- Kik alkotják a MAOE tagságát?
- Alkotóművészek. A Zenei Alap tagsága 250 fő, az írók 7-800-an lehetnek, a többi tagoztban pedig körülbelül ötezren vannak. Mint látható, a változás nem a kezdeti arányokat tükrözi. Egyedül a muzsikusok felvételi szabályzata mondta ki: csakis jelentős teljesítmány alapján lehet felvenni új tagot.
- Milyen kedvezményeket jelentett a tagság?
- Elsősorban nyugdíjat, alkotóházi beutalót és ösztöndíjakat. Rengeteg fiatalt juttattunk ösztöndíjhoz. Támogattuk a kortárs zene megszólaltatását-népszerűsítését. Ha például Veszprémben kamarazenekari találkozót rendeztek, mi írattunk minden zenekarnak új magyar művet. Felkaroltuk a vidéki zenekritikát, de segítséget nyújtottunk olyan egyszerű dolgokban is, mint a kottamásolás.
- Mi a jelentős teljestmény ismérve? Mi történt azokkal, akiket elutasítottak; miért nem lehetett alaptag egy jelentős előadóművész?
- Arra is gondoltunk, aki nem volt alaptag. Mindig is vitattam, hogy itt különbséget lehetne tenni. Ki meri állítani, hogy - mondjuk - Szvjatoszlav Richter nem volt alkotóművész? Én azonban harminc évvel az Alap létrejötte után, 1982-ben kerültem ide, és tudomásul kellett vennem, hogy korlátozott a keret, amelyből juttatásokat lehet adni. Előadókra tehát nem terjedt ki a tagság, de a juttatásokat azok is igénybe vehették, akik nem voltak tagok. Egyszerűbb volt méltányossági alapon segíteni, mint mindenkit felvenni.
- Ki mondta meg és milyen elvek alapján, hogy kinek a teljesítménye jelentős?
- Ezt a kilenctagú vezetőség szavazással ítélte meg. Régen a vezetőség tagjait a Zeneművész Szövetség javaslatára a miniszter nevezte ki. 1990-ben úgy döntöttünk: minisztériumi jóváhagyás nélkül magunk választunk vezetőséget. A Zeneakadémia kistermében ültünk össze, és demokratikus választást tartottunk. Nálunk nem voltak politikai csaták. Vezetőségünkben a legkülönbözőbb politikai meggyőződésű emberek dolgoztak együtt, szakmai érdekeket képviselve. Ezt a választás eredménye is igazolta: 1990-ben gyakorlatilag ugyananazokat választották meg, mint akik korábban szövetségi javaslara, a minisztérium jóváhagyásával ültek a vezetőségben.
- A politika mikor kezdett "begyűrűzni" az Alap munkájába?
- Később. Nem tudtuk megakadályozni. Voltak jeles tagjaink, akik kiléptek. Később rájöttek, hamarosan nyugdíjat kaphatnak az Alaptól - ekkor visszaléptek. Ebben azonban alighanem az is közrejátszott, hogy látták: nem valamiféle politikai irányzat győzelméről van itt szó, hanem a zenei élet egészét képviseljük. Az említetteken túl is voltak villongások, de a rendszerváltást épségben éltük meg. A Zenei Alap nem konfrontálódott örökösen az apparátussal, inkább megpróbálta megfogalmazni kívánságait és józanul segíteni azokat, akik a rájuk bízott vagyon kezelésével foglalkoztak.
- Mekkora volt a Művészeti Alap vagyona és ki kezelte?
- Számokkal óvatosan bánnék, mert sokféle becslés ismeretes arról, mennyit érnek az ingatlanjaink. A hédervári alkotóház értékét becsülték már egymilliárdra és négyszázmillióra. Ugyanakkor az ehhez hasonlítható értékű parádsasvári kastély százmilliókért kelt el. Ki tudja, mennyit ér a szigligeti alkotóház? Nem mintha bárki is el szeretné adni, de nyilván más a használati és a más a forgalmi értéke.
1992-ben a volt Művészeti Alapból létrejött a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány, amely a vagyon kezelője, és a MAOE, amely az akkori kormányhatározat értelmében a vagyon kedvezményezettje lett. A vagyonnak két fő eleme van. Az egyik az ingatlanvagyon (például az alkotóházak), amely a művészeket szolgálja; a másikat olyan vállalkozások adják, amelyek jövedelmének az alkotóművészeket kell szolgánia. A vállalkozások a képző- és iparművészet területén működtek. Nagy vita folyt arról évekig, hogy a vállakozásoknak közvetlenül a művészettámogatás legyen-e a célja. Azután a kollégák megértették: olyan vállakozás nem létezik, amely egyszerre hoz profitot és támogat művészetet. A zenészek mindig úgy gondolták, hogy a két területet élesen külön kell választanunk.
- Ha a létszámot vesszük alapul, a zenészek szava meglehetősen halkan szólhat a képző- és iparművészeké mellett. Vajon hogyan érvényesíthetik akaratukat a különböző grémiumokban?
- A Közalapítvány és az Egyesület megalakulása előtt kidolgoztunk egy "kisebbségvédelmi rendet", melynek értelmében a 19 fős testületekben két muzsikus, négy író és tizenhárom képző- és iparművész ül. Tehát nem létszámarányos a képviselet, és nem létszámarányos a pénzek elosztása sem. Ez azért is helyes így, mert a Zenei Alap tagsága kezdettől fogva zártabb volt.
- Honnan folyt be a juttatásokhoz szükséges pénz? Kinek a pénzét költötte az Alap? Az 1907 és 1952 közötti gyakorlat világos. Később honnan származtak pénzek?
- A Képző- és Iparművészeti Alapnak négy vállalata volt. Ezek monopolhelyzetben óriási nyereséggel dolgoztak. A monopóliumok (például a képeslap-monopólium) fölszámolása után, a nyolcvanas években egyre romlott a helyzet. Az átalakulás idejére már csak egy jövedelmet nem hozó, apadó vagyonnal rendelkeztünk. A régi vezetés sem kapitalista, sem szocialista módon nem tudta irányítani ezt a holdingot. Mire a Közalapítvány átvette az irányítást, a vagyon teljesen lepusztult. Az Állami Számvevőszék vizsgálata is azt mutatta ki, hogy a vagyon alkalmatlan volt arra célra, amelyre a kormány szánta.
- Tehát pédául a nyugdíjak fizetésére.
- A vagyontárgyaknak nincs akkora hozamuk, amekkorából a kiadásainkat, a nyugdíjak kifizetését, a szociális segélyeket, az alkotóházak fenntartását és a művészettámogatást fedezni tudnánk.
- Milyen jogon tartanak igényt az alkotók nyugdíjuk állami fedezetére?
- Korábban - rendeletek alapján - az alkotói jövedelmek egyre növekvő hányadát (legutoljára tíz százalékát) kellett befizetni egy sajátos nyugdíjbiztosítási rendszerbe. Később a nyugdíjjogosultságot vitatni kezdték. Az ombudsmanig kellett elmennünk, aki persze mellettünk állt ki.
- Az alaptagok nyugdíjfizetése tehát állami feladat?
- Természetesen, mivel kormány- és miniszteri rendelet írta elő. Az állam a Művészeti ALap megszüntetésekor 2002-ig vállalta, hogy megadja a '92 előtt nyugdíjba vonultak nyugdíját. A később nyugdíjazottak pénzét nekünk kellene kigazdálkodni, ammi ebből a vagyonból lehetetlen. Lehet, hogy 2002-ig e nem fogja a vagyon összeomlását eredményezni, de azután egészen biztosan. A kormányhatározat úgy szól, hogy 2002-ben erre vissza kell térni. Erre egyféleképpen lehet visszatérni: ezt a kötelezettséget továbbra is az államnak kell vállalnia.
- Most ki kezeli az Alap vagyonát?
- Kezdetben főként művészekből állt a MAK kuratóriuma, de felismertük, hogy a muzsikusoknak, íróknak és festőknek nem dolguk a vagyonkezelés. Ezt szakemberekre kell bízni, de azt, hogy a pénzt milyen célokra költsük el, nem a vagyonkezelőnek kell eldöntenie. A nyugdíjra fordítható pénzt pedig egyenesen kivenném ebből a körből, mert ez a vagyontól független állami kötelezettség.
- Sok minden enged arra következtetni, hogy kompetenciazavarok vannak, vagyis a vagyonkezelő és az Egyesület vezetése között nem eléggé tisztázott a munkamegosztás.
- 1995-ben kemény összecsapások és heves veszekedések közepette sikerült kialakítanunk egy elfogadható nyugdíjszabályzatot - ezt most a vagyont kezelő kuratórium fölborította. Kiadott egy új szabályzatot. A megegyezés elvi alapja az volt, hogy a "gondoskodó" állam nyugdíjrendszeréből súlyos sérelmek nélkül, fokozatosan térjünk át a piacgazdasági modellre. Ennek jegyében alakult meg 1995-ben a Magyar Alkotóművészek Nyugdíjpénztára, amely 1500 taggal, ragyogóan működik. A kuratórium névsora egyébként a decemberi közlönyben jelent meg, de még ennek közzététele előtt döntöttek az új nyugdíjszabályzatról. Korábban abban állapodtunk meg, hogy mindenkinek legyen tíz éve a fölkészülésre, hogy elgondolkozhasson, miként gondoskodik az özvegyéről. Azelőtt az özvegyek kaptak nyugdíjat. Belementünk abba a kompromisszumba, hogy már csak tíz évig tartjuk érvényben ezt a gyakorlatot. Az új szabályzatban az özvegy, ha a legkisebb nyugdíja is van, elesik az Alaptól kapható özvegyi nyugdíjtól. Köztudott, hogy az alkotóművészek feleségei milyen sokszor rendelték magukat alá férjük munkájának. Most, ha csak két fillér nyugdíjat is kapnak máshonnan, automatikusan elvesztik a jogosultságukat az Egyesületnél. A döntést a tagság megkérdezése nékül hozták, ami teljességgel elfogadhatatlan. Elvették azokat a korábbi, filléres segélyeket, amelyeket az Alap rászorulóknak nyújtott. Ezeket a segélyeket olyan személyiségek kezdeményezték, mint Bárdos Lajos vagy Raics István.
- A kuratórium tagjait ki választja ki?
- A miniszter. Korábban volt tizenkilenc választott kurátor és két minisztériumi képviselő. Aztán hattagú, választott elnökség vitte az ügyeket, később jött egy háromtagú válságstáb, amelyet a minisztérium jelölt ki. Ez a kuratórium kiegészült négy választott kurátorral. Később - a Zenei Tagozat egyetértésével - olyan kuratóriumot kértek fel, amelynek a vagyonkezelés a feladata.
- Szempont volt a tagok kiválasztásakor, hogy valamiképpen képviseljék az érintetteket?
- Nem volt szempont. Ráadásul a kuratórium által fölterjesztett új kormányhatározat azt tartalmazza: ne csupán a MAOE tagság legyen a vagyon kedvezményezettje. Látszólag kiterjesztik a kedvezményezettek körét, valójában azonban nincs pénz a kiterjesztésre, jogalap sincs rá, és azt sem lehet tudni, ki döntene arról, hogy a pénzeket kinek fizessék. Ez egy előkészítetlen, szakmai konszenzus nélkül született előterjesztés.
- Ön szerint mit kellene tenni?
- A kuratóriumnak támogatnia kell a MAOE-t, nekünk pedig csökkentenünk kell a kiadásainkat és az apparátusunkat. Mi, a Zenei Alap tisztségviselői már másfél éve lemondtunk (egyébként is csupán jelképes) költségtérítésünkről. A kultusztárcának és a kuratóriumnak el kell fogadnia a mi választott testületeinket, és tartózkodnia kellene attól, hogy beleszóljon a hozadékfelosztási és művészettámogatási kérdésekbe.