Morvay Péter
Az elfeledett város
Hét év alatt hatezer rakéta hullott Szderótra

Állandó riadókészültségben él húszezer ember immár hét éve egy dél-izraeli kisvárosban, néhány kilométerre a Gázai övezet határától. A lakók úgy érzik, saját kormányuk és a világ közvéleménye is magára hagyta õket. Május végén jártunk az elfeledett dél-izraeli városban, Szderótban.

Fotó: Reuteers

A polgármesteri hivatal szóvivõje a bemutatkozást követõen azonnal elkezdi sorolni a figyelmeztetéseket: „Ne próbáljanak meg hõsködni. Ha megszólal a riasztás, akkor maximum 15 másodpercük van arra, hogy fedezéket keressenek maguknak. Ezt nagyon komolyan mondom, mert sokan nem akarják megérteni, hogy itt frontvonalban élünk” - mondja Naomi Cohen szóvivõ, miközben elindulunk, hogy körbejárjuk Szderótot.
A fénykorában több mint huszonötezer embernek otthont adó város alig nyolc kilométerre fekszik a Gázai övezet északi határától.
A települést a palesztin terroristák 2001 óta folyamatosan lövik házi készítésû katyusa rakétákkal.
Elsõ állomásunk a szderóti ren-dõrkapitányság. Az udvaron õrzik a városra kilõtt rakéták maradványait - legalábbis azokat, amelyekbõl a robbanás után megmaradtak nagyobb darabok. Az elmúlt 7 évben több mint 6000 - egy-másfél méter hosszúságú - katyusa csapódott be Szderótban. A másfél méteres rakétákba a terroristák robbanószert, valamint különféle repeszdarabokat és éles szögeket zsúfolnak, hogy a pusztító hatásuk minél nagyobb legyen. A 10-15 kilométer hatótávolságú fegyverekkel nem lehet pontosan célozni, de a folyamatos támadások az évek során több mint száz házat romboltak le a városban. Egyetlen rakéta alkalmas arra, hogy romba döntsön egy ilyen családi házat. Ha pedig a nyílt utcán csapódik be a fegyver, a repeszdarabok száz méteres körzetben bárkit megölhetnek. A rakétákra a gázai terroristák különbözõ feliratokat is elhelyeznek. Az egyik üzenet Jeruzsálem, arab nevén al-Kudsz teljes felszabadítását ígéri a cionista megszállás alól.
A rakétaháború teljesen felforgatta a város lakóinak az életét. A terroristák különösen a gyerekekre vadásznak, és ezért a támadásokat igyekeznek a reggeli iskolába menetel idejére összpontosítani. Naomi minden reggel három gyereket visz az iskolába. „Összepakoljuk a táskákat, és aztán háromig számolunk, majd kirohanunk az autóhoz, és amilyen gyorsan csak tudunk, igyekszünk az iskolához. Közben imádkozunk, hogy a gázaiak csak ezt a tíz percet hagyják meg nekünk.”
Az iskola oldalát ilyen betonfallal erõsítették meg, miután az egyik rakéta néhány éve az épületbe csapódott. A gyerekek reggel nyolctól délután négyig nem léphetnek ki az udvarra. Minden idejüket a bunkerré alakított tantermekben kell tölteniük.
Sokan, akik tehették, már elköltöztek a városból, de a többség - önként vagy kényszerbõl - de itt maradt. Akik maradnak, naponta azzal kell szembenézniük, hogy életüket és vagyonukat romba döntheti egy palesztin rakéta.
Egy ötgyermekes családnak a házát ottjártunk elõtt négy nappal érte találat. A rakéta a legidõsebb fiú, a 16 éves Nican hálószobájába csapódott. Bár az egyik fal kidõlt és a szobában minden darabokra tört, Nican csodával határos módon karcolásokkal megúszta a robbanást. A ház azonban lakhatatlanná vált. A család most 20 kilométerre, egy askeloni hotelben kénytelen lakni, onnan jöttek vissza, hogy a rommá vált épületbõl az értékeiket kimentsék. A családfõ a terroristák mellett az izraeli kormányt is felelõssé teszi a helyzetükért.
„Szombat éjjel egy hatalmas dörrenésre ébredtünk. Elõrerohantunk, és láttuk, hogy Nican szobájából füst ömlik ki. Minden odaveszett, de a fiú túlélte és ez a legfontosabb. A kormány azonban semmit nem tesz értünk: azt ígérték, hogy megvédenek bennünket, de minden nap érkeznek a rakéták. Különösen a kivonulás óta rossz a helyzet” - mondja Eli Cohen.
A gázai kivonulást Ariel Saron rendelte el még 2005-ben. Az otthonukból erõszakkal elhurcolt családok látványa megrázta az izraeli közvéleményt. A terrorszervezetek, köztük a Hamasz és az Iszlám Dzsihád gyõzelemként ünnepelte a kivonulást. Nem ok nélkül, hiszen azóta szinte zavartalanul folytathatják a rakétatámadásokat.
Az állandó készültség súlyos károkat okoz a szderótiaknak és nem csak anyagi értelemben. Maja Urilov tizenöt éve vándorolt be Oroszországból. Sikerült új életet kezdenie Izraelben, de családja nem bírta a frontvonal megpróbáltatásait. „Gyógyszereken élek, mióta itthagyott a férjem. Minden éjszaka rettegve fekszem le, hogy mikor jön a következõ riasztás. Nincs munkám és nem tudom, hogy mi lesz itt velem.”
A város lakói közül sokan szenvedtek maradandó traumát a megpróbáltatások során. Többségük azonban, mint a Cohen család is, mégsem adja fel. Azt mondják, ha mindenki elköltözik, a terroristák elérik céljukat, Izrael elnéptelenítését. Ezért maradnak, és titokban abban bíznak, hogy egyszer eljön a nap, amikor újra biztonságban élhetnek majd.
(A megtekinthetõ az ATV.hu oldalon)