- Hogyan zajlott le a rendszerváltozás a Zeneműkiadó Vállalat életében? Melyek voltak az elmúlt évtizedek mérföldkövei?

BORONKAY ANTAL: Az elmúlt évtizedek változásait legmarkánsabban talán az igazgatók személye szerint lehet szakaszolni. A rendszerváltozás előtti időszakban, 1967-től 1986-ig Sarlós László állt a vállalat élén - az ő vezetése alatt fejlődött nemzetközileg is elismert céggé a kiadó. Piacorientált elképzeléseiből már akkor jó néhányat sikerült megvalósítania, ugyanakkor nagyszerű szakembergárdát épített maga köré, és nem utolsósorban kivételesen jó kapcsolatot tudott kialakítani a zeneszerzőkkel. Ha úgy tetszik, ez volt a kiadó életében a boldog gyermekkor. A kamaszkor összes problémája - elsősorban a sok gazdasági nehézség - a nyolcvanas évek közepétől jelentkezett, és ezt a rendkívül nehéz időszakot Homolya Istvánnak kellett levezényelnie. Igazgatása alatt alakultunk át egy több mint kétszáz embert foglalkoztató állami kiadó- és nyomdaipari vállalatból magántulajdonú, önálló külkereskedelemmel rendelkező, hatékony társasággá, és ennek a transzformációnak minden nehézsége és népszerűtlensége az ő vállát nyomta. Csak egy adat: ma húszan vagyunk - de a tulajdonosok ezt is sokallják.

- Volt olyan pillanat, amikor erősen fenyegetett a megszűnés réme?

B. A.: Odáig talán nem fajultak az események, de az átalakulás során többször kerültünk olyan helyzetbe, amikor komolyan aggódtunk. Saját bőrünkön éreztük, hogyan szól bele a politika a privatizációba, és a szakmából is sokan gondolták úgy, hogy ők hivatottak a cég jövőjét meghatározni. Utólag mindenképpen úgy látjuk: szerencsés volt, hogy az olasz Ricordi vásárolta meg az EMB többségi tulajdonrészét. A Ricordival kölcsönös képviseleti szerződésünk folytán is jó kapcsolatunk volt, és tudtuk, hogy komoly, patinás vállalatról van szó.

- Egy év múltán azonban hirtelen kiderült, a Ricordit is megveszi egy másik kiadó.

B. A.: Valóban: a német Bertelsmann Music Group (BMG), a Bertelsmann médiakonszern zenei részlege. Viszonylag újnak számító, de gazdag vállalat, amely addig csak popzenével foglalkozott. Féltünk, hogy mostoha sorsunk lesz, de éppen a piaci változások - nevezetesen a lemezeladások csökkenése - kissé a komolyzenei profil erősítése felé terelték a BMG-t. Idővel megvásárolta a francia Durand kiadót, majd később a Salabert-t is. De visszatérve még egy pillanatig a privatizációra, azt mindenképpen látni kell, hogy egy veszteséges, dinoszaurusz méretű kiadóra egyik nagy nyugati cégnek se fájt volna a foga. Ezért is kellett gazdasági értelemben kedvező pozícióba hozni a vállalatot, amiért annak idején sok támadás ért bennünket. A jelen mégis Homolya István döntéseit igazolta, mert kiadónk életben maradt, helyzete néhány év alatt stabilizálódott. Ez elsősorban a magyar zenepedagógia szempontjából volt és lett hallatlanul fontos, hiszen a honi hangszeres oktatást nyolcvan-kilencven százalékban még mindig mi látjuk el kottákkal. Elgondolni is rossz, mi lett volna, ha kiadónkat olyan cég vásárolja meg, amely csak a jogdíjbevételekre koncentrál, és túlad a kottakiadáson, mert az nem eléggé nyereséges. Csak megjegyzem: akadt ilyen azok között a kiadók között, amelyek meg akarták venni az EMB-t. Az átalakulásnak kétségtelenül voltak fájdalmas lépései, amelyek egy ideig zenekultúránk több szeletét sújtották. Drasztikusan vissza kellett fognunk a könyvkiadást és a kortárs magyar művek megjelentetését. Homolya István egyébként 2004-ig irányította a kiadó munkáját, én 2005-től vettem át a cég vezetését.

- Mennyire szól bele a BMG az EMB kiadáspolitikájába?

B. A.: A képlet tulajdonképpen egyszerű. Ha a cég hozza a kívánt gazdasági eredményt, a felső vezetés nemigen szól bele abba, kivel szerződünk, milyen kottát adunk ki, és ez, valljuk be, nagyon pozitív dolog. Szerencsére nem váltak valóra azok a rémképek, hogy a külföldi tulajdonos majd lesöpri az asztalról a magyar zenét, és úgy táncolunk, ahogy ő fütyül. A New York-i vezetés elég nagyvonalú ahhoz, hogy ne tegyen ilyet. Nekik is megvannak a maguk prioritásai, és ha ezeknek megfelelünk, akkor nyugodtan dolgozhatunk úgy, ahogyan magunk jónak tartjuk.

- Mekkora szeletet hasít ki a világpiacból a BMG?

B. A.: Mind a pop-, mind a komolyzenei kiadást tekintve a három legnagyobb kiadó között van; forgalma és rangja alapján is. Versenytársaink a popzenében az EMI és a Warner Chappell, komolyzenében a londoni Boosey & Hawkes és a mainzi Schott. Tehát igen erős társaság vagyunk, és a mai viszonyok közt ez többnyire előnyökkel jár.

- És mekkora súllyal van jelen a világon az EMB?

B. A.: Nehéz pontosan megfogalmazni. Ha egy japán kórus Kocsár-műveket énekel Tokióban, ha Kurtág-műveket adnak elő a világ nagy hangversenytermeiben, vagy ha például egy francia kisvárosban valaki a mi kottánkból tanul hegedülni, az mind az EMB jelenlétének kifejeződése. Évek hosszú során olyan kiadói katalógust építettek fel elődeink és a mai szakemberek, amely iránt világszerte érdeklődés mutatkozik. Ezt bizonyítja, hogy kottáink nagyobbik részét külföldön értékesítjük.

- Hogyan?

B. A.: Terjesztői hálózatunkon keresztül. A nagy országokban (USA, Anglia, Francia-, Olasz-, Németország) exkluzív jelleggel képviselnek bennünket rangos kiadók és nagykereskedők, másutt magukkal a zeneműboltokkal állunk kapcsolatban. Gyakorlatilag mindenütt kapható EMB-kotta, ahol hagyománya van a komolyzenei kultúrának.

- Mekkora forgalmat bonyolítanak le?

B. A.: Számot nem mondanék, de annyit igen, hogy a kottaforgalom adja a kiadó bevételének körülbelül a felét. A többit zömmel a jogdíjak. Ezenkívül még legalább háromféle tevékenységi területet kell megemlíteni: a kottakölcsönzést, a zenekari művek kottaanyagának kezelését - ez egyfajta szolgáltatás, melynek során a próbák és a koncert idejére biztosítjuk a zenekaroknak a partitúrát és a szólamanyagot -, másodikként azt, hogy itthon mi képviseljük a BMG popzenei világrepertoárját, amely több mint hatszázezer címet tartalmaz, a legnagyobb sztárokét is, amilyen például Eminem, Robbie Williams, Britney Spears stb. Ez inkább ügynöki tevékenységnek nevezhető, és elég komoly adminisztratív terhet ró ránk. Filmekhez, televíziós reklámokhoz mi engedélyezzük a felhasználást, és ugyancsak rajtunk keresztül történik világhírű popszámok magyar szövegű változatainak autorizálása. Ugyanakkor folyamatosan figyelnünk kell például, nehogy engedély nélkül használják fel dalainkat a médiában. És végül van némi bevételünk abból is, hogy háttérzenéket szolgáltatunk rádiók és televíziók számára.

- A komolyzenénél maradva: hány és miféle címet rejt az a bizonyos kincset érő katalógus?

DEMÉNY JÁNOS: Pontosítanék: van kottakatalógus, és van kiadói katalógus (vagy műjegyzék), a kettő nem teljesen fedi egymást. A kiadói katalógusban minden olyan mű benne van, amely szerzői jogvédelem alá tartozik, és amelynek jogait a kiadó kezeli. Ez a mi repertoárunk. A kottakatalógusban a nyomtatásban megjelentetett kották vannak, jogvédettek is, de mások is, például klasszikus művek új közreadásban. A kiadvány-katalógust megszámolva jó ötezer cím fölött állunk, de ebből körülbelül ezerötszáz címet forgalmazunk a gyakorlatban. Ez is nagyon magas szám, ha azt nézzük, hogy bármelyik címet megrendelésre folyamatosan szállítani tudjuk. Egyedi kérésre adott esetben a raktáron nem lévő művek kottáit is előállítjuk.

- Miért éri meg bárkinek a világon, hogy mondjuk egy Bach-kottát Budapestről rendeljen meg?

D. J.: Bach-kottát természetesen sok komoly kiadótól lehet vásárolni. Mellettünk az szólhat, hogy kiadványaink kottagrafikája, valamint a szakmai, közreadói munka magas színvonalú (még ha nem összkiadás igényű is), és az áraink versenyképesek. Érzékenyek vagyunk a piacra: ami elavul, azt kivesszük a kínálatból, és olyan újdonságokkal helyettesítjük, amelyekre igény van.

- Mindent olcsóbban adnak?

D. J.: Nem fogalmaznék így. Csak van árpolitikánk, amely figyelembe veszi egyes országok eltérő árszínvonalát. El szeretnénk adni a kottáinkat, nem utolsósorban azért, mert részben ebből élünk...

- És mi található az említett kiadói katalógusban, a műjegyzékben?

D. J.: Egyrészt azok a kompozíciók, amelyeket a Zeneműkiadó Vállalat létrejöttekor, 1950-ben megörökölt a jogelődeitől - például a Rózsavölgyitől, a Bárdtól, a Magyar Kórustól -, azaz a második világháború előtti magyar zeneszerzés öröksége, köztük Bartók- és Kodály-művek is. Másrészt itt vannak azok a zeneművek, amelyek ezután kerültek a kiadóhoz. A cég negyven évig gyakorlatilag a kortárs magyar zeneszerzés egyetlen gondozója volt. Ennek a hatalmas copyright-állománynak egy adott időszakban csak egy része "él", azaz szereplője a bel- és külföldi hangversenyélet repertoárjának. Sajátos gyűjtemény ez, mert abban a négy évtizedben a kiadó nem nagyon válogathatott a szerzők és a művek között, hiszen állami vállalatként kultúrpolitikai feladatot teljesített, és a kultúrpolitika nem piaci, hanem mennyiségi és politikai szempontokat érvényesített. Éppen emiatt van ma érdeklődés a katalógusunk iránt olyan nyugati zenetörténészek részéről, akik a vasfüggöny két oldalának kultúrpolitikáját, zeneéletét kutatják, és a műjegyzékünkben a tág értelemben vett vasfüggöny-korszak jó és gyenge zenei termését együtt látják dokumentálva. Másfajta hozadéka ennek a tömegkatalógusnak, hogy néha elfeledett remekművek bukkannak elő, amelyek máskülönben talán végleg elvesztek volna.

- Más szemmel nézve: fájó, hogy sok fontos 20. századi magyar mű nincs itt...

D. J.: Persze, például Bartók műveinek többségén két nagy külföldi kiadó osztozik. Tegyük hozzá: Bartók kívánságára, neki pedig megvolt erre az oka. Lehetne aztán Veress Sándor vagy Lajtha László opuszait is sajnálnunk a külföldi kiadóiktól. De a sajnálattal nem tudunk mit kezdeni. Maradtak viszont itt Bartók-, Kodály-, Dohnányi- és Weiner Leó-művek, nagy kincsünk a kórusgyűjteményünk, és tulajdonképpen klasszikussá érett Szőllősy András és Kurtág György életműve. Ligeti György 1956 óta külföldön él, természetes, hogy kiadót váltott, ezen később nem sajnálkoztunk, inkább a korai darabjait is átengedtük a mai kiadójának, hogy az életmű egy helyen legyen. Eötvös Péter is külföldön lett ismert, sokszor váltott kiadót, viszont munkáinak többsége három olyan kiadóé (az egyik az EMB), mely a véletlen folytán most mind a BMG-csoport tagja, így az ő műveiért aktívabban tehetünk közösen valamit.

- Ma is a komponisták "házalnak" a műveikkel?

D. J.: Nem-nem! Ez már a múlt! Talán furcsa, de ma inkább mi keressük meg a szerzőket. Ez az egyik feladatom az EMB-ben. Közösen döntünk a kiadón belül, de én külföldi társkiadó kollégáimmal is erőteljesen konzultálok - és ők is elvárják tőlem a viszonosságot. Együtt több a reményünk arra, hogy megsejtsük, ki az, akinek zeneszerzői szakmai minősége és tehetsége révén helye lesz a jövő hangversenyéletében; és hogy merre halad a zeneszerzés a világnak abban a részében, ahol a mi tippjeink, zeneszerzőink szóba jöhetnek - nem csak mint beilleszkedők, hanem mint akik bele is szólnak majd az események alakulásába. Nagy a kockázat: egy zeneszerző "elindítása" nagyon költséges.

B. A.: Úgy is mondhatnánk, hogy a kortárs zene kiadásának üzletileg nagy a kockázata. Akkor miért csináljuk? - kérdezhetné bárki naivan. Egyszerűen azért, mert egy zeneműkiadónak (többek között) ez a feladata. Ha itt-ott sántít is a tétel, alapvetően még mindig igaz, hogy a szerzők dolga a komponálás, a kiadóké pedig a művek menedzselése, elhangzásának elősegítése. Nem kérdés, hogy egy kiadó - koncertrendezői, társkiadói kapcsolatai, nemzetközi "hálózata" révén - jobban el tudja látni ezt a feladatot, mint maga a szerző, hiszen üzletileg is ebben érdekelt. Ehhez persze az is szükséges, pontosabban kívánatos, hogy a két fél kapcsolata ne csak szerződésre, hanem kölcsönös bizalomra is épüljön.

- Léteznek olyan kortárs remekművek, melyek esetében a kiadó befektetése megtérül?

D. J.: Akadnak, de megtérülésre akkor is inkább hosszabb távon kell számítani. Nem olyan sok a zeneszerzői bestseller, de van. A megtérülési idő viszont több évtized, ez pedig ellentmond annak az elvárásnak, hogy befektetéseinknek mindig és mindenhol a lehető leghamarabb kell megtérülniük. A felszínen minden eszerint működik, így nyilvánvaló, hogy a tevékenységünk több, mint üzleti vállalkozás, vagy legalábbis nem csak az. Emiatt a kortárs zenei kottakiadásban "beérjük" évi 6-12 kiadvánnyal - és ezeknél is szükség van a külső források felkutatására. Pályázatainkat ez idő szerint a Nemzeti Kulturális Alapprogramhoz, a Magyar Zeneszerzők Egyesületéhez és az Artisjus Zenei Alapítványhoz nyújtjuk be.

- Feléledhet még az EMB-nél a könyvkiadás?

B. A.: Könyvkiadásunk a nyolcvanas évek végéig virágzott. Ha ma valakinek komolyabb magyar nyelvű zenei könyvtára van, a kötetek zömét, a legfontosabb munkákat annak idején biztosan a Zeneműkiadó adta ki. Sajnos azonban a könyvkiadás az átalakulás időszakában komoly ráfizetést jelentett, ezért szinte teljesen le kellett állítani. Mai helyzetünkben, ha valamilyen igazán jelentős munkáról van szó, amely a kiadó érdekeihez, kötelezettségeihez is illeszkedik, azt kiadjuk. De csak ebben az esetben. Ilyen volt Alan Walker háromkötetes Liszt-monográfiája vagy Bartók Péter Apám című könyve. Folyamatban van Bartók Béla írásainak összkiadása, ebből eddig három kötetet jelentettünk meg.

- Ami a kottákat illeti, a legnagyobb munkák között talán a Liszt-összkiadást kell említeni az első helyen. Hol tart ma a hatalmas vállalkozás?

PÉTERI JUDIT: A hetvenes években kezdődött, még Gárdonyi Zoltán és Szelényi István alakították ki a közreadás legfőbb szempontjait. Ennek a koncepciónak a keretében jöttek ki először Liszt saját zongoraművei, majd a második sorozat, amely Liszt zongoraátiratait, illetve szabad átdolgozásait tartalmazza - ennek jutottunk most a végére, idén jelenik meg az utolsó kötet.

- Nem lehetne gyorsabban haladni?

P. J.: Nem hiszem. A tudományos igényű közreadás igen aprólékos, komoly, körültekintő munkát igényel. (Egyébként nincs még egy kiadó a világon, amely a forráskutatástól kezdve a munka minden egyes fázisának menedzselését és költségeit is magára vállalná, márpedig a Liszt-összkiadás esetében mi ezt tettük.) A sorozat kiadói szerkesztője Mező Imre, aki jó néhány kötet közreadásában is részt vállalt, mellette olyan kiváló kutatókat foglalkoztatunk külső munkatársként, mint Sulyok Imre vagy Kaczmarczyk Adrienne. Eddig évente legfeljebb két kötetet tudtunk megjelentetni.

- Mikor lehet a végére érni?

B. A.: Soha... Legalábbis ma még nem látni a végét. De folytatjuk. A Liszt-életmű óriási. És persze elég költséges is a munka. A kottagrafika igényesebb, mint általában, a nyomdaköltség is magas, hiszen egy-egy kötet majd' kétszáz oldalas. Ugyanakkor a Liszt-összkiadásnak állandó előfizetői vannak, várják a világ nagy könyvtárai és oktatási intézményei. A Frankfurti Zenei Vásáron a legnagyobb érdeklődést mindig a Liszt-összkiadás váltja ki. Roppant népszerű.

- Milyen tapasztalatokat hozott az idei vásár?

B. A.: Frankfurt az a hely, ahol a világ valamennyi jelentős zeneműkiadója megjelenik. Frankfurtban ott kell lenni, aki nincs ott, az nem is létezik. Itt bonyolítjuk le a partnerkiadókkal az üzleti tárgyalásokat, és itt tudjuk meg, ki milyen újdonsággal rukkolt elő, melyek az elektronikus zenehordozók hatásai a kottakiadásra, hogyan alakulnak a kiadói erőviszonyok, ki kivel kötött képviseleti szerződést stb. Friss tapasztalat, hogy a korábbiakhoz képest kevesebb kis kiadó jelent meg, valamint hogy a patinás angol Boosey & Hawkes - financiális nehézségei és tulajdonosváltásai közepette - a német Schott cégre bízta kotta- és kölcsönanyag-forgalmazását, mainzi székhellyel. Elgondolkodtató hír. A másik frankfurti tapasztalat, igaz, nem új, hanem visszatérő, az a német zenetanárok és hangszertanulók kifogyhatatlan érdeklődése. Mintha a szerkesztőségünkben dolgoznának, annyira ismerik egy-egy sorozatunkat, kérdeznek, véleményt mondanak, és ez így megy napról napra, ami elmondhatatlanul boldoggá tesz bennünket. Itt őszinte visszajelzéseket kapunk munkánkról, és újra meg újra tudatosodik bennünk, hogy a zenetanulás és ?tanítás igenis öröm.

- A kiadó legfőbb profiljáról, a pedagógiai kottakiadásról még nem is beszéltünk.

B. A.: Hála istennek Magyarországon még mindig széles körű és többnyire magas színvonalú hangszeres zeneoktatás folyik - kérdés, meddig. Hangszeriskoláinkat és előadási darabokat tartalmazó gyűjteményeinket a hatvanas évektől a magyar hangszeres zenepedagógia legjobbjai alkották, így hát nem véletlen, hogy hazánkon kívül más országokban is megvetették lábukat ezek a kották, és integráns részei lettek az ottani oktatásnak.

- Pontosan milyen pedagógiai kottákról van szó?

P. J.: Számos sorozatot indítottunk kimondottan pedagógiai céllal, ezek nagyon népszerűek itthon és külföldön is. Több mint ötven kötet jelent már meg a Kezdők számára című sorozatban, s egyre többféle hangszer tanítását, illetve tanulását segítik az ABC, illetve az öt-hat éve indított Répertoire zeneiskolásoknak című kották. Ifjúsági, illetve amatőr vonószenekarok számára készül a Leggiero sorozat, és nagyon keresettek a legkisebbeknek, a "tücsökzenekaroknak" szóló Leggierissimo kötetei (mindvégig első fekvésben játszható vonós szólamokkal), melyek közt az egy-egy nagy zeneszerző kompozícióiból, például zongoraműveiből készült könnyű átiratok éppúgy megtalálhatók, mint az európai gyermekdalok vagy karácsonyi dalok feldolgozásai. És persze folyamatosan figyeljük az új tendenciákat, s igyekszünk időben reagálni rájuk. Mostanában például kedvelt a zeneiskolákban az "egynemű", vagyis azonos hangszerekből álló kamaraegyüttes, ezért fogadtuk örömmel egyik háziszerzőnk, Pejtsik Árpád javaslatát a Kamarazene gordonkákra című sorozatra, amelynek eddig öt kötete jelent meg, három, négy és öt csellóra. Közreadóink legtöbbje, hangszeres tanár lévén, az átiratokat kipróbálja növendékeivel, mielőtt a kiadónak felajánlaná. A külsősként rendszeresen nekünk dolgozó szerző-, közreadó- és szerkesztőgárdát csupa kiváló szakember alkotja, amilyen például (a már említetteken kívül) Bali János, Soós András, Zempléni László és a nagy tapasztalatú zenepedagógus házaspár, Perényi Éva és Péter, illetve a kortárs zenében Wilheim András és Szávai Magdolna.

B. A.: Ezen a területen világszerte elismerik szakmai igényességünket.

- Mondhatjuk, hogy ez hungaricum? A zenepedagógiai kották kiadásában élen járunk a világon?

B. A.: Szerénytelenségnek tűnhet, de a visszajelzések alapján nincs kizárva.

- Mennyi figyelmet fordítanak a külső megjelenésre? A kottagrafikára, a borítókra?

P. J.: Sokat! Mint az élet minden területén, nálunk is nagyon fontos a "csomagolás"- jó példa erre a Leggiero sorozat, amelybe az újdonságok mellett időről időre átvesszük a korábbi, mára divatjamúlt borítóval megjelent ifjúsági zenekari sorozatunk legjobb darabjait is. A régi sorozat lassan elfáradt, egyre kevesebb példány fogyott belőle, az új köntösben viszont sokkal kelendőbbek ugyanazok a kötetek... Ma már az újdonságaink jelentős része olyan borítóval jelenik meg, amely önmagában is képzőművészeti alkotás (érdemes megnézni például egyes furulyakottáink korabeli festményekkel díszített címlapjait, vagy az ismert meseillusztrátor, Szegedi Katalin által megálmodott Leggierissimo-borítót). Az utánnyomások alkalmával pedig folyamatosan végezzük a régi, gyakran még bizony erősen "szocreál" jellegű kottacímlapok felfrissítését, és ez nem csupán a külcsínre, vagyis a színre, betűtípusra stb. vonatkozik, hanem arra is, hogy ma már a kottáink nagy része négynyelvű, vagyis a címlap- és egyéb szövegek (előszó, tartalomjegyzék stb.) a magyar mellett angolul, németül és franciául is szerepelnek bennük. A kottagrafika terén az elmúlt tíz évben forradalminak nevezhető változások történtek, a kézi grafika ugyanis teljesen megszűnt, s átadta a helyét a számítógépes eljárásnak - ez utóbbi sokkal olcsóbb és gyorsabb munkát tesz lehetővé, viszont az előbbi tagadhatatlanul szebb, élőbb kottaképet produkált. Itt abban rejlik az igényességünk, hogy a nekünk dolgozó kottagrafikusoktól megköveteljük a kézi úton előállítotthoz legközelebb álló, a lehető legkevésbé merev, individuális kottakép kialakítását. És ez már egyáltalán nem csupán külcsín, hiszen bizonyított tény, hogy a kotta, amiből a muzsikus játszik, tudat alatt befolyásolja magát a zenei előadást is.

- Ha megrendelést kapnak külföldről bizonyos fajtájú és mennyiségű kotta szállítására, milyen hamar tudják küldeni őket?

B. A.: A rendszer olajozottan működik. Üzletkötőink a beérkezés napján továbbítják a megrendeléseket nagykereskedelmi raktárunkba, ahol azonnal kiválogatják, csomagolják és számlázzák a küldeményeket. Kottáink egy héten belül a célállomásra jutnak, akár postán vagy kamionnal Európába, akár légi teherszállítással a tengeren túlra. Szolgáltatásunk minősége partnereink szerint is kifogástalan - csak jöjjenek a rendelések!

- Legutóbb milyen újdonságot küldtek a boltokba?

P. J.: Büszkék vagyunk rá, mert régi adósságot törlesztettünk: nyolc kötetben megjelentettük Bárdos Lajos összes - legalábbis általunk hozzáférhető - egyházi kórusművét, az utolsó két kötet most tavasszal került a polcokra. De számos más újdonságunk is megjelent az idei frankfurti vásárra, melyek közül feltétlenül meg kell említenem Bali Jánosnak a furulyások és furulyatanárok által igen nagy érdeklődéssel várt kötetét, A barokk díszítés iskoláját. Zenetudományi igényességgel megírt bevezető tanulmánya és kizárólag korabeli díszítéseket tartalmazó darabjai nagyban hozzájárulhatnak az előadói praxis fejlődéséhez itthon és külföldön egyaránt.

- Mindent figyelembe véve mekkora nyereséget kell produkálniuk?

B. A.: Közel a kockázati tőkebefektetés hozamának szintjéhez. Ez nagyon kemény feltétel. Tőlem elvárják - és ez a saját felelősségem is -, hogy a cég pénzügyi értelemben jól, hatékonyan működjön. Ez a feltétele annak, hogy a magyar zenekultúra területén se legyünk gúzsba kötve. Egyszerre kell tehát világpolgárnak és magyarnak lenni, foglalkozni popzenével és klasszikussal, importálni és exportálni, végső soron együtt kezelni az üzletet és a kulturális értékmegőrzést, értékteremtést. Kissé skizofrén állapot, de már megszoktam.