Király Csaba: A nagy dolgok először mindig a fejekben születnek meg

A hír: Budapestről Pécsre költözött Király Csaba Liszt-díjas zongora- és orgonaművész, több rangos hazai és nemzetközi zongoraverseny győztese, a Magyar Rádió 1985-ös Országos Zongoraversenyének első helyezettje. Itthoni koncertjein túl fellépett Európa szinte valamennyi országában, és sikerrel szerepelt szerte a világon, az Egyesült Államoktól Japánig, Indiától Kanadáig.

- Magyarországon rendkívül szokatlan, ha egy sikeres és foglalkoztatott művész Budapestről vidékre költözik.

- Tudom, bár nem igazán értem, miért. Nekem ez a vidék a szülőföldem, én itt születtem, Pécshez közel, Komlón. A pályám innen indult, itt kezdtem zenét tanulni. Igaz, hogy utána majdnem húsz évet Pesten töltöttem. De most, amikor Pécsett az előző tanévben megüresedett az egyetem zongora tanszékének tanszékvezetői állása, örömmel ragadtam meg a lehetőséget, elsősorban azért, mert megtiszteltetésnek éreztem. Egy évig ingáztam Pest és Pécs között, de úgy éreztem, így hosszú távon nem tudom lelkiismeretesen végezni a munkámat, ezért a költözés mellett döntöttünk. Ily módon a családomnak is kedvezőbb körülményeket tudok biztosítani. Négy gyerekem van, közülük három iskolás. Ezek fontos szempontok. Jó munkát csak békés, rendezett családi háttérrel lehet végezni.

- Nem árt az előadói karrierjének, hogy nincsen szem előtt, hogy minden egyes koncertre fel kell utaznia Budapestre?

- Nem. Most is sokat tartózkodom Pesten, és a hangversenyeim száma nem hogy csökkent volna, inkább nőtt azáltal, hogy folytatom azokat a vállalkozásokat, elsősorban a Liszt, illetve Bach összes orgonaműve sorozatot, amelyek eddig is a fővároshoz kötöttek. Három éve elkezdtem eddigi legnagyobb koncertciklusomat, amely most is javában tart: a régi Zeneakadémián eljátszom Liszt valamennyi zongoraművét. És persze nem csak Pestből áll a világ, ott a sok vidéki város is. Két hangszer játékosa lévén, sok helyre hívnak szerte az országban, külföldre is, így teljesen mindegy, honnan utazik az ember.

- Hogyan bírja energiával?

- Már diákkoromban hozzászoktam a koncertezéshez. Szerencsére nagy a teherbíró képességem. Májusban tizenegyszer léptem pódiumra zongora- és orgonakoncertekkel, elsősorban szólistaként. És akkor még nem is beszéltem harmadik "hangszeremről", a számítógépről, amellyel tíz éve dolgozom.

- Soha nem gondolt arra, hogy valamelyik világvárosban telepedjen le? Bizonyára hívták.

- De igen, ez a lehetőség többször is felmerült. Hívtak tanítani Kanadába, havi tízezer dollárért, Koreába pedig orgonát oktatni. Nem mehettem: mélyek a gyökerek. Egyszer már eltöltöttem Koreában hosszabb időt egyedül, a családtól távol. Soha többet! Hála istennek, a feleségemmel tökéletesen egyetértünk abban, hogy az anyagiak nem jelentenek mindent. Nem az a legfontosabb, hogy mindenünk meglegyen, hogy fölösleges dolgokkal halmozzuk el magunkat, illetve a gyerekeket. Számunkra a lelki béke előbbre való. Hány olyan család van, ahol az anyagiakban nincs hiány, csak éppen a családi béke ismeretlen fogalom!

- Egy előadóművész számára nem az az első, hogy feljusson a csúcsra?

- Úgy érzem, bizonyos értelemben már feljutottam. És az sem életbiztosítás, ha az ember örökké újabb és újabb csúcsokat akar meghódítani. Részben a család miatt nem az. Másrészt a nagyon sikereseknek a menedzserük diktál: itt van ennyi meg ennyi ezer meg százezer dollár, viszont cserébe nem lehet egy szavad sem: oda utazol, ahová én küldelek. Ez a rabság nekem egyáltalán nem hiányzik. Ráadásul keresztülhúzná a terveimet is. Mindaz, amit Pécsett szeretnék megvalósítani, számomra sokkal fontosabb, mint hogy havi tíz koncerttel milliókat keressek.

- Mik ezek a tervek?

- Először is újjászerveztem a pécsi Liszt Ferenc Társaságot: a nyitóhangversenyre szeretettel várjuk majd a pestieket is. Aztán 2005 szeptemberétől elindítunk egy olyan nagyszabású hangversenysorozatot, amelyre Pécsett még nem volt példa. Lényegében a pestihez hasonló Liszt-életműsorozat lesz ez, csak épp a koncertek mellé előadásokat is tervezünk. Olyan kiválóságokat szeretnénk meghívni, mint például Eckhardt Mária, Hamburger Klára, Lantos István, Földes Imre és mások. De vannak további tervek is. Szeretnék más koncertsorozatokba is belevágni. Például Bach összes billentyűs hangszerre írott művét, Beethoven 32 zongoraszonátáját szeretném eljátszani. Ez utóbbit kollégámmal, Bánky Józseffel közösen, aki már előadta a sorozatot. Aztán Mozart összes zongoraszonátája, zongoraversenye, a romantikus szerzők, majd Bartók összes zongoradarabja kerül terítékre, a modern zenéről nem is beszélve. A kortárs zene - azon belül a magyar kortárs zene - mostoha helyzete miatt kötelességemnek érzem méltatlanul háttérbe szorított zeneszerzőink műveit népszerűsíteni. Összességében több száz hangversenyről van szó. Persze mindezt a tanszék tanáraival közösen, ami jól összehangolt csapatmunka, örömteli együttzenélés lesz.

- Õk ebben mennyire partnerek?

- Lelkesen támogatják az ötletet. Érdekes módon ilyesmire még senki nem kérte őket.

- Azért ez anyagi kérdés is.

- Részemről nem. Ha nem sikerül támogatást szerezni, akkor elvállalom ingyen, ahogyan Pesten is teszem. És ha a tanártársaim számára a honorárium hiánya akadályozza a sorozatok megvalósítását, akkor majd megoldom azt is...

- Másról is csiripelnek a verebek. Azt mondják, jövő májusban nemzetközi zongoraversenyt tartanak Pécsett.

- Igen. A verseny megrendezésének ötlete az enyém volt. A tervtől a megvalósításig a háttérbázist a támogató Pécsi Tudományegyetem és annak Művészeti Kara biztosítja. További szponzorokat is szereztünk, köztük hazai cégeken kívül egy világhírű zongorakészítő cég is képviselteti magát. A verseny tízezer eurós fődíját egy tapolcai hangszerkereskedő adja. Nagyon büszke vagyok arra, hogy az ország első embere, Mádl Ferenc köztársasági elnök úr elvállalta a fővédnökséget. Most ott tartunk, hogy megjelent a felhívás, amelyet itthon és külföldön egyaránt terjesztünk. Január 31-ig várjuk a jelentkezőket, akiknek a négyfordulós versenyre a zömmel Liszt életművéből válogatott műsorból kell felkészülniük.

- Mi lesz a helyszín? Hiszen még mindig nem épült fel a régóta hiányolt új pécsi koncertterem.

- Az első két fordulót a kisebb, de igen barátságos Művészetek Házában tartjuk, a második kettőt pedig, amelyek már nyilvánosak lesznek, a Tudományegyetem közel ezer férőhelyes aulájában.

- Igényli ezt Pécs? Van olyan zenei közélet, amelynek szüksége van nemzetközi zongoraversenyre, pécsi Liszt Ferenc Társaságra és Liszt-életműsorozatra?

- Igen, igényli, és igen, van. Pécsett intenzívebb zeneélet volt és van, mint gondolnánk. Liszt Ferenc Társaság itt már korábban is létezett. A város, az emberek szomjaznak a kultúrára. Az egyetemi rendezvények, a város kiváló zenekara, a Pannon Filharmonikusok, a Filharmónia koncertjei, az egyházi rendezvények mind szerepet játszanak a pezsgő zeneélet fenntartásában, továbbvitelében. A jól átgondolt hangversenysorozatoknak hosszú távú értékközvetítő szerepük és hatásuk van. Különösen manapság fontos ez, amikor sok fiatalnak már fogalma sincs a művészet szépségéről. Tehát nagy a felelősségünk is, hogy ezeket a terveket közösen valósítsuk meg. Lehet, hogy a budapestieknek nehezebb ezt elfogadni, de szerintem nagyon egészségtelen az a szemlélet, hogy csak a főváros és "a vidék" létezik. Ha megnézzük Németországot, nemcsak Berlinre gondolunk, hanem zenei centrumokra Münchenben, Hamburgban, Frankfurtban és más városokban, s ezek mind az országot erősítik. Nekünk is van Pécsünk, Szegedünk, Debrecenünk, Győrünk, Miskolcunk, Szombathelyünk, és ezek nekünk, magyaroknak, mind egyformán fontosak.

- Miben reménykedhetnek ezek a városok?

- Hosszú távon abban, hogy idővel megkapják a szükséges segítséget. Ehhez az európai nyitás révén talán most érkezett el a történelmi pillanat. Addig pedig magunknak kell megtenni, amit csak lehet. Emelni kell például a zeneoktatás középiskolai és felsőoktatási színvonalát. Idén szeptembertől Pécsett egyetemi szintű képzés indul fuvola, ének és hegedű szakon. A minőségi pedagógiai munka mellett lehetővé kell tenni, hogy a diákok részt vehessenek a hangversenyeken. Úgy is mint közönség, és úgy is mint közreműködők. A hétköznapokat úgy kell megélni, hogy mi magunk, tanárok és művészek példát mutassunk növendékeinknek, a leendő muzsikusoknak. Szellemiséget kell teremteni, kezdeményezni kell. Ez lehet a mozgatórugó, és utána lehet a körülményeket formálni, alakítani. Lehet, hogy ez másutt fordítva működik, de szerintem a nagy dolgok mindig először a fejekben és a lelkekben születnek meg. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Az én életemben ritkán hullottak ölembe az anyagi lehetőségek. Mindig úgy történt, hogy én magam küzdöttem, kitaláltam, kezdeményeztem, és legtöbbször - ha rögös úton is - eljutottam az eredményhez. Ebben szereztem némi tapasztalatot. És remélem, hogy ezt a tapasztalatot most Pécsett is hasznosítani tudom. Nagy példaképem Liszt Ferenc, aki élete során sok helyen élt. De akárhová került, ott mindig olyan elemi erővel próbált változtatni a dolgokon, olyan erős kisugárzása volt, amely értéket teremtett. És amikor új városban telepedett le, kezdte elölről. Újra meg újra. Ebben is mesteremnek tekintem őt.

Hamar Zsolt: Mint Münchhausen báró, saját hajánál fogva...

A hír: Hamar Zsolt Liszt-díjas karmester-zeneszerző, több nemzetközi karmesterverseny győztese, a Magyar Televízió 1995-ös karmesterversenyének közönségdíjasa, jelenleg a Pannon Filharmonikusok (korábban Pécsi Szimfonikus Zenekar) főállású zeneigazgatója elbúcsúzott a Nemzeti Filharmonikus Zenekartól, amelynek hét éven át első állandó karmestere, Kocsis Zoltán után második embere volt.

- Vajon miért cserélte fel ezt a komoly pozíciót a Pannon Filharmonikusok zeneigazgatásáért?

- Három éve dolgoztam a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnál, amikor a pécsiek többedik felkérésére, 2000-ben igent mondtam - azzal a kéréssel, hogy az NFZ-t sem szeretném otthagyni. A két feladat ugyanis cseppet sem akadályozta egymást. Hogy az NFZ-től most szeptemberben mégis elbúcsúzom, annak több oka van. Egyrészt hét éve vagyok ennek a zenekarnak második embere. Sok mindent tanultam, láttam, tapasztaltam, amiért nagyon hálás vagyok. Az pedig, hogy egy olyan zenei géniusz mellett indulhattam el a pályán, mint Kocsis Zoltán, számomra óriási dolog és hihetetlen megtiszteltetés. De nem árt megérezni azt a pillanatot, amikor tovább kell lépni, és ez most eljött. Nyilván azért éppen most - és ez a másik indokom -, mert Pécsett közben új helyzet állt elő. A zenekar tagságával, a város vezetőivel és nem utolsósorban a pécsi zeneszerető közönséggel teljes egyetértésben egy nagy ívű fejlődési pálya megrajzolására és végigjárására vállalkoztunk.

- Melyek a legfontosabb változások?

- Ennek a reformcsomagnak három alapvető eleme van. Szerkezeti változás, művészeti változás, de mindenekelőtt azoknak a körülményeknek a megváltozása, amelyek az előbbi kettőt kötelezővé teszik. Azt gondolom ugyanis, hogy a magyar zenei élet tizennégy évvel a gazdasági és társadalmi változások után most fog átalakulni. Amikor utoljára itthon volt, Solti György egy interjúban azt mondta, itt jóval több a zenekar, mint amennyit az ország teherbírása megengedne. Akkor ezen felháborodott az egész magyar zenésztársadalom. Ma már egyértelmű, hogy Soltinak igaza volt, arról nem is beszélve, hogy a pénzek elosztásának rendszere kaotikus, átláthatatlan. Az elmúlt hetekben a Szimfonikus Zenekarok Szövetségének elnöksége előterjesztett egy elvi tervezetet az állami pénzek elosztásáról, ami azt jelenti, hogy elkezdődött a zenekarok között a piac újrafelosztása. Ez élethalálharc lesz, és nagyon sajnálom azokat a kitűnő zenész kollégáimat, akik ennek az átalakulásnak esetleg vesztesei lesznek. A nagy kérdés azonban az, hogy ez a folyamat őserdei törvények, vadkapitalista körülmények között vagy valódi párbeszéd mellett és jól átgondolt kultúrpolitikai koncepció által irányítva zajlik majd le. Az pedig biztos, hogy ennek mi nem lehetünk tétlen elszenvedői. A döntés előkészítésében mindenképpen részt kell vennünk.

- Miért nem bízzák ezt a politikusokra?

- Azért, mert elemi érdekünk, hogy legyen koncepció. Pillanatnyilag ugyanis úgy látom, inkább tűzoltás folyik. Aki hangosabban kiabál, az mindig kap egy kicsit. És a nagy hal, amelyik persze mindig éhesebb, el akarja enni a kicsi táplálékát is. Nekünk ezért minden befolyásunkat latba kell vetnünk, hogy a mindenkori kultúrpolitika világos koncepció alapján vezényelje ezt a folyamatot, melynek legfőbb elve természetesen a minőség kell hogy legyen! Másrészt fel kell készülnünk arra, hogy a megmérettetéskor könnyűnek ne találtassunk. Remélhetőleg azok lesznek a következő pár év nyertesei és kapnak pénzt az államtól, akik szakmailag megállják a helyüket, ezenkívül pedig ügyes PR-marketing politikával bizonyítani tudják, hogy érdemes nekik pénzt adni. Vagyis a zenekaroknak menedzserszemléletű irányításra van szükségük. Mi például nem véletlenül hirdettünk meg önálló bérletet Budapesten, és rendezzük ugyanezt a bérleti hangversenysorozatot jövőre is a most épülő új Nemzeti Hangversenyteremben, mégpedig olyan programmal és olyan vendégművészekkel, amellyel és akikkel megtöltjük az 1600 férőhelyes nézőteret. Mert ahhoz, hogy szponzorokat szerezzünk, a fővárosban is jelen kell lennünk.

- Hol tart az említett szerkezeti és minőségi átalakulás?

- A Pécsi Szimfonikusok közel száz főből álló nagy együttes volt, amelynek a koncertrepertoáron kívül a Pécsi Nemzeti Színházban operát, operettet, sőt musicalt is kellett játszania. Ez problémákat vetett fel, nemcsak az időegyeztetés szempontjából, de szakmailag is: szerintem lehetetlen, hogy ugyanaz a hegedűs, aki délelőtt Brahmsot próbál, este a Valahol Európában című musicalben játsszon. Nem azért, mert az egyik jobb, mint a másik, hanem mert a kettő egészen más. Úgyhogy az önkormányzattól kértünk és kaptunk néhány új státust, így tudtuk megoldani, hogy házon belül kettéváljunk. Most van egyrészt a hetvenhárom fős Pannon Filharmonikusok, melynek a koncertrepertoár gondozása a feladata, és van a harminckét fős Pécsi Szimfonietta, amely a színházi tevékenységet vállalja magára. Ezzel egyidejűleg megszüntettük a haknikat. A kis költségvetésből dolgozó együttesek nagy többsége az elmúlt években úgy élt, hogy szűkös anyagi keretét külföldi haknikból bővítette. Én ezeket a turnékat teljesen kiirtottam, de persze a kollégák zsebéből sem akartam pénzt kihúzni, tehát a haknik azért szűnhettek meg, mert erre is kaptunk egy kis többletpénzt az önkormányzattól. Ezt - a kollégákkal való egyeztetés után - minőségi bérpótlékként osztjuk szét. Megható és felemelő volt látni a muzsikusok elhivatottságát és lelkesedését, ahogyan erre a belső megmérettetésre készültek, pedig itt valóban csak jelképes nagyságrendű összegekről volt szó. Miután a főbb szerkezeti változásokon túljutottunk, figyelmünket az igazán fontos, minőségi fejlődés felé fordíthattuk. Azt gondolom, fontos lépés ebben az irányban, hogy - az országban talán egyedülálló módon - minden egyes hangversenyre másfél héten át próbálunk. Rengeteg munkával, szólampróbával, részpróbával kívánjuk magunkat fejleszteni, sőt jövőre be akarjuk indítani a konzultáció formájában történő egyéni képzést is. Tehát azon túl, hogy én délelőttönként öt órát próbálok, a koncertmesterrel és a szólamvezetőkkel - esetenként meghívott vendégprofesszorokkal együtt - minden este három órán át rendelkezésére állunk bárkinek, akinek bármilyen zenei-technikai problémája van.

- Ez hihetetlenül sok munka!

- Igen, de ha van értelme ennek a hivatásnak, akkor az ez és semmi más!

- Miért éppen Pannon Filharmonikusoknak nevezték el a zenekart?

- Európát járva úgy látom, Pécsnél gazdaságilag sokkal erősebb és nagyobb városok sem tudnak egyedül, önmagukban olyan együttest fenntartani, amilyet én elképzeltem. Egy igazi, európai A kategóriás nagyzenekart, amelyik szellemi műhelyként pezsgő zenei életet teremt, nagy sztárokat hív meg, eljut a zenei világ metropoliszaiba, és közben ellátja egy egész régió zenei feladatait. Dombóvárott például lehet, hogy sok ember egész életében nem jut el egyetlen hangversenyre sem. Ezekhez az emberekhez nekünk kell elmennünk. És ha majd az Európai Unióban a jelenlegi megyerendszer helyett előbb-utóbb, akár határokon is átnyúlva, régiókra oszlik az ország, nekünk nagyon jó dolgunk lesz, mert az egész dél-dunántúli régiónak, amely a mai Baranya, Tolna és Somogy, mi leszünk az egyetlen zenekara. De amíg ez az idő el nem érkezik, nekünk azt kell elérnünk, hogy három város: Pécs, Kaposvár és Szekszárd vállaljon fel és igazi gazdaként tartson el bennünket. Akkor pedig nem hívhatnak bennünket Pécsi Szimfonikusoknak.

- Mit jelentene a zenekar számára, ha 2010-ben, amikor egy magyar városé a pályázat joga, Pécsnek sikerülne elnyernie az Európai Unió kulturális fővárosának címét?

- Minden fejlődés terve akkor életképes, ha rövid, közép- és hosszú távon gondolkodik. Köztudott, hogy Pécs a rendszerváltásnak egyik vesztese volt. Bezárt a bánya, a városnak nincs saját bevétele. A délszláv harcok következtében pedig a régió egyfajta zsákutcává vált. Akkor Pécs az országban egyedülálló módon kitalálta, hogy a turizmussal karöltve a kultúra lehet az a kitörési pont, amely lendületet adhat a városnak, de talán az egész régiónak. Ezért gondoltuk, hogy megpályázzuk az EU kulturális fővárosa címet. Úgy véljük ugyanis, hogy az Európai Unió Kulturális Fővárosa projektet éppen olyan városoknak találták ki, mint Pécs. Itt megvan mindaz a szellemi tőke, az az alkotó intelligencia, az a lelkesedés és tenni akarás, amely külső - európai uniós - segítséggel valóban méltóvá teheti ezt a várost arra, hogy lássa az egész világ. Hiszen akkor autópálya épülne európai pénzekből és hitelekből, szállodák, éttermek kezdhetnék meg működésüket, és végre felépülhetne Pécsett a régóta óhajtott hangversenyterem is. Ezért tartom mélységesen etikátlannak, hogy Budapest is pályázni szeretne, mert ezzel egyszerűen megfojtja a fővárosi "vízfejtől" amúgy is fulladozó vidéket. Arról nem is beszélve, hogy véleményem szerint a magyar kulturális életnek - és így a budapestinek is! - égetően nagy szüksége lenne erős, szilárd alapokon nyugvó vidéki szellemi műhelyekre, amelyek egészséges véráramlást, polaritást eredményeznének, és versenyhelyzetet teremtenének a főváros számára is.

- Hogyan lett Hamar Zsolt tősgyökeres pesti létére a vidékfejlesztés ügyének ilyen elkötelezett apostola?

- Leginkább a személyes tapasztalataimnak köszönhetően. Életemben először 1998-ban hívtak meg vezényelni Pécsre. Kellő arroganciával "leutaztam", nem is sejtve, milyen meghatározó élményben lesz részem. Először is várt rám egy fantasztikusan fogékony, nyitott zenekar, amelynek tagjai tudtak és akartak dolgozni. Hihetetlen teherbírásuk tehetségükkel párosulva máig egyik legnagyobb erényük. Ezenkívül találkoztam egy nagyon művelt, igényes és nem is kis számú zeneszerető közönséggel, amely most, az átalakulás ideje alatt is legfontosabb szövetségesünk. Továbbá találtam egy remek szellemi műhelyt, az Egyetemet. Mindez rendkívül vonzó egy olyan karmester számára, aki nem biztos, hogy azt a fajta karriert akarja végigjárni, melynek során ünnepelt maestróként röpköd egyik világhírű zenekartól a másikig. Így ugyan sok pénzt lehet keresni, de a zene igazi titkaiig eljutni nem lehet. Az én szemem előtt sokkal inkább lebeg követendő példaként Sir Simon Rattle munkássága: azé a karmesteré, aki Birminghamben a semmiből épített fel egy csodálatos zenei metropoliszt. Ezért vállaltam el 2000-ben a megbízást, és ezért maradtam, amikor úgy láttam, hogy megvalósíthatom, amit akarok.

- Nem követel túl nagy áldozatot ez a nemes, de bizonytalan kimenetelű cél?

- Tulajdonképpen alkut ajánlottam a zenekarnak és magamnak is. Azt kértem, adjunk ennek az ügynek két-három évet. Mint Münchhausen báró, próbáljuk meg a hajunknál fogva kirángatni magunkat abból a helyzetből, amelybe az elmúlt negyven év kényszerített bennünket. Bizonyítsuk be önmagunknak és a világnak, hogy minden szempontból alkalmasak és érdemesek vagyunk a támogatásra, mert munkánkkal és tehetségünkkel megháláljuk. Dolgozzunk kitartóan, alázattal, de magas igénnyel, és ha ennek eredményét két-három éven belül észre lehet venni, akkor szerényen, de határozottan kérjünk helyet magunknak a magyar kultúra asztalánál. Ha nem sikerül, levonom a konzekvenciákat és elbúcsúzom. Akkor ugyanis az derülne ki, hogy a játékszabályok nem tiszták, hogy vannak az egyenlők között egyenlőbbek, és így ez a zenekar a piac újrafelosztásakor nem kerülhet a győztesek oldalára. Persze abban bízom, hogy nem így lesz! Ha nem bíznék benne, bele sem kezdtem volna.