A 30. Régi Zenei Napok (2014. június 21-28) egyhetes prog­ramsorozatának első három napján tudtam jelen lenni Eszter­házán, így három koncertről és a kurzusok kezdő nap­jairól számolhatok be.

Idén két új vendéggel gazdagodott a Régi Zenei Napok hosszú professzori névsora: az orosz Dmitry Sinkovsky hegedűkurzust, a holland Erik Bosgraaf furulyakurzust tartott. (Utóbbit egy két évvel ezelőtti, szenzációs szólóestnek köszönhetően előadóművészként már ismertük.) A régi kedvencek közül Nancy Argenta és Ingrid Attrot ének-, valamint Nicholas Parle csembalókurzusa vonzotta a résztvevőket; a hazai erőket szokás szerint a „historikus táncok" mesternője, Széll Rita képviselte. Mindezt délutáni kamarazene-foglalkozások egészítették ki.

Számomra, mint elkötelezett tanár számára mindig nagy élményt jelent a művész-pedagógusok munkájának megismerése. Nem szűnök meg elámulni azon, hogy hányféleképpen lehet jól tanítani, hányfajta személyiség, metódus, megközelítés tud egyformán eredményes és hatásos lenni. Dmitry Sinkovsky (aki mellesleg kontratenor énekes is!) például elsöprő elánnal, szenvedéllyel tanít: rengeteget mutat, előjátszik, fantasztikusan hegedül. Erik Bosgraaf okos, türelmes tanár, remek tanácsokat ad, minden növendékhez megtalálja a kulcsot, és természetesen szintén fenomenális hangszeres. Nicholas Parle alapállása, bevallom, hozzám nagyon közel áll: szerinte a csembalista elsősorban continuo-játékos, irányító és zenei mindenes, és csak másodsorban „szólista". Végtelen türelemmel tanítja a súlyos és súlytalan hangok, akkordok csembalón nem könnyen kivitelezhető differenciálását, a metrumfajták érzékeltetését. Nem látványos, de annál fontosabb alapkészségek ezek. Nancy Argenta és Ingrid Attrot műhelyében pezseg az élet: vokális technika, stílus, kifejezés, szív és lélek egyforma figyelmet kap a csoportos és egyéni órákon.

A fesztivál nyitókoncertje rögtön és méltán nagy sikert hozott a Marionettszínház zsúfolásig telt termében. A Capella Savaria nagyszerűen felépített műsorában a művészeti vezető, Kalló Zsolt mellett két kiváló fiatal énekes és négy csembalista hölgy működött közre. A két részből álló program mindkét fele egy-egy vokális Händel-blokkból, és egy hangszeres concertóból állt: Händel-operákból/oratóriumokból válogatott áriák és duettek mellett megszólalt J. S. Bach négy csembalóra írt a-moll versenyműve (BWV 1065), és Vivaldi D-dúr hegedűversenye (RV 222). Az est sztárjai kétségtelenül az immár nemzetközi hírnévre szert tett ifjú énekeseink, Baráth Emőke és Szigetvári Dávid voltak. A különböző művekből kiemelt, mégis valamelyes dramaturgiai logikát követő áriákban és duettekben parádésan megcsillogtathatták vokális, színpadi és zenei kvalitásaikat. Hibátlan stílusbiztonság, technikai virtuozitás, és - különösen Baráth Emőke esetében - a barokk affektusok végletesen szuggesztív kifejezése emelte produkciójukat a hazai átlag fölé. Kalló Zsolt és együttese a szokásos vitalitással, izgalmas szabadsággal játszott az egész este folyamán. Az összjáték szempontjából igencsak nehéz Bach-versenyműben Csizmadia Angelika, Papp Rita, Ratkó Ágnes és Rédai Csinszka jeleskedett; a Vivaldi-concerto virtuóz szólistája Kalló Zsolt volt.

Nagyobb kontrasztot elképzelni sem lehet, mint amit a második este költészetet és zenét ötvöző intim légköre képviselt a kastély szépséges miliőjében, a Sala Terrena falai közt. Megint az összeállítás különlegességét, tökéletes harmóniáját kell elsőként kiemelni. Két érzékeny és intelligens énekesnő, Nancy Argenta és Ingrid Attrot, szövetkezve fortepianista kísérőjével, Rédai Csinszkával, egy darabka európai kultúrtörténetet varázsolt elénk, dalok és duettek formájában. Az estet duettek keretezték: nyitásként Joseph Haydnt megidézve egy mindannyiunk számára ismeretlen olasz nyelvű kettős, a „Tirsi e Nice" (Hob.XXVa) hangjaival, zárásként pedig a Haydn halála évében született Mendelssohn bájos duettjeivel, az időutazás romantikus végpontjával. A két pólus között 13 dal hangzott el Goethe verseire, Johann Friedrich Reichardt, Carl Loewe, Carl Friedrich Zelter, Wenzel Tomaschek, Beethoven, Louis Spohr, Bernhard Klein, és Schubert megzenésítésében. Külön ajándék volt Mignon énekének („Kennst du das Land"), illetve Gretchen szövegeinek („Meine Ruh ist hin"; „Ach neige, du Schmerzenreiche") három különböző verziója, mindkét csoportban egy-egy Schubert-remekművel. Az értékes, méltó színvonalon előadott Goethe-dalok sorában valóságos traumaként hatott Schubert megszólalása: szíven üti az embert a zsenialitás ilyen ereje.

A Nyugat-Kanada csendes vidékén élő két művésznő az el­mélyültségnek, odaadó figyelemnek és igényességnek ritka at­moszféráját hozta magával. Ezt a belső nyugalmat valószínű csak a koncertipar rohanó körforgásától távol lehet ma meg­őrizni. Balzsamként hatott a hallgatóságra. Engem különösen megragadott az Argentánál lényegesen kevésbé ismert Ingrid­ Attrot hangszépsége, tökéletes technikája és formálása, éneklésének minden allűrtől és manírtól mentes tisztasága. Emlékezetes este volt.

A harmadik nap végén Sopronba látogatott a fesztivál tábora és közönsége, hogy a Szt. György-templomban megismerkedjen Magyarország legrégibb orgonájával. Az 1633-ban épült hangszer több átalakítást ért meg a századok során (egykor a neves lutheránus muzsikus, Andreas Rauch is játszott rajta!); a közelmúltban elvégzett, öt évig tartó restaurálásnak az eredeti állapot és hangzás visszaállítása volt a célja. A középhangos hangolású orgonán Soós Gábor játszott nagyon szép, a 14.-17. század repertoárjából válogatott műsort. Élő zenetörténet volt a 15. századi német orgonáskönyvek (Buxheimer Orgelbuch, Lochamer Liederbuch), vagy az egykorú Codex Faenza darabjait hallgatni; a későbbi művek szerzői közt többek között Sweelinck, Michelangelo Rossi, Claudio Merulo neve szerepelt. A maguk korában avantgárd, merészen kromatikus kompozíciók hangzásának extremitása igazán a régi, nem egyenletes temperálású hangszereken érvényesül. Soós Gábor műsorválasztását dicséri, hogy ezeket a ritkán hallható műveket (pl. Merulo Capriccio cromaticóját) mutatta be a historikus értékű orgonán. A példás felkészültséggel játszó művész érdekesség gyanánt egy mai kortárs kompozíciót is becsempészett a programba.

Az ezt követő eseményekről sajnos már lemaradtam. Így Széll Rita előadásáról („Zenei sajátosságok a barokk koreográfiákban" - június 24.), a kastély pálmaházában rendezett szentiván­éji muzsikáról („Notturno" - június 24.), az utolsó nap kurzuszáró hangversenyéről. És természetesen a további fesztivál-koncertekről: Dmitry Sinkovsky, Alexandra Koreneva (csembaló) és Szászvárosi Sándor (cselló) barokk kamaraestjéről, Erik Bosgraaf és Nicholas Parle Cabezóntól Thomas Arne-ig kalandozó közös muzsikálásáról, a Concerto Armonico és Spányi Miklós Carl Philipp Emanuel Bach születésének tricentenáriumát ünneplő koncertjéről, és az egyhetes sorozatot megkoronázó Bach h-moll miséről, amit Vashegyi György dirigált a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar élén, a szomszédos fertőszentmiklósi templomban. A szerencsés jelenlévők szerint minden koncert sikeres volt: méltó az immár három évtizedet megért, nagy múltú fesztiválhoz. }