|
A jubileumi évben bizonyára Magyarországról is az átlagosnál több turista utazik
Rómába, akiknek nem lesz könnyű a felújított-újjávarázsolt látnivalók mellett
a város sokrétű zenei életében is tájékozódni. Szerencsére a rómaiak sok segítséget
nyújtanak a főbb nevezetességek közelében felállított információs pavilonokban,
ahol többek között ingyenesen megszerezhető a L'Evento című műsorfüzet
- ez két hónapra ad tájékoztatást a legfontosabb kiállításokról, színházi, zenei
és egyéb rendezvényekről.
A római hangversenyélet legfontosabb helyszíne a Santa Cecilia Akadémia hangversenyterme
a Via della Conciliazione Tiberishez eső végében. A terem az 1940-es években épült,
a budapesti helyszínek közül leginkább a Kongresszusi Központ hangversenyterméhez
hasonlít, bár kisebb nála. A hely varázsát a környezet adja meg: ha a hangverseny
után a bal oldali kijáraton távozunk, a píneák sötét lombja fölé magasló, kivilágított
Angyalvárban gyönyörködhetünk.
A Santa Cecilia Akadémia Zenekara 1908-ban alakult, s ez az első olasz
zenekar, amelynek tevékenysége kizárólagosan a szimfonikus repertoár előadására
irányul. Állandó karmesterük volt Igor Markevitch, Giuseppe Sinopoli, Daniele
Gatti, külföldön játszottak Georges Prêtre, Leonard Bernstein, Lorin
Maazel és Luciano Berio irányítása alatt.
A zenekar 1995-ben új hagyományt teremtett: évről évre egyetlen zeneszerző életművére
épülő évadnyitó fesztiválokat rendez. A fesztiválok kiemelt célja, hogy elmélyítsék
a fiatalság komolyzenei érdeklődését (ezt nekik szóló kedvezményes bérletekkel
is elősegítik). Az 1999-es őszi évad Beethoven összes szimfóniájának bemutatásával
kezdődött.
A közel 90 főt számláló együttes jelenlegi karmestere a koreai származású Myung-Whun
Chung, aki mindössze hétéves volt, amikor zongoristaként először nyilvánosság
elé lépett. Tanulmányait a New York-i Juilliard Schoolban fejezte be. 1978-ban
a Los Angeles-i Filharmonikusok másodkarmestere lett Carlo Maria Giulini mellett,
a Santa Cecilia Zenekar és Énekkar élén 1997 októbere óta áll, velük számos felvételt
is készített. Karmesteri és zongoraművészi tevékenysége mellett aktívan vesz részt
környezetvédő és humanitárius programokban is, 1995-ben az UNESCO őt választotta
az "Év emberének".
Chung előadói stílusára nagy hatást gyakorolt az olasz opera, sok szimfonikus
részletet már-már színpadiasan, drámai összeütközésként jelenít meg. Egyik leghatásosabb
ötlete: hirtelen leállítja a zenei folyamatot, majd pianissimóból indulva fokozással
nagy felületet bont ki, mint például a 4. szimfónia lassú tételének kidolgozásában,
vagy a 3. szimfónia első tételében. A lassú bevezetések olasz nyitányokra emlékeztettek
- a 2. szimfónia nyitótételében ilyen volt a nagy dinamikai kontrasztok és az
effektusok kiemelése, a 4. szimfónia első tételének bevezetésében pedig a lágy
tónusú, végig pianissimóban tartott előkészítés után az erőteljes, lendületes
főtéma belépése hatott úgy, mint amikor a függöny hirtelen fölemelkedik, és megelevenedik
a színpad. Chung nagy virtuozitást kíván a zenekartól; a hegedűk hangszíne feltűnően
egyöntetű; a témák telt hangzással és könynyed dallamossággal szólaltak meg. Felejthetetlen
pillanat a 2. szimfónia lassú tételének indítása: a főtéma szinte test nélkül,
súlytalanul lebegve szárnyal. A virtuózan megszólaltatott tételek közül kiemelkedett
az 5. szimfónia befejezése, amely lendületesen, szenvedéllyel, igazi népünnepély-hangulatban
csendült ki.
Azt, hogy a színpadias ábrázolás és a sok nagy fokozás mennyire Chung egyéni interpretációjának
jellegzetessége, alátámasztja Verdi Requiemjének előadása, melynek során
szintén ezeket a drámai eszközöket alkalmazta. Verdi zenéje tálcán kínálja a színpadias
megjelenítés lehetőségét: emlékezetes maradt a Dies irae tételben a Liber
scriptus szakasz, ahol a kórus suttogó Dies irae közbeszúrásai szuggesztíven
jelenítették meg az utolsó ítélet félelmetes ábrázolását. Ez más előadásban általában
nem kap ilyen erős hangsúlyt. A drámai szoprán Alessandra Marc szintén
operába illő szenvedéllyel énekelte szólamát, amely különösen az utolsó, Libera
me tételben volt magával ragadó: az énekszólam recitáló kezdetét megrázó drámaisággal
suttogta el. Az énekesek közül a legnagyobb élményt a mezzoszoprán Luciana
D'Intino szerezte, telt, meleg hangszíne, kiegyenlített hangzása állandóan
kontrollált kifejezéssel társult.
A zenekar és énekkar más-más arcát mutatta meg vendégkarmesterek irányítása alatt.
Andrew Davis vezényletével és angol szólistákkal Mendelssohn Éliás-oratóriumát
szólaltatták meg nagyszerű előadásban. A korábban megismert világos hangszín,
könnyed dallamosság után erős váltást jelentett a sűrű, sötétebb tónus Bruckner
9. szimfóniájában, amikor Daniele Gatti volt a karmester. Az évad során
a Santa Cecilia Akadémia több külföldi zenekart is vendégül lát, a Toscanai
Zenekar és a Kölni Szimfonikusok mellett külön öröm volt látni és hallani
a Budapesti Fesztiválzenekar sikerét Fischer Iván vezényletével.
A kamarazenei hangversenyeken fellépett Gidon Kremer kamarazenekarával,
a Tokyo Vonósnégyes, Felicity Lott énekestet adott Graham Johnson kíséretével,
Alfred Brendel pedig bécsi szerzők műveit szólaltatta meg zongoraestjén.
Különlegességnek számított Rameau opera-balettjének, a Les Indes Galantes-nak
koncertszerű bemutatása, a La Grande Ecurie et la Chambre du Roy vendégszereplésével,
Jean-Claude Malgoire vezényletével. A historikus hangszereken megszólaltatott
opera - amelyet néhány húzással adtak elő - Róma közönségének is újdonság volt.
Bár a mű csak a zenebarátok szűkebb körét vonzotta a hangversenyterembe, a hallgatóság
lelkes tapssal viszonozta a színes és élvezetes produkciót. Malgoire zenészeinek
játékát könnyedség, szellemesség, tiszta intonáció, pontos indítások és kicsendítések
jellemezték, az élénk, határozottan megformált karakterek végig változatossá tették
a zenét. A zenekari tagok közül a continuót játszó Sébastien D'Herin és
a blockflötét megszólaltató muzsikus teljesítménye emelkedett ki, az énekesek
közül pedig a szoprán Gaèle Le Roi ejtette bámulatba a közönséget
fokozhatatlanul könnyed virtuozitásával. A díszítésekkel teletűzdelt nehéz áriákat
hihetetlen hajlékonysággal, tisztán és pontosan szólaltatta meg.
A Santa Cecilia Akadémia koncertközönsége minden rendezvényen külön műsorfüzetet
vehet kezébe, amely értékes tanulmányokkal teszi gazdagabbá a zenei élvezetet,
ezenkívül az Akadémia baráti köre számára ingyenes bevezető előadásokat tartanak
a nagyobb szabású vagy különlegesebb műsorú estek előtt.
Róma hangversenyéletének másik fontos helyszíne a Teatro Olimpico, amely - számos
más jellegű rendezvény mellett - szimfonikus és kamarazenei hangversenyeknek is
otthont ad. Ez a színház kissé távolabb esik a városközponttól: északra, a Tiberis
bal partja mellett helyezkedik el, koncertjeit a Római Filharmonikusok Akadémiája
szervezi.
Szintén jelentős, több művészeti ágat is felölelő rendezvénysorozatot szervez
a Tempietto. A művészi társulat nevét a Villa Borghesében található Diana Tempiettóról
vette, amely 1789-ben készült klasszikus modellek alapján. A társulat alapítói
ennek a kis körtemplomnak oszlopai között találkoztak és dolgozták ki művészi
reformtörekvéseiket, melyek lényege, hogy a közönség ne maradjon a produkció passzív
befogadója, hanem a belőle kiváltott reakciók folytán váljék az előadás aktív
részesévé. A színházi, irodalmi, képzőművészeti előadásokon kívül a Tempietto
évente körülbelül kétszáz komolyzenei hangversenyt rendez, melyek szünetében rövid
irodalmi felolvasásokat tartanak. A hangversenyek helyszínéül Róma patinás műemlékeit
választják: a Teatro Marcello ásatási területét, a Palatinus alatt meghúzódó San
Teodoro templom udvarát, a Chigi-palotát és a Sala Baldinit, amely nem más, mint
a Santa Maria Campitelli-templom egykori oratóriuma.
A Tempietto törekvése, hogy a művészeti ágakat összekapcsolja, tökéletesen illeszkedik
a környezet hangulatába. Talán egy városra sem igaz annyira, mint Rómára, hogy
az ember minden pillanatban az összművészetet csodálja, hiszen itt teljes harmóniában
és szoros közelségben élnek egymás mellett a különböző korok és kultúrák ránk
maradt kincsei. Ha például valaki a Sala Baldinit választja a hangverseny helyszínéül,
érdemes a koncert előtt betekintenie a szomszédos templomba, amely Carlo Rainaldi
legfontosabb alkotása. A főoltáron elhelyezett Mária-kegyképet hatalmas arany
sugárözön övezi, kivilágítva felejthetetlen látvány. Pár lépéssel továbbhaladva
a Via de' Funarin, a Palazzo Mattei di Giove udvara és lépcsőháza Róma egyik legértékesebb
antik magángyűjteményét rejti magában, amelyet bárki szabadon megtekinthet, mivel
a palota több közintézménynek is helyet ad, köztük az Állami Hangtárnak. A palotától
két lépésre pedig Róma egyik jellegzetességére, a Teknősbékák kútjára bukkanunk,
amely a 16. század vége óta díszíti a város egyik kis terét. A hangversenyteremtől
az ellenkező irányba elindulva fél perc elteltével jobbra a Marcello Színház félkörére
tekinthetünk, balra a Capitoliumra.
A Sala Baldiniban az ősszel elhangzott Chopin összes zongoraműve. A zongoristáknak
nem volt könnyű meghitt légkört varázsolni a nagy hangvolumenű Yamaha zongorán
a mindössze száz embert befogadó kamarateremben. A magyar származású Iván Ede
sikeresen megtalálta a megfelelő hangerőt és tónust a mazurkák tolmácsolásakor.
A művész a budapesti Zeneakadémián szerezte diplomáját, és eddig több mint kétszáz
koncertet adott zenekari és szólóesteken. Jelenleg Rómában él, és a Tempietto
egyik vezető tagja.
Róma szívében, a Via Giulia elején, a Farnese-palota mögött áll a Római Magyar
Akadémia épülete. A 16. századi Falconieri-palotán nem kisebb művész, mint Borromini
hagyta keze nyomát. Az Akadémia színvonalas - és ingyenes - kulturális programokat
kínál, többek között kortárs zenét is bemutató hangversenysorozatot is szervezett.
A hangversenyeken a szép hangú Steinway zongorát a magyarok mellett sok olasz
művész is megszólaltatta. Kiemelkedő élményt szerzett Francesco Mario Possenti,
aki a római Santa Cecilia Konzervatórium után a budapesti Zeneakadémián Kocsis
Zoltánnál és Kurtág Györgynél tökéletesítette tudását. Ez a magyarázata annak,
hogy római születése ellenére tökéletesen érti és érzi a magyar népdal formálását,
ami világosan kitűnt Bartók Gyermekeknek című sorozata darabjainak előadásából.
Possenti szívesen játszik kortárs zenét is, Kurtág György zongoraműveiből néhányat
ő mutatott be elsőként Olaszországban. Játéka érzékeny és sokszínű, műsorába ritkábban
játszott műveket is beillesztett, mint például Kabalevszkij- és Rossini-darabokat,
vagy Grieg op. 7-es zongoraszonátáját.
Róma hangversenyéletének másik nagy területe az egyházzene, amely a templomokban
szól, s általában ingyen hallgatható meg. Rendszeres koncertsorozatokat szervez
a Pantheonhoz közel lévő San Ignazio-templom. Emlékezetes élmény maradt a Palestrina
Kórus Palestrina és Victoria műveiből összeállított hangversenye Renzo
Cilia karnagy vezetésével, aki közel 30 éven át volt a Cappella Sistina
másodkarnagya, így interpretációja hitelesen tükrözi a Kápolna előadói hagyományát.
Számunkra, akik közép-európai, és főleg német orientáltságú zenei iskolán nevelkedtünk,
új világot jelenthet Palestrina zenéjének olasz hagyományú felfogása. A megszokottól
eltérőek a harmóniai kivárások, agogikák, rendkívül lágy a tónus és hajlékony
a formálás, s mindez nagyon élővé és közelivé teszi Palestrina zenéjét. A római
zarándokok azonban jelenleg más tradíciót hallhatnak a Cappella Sistina előadásában,
a híres kórus előadói stílusában koncepcióbeli váltás történt.
Róma még egy különlegességgel szolgál a zenebarátoknak, s ez számunkra fokozottan
kedves: bekerült a hangversenyéletbe Liszt egykori Erard zongorája, amelyen a
zeneszerző Tivoliban, a Villa d'Estében játszott és komponált, valamint jótékonysági
koncerteket is adott. Hála Carlo Dominici zongoraművésznek, aki felismerte
a hangszer felbecsülhetetlen értékét, és sokat áldozott a zongora szakszerű restaurálására,
Liszt 1862-ből származó hangszere ismét az eredetihez hasonló, dús hangzással
szólal meg. A zongorán a restaurálás előtt utoljára Paderewski adott hangversenyt
a Vatikánban 1904-ben, X. Pius pápa számára. Jelenlegi állapotában az 1990-es
évek derekán olyan neves művészek szólaltatták meg hangversenyen, mint Lazar
Berman vagy Leslie Howard, és természetesen Carlo Dominici, aki idén
januárban ismét bemutatta a zongorát Róma hallgatóságának egy jótékonysági koncert
keretében, amellyel követni kívánta Liszt hagyományát. Dominici vágya, hogy a
hangszert Budapestre is elszállítsák, és a magyar közönség is láthassa, hallhassa.
Ez a kívánsága talán még a jubileumi évben teljesül.
|
