- Úgy gondolom, a "néhány gondolat" megfogalmazás mintegy magában hordozza: a főbb gondolatok kerültek a zeneműbe. Ezek a költemény elején és végén vannak, köztük pedig átvezető gondolatok. A vers általános emberi igazságokat és történelmi tanulságokat közvetít, mélyen humánus tartalmú. Közel állónak érzem Az ember tragédiájához, abban is, hogy inkább hajlik pesszimizmusra, mint optimizmusra, ugyanakkor racionális szépség ragyog ki belőle, ami engem mélyen megragadott.

- Hogyan döntötte el, milyen hangszeres kíséret vegye körül a két szólistát és a vegyes kart?

- Az volt a célom, hogy ne csak kiemelkedő hivatásos együttesek tudják előadni, hanem igényes amatőrök is. Ehhez méreteztem a zenekart és a játszanivaló nehézségét is. A négy fafúvóshoz trombita és kürt társul, továbbá timpani egészíti ki a vonóskart ahhoz a kórusszövethez simulva, amelyet elképzeltem.

- A két szólista - szoprán és bariton - mintha egyazon személyiség két összetevője volna.

- Vannak a szövegben inkább női és inkább férfihangra kínálkozó részek, ez a kettős szóló oka.

- A szólisták szervesen illeszkednek a vegyes karhoz. Mi határozza meg a szóló, illetve kórus dramaturgiáját?

- Ami általánosabb megfogalmazású, azt adtam az énekkar szájába, míg a szólistákéba az egyes számban elhangzókat.

- Nyugalmas keretbe foglalt, helyenként mozgékonnyá váló zene olvasható a partitúrában, amely rendre igényes kórushangzássá nemesedik. De kevésszer imitatív, inkább akkordikus, tömbszerű.

- Ez a tartalmat hivatott hangsúlyozni. Azt akartam: mondják el, miről szól a vers. Nem szakítottam ki részleteket a szövegből ismételgetésre.

- A mű ugyanannak a 12 osztályos Vörösmarty Gimnáziumnak íródik, amely évekkel ezelőtt a Népdal-parafrázisok Sík Sándor verseire című Szőnyi Erzsébet-mű ősbemutatójával tűnt ki?

- Eredetileg szó volt arról, hogy az iskola 50 éves jubileumára és Vörösmarty Mihály halálának 150. évfordulójára nekik születik a darab, de nem tudják ezt a nagy munkát igénylő művet az ünnepi alkalomra összehozni, így ott az említett korábbi kompozíciót adják majd elő. Ahhoz, hogy egy ilyen méretű és nehézségű művet, mint a Néhány gondolat a könyvtárban egy iskola együttesei megszólaltathassanak, egész éves lankadatlan felkészülésre van szükség. (Hasonlóan ahhoz, amikor egy-egy intézményben egy gyerekoperámat tűzik műsorra tanulmányi céllal.) Erre sem a ma már nyugdíjasként visszajáró Csík Miklós karnagynak, sem pedig a három iskolabeli tanításnak és kórusvezetésnek elkötelezett Kabdebó Sándornak nincs lehetősége. Járayné Bődi Györgyi igazgató nagyon ambicionálná, hogy ez a produkció létrejöjjön, de nekem, a zeneszerzőnek az az érdekem, hogy a mű minél jobb előadásban kerüljön bemutatásra. Talán a budapesti Monteverdi Kórus fogja először közönség elé vinni, Kollár Éva vezényletével s alkalmi hangszeres csapattal kiegészülve.

- Hosszú előmunkálatokat igényelt a szöveg, vagy hamar kezdődhetett a zenei munka?

- Elég sokáig gondolkodtam. Először azon, hogy Vörösmartytól milyen szöveghez nyúljak. Ez kínálkozott leginkább, mert ahogy - általam nem nagyon szeretett kifejezéssel - mondani szokás, alapmű. Nemcsak a költő életművében, hanem egyáltalán a magyar irodalomban. Az motivált, hogy az eléneklés révén a költeménnyel való közelebbi megismerkedésre, foglalkozásra serkentsek diákot, tanárt csakúgy, mint a mű előadásának hallgatóit. A hangulati elemek egymásutánját is ennek figyelembevételével határoztam meg.

- Az új darab elkészültével milyen további kompozíció foglalkoztatja?

- Távol tart most a komponálástól a Kodály-évforduló: rengeteg meghívást kapok. S noha szívesen írnék, amint Kodály mondta a zenepedagógiára: nem sajnálom rá az időt. Még örülök is annak, hogy miközben oly sok a sírás-rívás az iskolai énektanítás körül, azt tapasztalom: ahová megyek, ott nem mennek rosszul a dolgok. S ha ilyen sok helyen nem, akkor elkedvetlenednünk sem szabad!

- A kettős Kodály-emlékezés nem inspirálja valamiféle hommage-ra?

- Negyven éve, a halálakor írtam Siratómat az általa gyűjtött népi siratódallamokra. Az az én hommage-om. De azért nem hagyott érintetlenül az idei alkalom sem. A Kodály Archívumban kutatva találtam egy általa hátrahagyott periódust. Ezt, brácsaszólón, új mű keretéül használtam fel. Annak motivikájából bontom ki a fúvósötös és vonósnégyes által kísért vegyes kart. Juhász Gyula versét éneklik, melynek, akár a zeneműnek is a címe: Béke. Nagykanizsai zenetanárok kértek fel a komponálásra, ők mutatják majd be idén a Zene Világnapján.