világ más tájain eredményezett komoly válságokat. Egyes kockázatokat nem érdemes vállalni, s a deficitnél nincs rosszabb dolog a világon – ahogyan azt már Nixon vagy Reagan kormányzata idejében is megtapasztalhattuk.