A Zathureczky-tanítvány Pauk György, a Bartók-hegedűjáték legnagyobb élő magyar mestere 1936-ban született Budapesten, 1958-ban emigrált, s rövid párizsi és hollandiai kitérő után Londonban telepedett le. Szerte a világban játszotta széles repertoárját, szólistaként és nagy művészek kamarapartnereként egyaránt. Visszavonulása óta még többet tanít, mint korábban. Évekig tartott mesterkurzust a Szombathelyi Bartók Szemináriumon. Noha a Zeneakadémia professor emeritusa, oda még nem hívták meg tanítani. Ezt a hiányt érzékelve szervezett számára idén kurzust G. Horváth László, az Anima Musicae Kamarazenekar hegedűs vezetője az Óbudai Társaskörben. A kurzuson hat aktív hallgató - három zeneakadémista, három fiatalabb - vett részt. A Társaskör koncerttermében állandóan ült 30-40 passzív résztvevő is. A kurzus szervezőjének, aki tavaly alkalmi triójával részt vett Pauk hollandiai kurzusán, az volt a célja, hogy a magyar hegedűsök számára elérhetővé váljék a világhírű hegedűművész tudása, a darabokhoz való hozzáállása, rendkívüli tapasztalata.

G. Horváth saját tapasztalata szerint Pauk minden növendéket személyre szabottan, teljes odaadással tanít, így pár nap alatt is nagyot fejlődik mindegyikük. Ezt teljes mértékben megerősítették azok a résztvevők, akikkel beszélgettem, s mindenki úgy érezte, a 30 ezer forintos részvételi díj csekély ahhoz képest, amit a kurzuson kapott. Egyikük szerint mind technikailag, mind zeneileg olyan részletekre mutatott rá Pauk, amelyek hirtelen új megvilágításba helyezték a darabot, és jelentősen hozzásegítettek a megértéséhez. Olyan kisebb észrevételektől, hogy az adott Brahms-tétel nem 2-ben van, hanem 6-ban (bár ez eddig is látszott a kottában), egészen más lesz a mű. Egy résztvevő úgy érezte, a Zeneakadémián szakadék van a szóló- és kamarazene-oktatás között, Pauknál viszont teljesen természetes az átjárás szóló és kamaraművek között - nála egyszerűen zene van, bármilyen formában. Egy másik résztvevő számára az is fontos volt, hogy Pauk énekléssel tette érthetővé azt, amit játszania kell. Pauk mindig hangsúlyozza az ének, mint a legtermészetesebb zene fontosságát; maga is sokat énekel és énekeltet a kurzusain. Természetesen nagyon sokat tanultak az előjátszásából, a hegedűhangjából, a kurzuson megfigyelt technikájából. Akár egy nap is meg tudja változtatni egy-egy fiatal muzsikus szemléletét.

Az egyik zongorakísérő, Kiss Péter is lenyűgözőnek tartotta mindazt, amit Pauk Györgytől a kurzus alatt kapott; maga is sokat kamarázik és tanít, tehát számára is nagyon hasznosak a hegedűsöknek adott instrukciók. Szerinte Pauk úgy beszél technikai dolgokról, hogy az mindig a zenét szolgája. Egy konkrét részlet a soktucatnyi fontos instrukcióból: Beethoven D-dúr szonátájának (op. 12/1) első tételében van négy félkotta, amelyen pont van. Ezt szinte mindenki akcentusként értelmezi, pedig nem az, hanem hosszúságot jelöl, s ez egy nagyon fontos különbség. Az efféle útmutatásokat elraktározza az ember, és természetesen nem csak azon az egy helyen használja, hanem máshol is beépíti. Pauk tapasztalata lenyűgöző - hányszor játszhatta el a darabokat, hiszen mindegyiket fejből tudja és tanítja. Kiss Péter szerint gyakran emlegetjük a Liszttel kezdődő zeneakadémiai családfát egyszerűen azért, mert jól hangzik - csakhogy Pauk esetében ez kézzelfogható, Weiner keze-szelleme ott hallható a játékában. A frissessége, munkabírása, kitartása, fegyelme, átélése, odaadása pedig mindenki, hallgató és résztvevő számára egyaránt követnivaló példa.

- Hol tanítottál az elmúlt években?

- Azon kívül, hogy londoni Royal Academy of Musicon régóta tanítok, huszonöt éve a világ egyik legjobb kurzusán, a London Master Classeson adok mesterkurzust. Szintén gyakran tanítok a hollandiai Alkmaar tengerpartján, Bergenben tartott kitűnő Holland Music Sessionön. Ennek az a különlegessége, hogy azok a résztvevők, akiket elfogadnak, mindjárt játszanak négy-öt koncertet a környéken. A legtehetségesebbek a következő évben fontos helyszíneken kapnak koncerteket, például az amszterdami Concertgebouw-ban, de kelet-európai országokban is. Ide ajánlottam be a budapesti BMC-t is, mint kiváló koncerthelyszínt. Már jó néhány éve tanítok a cambridge-i Trinity College-ban tartott hegedűkurzuson is, amelyen ötven-hatvan amerikai hegedűs vesz részt. Amerikai egyetemek hegedűtanszakán is tanítok - idén négy helyre hívtak meg, a Juilliard School of Musicra, a Los Angeles-i University of Southern Californiára - ahol Midori a hegedűtanszak (a Heifetz Chair) vezetője -, a San Franciscó-i zeneakadémiára és a Cleveland Music Schoolba. És persze évekig tanítottam a szombathelyi Bartók Szemináriumon, de azt már nem vállalom. Nem is akarom az egész nyaramat kurzusokkal tölteni - nagyon élvezem őket, de azért ez 30 óra egy héten, eléggé fárasztó. Most elvállaltam ezt a kurzust az Óbudai Társaskörben, mert kíváncsi voltam, milyen hegedűsök vannak Magyarországon.

- Nagyon hiányzol Szombathelyről - pedig tőled igazán lehetne Bartókot (is) tanulni.

- És nagyon fontos is volna Bartókot tanulni... Mindig úgy állítottam össze a programot, hogy Bartók mellett legyen egy másik irány is, például szláv zene, vagy csak Mozart, vagy francia hegedűmuzsika, hogy ne csak mindig a Franck-szonátát játsszák - én Debussyt, Ravelt, Saint-Saënst, Faurét, Poulencet akartam. Nagyon sikeres is lett volna, de sajnos magyar hegedűs úgyszólván nem jött. Ennek két oka lehet. Az egyik az, hogy Magyarországon a legnagyobb Bartók-hegedűdarabokat még mindig nagyon kevesen tanulják. A Hegedűversenyt játsszák néhányan, de a Szólószonátát és a két hegedű-zongora-szonátát alig. Még mindig nem értik ezt a zenét, és technikailag sem tudják kivitelezni. Ezek a Bartók-darabok nagyon nehezek, és itt sajnos a tanárok nem is tanítják. Én ezeket a darabokat már tizenhét éves koromban tanultam Zathureczkytől, egész életemben játszottam őket, és folyamatosan tanítom - ezért lett volna fontos Szombathely. A másik ok, hogy úgy tudom, a zeneakadémiai tanárok nem is nagyon engedték a kurzusra a növendékeiket. Ha voltak magyar résztvevők, technikailag nem voltak a megfelelő szinten. Alapvető dolgok hiányoztak, olyanok, amiket tíz éves korban kell megtanulni, mert később már sokkal nehezebb. Csodálkoztak, amikor mondjuk egy japán gond nélkül játszotta Bartókot. De hát a külföldi növendékeket máshol is tudom tanítani, itthon a magyar hegedűs lett volna fontos. A két kiváló fiatal magyar hegedűművész, Baráti Kristóf és Kelemen Barnabás természetszerűleg saját karrierjét építi; úgy látom, érthető módon kevesebbet tanítanak az ideálisnál.

- Többször láttalak mesterkurzuson tanítani - hihetetlen energiával és rendületlen türelemmel foglalkozol mindenkivel. Azoknak, akiknek nem volt részük ebben, hogyan írnád le a kurzusaidat? Te mire helyezed a hangsúlyt?

- A mesterkurzuson az embernek rövid idő alatt kell meghallgatni és megérteni a résztvevőt, és rámutatni a zene lényegére. Én ezt Starker Jánostól és Sebők Györgytől tanultam, akiket jól ismertem és nagyon tiszteltem.

- Neked mit jelent az, hogy „zenei lényeg"?

- Azt, hogy miről szól a darab. Mármint a saját értelmezésem szerint - amiről, mint mindenki a sajátjáról, úgy gondolom, hogy helyes. Vegyük például Bartók Szólószonátáját. Ott kezdődik, hogy mindenkinek tudnia kell, mikor, hogyan keletkezett a mű: Bartók életének utolsó évében. Majdnem az egész szólószonáta tragédia (az utolsó tétel egy vígabb tánc). Az első tétel chaconne - tehát eleve tudni kell, hogy mi az a chaconne, hogyan kell hangzania, és mi a struktúrája. Bartók rendkívül logikusan, tisztán, világosan építkezik - de ezt a logikus struktúrát meg kell látni és érteni. Azt is tudni kell, hogy Bartók ezt Menuhin felkérésére írta. Ő maga nem volt hegedűs, bár természetesen sok hegedűst ismert és, mint említettem, korábban is születtek jelentős hegedűdarabjai, de technikai kérdésekben sokat konzultált Menuhinnal. Menuhin olyan tanácsokat adott neki, hogy a darab lejátszható legyen; bizonyos akkordokat mindössze négy ujjal nagyon nehéz lejátszani. De meg lehet oldani. Az is nagyon fontos, ahogyan Bartók frazeált. Beírta a kottába, hogy hol kell „lélegezni". Nagyon sokan ezt sem érzik, pedig Bartók nagyon világosan, tisztán beleírta a kottába; úgy kell lélegezni, ahogyan a hangok kötve vannak. Nagyon gyorsan változik a ritmus, 3/4, 5/8, 3/8. Tudni kell, hová jönnek az akcentusok. Ezeket a külföldiek, akik nem ismerik a magyar népzenét, nem tudják maguktól. Csakhogy mindehhez egy dolog kell: kitűnő technika. Nagyon-nagyon kell tudni hegedülni. A zenei dolgokról csak akkor lehet beszélni, ha tudnak a hangszeren játszani. Ez hiányzik itthon, tisztelet a kivételeknek. Egy távol-keleti eljátssza a darabot oda-vissza - nem tudja, hogy miről szól, de le tudja játszani a hangokat, enélkül pedig nem jutunk semmire. Az a borzasztó, hogy a technikai tudás elérhető - lenne. De ehhez jó tanárok kellenek. Vegyünk másik példát, a két szonátát, 1920-21-ből. Bartók akkor még egy átmeneti korszakban volt, kereste a saját hangját. Ezért is van, hogy a második szonáta első tétele rendkívül komplex, mert Bartók még keresgélt. És rá kell jönnünk, hogy mit talált. A szonátákban tökéletes együttműködés szükséges a zongoristával. Szombathelyre minden évben hoztam a japán zongoristámat, aki mindent tud Bartókról, úgyhogy a magyar hegedűsöknek ott lett volna ez az óriási segítség. Kár, hogy ez nem sikerült, pedig Szombathelyen volt koncertlehetőség, idő, én pedig szívesen foglalkoztam volna a szonátákkal.

- Szólistakarriered mellett óriási a kamarazenészi múltad. Ez látszik a tanításodon is.

- Tudom, egy kamaradarab hogyan hallatszik egy adott térben, kis teremben, nagy teremben, bárhol - hogy mi jön át a közönséghez. Meg tudom tanítani, hogyan kell játszani, amikor kísérsz, és amikor nálad van a szólam. Weinertől tanultam, és ismerem a repertoárt, hiszen egész életemben kamarazenéltem.

- Nem megkerülhető a kérdés: mennyi maradt meg a régi magyar hegedűsiskolából, amelyre olyan büszkén hivatkozunk? Pontosabban: mennyire tudott folytatódni, megújulni, újjászületni?

- Nem vagyok optimista ezen a téren. Szerencsére az utóbbi időben megismerkedtem Baráti Kristóffal, aki kijött hozzám és bemutatta a játékát. Ő képviseli azt a komoly, nemzetközi értéket, ami a régiekre volt jellemző. Kelemen Barnát is ismerem gyerekkora óta - úgy hallom, most már többet kvartettezik, pedig a szóló és a kvartett két különböző foglalkozás -; az ő kettőjük színvonala képviselheti nemzetközi színtéren a magyar hegedűiskolát.

- Baráti Kristóf mondta, hogy az itthoni felsőfokú oktatásban nem szólistákat kellene képezni, vagyis mindenkiben a szólistakarrier lehetőségének illúzióját kelteni, hanem sokkal inkább szilárd technikájú és nyitott felfogású zenekari zenészeket - és a növendékek közül a szólista úgyis ki fog emelkedni. Mi a véleményed erről?

- Igaza lehet. Én magam az általam személyesen kiválasztott növendékeket szólistakarrierre készítem elő, de nem mindegyikből lesz szólista, és nekik is rengeteget kell zenekarban játszani. Jó muzsikust, jó hegedűst képezni nagy dolog - ez lenne a feladatunk.

- Nem ismered ugyan közelről az itteni oktatást, csak az eredményének egy részét tapasztalod, meg látod a trendeket a világban. Az itthoni felsőfokú hegedűoktatást számos kritika éri. Ha tehetnéd, mit javasolnál, hogy javuljon?

- Az összes nagy hegedűverseny zsűrijében részt vettem, ismerem a hegedűs kínálatot. A versenyeken vagy nem volt magyar, vagy rögtön az elején kiesett. Ez mutat valamit. Jó tanárokat kellene meghívni. Például van néhány kitűnő, egykori növendékem, Stuller Gyula, aki Svájcban tanít, vagy Deák Márta, aki Pécsett játszik - mindketten kiválóan alkalmasak volnának tanításra. Az alapvető technikák gyerekkori elsajátításán túl a legmeghatározóbb a 14-18. év közötti korszak. És nagyon fontos, minden szinten, hogy a növendék és a tanár között olyan különbség legyen, hogy a növendék fel tudjon nézni a tanárára, emberileg és művészileg egyaránt. Nagy tanáregyéniségekre van szükség. De igazi zenetanulásra akkor van lehetőség, ha a technika megvan hozzá. Ez mért nincs meg? Hiszen megoldható lenne! Hegedülni nehéz, de meg lehet tanulni.

- Mik voltak a tapasztalataid a kurzuson?

- Ugyanezek. Különböző szinten ugyan, de minden résztvevőnek voltak komoly technikai problémái. A technikán túl az is fontos egy kurzuson, hogy a résztvevőnek legyen repertoárja, mert a mester azon tud tanítani. Hozzanak egy Brahms-szonátát, vagy a Sibelius-hegedűversenyt, vagy egy Bartók-darabot. Itt volt ugyan egy Beethoven- meg egy Schumann-szonáta, az jó, de alapvetően az a tendencia, hogy igyekeznek elkerülni a nehéz darabokat. Ezt nem is értem - kivesznek mondjuk egy Bach-szonátából egy tételt, a többit - mondjuk egy fúgatételt - nem játsszák, mert az nehéz. És nagyon lassan tanulnak meg valamit... Ez a világban nem így megy.

- De miért? Lusták?

- Nem. Minden mindig a tanár és az oktatási módszer hibája.

- Régebbi interjúinkban - és másokkal folytatott beszélgetéseimben is - újra és újra előjön, hogy alapvető intonációs problémák vannak.

- Nagyon is. Természetesen ez is technikai kérdés. Fekvésváltás. Ezt meg lehet tanulni! Skála és fekvésváltás, naponta másfél óra, így kell kezdeni. Az ember betanítja a négy ujjának, azok meg olyanok, mint a katonák - addig kell gyakorolni, amíg nem megy automatikusan, gondolkodás nélkül. Ha ez megvan, az ujjak tízből kilencszer oda mennek, ahova kell. Ma már másképp hegedülünk, mint régen: a fekvésváltás tisztább, csúszkálások nélkül. Ha megvan a technika, akkor már nem kell rá figyelni, és ez adja a hegedűsnek a biztonságot. Nem szabad minden alkalommal kínlódni és rettegni, hogy na, most mi lesz, mert akkor nem lehet a zenei kifejezésre figyelni.

- Előkészületben van rólad-tőled egy könyv az Európa Kiadónál. Az olvasóknak csak kis része hallhatott téged élőben. Mit szeretnél elsősorban átadni nekik?

- Nagyon színes életem volt a zenén keresztül, rengeteg nagy művésszel találkoztam és játszottam együtt, jártam a világot. Fontos, érdekes élményeket tudok átadni. Írok a hegedülésről és hegedűsökről, kamarazenéről, a modern zenéről, ami jelentős szerepet játszott az életemben. Tehát szakmai és személyes témákról egyaránt beszélek. Képekkel, dokumentumokkal és a felvételeimből válogatott CD-melléklettel egészül ki a könyv.

- Elmúltál hetven éves. Fantasztikus formában vagy, fizikailag, szellemileg, lelkileg egyaránt. Ez nagyon nagy példa lehet mindenki számára - ossz meg egy-két titkot, hogyan érted el ezt, addig is, amíg a könyvből többet is megtudunk.

- Szerencsém volt, ugyanakkor mindig igyekeztem olyan életet élni, hogy a jó egészségem, testi kondícióm megmaradjon. Ma is tornázom, úszom, sétálok, egészségesen étkezem. Emberileg is nagyon szerencsés vagyok, van egy drága családom. Szeretem a színházat, a sportot, szeretek jó barátokkal együtt lenni. Szeretek ma már úgy utazni, hogy nem kell folyton a munkára gondolni. És nagyon fontos a tanítás: benne vagyok a zenében és fiatalokkal találkozom. Mindez fiatalon tart. }