A Muzsika 60. évfolyamába lépett. 2017. decemberében ünnepeljük a kerek évfordulót. (Hatvan éve Kodály Zoltán születésnapjára, december 16-ra időzítették az első szám megjelenését.) A folyóirat már csupán páratlanul hosszú fennállása révén is kuriózum a magyar sajtótörténetben. De nem csupán a kort tiszteljük benne: a magyar zenei élet egyik legfontosabb tükrévé vált, s aki szeretné nyomon követni, mi minden történt ez alatt a hat évtized alatt a klasszikus zene magyarországi színterén, megkerülhetetlen forrásként lapozhatja fel az eddig megjelent 714 lapszám sok ezer oldalát.

A zenetörténészek, kritikusok, zenei újságírók középnemzedékébe tartozom; azok közé, akiknek eddigi pályáját végigkísérte a Muzsika. Vidéki gimnazistaként a Muzsikából értesültem róla, hogy 1981 nyarán Németh Pál barokk zenei kurzust szervez Szombathelyen. Itt találkozhattam Nicholas McGegannel, Richard Campbell gambással, a Gamerith házaspárral, akik saját fortepianójukat hozták át Ausztriából, s itt osztottam meg a kollégiumi szobát Csalog Benedekkel, Máté Balázzsal, Spányi Miklóssal, Szüts Péterrel. Mondanom sem kell, hogy meghatározó élményeket szereztem e kompániában, nem túlzás tehát, hogy - legalábbis közvetve - a Muzsika révén választottam hivatásomul a zenével való foglalatosságot.

A Muzsikában olvashattuk tanáraink, idősebb pályatársaink nagyszerű írásait, amelyek a zenei ismeretterjesztés magasiskoláját mutatták; vagy épp az esszé szintjére emelték az elemző kritika műfaját. A Muzsika adott teret generációm első kritikai szárnypróbálgatásainak, itt lehetett publikálni a szélesebb közönségnek szánt zenetudományi írásokat, s a Muzsikával való együttműködés révén jutott el az ember külföldi fesztiválokra. Nem utolsósorban a Muzsika felkérése terelt a kortárs magyar zene alaposabb megismerése felé. Nyilván kortárs kollégáimmal együtt mondhatom tehát: a Muzsika életünk része, s féltő szeretettel viseltetünk iránta.

A féltés nem alaptalan. A lap hűséges olvasói jól tudják, hogy a Muzsika nehéz, mondhatni válságos helyzetben van. A kulturális folyóiratok támogatása megváltozott (maradjunk ennél az understatementnél), s mindeközben a nyomtatott sajtó iránti érdeklődés drasztikusan csökkent. A realitás szerénységre és csöndes józanságra inti az új főszerkesztőt. Álmodni pedig kell. Somniare necesse est. És persze navigare is. Tisztelet és hála illeti a korábbi főszerkesztőt,  Muzsika nevű lélekvesztő kormányosát és kapitányát, hogy 60 esztendő oly különböző szeleivel dacolva, hol tajtékos, hol állóvizeken hajózva, Szkülla és Kharübdisz között épségben átvezette hajóját, folyamatosan megújítva azt.

A megújulás most sem halogatható. Mértékadó vélemények szerint egy efféle, viszonylag kis olvasótáborra számító lapnak már régen az interneten a helye. Vagyunk azért jó páran, akik még kezünkbe is szeretnénk fogni e becses sajtóterméket. Ugyanakkor, ha megérjük, hasznos és praktikus lenne olyan internetes változattal megjelenni, amely a nyomtatott laptól némileg független tartalommal is jelentkezik. Az online-változat immár nem korlátozódna az archívum nyomtatott számainak megjelentésére, bár természetesen ezt is hiánytalanul elérhetővé tenné. Ebbe a változatba kerülne mindaz, ami egy nyomtatott havilap lehetőségeinél gyorsabb reagálást kíván, akár a kommentelés lehetőségét is biztosítva. Az online változat audio- és videolinkekkel támogathatja az interjúkat vagy akár a kritikákat, és lehetőséget kínálhat arra, hogy az olvasó a lapban exponált témában jobban elmélyüljön, megismerje hátterét, önállóan is tájékozódjon. Természetesen elengedhetetlen, hogy a „Gépmuzsika" („Zenegép"?) gondosan pozicionálja magát a számos kiválóan működő magyar komolyzenei weboldal között. Ma már a facebook lehetőségeit sem érdemes kihasználatlanul hagyni. Az internetes Archívum jelenleg az 1997 januári számig kereshető vissza, és „Kereső és repertórium" funkciója döcögősen működik. Karnyújtásnyira vagyunk attól a lehetőségtől, hogy a legelső (1957. decemberi) lapszámig hozzáférhetővé tegyük e becses tartalmakat, és megbízhatóbb keresőrendszerrel tegyük vonzóvá használatát.

Az utóbbi években tehetséges fiatal szerzők tűntek fel a Muzsika háza táján. Szeretnénk nekik minél nagyobb teret biztosítani, s elérni, hogy ez a nemzedék ne csak írja, hanem olvassa is a folyóiratot.

A megújulás persze nem öncélú. Csak akkor nyer értelmet, ha a Muzsika-brand vagy benchmark (és egyéb szitokszavak) a megbízható szakmaiság, a felelős és színvonalas zeneírás szinonimájává válik, pontosabban: az marad. S minden törekvésünket csak az Olvasó megtisztelő érdeklődése igazolhatja. Megpróbálunk rászolgálni.

Farkas Zoltán

főszerkesztő