- Részlet a Magyar Zenei Tanács 28. közgyűlésén, 2011. május 14-én elhangzott elnöki beszámolóból: „Egy évvel ezelőtt ültünk így együtt utoljára ebben a körben. Akkor egy - szinte minden szempontból - sikeresnek mondható esztendőről adhattunk számot, és tele voltunk optimizmussal. Azóta nagyot fordult körülöttünk a világ, s most többnyire veszteségekről számolhatunk be. Legalábbis ami a Magyar Zenei Tanács elfoglalt pozícióit, korábban elért eredményeit illeti." Mitől lett ilyen borús ez a beszámoló?

- Ha borús, azért az, mert úgy látom, távolodunk az eredeti célunktól. A Magyar Zenei Tanács húsz évvel ezelőtt azért alakult, mert úgy gondoltuk, hogy a rendszerváltáskor kiépülő demokratikus, polgári társadalomban folyamatos párbeszédre lesz szükség az állam irányítói - mondjuk úgy, a döntéshozók - és a civil szféra között. Ehhez a párbeszédhez, mi úgy képzeltük, kell egy olyan szervezeti keret, amelyben az adott szakma hiteles, legitim képviselőinek véleményei megfogalmazódnak, hogy e vélemények figyelembe vételével a politikusok meghozhassák a döntéseiket. Úgy véltük, nem lehet minden apró kérdésben népszavazást tartani.  Most azonban azt látom, hogy mégiscsak lehet. Néhány nappal ezelőtt, valamelyik este, egy kereskedelmi televízióban Orbán Viktor elmondta, hogy neki nincs szüksége civil szervezetekre, ahogy szakszervezetekre sem, ha ő a polgárokkal párbeszédet akar folytatni, akkor közvetlenül hozzájuk fordul, és megkérdezi őket. A szakmai szervezetek szerepe tehát csökkenőben van. Húsz év alatt bizonyos pozíciókat sikerült elérnünk, bizonyos helyzetekben szinte természetes volt, hogy véleményt, tanácsot kértek tőlünk egy-egy döntés előkészítésekor. Most a szakmai döntések is többnyire a megkérdezésünk nélkül, előkészítetlenül, politikai szinten születnek meg.

- Korábban milyen csatornákon keresztül fejthette ki álláspontját a Magyar Zenei Tanács?

- Az igazgatás intézményrendszerével folyó alkalmankénti konzultációkon túl, léteztek formális keretek. Ott volt az úgynevezett KÁSZT, a Kulturális Ágazati Szakmapolitikai Tanács, amelyet az egy éve hivatalba lépett kulturális kormányzat formálisan ugyan nem szüntetett meg, mert sehol nem olvastam, hogy megszűnt volna, de nem hívták össze egyszer sem. Ezen kívül, ha a zenei területet érintő törvény-előkészítések folytak, akkor az utóbbi tíz-tizenkét évben a Zenei Tanácsot előzetesen mindig tájékoztatták a tervezetről, majd rendszeresen meghívtak bennünket az egyeztető tárgyalásokra is, ahol a törvényekkel vagy a törvénymódosításokkal kapcsolatos véleményünket elmondhattuk, írásban átadhattuk a törvény-előkészítőknek. Ilyen beszélgetésekkor számos esetben sikerült is bizonyos módosításokat elérnünk. Sőt az előadó-művészeti törvény előkészítésekor a szakmai részletek kidolgozását kifejezetten a szakmai szervezetekre bízta az akkori minisztérium.  Most a minisztérium nem tart rá igényt, hogy ilyesmiben részt vegyünk. Igaz, a törvények születésekor, vagy az Országgyűlés elé kerülő módosításukkor a minisztérium gyakran nincs is ott az előkészítők körében, miután ezek a törvényjavaslatok többnyire egyéni képviselői indítványokként kerülnek a Parlament elé. Így ezeket a minisztérium ugyanúgy utólag véleményezi, mint ahogy esetleg mi is tehetjük.

- Úgy telt el az év, hogy a döntéshozók egyetlen esetben sem kérték ki a Magyar Zenei Tanács véleményét?

- Nem, ezt nem állíthatom. Amikor az előadó-művészeti törvény egyéni képviselői módosító indítvány formájában került a Parlament elé, az előterjesztő, L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke megküldte nekünk az előkészített anyagot, és több alkalommal személyes konzultációra hívta meg a zenei, színházi és egyéb előadókat tömörítő szervezetek, valamint a fenntartó önkormányzatok képviselőit, és az így összegyűlt, többször megvitatott módosítási javaslatok figyelembe vételével terjesztette az indítványt az Országgyűlés elé. Nyilvánvaló, hogy sokkal erősebb is lett ez a törvényjavaslat, mint azok, amelyeket kellő előkészítés nélkül péntek délután előterjesztenek és hétfőn már meg is szavaznak.

- Jól értem, hogy ezek szerint egy-egy politikus szubjektív döntése, hogy igényli-e a civil szervezetek szakmai segítségét?

- Úgy tűnik, igen. Ha rosszmájú lennék, azt is mondhatnám, hogy az egyszerűbb megoldást választja: időt, energiát, vesződséget spórol meg magának, aki egyedül, nélkülünk dönt. Persze nem állítom, hogy minden esetben erről van szó. De Szőcs Géza államtitkár úr éppen a Muzsikának nyilatkozva fejtette ki, hogy nem kíváncsi a véleményünkre, mert neki vannak muzsikus ismerősei, és ha azokkal beszélget, akkor abból elég információt kap ahhoz, hogy ő a személyes értékrendjét ezzel megerősítse. Sajnálatos, hogy egy államtitkár ki meri jelenteni, hogy az ő értékrendje mentén kell a magyar kultúrának a jövőben működnie. Szerintem sok értékrend létezik egymás mellett, nem tudnám megmondani, hogy melyik a fontosabb, de az biztos, hogy a kultúrpolitikát nem egyetlen személyes értékrendnek kellene irányítani.

- A Zenei Tanács vezetőivel az államtitkár nem is találkozott?

- Nem. Leveleinkre nem válaszolt, megkeresésünkre sem ő, sem helyettese nem reagált.

- Mik azok a legfontosabb területek vagy kérdések, amelyekkel kapcsolatban a Magyar Zenei Tanács szükségesnek tartaná, hogy saját kiforrott álláspontját a döntéshozók tudomására hozza?

- A két fő terület az oktatás és a média. Mi két-három évvel ezelőtt kezdtünk el ezekkel a témákkal foglalkozni, mégpedig úgy, hogy tanulmányokat írattunk, ezeket kiadványok formájában megjelentettük, róluk vitafórumokat rendeztünk. Ez a munka most elakadt, mert nincs rá pénzünk, pillanatnyilag a villanyszámla kifizetése is probléma.  Mindenesetre számunkra a kulcskérdés a zeneoktatás, a zeneiskolák állapota, helyzete, a zenetanárképzés, és persze a közoktatásban is a zene helye. És ugyanígy kulcskérdés az, hogy milyen zene vesz körül bennünket, vagyis a médiában milyen zene jelenik meg és milyen feltételekkel.

- A zeneoktatással kapcsolatban mi a Zenei Tanács legfontosabb mondanivalója?

- A legaktuálisabb probléma, hogy sok zeneiskolát a megszűnés veszélye fenyegeti. Számos helyi önkormányzat ugyanis képtelen a zeneiskoláját fenntartani, ezért sorra próbálják leadni azt az erre kötelezett megyének. De a megyének sincs erre külön pénze. Vagyis a régi gazda már nem tudja működtetni, az új meg nem szívesen veszi át, aminek csak leépülés lesz a vége. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a zeneiskolába beiratkozó növendékek száma nem csökken. Még mindig jóval több, mint százezer gyerek jár Magyarországon zeneiskolába. Erre vigyázni kellene. De itt is látok riasztó elképzeléseket.  Demján Sándor nemrégiben a művészetoktatást és a művészeti szakköröket a fizikai munkával állította szembe, és egyértelműen az utóbbi mellett tette le a garast. Ezen én nagyon csodálkozom. De a kormány megnyilvánulásaiban is olyanokat hallok, hogy a kubikus munka a jövő záloga. Ez így egyszerűen nem igaz. Nem igaz. Húsz év óta egyetlen kormány sem ismerte fel, pedig annyira természetes és nyilvánvaló, hogy a gazdasági teljesítmény alapja mindig szellemi teljesítmény. Fordítva nem megy, ha beleszakadunk, akkor sem, mert képzetlen, műveletlen munkásokkal nem lehet modern, korszerű gazdaságot működtetni. Tehát az első az iskola, a kultúra, az oktatás. A kultúrának pedig része a zene is. Én biztos vagyok benne, hogy Mozart ott van a komputer által vezérelt esztergapadban is.

- Nem lehet, hogy  ebben a szép, új világban tényleg a talicskáé és nem a hegedűé lesz a főszerep?

- Én a zene jövőjében rendíthetetlenül hiszek. Nincs élet zene nélkül.  Fogantatásunk pillanatától a halálunkig napi szükségletünk a zene. Az más kérdés, hogy a muzsikusoknak milyen komoly napi problémái adódhatnak, ha nem jól alakulnak a feltételek. De látom, hogy a Zeneakadémiára a mai napig jönnek a fiatalok, akik az életüket arra teszik fel, hogy azon a fagotton egy dallamot szépen meg tudjanak formálni. Pedig ha belegondolok, mi értelme van? Ez teszi gazdaggá az életet? Igen. Ez teszi gazdaggá az életet, és ezt a gazdagságot nem tudjuk nélkülözni, és nem is akarunk róla lemondani. Bármi legyen is, mindig körülvesz bennünket a zene, és mindig ez lesz az életünk gyönyörűsége, aminek a lelki-érzelmi egyensúlyunkat is köszönhetjük. Óriásit tévednek, akik azt hiszik és hirdetik, hogy nem kell nekünk százezer művészt kiképezni. A zeneoktatás nem arról szól, hogy mindenkiből művészt neveljünk, hanem arról, hogy a gyerekek személyiségfejlődéséhez a leghatékonyabban, és pótolhatatlan módon hozzájárul a zene. A zenetanítás nem művészképzés, ez emberképzés. Ezért ha én tehetős üzletember vagy befolyásos politikus lennék, országszerte hirdetném inkább, és szorgalmaznám, hogy építsünk zeneiskolákat, mert akkor már börtönöket nem kell.

- Az oktatáspolitikában van-e „kubikuslobbi"? Veszélyben van-e a közoktatásban a zene jelenlegi súlya, szerepe?

- Úgy látom, hogy a kormányzópárton belül is komoly ellentéteket gerjeszt az e körüli vita, aminek kimenetele ma még kérdéses. De örömmel jelenthetem, hogy a koncepció kialakításához a kormányzat a mi véleményünket is kikérte. Azokat az anyagokat, amelyeket két évvel ezelőtt a zeneoktatással kapcsolatban kiadtunk, elküldtük az oktatási államtitkárságnak, és az államtitkár-helyettes napokon belül válaszolt, sőt meg is hívott bennünket egy informális tanácsülésre. Ez után különböző munkacsoportok jöttek létre, ahova a Magyar Zenei Tanács is delegált zenepedagógiai szakértőket, zenetanárokat. Az eredményekről még nem tudunk, mert az oktatási tárcánál egyelőre még a koncepcióról folyik a vita. De mi már annak is nagyon örülünk, hogy örömmel fogadták a jelentkezésünket, és a szakértőink közreműködését igénybe veszik.

- A médiatörvény előkészítésében is részt vehetett a Zenei Tanács?

- Sajnos a médiatörvény első része, az úgynevezett médiaalkotmány tényleg egy hétvége alatt született, és ebbe a politikusokon kívül senkinek semmi beleszólása, sőt belelátása sem volt. A törvénynek viszont van egy másik része, amely hosszabb idő alatt készült el. Ezt sem bocsátották társadalmi egyeztetésre, és a szakmai szervezetek között sem köröztették, de - és ez megint valószínűleg L.Simon László úr személyét dicséri - a Parlament kulturális bizottságának üléseire rendszeresen meghívást kaptunk, és ott azért alkalmunk nyílt ebbe rendszeresen betekinteni, sőt hozzászólásokat, írásos javaslatokat is küldtünk. Nem akarom eltúlozni a szerepünket, de néhány apró módosítást sikerült becsempészni a törvénybe. Elsősorban a nemzeti kvóta vitatott kérdésében tudtuk elérni, hogy az új médiatörvény előírja, hogy a rádióknak harmincöt százalék magyar zenét kell játszani. Mi - európai példákra és hazai fogyasztási szokásokra hivatkozva - negyvenet szerettünk volna, de a harmincöt is elfogadható arány. A nemzeti kvótát mások is ambicionálták, elfogadtatásában talán a mi támogatásunk is benne van. A rádió zenei együtteseinek kérdésében legfeljebb csak időt nyertünk. Az új médiatörvény ugyanis csak egy mellékes pontban jegyzi meg, hogy az együttesek sorsáról a Műsorkészítést Támogató és Vagyonkezelő Alap majd a kulturális tárcával való egyeztetés után dönt. Annyi szivárgott ki minisztériumi körökből, hogy keresik a Rádió zenei együtteseinek helyét. Felmerült az is, hogy az újra megnyíló Erkel színház zenei együtteseiként működtetnék őket. Ez persze a közszolgálati médiumoknál komoly űrt teremtene. Ha nem lesz zenei együttesük, amelyekkel a felvételkészítés feladatait meg tudják oldani, akkor bizonyos felvételek nem fognak elkészülni, a magyar zene és előadó-művészet jelentős része egyszerűen dokumentálatlan marad.

Egyébként az új médiatörvény sem veszi tudomásul, hogy a közszolgálati televízió és rádió legalább annyira művészeti intézmény, mint hírközlő szerv. Egyetlen példa. Miközben a közszolgálati rádiók közül kettő, a Petőfi és a Bartók elsősorban zenét sugároz, vagyis kifejezetten zenei adó, műsoruk közszolgálati kódexben meghatározott szabályozását olyan testület fogalmazza meg, amelyben egyetlen muzsikus sincs. Lehet, hogy van köztük, aki szereti a zenét, ezt én nem kétlem, de olyan szakember, aki a média és a zene területén egyaránt tájékozott, tapasztalt volna, és hasznos tanácsokat tudna adni, nincs közöttük. Ez több mint hiba.

- Beszélgetésünk idején még nem szavazta meg, de mire e cikk megjelenik, már elfogadja az Országgyűlés  az előadó-művészeti törvény módosítását, amelynek előkészítésében kivételesen a szakma is részt vehetett, Ezzel kapcsolatban nyugodt a Zenei Tanács?

- Szerencsére a törvénynek egy-két általam is pozitívnak ítélt elemét nem szándékoznak megváltoztatni. Az egyik az - ami a költségvetésnek is némi könnyebbséget jelent -, hogy meg akarják hagyni az előadó-művészeti szervezeteket támogató cégek társasági adókedvezményét, magyarul azt, hogy az adójukból leírhatják azt az összeget, amellyel valamilyen művészeti tevékenységet támogatnak. Ezt a gondolatot most, úgy tűnik, a sportra is kiterjesztik, sőt talán a múzeumokra és levéltárakra, vagyis a szélesebb kulturális szférára is. Ez rendben van, én húsz éve azon vagyok, hogy ha kapitalizmusban élünk, akkor a kultúra finanszírozásába a tőkés réteget is be kell vonni. Az már vitathatóbb, hogy a módosító javaslat az állami költségvetés felosztásakor a szempontrendszerbe a minőséget az eddiginél fokozottabban akarja bevonni, sőt döntően a minőséget szeretnék figyelembe venni. De ki dönt a minőségről? Ki mondja meg, hogy mi minőség és mi nem? Ez itt a nagy kérdés. Kevéssé vonzó, hogy a tervezet szerint a döntés ez ügyben nem a szakmai testületek, hanem a politika, vagyis a miniszter vagy az államtitkár és az ő szűkebb köre kezében lesz. Ráadásul annak az Előadó-művészeti Tanácsnak, amely eddig a fontos szakmai kérdésekben, például az elosztási arányokról, az elosztási szempontok súlyáról, a vezetői kinevezéseket elbíráló szakmai testületek összeállításáról döntött, a feladatkörét a törvény most egy szűkebb miniszteri tanácsadói körre ruházza, amelynek az összeállításáról csak annyit tudunk, hogy a miniszter dönti majd el, ki lesz benne. A törvények „a miniszterről" szólnak, ami ebben a struktúrában ugyancsak problematikus. Ugyanis ugyanahhoz a miniszterhez tartozik a sport is, meg a mozgássérültek is, meg az egészségügy meg az oktatás, és a kultúra, így a zene is. Egyetlen személy számára áttekinthetetlen dzsungel. A zenei területnek még csak saját osztálya sincs. Művészeti főosztály van, és ott egy zenei referens. A minisztérium - és ez nem ennek a kormánynak, hanem az elmúlt húsz évnek a látható törekvése - szakapparátusát leépítette. Valamikor a minisztérium zenei osztályán képzett, a zenei életben tájékozott zenészek dolgoztak. Az ő munkájukat segítették a minisztérium különféle háttérintézményei, amelyek a szükséges szellemi hátteret biztosították.  Én azt gondoltam, hogy ezek leépítésével párhuzamosan majd nő a civil szervezetek, a szakmai képviseletek szerepe. És mi erre készen is álltunk. A rendszerváltáskor ehhez alakítottunk ki struktúrát. De most azt látom, hogy noha a minisztérium melletti szakapparátus már rég nincs meg, a szakmai szervezetek segítségére még sincs igény. Ezért mondom, hogy húsz év alatt semmivel sem jutottunk közelebb ahhoz a célhoz, hogy a szakmai kérdések szakmai és ne politikai szinten dőljenek el. A Magyar Zenei Tanács költségvetési támogatását például az idén kormányrendelet határozta meg. Eddig ez mindig a kulturális tárca feladata volt. Most az ilyen százezer forintos összegekről is közvetlenül a kormány dönt. Tulajdonképpen megtisztelő, hogy ilyen fontossággal bírunk.

- Tényleg gondot okoz a villanyszámla kifizetése is? Ennyire csökkent a költségvetési támogatás?

- Igen.  Fokozatosan zsugorítva, a hat évvel ezelőttinek éppen az egynegyedére. Alternatív lehetőségünk, a Nemzeti Civil Alapprogram 2011-ben felhasználható forrásai is az előző évihez képest kétharmadával csökkentek. Érdemi értékelés nélkül el is utasították a pályázatunkat. 

- A kultúra szereplői számára az egyik legfontosabb támogatási forrás az NKA, az egyetlen, amely konkrét rendezvényeket, például koncerteket, vagy zenei fesztiválokat szubvencionál. Nyilván itt is csökkenő összegekre lehet számítani?

- Az biztos, hogy a zárolások és elvonások rontották a zenei rendezvények esélyeit is. Ráadásul a szakmai befolyásunk is gyengült. Egy 1992-ben elfogadott törvény értelmében a döntéshozatallal megbízott NKA Bizottságába és kollégiumaiba a tagok felét országos szakmai szervezetek delegálják, a másik felét az e szervezetek által javasolt személyekből válogatva a miniszter nevezi ki. Ezeket a szervezeteket azonban a törvény nem nevesíti. Az NKA jelenlegi elnöke most úgy döntött, hogy a Magyarországon működő zenei szervezetek közül csak a Muzsikus Fórumban tömörülőktől kér javaslatot. Korábban a Magyar Zenei Tanácsot, mint a legnagyobb és legátfogóbb országos szervezetet, kérték fel az ilyen delegálások és jelölések koordinálására. Mi ilyenkor meghívtuk az összes társszervezetet, a Magyar Zeneszerzők Egyesületét csak úgy, mint a Muzsikus Fórumot, és az egyeztetésekből és vitákból született közös javaslatainkat továbbítottuk a miniszterhez. Most a Muzsikus Fórum maga döntött, szó nélkül elfogadva, hogy a nagyobb szervezet kihagyásával, ő, a kisebb delegálhat a teljes szakma nevében. Személyes véleményem szerint ugyan alkalmas személyt javasoltak, de ez - az eredménytől függetlenül - mindenképpen sikeres próbálkozás volt az eddig jól együttműködő szakma megosztására.

- Vajon milyen jövőre számíthat ezek után a Zenei Tanács?

- Én változatlanul a folyamatos párbeszédben hiszek. Hogy valaki a legtöbb szavazatot megkapta egy választáson, nem azt jelenti, hogy négy évre a legtöbb tudást és a legnagyobb szakértelmet is megkapta mellé. Az életünket annyi konkrét szakmai probléma határozza meg, ami onnan, fentről nem látszik. Itt lent viszont naponta botlunk beléjük. Én változatlanul csak abban bízhatom, hogy az államigazgatásnak igenis szüksége van a civil szervezetek szaktudására, szakmai tapasztalataira, terepismeretére. A döntéshozatalkor is, a végrehajtáskor pedig talán még inkább. Az érdekeltek, érintettek segítsége nélkül, különösen akarata ellenére semmit nem lehet végrehajtani.

- A Zenei Tanács tehát megy tovább a maga útján? Írja a leveleket, amelyekre vagy kap választ, vagy nem, minden adandó alkalommal kifejti a véleményét, amit vagy meghallgatnak, vagy nem - vagy most új stratégiára van szükség?

- Biztos, hogy másképp kell működnünk. Más stratégiát kell választanunk, de ez csak a megváltozott feltételekhez való alkalmazkodás. A célunk változatlanul az, hogy minden minket érintő témában készséges partnerek legyünk. A mi tagszervezeteink között minden terület és műfaj képviselteti magát. Tehát ha valaki a zenei élettel kapcsolatban bármin töri a fejét, érdemes hozzánk fordulni. Ezt ajánlom figyelmébe - önkormányzati képviselőtől államtitkáron át miniszterelnökig - mindenkinek.