|
Először is azt kell elmondanom, mire nem vállalkozik ez az írás. Nem dolgozza
fel a gyerekkoncertek magyarországi történetét, nem elemzi a külföldi gyerekkoncertek
hasonló és eltérő vonásait, nem értékel és nem bírál - leír. Egyetlen célja, hogy
áttekintse a kínálatot, és bemutassa, hányféle stratégiával próbálják a muzsikusok,
zenekarok és zenepedagógusok rászoktatni a gyerekeket a komolyzene hallgatására
- itt és most, vagyis Budapesten, az 1997/98-as hangversenyévadban.
Mert e koncertek mind ugyanazt szeretnék elérni, csak más-más módszerekkel. Hagyományos
eszközökkel vagy újakkal, komolyan vagy játékosan. Mindegyiknek van létjogosultsága,
amíg képes megtalálni és megtartani a maga közönségét. Most csak azokkal foglalkozom,
akik rendszeresen szerveznek ilyen hangversenyeket. Úgy tudom, e pillanatban nyolcan
vannak: egy koncertrendező intézmény, hat zenekar és egy zongoraművész. A legfontosabb
praktikus információkat a mellékelt táblázatban foglaltam össze (lásd a 32. oldalon).
Az utóbbi években megnőtt a választék: egyre többen rendeznek koncertsorozatokat
gyerekeknek, és egyelőre úgy látszik, a piac még nem telítődött. A hangversenyek
többsége telt ház előtt zajlik. Talán csak a sokáig monopolhelyzetben lévő Filharmónia
sínylette meg a konkurenciát: egyre nehezebben tudja megtölteni a Zeneakadémia
nagytermét. Megoldás lehetne talán, ha egy-egy műsort kevesebbszer adnának elő,
hiszen - ahogy Lukin László, a műsorvezetők doyenje fogalmaz - a gyerek
számára is nagyobb élmény, ha telt házas koncerten vehet részt. Ezt az élményt
idén a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar sem tudja nyújtani közönségének
- részint a kellő hírverés hiánya miatt, részint pedig azért, mert a hallgatóság
egyelőre elsősorban a kerület lakosai közül kerül ki, ami önmagában is korlát.
Nemes László igazgató szeretné e koncertek hatókörét a szomszéd kerületekre,
illetve az agglomerációra (Érd, Diósd, Budaörs, Törökbálint) is kiterjeszteni.
A koncertek jellegét több tényező befolyásolja: a leginkább meghatározó a műsorvezető
személye, de sok függ a helyszíntől, az időponttól és persze attól is, milyen
korú gyermekeknek szánják a műsort. Természetesen másképp kell szólni az óvodás,
a kisiskolás vagy a kiskamasz korú közönséghez. Nem mindegy, hogy a koncertet
nagy befogadóképességű, ünnepélyességet árasztó helyszínen, vagy kisebb, családiasabb
légkörű teremben rendezik. Mint ahogy az sem közömbös, hogy hétköznap vagy hétvégén
van-e a koncert. A műsorvezetőknek feltétlenül figyelembe kell venniük ezeket
az adottságokat.
Műsorvezetőkben egyébként nem bővelkedik a szakma, ilyen képzés sehol nem folyik.
Így aztán ki-ki maga alakítja ki a saját módszerét és stílusát. A filharmóniai
gyermek- és ifjúsági koncertek szerkesztője Kovács Róbert egyik dédelgetett
vágya, hogy a Filharmónia Budapest Kht. szervezésében induljon zenei műsorvezető-képzés.
Kiből lehet jó műsorvezető? Van, aki úgy gondolja, elengedhetetlen feltétel a
zenei képzettség, sőt Lukin László szerint legyen az illető karnagyi tehetségű
vagy végzettségű, hiszen a filharmóniai koncerteken közös éneklést is kell vezetnie.
Mások úgy vélik, alapos zenei ismeretekkel rendelkező "civilből" is válhat kitűnő
műsorvezető. Fellegi Ádám szerint a zenét nem elkülönített területként,
szakismeretként kell kezelni, hanem össze kell kötni az élet egyéb területeivel.
Ehhez pedig átfogó műveltségre - irodalmi, filozófiai, műszaki, történelmi ismeretekre
- van szükség az előadó részéről. Ezeket az ismereteket föl kell használni, a
nyelvnek egyszerűnek, az okfejtésnek világosnak kell lennie. Ám legalább ennyire
fontos - hívja fel a figyelmet Fenyő Gábor, a MÁV Szimfonikus Zenekar igazgatója
-, hogy a műsorvezető igazi személyiség legyen, aki képes hangot találni a gyerekekkel
és olyan oldott, kellemes hangulatot teremteni, amelyben mindenki jól érzi magát.
A cikk elején említett nyolc koncertszervező által rendezett tizennégy sorozatból
tízet Zelinka Tamás vezet. Hatot egyedül, négyet megosztva valakivel. Ennélfogva
a koncertlátogató gyerekek nagy része az ő közvetítésével ismerkedik meg az elhangzó
zeneművekkel. Az általa vezetett programokat - a filharmóniai koncertek kivételével
- egyedül, vagy az adott zenekar művészeti vezetőivel közösen, többnyire maga
szerkeszti. Úgy tapasztalta, a közönség körében a zenekari és oratorikus művek
a legnépszerűbbek. Kedveli a tematikus szerkesztést, mert véleménye szerint ez
megkönnyíti a gyerekek számára az ismeretanyag rögzülését, egy jó cím pedig már
önmagában is vonzóvá tehet egy hangversenyt. Lelkes, lendületes, érzelmekre ható
előadásmódja bizonyára magával ragadja hallgatóságát.
Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, a kakaókoncertek
műsorvezetője más elveket vall. Úgy véli, az általuk megcélzott öt és tíz év közötti
korosztálynak nincs igazán szüksége arra, hogy olyan hangversenyre menjen el,
amelynek műsorát egységes tematika szerint állították össze. "Úgy érzem, túlértékelném
a gyerekek befogadóképességét, ha bizonyos tematikát kínálnék nekik - magyarázza.
- Azt hiszem, a mi kis közönségünk attól boldog, ha eljön egy koncertre, és ott
változatos zenéket hall, hangszerekkel, emberekkel ismerkedik meg, megtanul egy
kicsit zenét hallgatni. Nálunk van egy kedves ceremónia: először picit gyakorolunk,
hogyan kell viselkedni a koncerten, utána jön maga a hangverseny, amiről tudják,
hogy a darabok között van egy kis beszélgetés, amikor lehet kicsit mozgolódni,
lazítani, aztán megint figyelni kell a darabokra, a végén pedig kapnak egy csésze
kakaót. A gyerekek tudják, hogy ez a rituálé mindig lejátszódik, és ezt önmagáért
is szeretik. Nem az a vonzó számukra, hogy milyen zeneszerzővel ismerkednek meg.
Azt viszont el tudom képzelni, hogy kicsivel idősebb gyerekek, mondjuk 10-14 évesek
számára a tematikus koncert kiváló megoldás."
Ami a műsorválasztást illeti, Fischer Iván nem híve annak, hogy szimfonikus zenekari
műveket játsszanak a gyerekeknek. Egy teljes zenekar olyan bonyolult információtömeget
bocsát ki, hogy a gyerek figyelme esetleg nehezebben irányítható magára a meghallgatandó
műre. Tapasztalata szerint a gyerekek könnyebben koncentrálnak egyes hangszerekre,
mint egy egész zenekarra, ezért kezdettől fogva arra kéri a zenekar tagjait, hogy
minél kisebb apparátusú darabokat válasszanak. A kakókoncerteken elhangzó szóló-
és kamaradarabokat ugyanis maguk a muzsikusok választják ki, figyelembe véve azokat
a Fischer Iván által fontosnak tartott alapelveket, amelyek voltaképpen Kodálytól
származnak: a kiválasztott műnek értékesnek kell lennie, lehetőleg nem részletnek,
hanem egész műnek, és nem átiratnak, hanem eredeti kompozíciónak, továbbá ne legyen
hosszabb négy-öt percnél, mert ilyen korú gyerekektől nem várható el, hogy hosszabb
ideig koncentráljanak egyetlen darabra. Teljesen persze nem lehet kizárni a részleteket
és az átiratokat, de ez talán nem is baj.
A kakaókoncertek jelenlegi formája Fischer Iván szerint még mindig nem tekinthető
véglegesnek. Folyamatos kísérletezésre, a módszer tökéletesítésére van szükség.
Módszere egyébként több forrásból táplálkozik. Saját gyerekkorából Forrai Katalin
inspirációját és a Lukin László vezette - némi leegyszerűsítéssel nevelő jellegűnek
nevezhető - filharmóniai koncerteket emel ki, másfelől az Egyesült Államokban
látott, szórakoztató jellegű gyermekkoncertek tanulságait említi. Ezenkívül saját
gyerekeinél tapasztalta, hogy szükségük van bizonyos kapaszkodókra, háttér-információkra
ahhoz, hogy megtanuljanak figyelni a zenére. Mert a legfőbb cél éppen ez: kedvet
csinálni a gyerekeknek és hozzászoktatni őket a zenehallgatáshoz, valamint megtanítani
a figyelem összpontosítására. Korábban még megesett, hogy egy-egy darabot valamilyen
jelmezben játszottak el a muzsikusok, ám Fischer Iván azt tapasztalta, hogy mivel
a gyerekek nagyon érzékenyek a vizuális hatásokra, ezek könnyen elvonják a figyelmüket
a zenehallgatástól. Ezért most már minden vizuális elemet igyekszik kiszűrni,
ily módon is megpróbálva hozzászoktatni a gyerekeket ahhoz, hogy a zenére koncentráljanak.
Ennek érdekében olyan kis feladatokat is ad nekik, amelyek segítik őket abban,
hogy teljes figyelmükkel a zene felé forduljanak.
A MATÁV Szimfonikus Zenekarnak más tapasztalatai lehetnek: december eleji Itt
a tél című hangversenyükön Leopold Mozart Téli szánkózás című darabjában a
"téli hangokat adó" öt muzsikus sapkában, sálban játszotta végig szólamát.
Van, aki úgy gondolja, azzal szolgálja jobban a zene ügyét, ha a gyerekek vizuális
érdeklődését nem elterelni, hanem kihasználni próbálja. A Szent István Király
Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola Záborszky Kálmán igazgató kezdeményezésére
ebben az évadban indított Pastorale című sorozatának látványos újítása, hogy a
zene mellett a filmnek és a táncnak is helyet ad a programban. Az első műsorban,
november végén, madarak és rovarok zenei és filmes ábrázolásait mutatták be a
gyerekeknek: a koncert első felében Homoki Nagy István Gyöngyvirágtól lombhullásig
című természetfilmjének mintegy tízperces részletével és Rófusz Ferenc Oscar-díjas
animációs filmjével, A léggyel, a végén pedig Walt Disney 1940-ben készült Fantázia
című rajzfilmjének azon részletével, amelyben a szitakötők a Diótörő Virágkeringőjére
táncolnak. Solymosi Tari Emőke, az iskola zenetörténész-tanára és - Zelinka
Tamás mellett - a sorozat másik műsorvezetője szerint jóllehet a tematika a természet
köré épül, mindez csak ürügy, apropó arra, hogy a gyerekekben kialakítsák az igényt,
hogy rendszeresen járjanak koncertekre és kulturált koncertlátogatók legyenek,
kinyíljon a fülük, és a zene életük részévé váljon. A sorozat másik célja, hogy
az iskola növendékeinek, művésztanárainak és együtteseinek lehetőséget adjon a
szereplésre. Az első három műsor helyszíne az iskola két éve átadott, minden szükséges
technikával felszerelt, kiváló akusztikájú nagyterme.
Filmvetítés Fellegi Ádám koncertjein is van, de ott inkább - zenekar hiányában
- illusztrációként szolgál az operamesékhez. Az általam látott előadáson Ingmar
Bergman Varázsfuvola-filmjéből játszottak le részleteket, ezenkívül két főiskolás
énekes volt a zongoraművész segítségére. Fellegi Ádám a műsor összeállításában
elsősorban Mozartra szeretne alapozni, mert úgy gondolja, vele kell kezdeni a
gyerekek beavatását a zenébe. Szerinte a zenét minden eszközzel láthatóvá, elgondolkodtatóvá
kell tenni. "Ha erre az akrobatika vagy a kötéltánc a megfelelő módszer, ám jöjjön"
- mondja. Fontosnak tartja, hogy a koncertek ne hétvégén legyenek, mert kétséges,
hogy a szülők akkor veszik-e a fáradtságot, hogy - esetleg más programról lemondva
- elvigyék a gyerekeiket. A hétköznap délelőtt, tanítási időben tartott előadásokkal
szerinte lényegesen több gyereket lehet mozgósítani, mert a tanárok egész osztályokat
visznek magukkal. Ehhez persze meg kell nyerni az iskolaigazgatók és a pedagógusok
támogatását, hiszen némi áldozatot igényel részükről, hogy egyes tanórák így elmaradnak.
Meg kell győzni őket arról, hogy ez az áldozat megtérül, mert a gyerekek nem csupán
zenei ismereteket, hanem általános műveltségbeli tájékoztatást is kapnak.
Lukin László hétvégi koncerteket vezet, de ő is azt tartja ideálisnak, ha egy
iskola énektanára elvisz magával 30-50 tanulót, akik az előre kiosztott műsorfüzeteket
tanulmányozva akár föl is készülhetnek a közös éneklés dallamaiból. A koncert
utóélete pedig az lehet, hogy a következő énekórákon hivatkoznak rá.
Zelinka Tamás éppen ellentétes véleményen van: ő a családi koncertek jövőjében
hisz, amelyek után a gyerekek szüleikkel beszélgethetnek a közös élményről. Egy
tanár képtelen segítséget adni a nézőtéren kérdező - tehát nem feltétlenül rendetlenkedő
-, valamit nem értő, elbizonytalanodó gyerekeknek. A szülő viszont egy-egy szóval,
mondattal vagy bíztató tekintettel át tudja lendíteni gyerekét ezeken a pontokon.
A MÁV Szimfonikus Zenekar nem csupán tudomásul veszi a (nagy) szülők jelenlétét,
de meg is szólítja őket: koncertsorozatuk ezért viseli kezdettől fogva az Unokák
és Nagyszülők hangversenyei címet. "A műsorismertetés során időnként elejtek egy-egy
olyan mondatot, amely kifejezetten a jelen lévő felnőtteknek szól, ezt külön meg
is említem nekik, és úgy veszem észre, hogy mindig nagyon méltányolják - magyarázza
Fenyő Gábor, a sorozat szerkesztő-műsorvezetője. - Ebben tehát igyekszünk kicsit
eltérni a hagyományoktól." A műsorokat mindig nagyon tervszerűen állítják össze
Gál Tamás művészeti vezetővel: arra is figyelnek, mi hangzott el az előző
években. Ezenkívül mindig arra törekednek, hogy a program összhangban álljon a
zenekar felnőtt bérleti műsorával is. "Ha csak lehet, olyan darabokat szeretünk
eljátszani a gyerekeknek, amelyek néhány nap vagy néhány hét különbséggel egyéb
hangversenyeinken is elhangzanak. Mindig az éves műsorból választjuk ki azokat
a műveket, amelyekről úgy gondoljuk: egy gyerek sokkal többet be tud fogadni,
mint amennyit feltételezünk róla. Legfeljebb nem tudja teljes mértékben értékelni
azt a zenét, amit hall, de az élménye azért meglesz." Fenyő Gábor tehát az élmény,
az öröm szerepét hangsúlyozza. Ennek eléréséhez szerinte nem arra szükség, hogy
minél több ismeretet közöljünk a gyerekkel, hanem, hogy olyan gondolatokat közvetítsünk,
amelyeket ő a saját gondolatvilágához tud társítani, és ezáltal ismerősként fogadja
őket. Persze az ismertetésnek néhány tárgyi információt is tartalmaznia kell,
de úgy csomagolva, hogy a gyerekben ne keletkezzék olyan érzés, mintha kihelyezett
iskolai órán ülne.
Módszere kialakításához Fenyő Gábor felhasználta korábban indult sorozatok általa
jónak tartott elemeit: legtöbbet talán a Fesztiválzenekar kakaókoncertjeiből merített.
A kakaóval való kínálást remek ötletnek tartja - ezt át is vették oly módon, hogy
a koncertek szünetében mindenkit vendégül látnak egy kis doboz üdítőitalra. Szintén
a BFZ hatásának tulajdonítható, hogy a zenekar tagjaiból alakult kamaraegyüttesek
is lehetőséget kapnak a gyerekkoncerteken való fellépésre, sőt a márciusi műsort
a zenekar kürtösei javasolták. Amerikai példa nyomán vezették be azt a szokást,
hogy a koncertek előtt a gyerekek fölmehetnek a színpadra. "A színpad és a nézőtér
közötti láthatatlan üvegfal megszüntetésével egyúttal a tudati korlátokat is lebontjuk
- fejtegeti Fenyő Gábor. - Biztos, hogy egy kisgyerek más füllel hallgat egy kürtszólót,
ha előzőleg beszélgetett a kürtössel a színpadon, esetleg kézbe vette a hangszert,
és megpróbálta lefújni. Vagy nem fog megijedni a nagyon hangos dobolástól, ha
ő is megszólaltatta a színpadon ugyanazt a dobot."
Hangversenyeik legfontosabb megkülönböztető jegye: mincen koncert végén megismétlik
a műsor valamelyik számát. Hogy mi legyen a megismételt darab, azt a közönség
kézfeltartással szavazza meg. A gyerekek így azzal a tudattal hallgatják a zenét,
hogy ki kell majd választaniuk, mi tetszett a legjobban, ami arra ösztönzi őket,
hogy méginkább odafigyeljenek; esetleg azt is igyekeznek magukban megfogalmazni,
miért az tetszett a legjobban. Biztos, hogy ez nagymértékben elősegíti
a zene befogadását. "Nagyjából tudni lehet, melyik mű lesz a legnépszerűbb, és
a várakozásunk be is szokott igazolódni - árulja el Fenyő Gábor -, de érdekes
módon mindig sok szavazat jut olyan darabokra is, amelyekről úgy gondoltuk, nincs
esélyük az ismétlésre. Ez azt mutatja, hogy a gyerekek között is vannak már választékosabb
ízlésűek, akik hajlandók egy kevésbé népszerű vagy kevésbé hatásos zenét is a
legjobbnak tartani. Ez mindig nagy öröm számunkra."
A szavazás csak az egyik lehetőség a közönség aktivizálására. Vannak más módszerek
is, amelyek a helyszín adottságaitól, a közönség létszámától és a műsorvezető
stílusától függően alkalmazhatók vagy nem. Fellegi Ádám a Marczibányi téri Művelődési
Központban nem bocsátkozik interaktív játékokba a gyerekekkel, úgy véli, a színházterem
mérete és a négyszáz fős létszám ezt nem teszi lehetővé. Az előadás során végig
a színpadról beszél a gyerekekhez. A Zeneakadémián rendezett filharmóniai hangversenyek
műsorvezetői a terem nagysága ellenére megpróbálják bevonni a gyerekeket: a közös
éneklésen túl néhány jelentkező valamely kérdésre válaszolva egyedül is elénekelhet
egy-egy dallamot. Solymosi Tari Emőke stílusától távol áll a zenés fejtörő műfaja.
Érez benne valamiféle lekezelést a gyerekekkel szemben, márpedig ő szereti egyenrangú
félként kezelni a közönséget. A Zuglói Zeneház színpadáról állandóan pásztázza
szemével a hallgatóságot, hogy lássa, vele tartanak-e. Fischer Iván a Fesztiválzenekar
próbatermének dobogójáról beszél, ahonnan zene közben is folyamatosan figyelemmel
kíséri a közönség reakcióit. Zenehallgatás előtt fölhívja a figyelmüket valamilyen
szempontra, zenehallgatás után pedig megbeszélik, mit hallottak a darabban, mi
tetszett, mi nem tetszett, észrevették-e azt, amire megpróbálta ráirányítani a
figyelmüket. Számos kérdést tesz fel, ezeknek egy része a fantáziára és az asszociációs
képességekre számít, más része bizonyos tárgyi tudást feltételez. "A gyerekek
feleleteit mindig érdekesnek és dicsérendőnek tartom, és ezt meg is szoktam mondani
nekik. Nem az a lényeg, hogy helyeset mondanak vagy hibásat, hanem hogy odafigyeltek
a darabra, és valamilyen módon reagának rá. Az már fantasztikus eredmény." Fenyő
Gábor is a színpadról tart eleven kapcsolatot a közönséggel. Kérdései az általam
látott decemberi koncerten inkább a gyerekek tárgyi tudását firtatták - Sorold
fel a fafúvós hangszereket! Hány szimfóniát írt Beethoven? Mondj öt ütőhangszert!
-, de ügyelt arra, hogy a két utóbbi kérdés visszautaljon az előző, Utazás a ritmus
körül címet viselő hangversenyre, amelyen nagy szerepet kaptak az ütőhangszerek,
és elhangzott Beethoven 8. szimfóniájának 2. és 4. tétele. A MATÁV Zeneház, a
BM Duna Palota színházterme olyan méretű helyszínek, amelyek lehetővé teszik,
hogy a műsorvezető lemenjen a gyerekek közé. Erre a közvetlen kontaktus kialakításán
kívül azért is szükség van, mert a Zelinka vezette koncerteken általában nagyon
sok kérdés hangzik el, és minden helyes választ adó gyermek rögtön egy kis ajándékot
- képeslapot, matricát, kártyanaptárt, ceruzát, radírt vagy más apróságot - kap.
A december MATÁV koncerten közel hatvan ajándékot osztott ki. "A gyerekek igénylik
az ajándékot - magyarázza -, örülnek neki, ösztönzi őket, hogy megszólaljanak.
A kérdések arra épülnek, hogy amit a gyerekek tudnak, azt ők maguk mondják el.
Érezzék, hogy amit megtanultak az iskolában vagy észrevettek a világban, azt a
zenehallgatásnál mennyire tudják hasznosítani." "Nálunk nem szokás a helyes válaszokat
ajándékokkal jutalmazni - mondja Fischer Iván. - Azt hiszem, az már egy másik
műfaj lenne." Solymosi Tari Emőke "dedósnak" tartja az ajándékosztogatást. Fenyő
Gábor azért nem kedveli ezt a módszert, mert mindig vannak olyan gyerekek, akik
az ajándék iránti vágytól motiválva a kérdés elhangzása után azonnal fölteszik
a kezüket, amikor pedig fölszólítják őket, kiderül, hogy nem tudnak semmit. Ennek
ellenére - mivel egy gyereklap viszonylag rendszeresen felajánl nekik kiosztható
ajándékokat - nem mindig tartják magukat ehhez az elvhez.
Ahány szerkesztő és műsorvezető, annyiféle elképzelés arról, hogyan lehet legjobban
megnyerni a gyerekeket a komolyzenének. Valószínűleg nincs egyedül üdvözítő megoldás.
Az a lényeg, hogy a gyerekek ne érezzék kényszernek a koncertlátogatást, hanem
örömüket leljék benne, és várják a következőt. A visszaigazolás az lehet, ha a
különböző gyerekkoncerteken kialakul egy - illetve sok - törzsközönség, amely
éveken keresztül, felnőttként is folyamatosan megtölti a koncerttermeket.
|
