Visszatérô eseményekrôl egy­re ne­hezebb ír­ni. Már­mint egy­re ne­he­zebb újat, ere­de­tit ír­ni. Ezért az­tán az idei Armel Ope­ra­ver­seny és Fesz­ti­vál há­rom, ke­vés­bé is­mert da­rab­já­val kap­cso­lat­ban nem is vál­lal­ko­zom té­te­les kri­ti­ka írá­sá­ra, in­kább csak jegy­zet­so­rok­ra.

A ver­seny sa­já­tos­sá­ga: nem le­het az egyes da­ra­bok­ról be­szél­ni anél­kül, hogy szó nél­kül hagy­nánk a fesz­ti­vál egé­szét. Ott van mind­járt a cseh Josef Myslive¡cek ope­rá­ja, az Antigona. A szerzô Mo­zart kor­tár­sa volt, s ma­ga a nagy Wolfgang Amadeus azt ír­ta ró­la, hogy ze­né­je „csu­pa tûz és csu­pa élet". Ma hall­gat­va ezt a mu­zsi­kát, tény­leg na­gyon ha­son­lít Mo­zart­ra, mint­ha csak Mo­zart ír­ta vol­na - mond­juk, öt­éves ko­rá­ban.

A szerzôrôl an­­nyit kell tud­nunk, hogy 23 éves ko­rá­tól Itáliában ta­nult, majd ott mu­tat­ta be mû­ve­it is, úgy­hogy a cseh ze­né­hez nem sok kö­ze van. 1766 és 80 kö­zött több mint húsz ope­rá­ját ját­szot­ták olasz­ földön. Ró­má­ban halt meg 43 éve­sen, vér­baj­ban. Az Antigonából úgy tû­nik, tel­jes mér­ték­ben kö­vet­te az olasz ope­ra seria mo­dell­jét. Ta­lán kis­sé túl­sá­go­san is.

A tör­té­net az is­mert An­ti­go­né-szto­ri foly­ta­tá­sa, amely­ben a hôsnônek lá­nya szü­le­tik (Ermione), ez azon­ban csak a da­rab vé­ge fe­lé de­rül ki. Mint ahogy az is, hogy az apa a zsar­nok Creonte (Kreón) fia, Euristeo. Köz­ben Creonte fia meny­as­­szo­nyá­nak sze­mel­te ki a lányt, ám sze­ren­csé­re még idôben ki­de­rül, hogy ô a tu­laj­don lá­nya. Ki­csit za­va­ros az ese­mény­sor, és sem a lib­ret­tó, sem a mu­zsi­ka nem igyek­szik kü­lö­nö­seb­ben ren­det ten­ni ben­ne. A dísz­le­ten gö­rög be­tûs fel­irat, amely­ben nyelv­tu­dás hí­ján csak a „no­mosz" szót is­mer­jük föl, amely ugye az er­köl­csi tör­vényt je­len­ti szem­ben a „fû­zisz"-szel, az írott jog­sza­bál­­lyal. A Szo­phok­lész­-drá­má­ban ez va­ló­ban fon­tos ka­te­gó­ria, itt azon­ban nem tû­nik an­nak.

Ári­ák és re­ci­ta­ti­vók kö­ve­tik egy­mást. Szá­molá­som sze­rint 15 ária - bár ál­lí­tó­lag né­há­nyat ki is húz­tak. Az elsô fel­vo­nás­ban van egy du­ett is, a má­so­dik­ban pe­dig egyet­len ter­cett. A drá­mai történésekbôl Myslive¡cek szin­te sem­mit nem óhajt - vagy sem­mit sem ké­pes - meg­kom­po­nál­ni, azo­kat a re­ci­ta­ti­vók­ra hagy­ja. Egy­szó­val a szer­ke­zet dög­unal­mas. Kü­lö­nö­sen, hogy az ári­ák ki­vé­tel nél­kül hos­­szú, ékít­mé­nyes szó­ló­szá­mok. Rá­­adá­sul a da­rab­ban nem sze­re­pel­nek mély han­gok, se bas­­szus, se ba­ri­ton, csak két te­nor (Creonte és Euristeo), két szop­rán (Er­mi­one és Antigona), va­la­mint két mez­zo­szop­rá­non meg­szó­la­ló fér­fi­alak (Learco és Alceste). Mys­live¡cek te­hát nem hasz­nál­ja az ope­ra egyik fô le­le­mé­nyét, a hang­fa­jok dra­­ma­tur­gi­á­ját. Más­felôl vi­szont eb­ben a kor­szak­ban elô­for­dult már, hogy a jelen­tô­sebb drá­mai tör­té­né­se­ket, konf­lik­tu­so­kat, sze­rel­met, egy­más­ra ta­lá­lást si­ke­re­sen ön­töt­ték ze­né­be a szer­zôk. Itt azon­ban sem­mi ilyes­mit nem ta­lá­lunk.

Két­fé­le ári­át hal­lunk az Antigonában. Az egyik tí­pus­ban a szereplô sa­ját lel­ki­ál­la­po­tát ecse­te­li, a má­sik­ban ál­ta­lá­nos er­köl­csi tör­vé­nye­ket bon­col­gat. A szö­veg, vagy leg­alább­­is a ma­gyar for­dí­tás sok­szor bu­gyu­ta. („A há­bor­gó ten­ger fé­lel­me­tes, de a vi­har elül­té­vel vis­­sza­tér a nyu­ga­lom. - Ked­ve­sem te­kin­te­te meg­eny­hí­ti a zsar­no­kot és a vad­ál­la­to­kat.") Min­d­kettô­ben azon­ban fon­to­sabb a ze­nei szer­ke­zet és az éne­ke­si bra­vúr, mint az illetô sze­replô pszi­cho­ló­gi­ai jel­lem­zé­se. Learco el­sô ári­á­já­nál csap meg ben­nün­ket elôször egy em­be­ri ér­zés, a bá­nat sze­le. De ez a da­rab­ban in­kább ki­vé­tel­nek hat, s tôle még in­kább ide­gen­nek érez­zük a ze­nei meg­fo­gal­ma­zást.

Szá­mom­ra ne­he­zen érthetô, hogy egy ope­ra­ház mi­ért akar­ja ma elôvenni az An­ti­gonát, mit re­mél tôle. Ezt az ária­zu­ha­ta­got még elsôrangú éne­ke­sek­kel is ne­héz el­vi­sel­ni. A Biel-Solothurn-i Szín­ház vál­lal­ko­zá­sá­ban tisz­te­le­tet éb­reszt­het, hogy a spe­ci­á­lis fel­adat­ra tûrhetô gár­dát si­ke­rült ös­­sze­to­bo­roz­ni­uk. Mind­két te­nor jól gyôzi a ko­­lo­ra­tú­rá­kat, William Lom­bar­di­nak (Euris­­teo) kel­le­mes szí­nû hang­ja van, Raimund Wieder­kehr­nek (Creonte) kel­le­met­len. El­kép­zel­hetô per­sze, hogy a hang­színt a jel­lem­zés esz­kö­zé­nek gon­dol­ták, bár in­kább bos­­szan­tó­an hat. Rosa El­vi­ra Sierra (An­tig­o­na) tar­tal­mas szop­rán­já­nak a moz­gé­kony­sá­ga is meg­van, és drá­mai súlyt is ad a cím­sze­rep­­nek. A ver­seny­ben részt vevô Raquel Ca­ma­rinha (Er­mione) ked­ves ko­lo­ra­túr­szop­­rán­ja, lé­gi­es alak­ja, lá­nyos ar­ca jól il­lik a fi­a­tal lány fi­gu­rá­já­hoz, ám két szó­ló­já­nak be­csü­le­tes el­ének­lé­sén és re­ci­ta­ti­vók­ban va­ló né­mi ré­mül­dö­zé­sen túl egyéb szín­há­zi él­ményt nem ad. (A verseny­sze­rep­lôk kon­cert­jén ügye­sen éne­kelt egy Rameau-áriát, ám ez számomra ke­vés­nek tû­nik a leg­jobb nôi elô­­adó dí­já­hoz, melyet végül ô kapott meg.)

A bieliek szim­bo­li­kus tér­ben pró­bál­ták élet­re kel­te­ni ezt a ha­lott anya­got. Andreas Rosar rendezô lát­ha­tó­an küsz­kö­dött a ten­ger­nyi ári­á­val. Ezt a küz­del­met vé­gül el­buk­ta, s pró­bál­ko­zá­sai nem is bi­zo­nyul­tak kü­lö­nö­seb­ben iz­gal­mas­nak. Sem a ren­de­zés, sem a ze­nei meg­va­ló­sí­tás nem iga­zol­ta, hogy Myslive¡cek ope­rá­ját ma elô kel­le­ne  ad­ni. Ta­lán még egy fesz­ti­vál keretein be­lül sem. (Ez az elôadás kap­ta a leg­több kö­zön­ség­sza­va­za­tot az internetes vok­so­lá­son, ami in­kább gon­dos szervezômunkát vagy di­csé­ren­dô pat­ri­o­tiz­must je­lez, sem­mint mû­­vé­szi minôséget.)

É p­pen el­len­té­tes be­nyo­mást kel­tett Vik­tor Ullmann da­rab­ja, az At­lan­tisz csá­szá­ra (a Krak­kói Ope­ra pro­duk­ci­ó­ja köz­meg­­elégedésre találtatott a legjobbnak). Újabb cseh szerzô, aki­nél a nem­ze­ti­ség nem tû­nik túl fon­tos­nak. Ullmann egy kon­cent­rá­ci­ós tá­bor­ban ír­ta da­rab­ját, amely egyéb­ként is a zsar­nok­ság­ról szól. Ám mind­ezt sok gro­teszk szín­nel, szín­pa­di le­le­mén­­nyel. Ma­ga a tör­té­net is több mint kü­lö­nös: a Ha­lál sztrájk­ba lép, nem haj­lan­dó tel­je­sí­te­ni kö­te­le­zett­sé­ge­it, emi­att az­tán kép­te­le­nek meg­hal­ni az em­be­rek. Az ak­tu­á­lis kor­mány ezt ter­mé­sze­te­sen úgy ál­lít­ja be, mint sa­ját si­ke­rét.

A színész-rendezô Beata Redo-Dobber re­me­kül rá­ér­zett a da­rab commedia dell' arte-szerû han­gu­la­tá­ra, el­lent­mon­dá­sos vi­lá­gá­ra. Eb­ben az elôadásban több je­len­té­keny énekest is hall­hat­tunk, már az elsôként meg­­szó­la­ló len­gyel bas­­szus, Piotr Mici´nski is él­mény­szám­ba ment. A két versenyszerep­lô is a he­lyé­re ke­rült. A tes­tes szerb Ale­xan­der Petrovi´c erôteljes, de csú­nya te­nor­ral ren­del­ke­zik. Adott­sá­gai eb­ben az Harlequin-alak­ban tel­je­sen meg­fe­lel­nek, egy ha­gyo­má­nyos te­nor­sze­rep­ben el­fo­gad­ha­tat­lan vol­na. Az uk­rán szü­le­té­sû Wassyl Slipak évek óta Pá­rizs­ban él. Pom­pá­san zengô bas­­szu­sa min­den re­gisz­ter­ben szé­pen szól, im­po­záns meg­je­le­né­se ide­á­lis Bo­riszt, Me­fisz­tót, Ver­di-hôst sej­tet, ugyan­ak­kor Tor­re­á­dor­dalt éne­kel és Scarpiával ka­cér­ko­dik. Ke­dé­lye és nyi­tott­sá­ga azon­ban a ko­mi­kus sze­rep­kört is meg­nyit­ja szá­má­ra. Ve­tély­társ nél­kül nyer­te idén a leg­jobb fér­fi elôadó dí­ját. A ver­seny­nek hosszú tá­von is hasz­ná­ra vál­hat, mi­vel min­den bi­zon­­nyal fé­nyes kar­ri­er áll elôtte. Azt vi­szont ke­vés­sé ér­tem, hogy a ma­gyar és kül­ho­ni ope­ra­há­zak képviselôi mi­ért nem zsong­tak kö­rü­löt­te. Ki­vé­te­les te­het­ség, aki­re most kel­le­ne le­csap­ni, amíg elérhetô az ár­fo­lya­ma, amíg mû­vé­szi am­bí­ci­ó­i­ért ta­lán még haj­lan­dó anya­gi en­ged­mé­nye­ket ten­ni.

Miksch Ad­ri­enn­re se olyan na­gyon akar­tak le­csap­ni, pe­dig ô a ver­seny má­sik fel­fe­de­zett­je. Két fôszerepet is éne­kelt, a Zan­do­nai-féle Francesca da Rimini mel­lett Dellaira A tit­kos ügy­nök cí­mû mû­ve fô­sze­re­pére is ôt vá­lasz­tot­ták. Ez volt a har­ma­dik kor­társ ame­­ri­kai ope­ra a ver­se­ny történetben, s ez tûnt a leg­gyön­gébb­nek. Robert Ward Cru­cible-ja él­mény­sze­rû mu­zsi­ka, Tobias Picker Emme­line-ja in­kább idegesítô, ám, kis jó­in­du­lat­tal, szug­gesz­tív. Dellaira mû­ve vi­szont ér­dek­te­len. A tör­té­net is vér­sze­gény, és az is elég ri­asz­tó­an hang­zott, hogy a Cen­ter for Contemporary Ope­ra ôs­be­mu­ta­tója New Yorkban (pénz- vagy idôhiány mi­att?) hang­­ver­seny­sze­rû­en zaj­lott le.

1894-ben, Lon­don­ban zaj­la­nak az ese­mé­nyek: lá­za­dók me­rény­le­tet ter­vez­nek a greenwichi csillagvizsgáló el­len. A me­rény­le­tet Verloc tit­kos ügy­nök­nek kel­le­ne vég­re­haj­ta­nia, aki egy­sze­rû la­kás­ban él fe­le­sé­gé­vel, Winnie-vel, és an­nak fél­ke­gyel­mû öcs­­csé­vel, Stevie-vel. Vé­gül a bom­ba föl­rob­ban, iga­zi kárt nem okoz, de egy em­ber is föl­rob­ban, akit Verlocnak hisz­nek.

Az elsô fel­vo­nás mind ze­ne­i­leg, mind a tör­té­net szem­pont­já­ból unal­mas. A má­so­dik rész ki­csi­vel moz­gal­ma­sabb, elsôsorban a nôi fôszereplô, Winnie szen­ve­dé­se mi­att. Ek­kor tud­ja meg, hogy a me­rény­let­ben sze­ren­csét­len öc­­cse lett az ál­do­zat, s eb­be beleôrül. Le­szúr­ja fér­jét, majd el­mé­je tel­je­sen el­bo­rul, csak két szót is­mé­tel­get: „vér és mo­csok". a szó­la­mok ének­be­széd­sze­rû­ek, a fi­gu­rá­kat a ze­ne ke­vé­ssé jel­lem­zi. Amit hal­lot­tunk, ab­ba Miksch pró­bált meg va­la­hogy éle­tet le­hel­ni - ô, a fe­le­ség és nôvér mint­ha va­ló­di ke­se­rû­sé­get ér­zett vol­na öc­­cse el­vesz­té­se fö­lött. Többek szerint a nôi mezônyben ô volt a legjobb elôadó, a zsûri lelki­fur­da­lás­ból adott neki különdíjat.

Az idei ver­seny új­don­sá­ga volt, hogy mind­egyik da­rab­ból csak egy elôadást tar­tot­tak. Ez a leg­több eset­ben üd­vös, mert en­nél több je­gyet nem le­het el­ad­ni. (Ki­vé­tel ter­mé­sze­te­sen a Rigoletto, me­lyet elég ré­gen ját­szot­tak Sze­ge­den.) Kor­lá­toz­ták a ver­seny­sze­re­pek szá­mát is, da­ra­bon­ként leg­föl­jebb kettôre. A kilencbôl ez öt szop­rán­nak, há­rom te­nor­nak, va­la­mint egy-egy ba­ri­ton­nak és bas­­szus­nak je­len­tett lehetô­sé­get, mezzo/alt ver­seny­sze­rep nem volt. Ez a jelentkezôk szem­pont­já­ból nem a leg­jobb arány. A vá­lasz­tott da­ra­bok egy ré­sze ez­út­tal is gyön­gé­nek bi­zo­nyult (a Rigoletto vi­szont túl erôsnek). Rá­fér­ne a vetélkedôre egy olyan ope­rai szak­em­ber, aki ott­ho­nos az is­me­ret­len re­per­to­ár­ban is, és ké­pes meg­ítél­ni a part­ner­ ope­ra­há­zak ál­tal föl­aján­lott mû­ve­ket. Aki a par­ti­tú­ra el­ol­va­sá­sa alap­ján el tud­ja dön­te­ni, ér­de­mes-e egy mû­vet be­mu­tat­ni. Akad-e ben­ne elég iz­gal­mas sze­rep, s meg­üti-e szín­pad­ké­pes­ség mai fo­kát, oda le­het-e ten­ni a töb­bi mel­lé. Mert­hogy az Armel nem­csak ver­seny. Ope­ra­fesz­ti­vál is.

Biel-Solothurn-i Színház

Josef Myslivec¡ek

Antigona

Ermione                 Raquel Camarinha

Antigona                Rosa Elvira Sierra

Creonte                  Giovanni Coletta

Euristeo                 William Lombardi

Learco                    Annina Haug

Alceste                   Nathalie Colas

Karmester              Moritz Caffier

Díszlet                   Martin Warth

Jelmez                    Debreczeni Ildikó

Világítás                Claude Rast

Rendezô                 Andreas Rosar

Krakkói Opera

Viktor Ullmann

Atlantisz császára

Halál                       Wassyl Slipak

Harlequin                Alexander Petrovi´c

Kaiser Overall        Witold .Zo/la²dkiewicz

Hangszóró              Piotr Mici´nski

Katona                    Vaszil Groholszkij

Lány                       Katarzyna Ole´s-Blacha

Dobos                     Anna Luba´nska

Karmester               Tomasz Tokarczyk

Díszlet, jelmez        Beata Redo-Dobber
                               Marek Braun

Világítás                 Dariusz Pawelec

Rendezô                  Beata Redo-Dobber

Center for Contemporary Opera, New York

Michael Dellaira

A titkosügynök

Winnie               Miksch Adrienn

Verloc               Nicolas Rigas (Franciaország)

Elsô titkár          Nathan Resika

Nagykövet         Andrew Cummings

Lady Mabel       Jodi Karem

Miniszterelnök  Mark Zuckerman

Stevie                Jonathan Blalock

Karmester          Sarah Jobin

Díszlet               Laura Jellinek

Jelmez               Melissa Schlachtmeyer

Világítás            Eric Southern

Rendezô            Sam Helfrich

Wassyl Slipak és Alexander Petrovi´c

Miksch Adrienn és Jonathan Blalock

Veréb Simon felvételei