A címben feltett kérdésre szívesen vá­laszol Malina János zenetörténész, a Magyar Haydn Társaság és a Nem­zet­közi Eszterházi Ope­ra­ala­pít­vány (IOFE) el­nö­ke, a „Haydn Eszterházán" fesz­ti­vál mû­vé­sze­ti igaz­ga­tó­ja. Az idén Liszt nevétôl han­­gos a ze­nei vi­lág, én ôt még­is Haydn­ról fag­ga­tom. Aki, akár­csak Liszt, nem is ke­vés­sé a mi­énk.

És az övé. Som­fai ta­nár úr há­rom éven át ta­ní­tott Haydnt a ze­ne­tu­do­mányi sza­kon, mond­ja, ala­po­san meg­is­mer­tet­ve és meg­sze­ret­tet­ve ezt a vi­lá­got azok­kal, aki­ket az a sze­ren­cse ért, hogy a ta­nít­vá­nyai le­het­tek. „Sok más él­mén­­nyel együtt ez is aján­dék­ként ért hall­ga­tó ko­rom­ban." Iga­zán azon­ban ak­kor „zú­gott be­le" a do­log­ba, ami­kor 1996-ban Strém Kál­mán vet­te át a Bu­da­pes­ti Vo­nó­sok az­óta is mû­kö­dô Haydn Fesz­ti­vál­já­nak szer­ve­zé­sét. A ne­ves együt­tes mo­dern hang­sze­re­ken ját­szott, a ki­tû­nô koncert­szer­­ve­zô meg ar­ra gon­dolt, hogy his­to­ri­kus hang­sze­rek­re is tá­masz­kod­va kel­le­ne fesz­ti­vált ren­dez­ni. Ek­kor hoz­ta lét­re a Ma­gyar Haydn Tár­­sa­sá­got. Azt re­mél­te, hogy az új szer­ve­ze­tet fémjelzô nem­zet­kö­zi hí­rû szak­te­kin­té­lyek le­gi­ti­má­ci­ó­ja se­gít le­küz­de­ni a ki­sebb-na­gyobb gya­kor­la­ti aka­dá­lyo­kat. A Haydn Tár­sa­ság vé­gül is nem sok vé­del­met je­len­tett, vi­szont belôle nôtt ki a szer­kesz­tô­bi­zott­­ság - tag­jai kö­zött olyan ne­vek­kel, mint Som­­fai Lász­ló, Kom­lós Ka­ta­lin vagy Mal­colm Bil­son. „A Tár­sa­ság leg­fon­to­sabb te­vé­keny­sé­ge pe­dig a ma­kacs prob­lé­mák kö­­ze­pet­te is szak­ma­i­lag mind­má­ig ki­tû­nô­en mûködô Haydn Eszterházán fesz­ti­vál meg­­va­ló­sí­tá­sa."

A fesz­ti­vált, ame­lyet évrôl év­re a ré­gi ze­ne vi­lág­hí­rû képviselôi tisz­tel­tek meg je­len­lé­tük­kel, 2002-ben tag­jai kö­zé fo­gad­ta az Eu­ró­pai Fesz­ti­vál­szö­vet­ség, 2003-ban pe­dig a BBC ké­szí­tett ró­la há­rom­órás mû­sort. Az utób­bi évek­ben en­nek el­le­né­re bi­zony­ta­lan­ná vált a hely­ze­te. 2009-ben, épp a Haydn-év­ben, költ­ség­ve­té­se egy­har­ma­dá­val csök­kent, 2010-ben az ese­mény­re egyet­len köz­pon­ti fil­lér sem ju­tott - az NKA tá­­­mo­­ga­tá­sá­val vé­gül két bu­da­pes­ti kon­cert­re fu­tot­ta -, idén pe­dig né­hány Fertôd kör­nyé­ki temp­lom­ban csen­dült fel Haydn és a kor­tár­sak egy­há­zi ze­né­je, mi­u­tán a kas­tély dísz­ter­mé­nek fel­újí­tá­sa nem fe­je­zô­dött be. Jö­­vôre ti­zen­öt éves lesz a Haydn Esz­ter­há­zán fesz­ti­vál. Ho­gyan ké­szül­nek az év­for­du­ló­ra?

Malina Já­nos nem pa­nasz­ko­dik, in­kább ar­ról be­szél, men­­nyi kö­szö­net­tel tar­toz­nak mindenekelôtt a Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Alap­nak, Vas­he­gyi György­nek, aki az idén is ko­moly ál­do­za­to­kat ho­zott a fesz­ti­vál élet­ben tar­tá­sá­ért, és nem utol­só sor­ban Erdôdy Or­so­lyá­nak, a most megszûnô Klassz Ze­nei Iro­­da vezetôjének, aki kap­cso­la­ta­i­val, ta­ná­csa­i­val igen so­kat se­gí­tett.

„Ép­pen teg­nap ke­rült a ke­zem­be a BBC Music Magazine 2004. au­gusz­tu­si szá­ma. Eb­ben meg­je­lent egy cikk ró­lunk, ami­re na­gyon büsz­ke va­gyok. Az a cí­me, hogy Hun­ga­ry for Haydn Country. Haydn­föld­jének, vagy Haydn or­szá­gá­nak ne­ve­zi Ma­gyar­or­szá­got. Ez azt je­len­ti, hogy te­vé­keny­sé­günk a BBC sze­mé­ben is ma­gas szín­vo­na­lat kép­vi­sel. Egy­szer­­smind azt is, hogy hat év alatt si­ke­rült azt a mo­no­pó­li­u­mot, amit az oszt­rá­kok ma­ga mód­ján ki­vá­ló fesz­ti­vál­ja meg­te­rem­tett, meg­tör­ni, és rá­irá­nyí­ta­ni a vi­lág fi­gyel­mét a mi egye­dül­ál­ló Haydn-örök­sé­günk­re. Eszterháza a ma­gyar kul­tú­ra leg­fé­nye­sebb fe­je­ze­tei kö­zé tar­to­zik, és ez ak­kor is így van, ha Haydn oszt­rák­nak szü­le­tett, és ze­né­je is csak érintôlegesen tar­tal­maz ma­gyar ele­me­ket. Vi­szont az a bô két év­ti­zed, amit leg­na­gyobb­részt Eszterházán töl­tött, köz­pon­ti he­lyet fog­lal el Haydn éle­té­ben és az élet­mû­vé­ben is."

A fentiekbôl egye­ne­sen kö­vet­ke­zik a Haydn Tár­sa­ság fô fel­ada­ta: meg­ér­tet­ni  a szak­má­val, a kul­tu­rá­lis kor­mány­zat­tal és a le­het­sé­ges szpon­zo­rok­kal, hogy ezt az örök­sé­get - pél­dá­ul a báb­ope­ra-ját­szást - a leg­ma­ga­sabb szín­vo­na­lon, a leg­mo­der­nebb tu­dás alap­ján, át­gon­dolt kon­cep­ci­ó­val va­gyunk kö­te­le­sek hely­re­ál­lí­ta­ni. „A Haydn Eszterházán fesz­ti­vál­lal azt a ma­gyar Haydn-örök­sé­get akar­juk fel­mu­tat­ni, amit az oszt­rá­kok nem tud­nak kép­vi­sel­ni, mert itt volt az ope­ra­ház, itt szü­let­tek a vo­nós­né­gye­sek, a szim­fó­ni­ák."

I dén a szom­szé­dos temp­lo­mok­ban meg­tar­tott há­rom kon­cer­ten Joseph és test­vé­re, Michael Haydn, va­la­mint utó­da­ik és elô­deik egy­há­zi ze­né­jét mu­tat­ta be a Purcell Kórus, az Orfeo Zenekar, a Budapesti Énekes Is­ko­la és Szekendy Tamás orgonamûvész. Eze­ket a mû­ve­ket így, együtt biz­tos, hogy még so­ha, se­hol nem le­he­tett hal­la­ni. Ha­son­ló­an fon­tos az ope­ra mû­fa­já­nak be­csem­pé­szé­se a kon­cert­te­rem­be, akár­csak a fesz­ti­vál­nak az a ter­ve, hogy port­ré­mû­so­rok ké­szül­je­nek Haydn egyes énekeseirôl. A „Pa­­pa" ugyan­is na­gyon sok­szor át­ír­ta sa­ját éne­ke­sei szá­má­ra az olasz szerzôk ope­ra­ári­á­it, és ezekbôl az át­irat­ok­ból re­me­kül ki le­het ol­vas­ni az adott éne­kes ké­pes­sé­ge­it és kor­lá­tait. Ez is olyas­mi, amit itt le­het és itt kell meg­va­ló­sí­ta­ni. An­nál is in­kább, mert ma már azt is tud­juk, hogy sa­ját ope­rá­i­nak elô­adá­sára Haydn sem­mi­lyen más hely­színt nem tar­tott iga­zán al­kal­mas­nak.

A Mik­lós her­ceg éle­té­nek utol­só más­fél év­ti­zed­ében meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­szó ope­­ra­ház új­já­épí­té­sé­nek szor­gal­ma­zá­sát tûz­te ki cé­lul a Leuvenben be­jegy­zett Nem­zet­kö­zi Eszterházi Ope­ra­ala­pít­vány (IOFE), mely­nek el­nö­ke Malina, tit­ká­ra pe­dig Geert Robber­echts, a La Petite Bande me­ne­dzse­re. A his­to­­ri­kus ope­ra­ját­szás­nak ki­emel­ke­­dô eu­ró­pai kul­tu­rá­lis örök­ség­ként va­ló ke­ze­lé­sét szor­gal­maz­za az úgy­ne­ve­zett Eszterházi Char­ta, mely­nek alá­írói kö­zött van Gustav Leon­hardt, Fischer Ádám, Fischer Iván, Malcolm Bilson és Si­giswald Kuij­ken, to­váb­bá, az IOFE mel­lett, kez­deményezôje az Eu­ró­pai Tör­té­nel­mi Szín­­há­zak Szö­vet­sé­ge, az Eu­ró­pai Fesz­­ti­vál­szö­vet­ség, va­la­mint az Eu­ró­pai Ré­gi Ze­nei Há­ló­­zat. Re­mé­nyek­re fel­jo­go­sí­tó, im­po­záns név­sor.

A ku­ta­tók egy­re töb­bet tud­nak Eszter­há­zá­ról. A négy he­lyen: Fraknón (Forchten­stein, Auszt­ria), a bu­da­pes­ti Or­szá­gos Le­vél­tár­ban, az Or­szá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár­ban és egy bé­csi könyv­tár­ban ôrzött mil­­li­ós do­ku­men­tum­anyag át­fé­sü­lé­se, fel­dol­­go­zá­sa szé­pen ha­lad, há­la min­de­nek­elôtt Josef Pratl nyu­gal­ma­zott oszt­rák elekt­ro­mér­nök­nek, aki az 1990-es évek óta vég­zi a ren­de­zés gi­gan­ti­kus mun­ká­ját. A Haydn-ku­ta­tás­ban alap­vetôen új hely­ze­tet hoz lét­re, ha ezt a négy gyûj­te­ményt si­ke­rül di­gi­tá­li­san egye­sí­te­ni, és egy­ben kereshetôvé ten­ni. Ma­lina eh­hez ke­res most szö­vet­sé­ge­se­ket. Ugyan­ak­kor ko­moly mun­ka fo­lyik a Nem­zet­kö­zi Eszterházi Ope­ra­­ala­pít­vány ke­re­te­in be­lül is. Az ed­dig jó­részt nem ku­ta­tott do­ku­men­tum­anyag, ame­lyen raj­ta kí­vül Dá­vid Fe­renc mû­vé­szet­tör­té­nész - az egész vál­lal­ko­zás el­in­dí­tó­ja -, Carsten Jung né­met szín­ház­tör­té­nész és Edward McCue ame­ri­kai akusz­ti­kus dol­go­zik, rész­le­tes in­for­má­ci­ó­kat tar­tal­maz a le­bon­tott ope­ra­ház szín­pa­dá­ról. „Ku­ta­tá­sun­kat nagy érdeklôdéssel fo­gad­ta a nem­zet­kö­zi Haydn-szak­ma. Ma­gya­rul már több pub­li­ká­ci­ónk nap­vi­lá­got lá­tott a té­má­ban, és elôkészületben van­nak for­rás­köz­lé­se­ink és cik­ke­ink a leg­ran­go­sabb nem­zet­kö­zi könyv­so­ro­za­tok­ban és fo­lyó­irat­ok­ban is, be­le­ért­ve a köl­ni Haydn In­té­zet ki­ad­vány­so­ro­za­tát, a Haydn-Studient. Ezen kí­vül szerkesztôbizottsági tag­ja let­tem az Ame­ri­kai Ze­ne­tu­do­má­nyi Tár­sa­ság ál­tal a kö­zel­múlt­ban HAYDN cím­mel el­in­dí­tott online fo­lyó­irat­nak. Ku­ta­tá­sa­ink so­rán ren­ge­teg ko­ra­be­li do­ku­men­tum: szám­lák, kü­lön­fé­le kal­ku­lá­ci­ók és egyéb le­írá­sok men­nek át a ke­zün­kön. Há­la a szin­te kény­sze­re­sen pon­tos Es­ter­házy-ad­mi­niszt­rá­ci­ó­nak, hal­lat­lan adatbôség áll ren­del­ke­zés­re. A bi­li­árd­asz­ta­lok szövetétôl a le­bon­tott ope­ra­ház fa­la­i­nak pon­tos vas­tag­sá­gá­ig ren­ge­teg min­dent tu­dunk. Kutatótársunk, Fat­sar Kristóf tájépí­tész professzor a virág- és zöldségfajtákról tudna hosszan mesélni. Az eszterházi ope­ra­ház szín­pa­dá­ról és dísz­le­tei­rôl pe­dig egé­szen új, is­me­ret­len kép bon­ta­ko­zik ki elôt­tünk."

„1959-ben volt egy biz­ta­tó pil­la­nat, ám az­óta egyet­len kul­tu­rá­lis kor­mány­zat sem ér­tet­te meg, mi­lyen ha­tal­mas ér­ték­kel van dol­gunk. Az ô ese­tük­ben, de különbözô nem­­zet­kö­zi szer­ve­ze­tek­nél is az in­ger­kü­szöb el­éré­se az ak­tu­á­lis fel­adat. Tisz­tá­ban va­gyunk az­zal, hogy ez Don Quijote-i vál­lal­ko­zás, de ez nem je­len­ti azt, hogy fel kel­le­ne ad­ni. Meg­gyôzôdésünk, hogy ha jó gaz­dái le­szünk en­nek az örök­ség­nek, az­zal az egész vi­lág­nak pél­dát tu­dunk mu­tat­ni."

Ma­gyar vi­szony­lat­ban, ér­vel Malina Já­nos, Eszterháza az egyik leg­ra­gyo­góbb mû­em­lék. Ha egy ki­csit tá­gabb kört ve­szünk, amely­ben már ben­ne van Schönbrunn, a Mor­va men­ti Schlosshof vagy a cseh kas­té­lyok, ak­kor már a középmezônybe ke­rül, ha pe­dig lá­tó­kö­rün­ket a Loire men­ti kas­té­lyo­kig tá­gít­juk, nem be­szél­ve a Taj Ma­hal­ról, ak­kor ki­de­rül, hogy Eszterháza nincs je­len a vi­lág kiemel­ke­dô mû­em­lé­kei kö­zött. Ze­nei ha­gyo­má­nya vi­szont ab­szo­lút egye­dül­ál­ló, és Fok­földrôl vagy Alasz­ká­ból néz­ve ugyan­olyan fén­­nyel ra­gyog, mint Budapestrôl vagy Bécs­bôl szem­lél­ve. Ebbôl az egé­szen spe­ci­á­lis hely­zetbôl kell ki­in­dul­nunk, ha nagy­sze­rû örök­sé­günk­kel jól aka­runk sá­fár­kod­ni. Azt kell meg­ér­te­nünk és a kul­tu­rá­lis kor­mány­zat­tól az Unescóig vagy az Eu­ró­pai Bi­zott­sá­gig min­den ér­de­kelt­tel meg­ér­tet­nünk, hogy en­nek a sa­já­tos örök­ség­nek a „lát­ha­tat­lan" ré­sze (ben­ne Haydn itt szü­le­tett mû­­ve­i­vel, a gaz­dag ze­nei kap­cso­lat­rend­szer­rel, az ope­rák elôadási anya­gá­val és az ope­ra­ház és az egész bir­tok rész­le­tes do­ku­men­tá­ci­ó­já­val) ugyan­olyan fon­tos, mint a tár­gyi, „meg­­fog­ha­tó", épí­tett ré­sze. A kettô szét­vá­laszt­ha­tat­lan, szer­ves egy­ség­ben fo­nó­dik ös­­sze, és csak ilyen or­ga­ni­kus egy­ség­nek te­kint­ve sza­bad ró­la gon­dol­kod­ni. Olyan, ma­gas szak­mai szín­vo­na­lú és sok­ol­da­lú­an egyez­te­tett, át­fo­gó, a jövôbeni funk­ci­ó­kat is tisz­tá­zó el­kép­ze­lés­re, ví­zi­ó­ra, stra­té­gi­á­ra van szük­ség, amely nem a tár­gyi örök­ség­vé­de­lem szem­pont­ja­i­ra szo­rít­ko­zó hely­­re­ál­lí­tá­si fo­lya­mat vé­gén, utó­lag, mint­egy kö­te­les­­ség­sze­rû­en ren­del elô­adó­mû­vé­szeti, kul­tu­­rá­lis funk­ci­ó­kat a mû­em­lék­együt­tes kü­lönbözô ele­me­i­hez, ha­nem az elsô pil­la­nat­tól kezd­ve ar­ra tö­rek­szik, úgy ter­vez, hogy ide­á­lis le­he­t­ô­ségeket, ke­re­tet biz­to­sít­son az egye­dül­ál­ló ze­nei örök­ség - ben­ne az ope­ra­ját­szás - be­mu­ta­tá­sá­hoz. Mind­ez azt is je­len­ti, hogy a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után ki­fosz­tott Esz­ter­háza leg­fôbb te­re­it olyas­mi­vel tud­juk be­töl­te­ni, ami a pó­tol­ha­tat­la­nul el­ve­szett ér­té­kek­nél is egye­dül­ál­lóbb és jellemzôbb, úgy­szól­ván a sí­ron túl­ról hoz­va vis­­sza a 18. szá­­za­di „tün­dér­vi­lág" egye­di örök­sé­gét.

Bubnó Tamás, Mezei János
és a Budapesti Énekes Iskola
a 2011. évi Haydn Eszterházán fesztiválon Németh Péter felvétele