A CD szerkesztői ezúttal nem törekedtek arra, hogy Lully és Molière kortársát egyházi és világi darabok alkotójaként egyaránt megismerhessük. A felvételen megszólaló öt egyházi kompozíció viszont a Charpentier-művek e csoportján belül érzékelteti a sokoldalúságot: az életmű más-más szakaszaiban keletkezett, különböző hangvételű és eltérő apparátust foglalkoztató zenék folyamatosan újabb és újabb meglepetések elé állítják a hallgatót. Bár A templom kárpitja ketté hasadva szövegkezdetű nagycsütörtöki responzórium, a karácsonyi témát feldolgozó In Nativitatem Dominum Canticum (a felvételen mindössze két hangszeres tétel szólal meg) és a 87. zsoltár körülbelül azonos időben, 1690 körül keletkezett, kidolgozásuk és karakterük merőben különböző. Mindhárom műben megjelennek ugyan sejtelmes akkordláncolatok, egyedi harmóniafordulatok, ezek funkciója s így hatása is egészen eltérő. A responzóriumban a zenekar és a szólisták vad futamai és melizmái után a szordínóval játszó vonóskar akkordjai a sírok megnyílását ábrázolják. A két c-moll hangszeres tételben az orgonapont feletti harmóniák és kromatikus lépések az adventi várakozás, a világosság érkezése előtti feszült sötétséget jelenítik meg, a zsoltár szélsőségesen disszonáns hangzatai pedig a lázadás és fájdalom lelkiállapotát fejezik ki.

A Halotti mise négy szólamra, a CD-n hallható legkésőbbi mű Charpentier másik arcát mutatja: gazdagabban hangszerelő, nagyobb apparátust foglalkoztató, bonyolultabb szerkesztésmódokat alkalmazó szerzőt állít elénk. A szövegkifejezés kifinomultsága Vashegyi előadásában nem válik finomkodássá, nála a sokszínű zeneszerzői eszközök elsősorban a dráma hangsúlyozását szolgálják. A két évtizeddel korábban keletkezett, három kórust és continuót előíró Salve Regina megszólaltatásakor azonban - bár a szöveget Charpentier itt is hasonló módon jeleníti meg - meditatívabb megfogalmazást választ az együttes. Ezt indokolhatja az archaizáló kezdés, a gregorián antifóna motívumának felbukkanása, a kórusok nagy felületeket festő megszólalása. A lemezre jellemző életteli, lendületes zenélés minden esetben rávilágít az egyes művek dallami és ritmikai gazdagságára, az olasz mester, Carissimi tanítványaként nevelkedett Charpentier stílusának árnyaltságára.

Vashegyi György kórusa és zenekara kiegyensúlyozott teljesítményű, összeszokott együttessé vált, tagjai az énekes szólisták rendkívül szuggesztív előadásával tökéletes összhangban muzsikálnak, kiaknázva a leleményes műsorválasztás kínálta lehetőségeket.

Máté Balázst nem kell bemutatni: kevés előadót ismerünk ma Magyarországon, aki annyi világhírű barokk zenekar szólócsellistájaként lépett fel, mint ő - többek közt Jordi Savall és Marc Minkowski partnereként is. A Muzsika hasábjain többször esett már szó a Hungarotonnál megjelent felvételeiről, melyek közül számos lemez első ízben rögzít mindeddig lappangott műveket.

Utóbbiaktól Emanuel Siprutini hat csellószonátájának felvétele annyiban különbözik, hogy ezúttal nemcsak a művek ritkaságok, a hallgatók többsége számára maga a szerző is ismeretlen. Ez nem csoda, hiszen Siprutininek egyetlen modern zenei lexikon sem szentel önálló szócikket. Neve mindössze egy angol nyelvű kézikönyv oldalain bukkan fel egy alkalommal, szerzőnk azonban ott is csupán John Crosdill angol csellista kamarapartnereként jelenik meg. Az Amszterdamban és Londonban működő csellóvirtuózról nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre: egy sorozatnyi hegedű-gordonka duón kívül mintegy harminc csellószonátát hagyott hátra. Néhány koncertjéről fennmaradt adatokon kívül kizárólag annyit tudunk róla, amennyit Leopold Mozart egy 1764. szeptember 13-án kelt levelében, Londonban leírt. "Siprutini a gordonka nagy virtóza, egy holland zsidó fia" - tudósít Mozart, akihez a szólista betegsége idején "zsidó származású orvos nagybátyját" vitte el. S bár "a zsidó hitet, annak ceremóniáit és parancsait, miután Itáliát és Spanyolországot beutazta, nevetségesnek találta: e hitet emiatt elhagyta", s "becsületes emberként él", a megkeresztelkedésre eddig még nem sikerült rábeszélni. De Leopld Mozart nem adja fel: "Legközelebb majd újra támadok - írja. - Ám egészen óvatosnak kell lennem. Türelem! A végén még misszionárius leszek Angliában."

Az igazat megvallva kissé szorongva vettem kezembe Siprutini csellószonátáinak felvételét. Bár elkötelezett híve vagyok a koncertrepertoár frissítésének, annak, hogy a hangversenyeken Bach szólószvitjein kívül más 18. századi művek is megszólaljanak, egyet kell értenem a kritikával, mely szerint a lemezcégek által első felvételre kötelezett művészek gyakran válogatás nélkül emelnek ki egyet-egyet a korabeli gyűjtemények végeláthatatlan sorából. Persze ezek között is akadnak kiváló alkotások, s nem is kell feltétlenül mindenkitől csupa remekművet várnunk. Ám az egyéni hangvételű vagy egyszerűen kellemes darabok is csak tudatos szelekcióval választhatók ki.

Máté Balázs ezúttal kiváló érzékkel találta meg a repertoár felfrissítésére alkalmas műveket. A háromtételes, gyors-lassú-gyors szerkezetű darabok lekötik a figyelmet változatos hangvételükkel, hol gáláns, hol virtuóz, hol pedig pátosszal teli stílusukkal. S bár e kompozíciók igen sokféle karaktert vonultatnak fel, s bizonyos szempontból igazodnak keletkezésük valószínűsíthető idejének (1775-1780) zenei jellemzőihez, az egymással gyakran kontrasztot alkotó tételek többsége még az előző korszak egységes affektusának elvét követi.

Felvételükön az előadók éppen a művek karakterbeli sokféleségére helyezik a hangsúlyt. A szonáták játéktechnikai kihívásai, amelyek annyira jellemzők az 18. század második felének csellóirodalmára, a virtuóz vonókezelés, a magas regiszterek használata, a kettősfogások jelentős feladat elé állítják a szólistát. Máté Balázs ezeket az akadályokat olyan könnyedén veszi, hogy bőven marad ereje a frázisok változatos kidolgozására s a különböző hangszínek átgondolt megformálására. A művészek azonban nemcsak ezekkel az eszközökkel igyekeznek kidomborítani a karaktereket, hanem a continuo-apparátus leleményes hangszerelésével is. A basszust játszó cselló mellett az akkordikus kíséretet hol felváltva, hol együtt szólaltatja meg az orgona, a csembaló és a gitár. Ez a megoldás valóban kiemeli a tételek affektusának különbségeit, és mindig teljes mértékben igazodik a zene karakteréhez. A hangszerelés egyszer kamarazenei vagy zenekari hatást kelt, máskor a házi muzsikálás hangulatát árasztja. S bár nem valószínű, hogy a korabeli előadásokon Siprutini és kísérői hasonló segédeszközökhöz nyúltak volna, a mai hallgató számára Máté Balázs és muzsikustársai ötleteikkel egyértelműen megkönnyítik a művek megértését és élvezetét.