Hetek XII. évfolyam, 25. szám, 2008. június 20.

Kérem, engedje meg, hogy kéretlenül is hozzászóljak az hoz. Bár nem vagyok tagja miniszterelnöki tanácsadó testületeknek, változáskezelési tanácsadóként és trénerként több munkában is részt vettem, amelyek a közigazgatás fejlesztésével és a közszolgáltatások fejlesztéséhez kapcsolódott. Így tagja voltam az e-kormányzat 2005 és a e-közigazgatás 2010 stratégiát író csapatnak, több ágazati fejlesztés stratégiáján dolgoztam, dolgozom az agrárium és a munkaügy területén. Trénerként pedig önkormányzatok és országos szerveztek ügyintézõinek konfliktuskezelési kompetenciáját fejlesztem.

Ha a magyar közigazgatásban szerzett tapasztalataimat össze kéne foglalni, két gondolatot emelnék ki: a cél és az eszköz szintjének teljes felcserélése; a menedzsmentismeretek és -képességek feltûnõ hiánya.
Kezdjük a célokkal és eszközökkel. Az ön által említett példa, hogy „a túlsúlyos ember nem erõs” jól szemlélteti. A túlsúlyos embertõl drasztikusan megvonjuk a táplálékot, nyilván veszít a súlyából, azonban ha csak a táplálékot, vonjuk el tõle, veszít a munkabírásából, és nagy esélye van, hogy ha megint táplálékhoz jut, nagyobb túlsúlyt szed fel, mint a kiinduló állapot. A rendeletekkel, összevonásokkal kierõszakolt kisebb közigazgatás nem jelent hatékonyabb közigazgatást, új feltételek mellett nagyobbra hízhat, mint amilyen volt. A túlsúly problémája esetében szerintem a cél nem a kisebb súly elérése, hanem az egészségesebb, hatékonyabb, nagyobb teherbírású ember. Ehhez egyetlen út az életmódváltás, amibe a mozgás, az egészséges táplálkozás és a gondolkodás megváltozása tartozik. Azt gondolom, hogy a kisebb közigazgatástól azt várni, hogy hatékonyabb lesz utópia. Változáskezelési tanácsadóként volt lehetõségem megtanulni és tapasztalni, hogy egy bármekkora szervezet tartós változása a szervezet tagjainak változásából származik, új szervezeti ábrák és mûködési szabályzatok még nem eredményeztek pozitív változást.
A kormányzati kommunikációban sokszor hallhatjuk, a létrehozzuk, megváltoztatjuk, reformáljuk a szavakat és szinonimáikat. Azonban ezekhez a legritkább esetben tartoznak igazi célok. A megszorítások a konvergenciaprogram végrehajtását szolgálják, ami az euró bevezetését szolgálja, de hogy az euró bevezetése miért cél, és ki tûzte ki ezt a célt, és miért is kell ez nekünk, errõl már csak igen keveseknek van fogalma. Hasonló történet az egészségügyi reform. Mi is annak a célja? Az egészségügyi kassza rendbetétele? Ez persze cél lehet egy politikusnak, de egy állampolgár, az EU egyik legbetegebb országában gyógyulni akar, vagy ha már kicsit gondoskodóbb típus, nem akar megbetegedni. Errõl azonban nem volt szó a reform kapcsán. Nincs több tornaóra az iskolában, nincs egészségesebb gyermek és üzemi étkeztetés, a sportolási lehetõségek gyatrák, egy egyszerû szûrõvizsgálat órákba kerül, amit a mai foglalkoztatási viszonyok nem mindenkinek tesznek lehetõvé. Az egészségügyi reform célja, véleményem szerint az egészségesebb emberek, és ha szükséges, a gyorsabb gyógyulás. Lehet, hogy ennek eszköze a vizitdíj és társai, de az összefüggést nehéz kimutatni.
A kormányzati célok megválasztásának két legitim módja van, a parlamenti választások és az érintettek partnerségére épülõ egyeztetések. Az elmúlt évek során mindkettõ hatalmas léket kapott. A választásokról kiderült, hogy csak színjáték, a partnerség pedig jó esetben formalitásként mûködik. Az uniós források felhasználásának megtervezésekor lehetõsége volt a kormányzatnak a választási fiaskó helyrehozatalára, az országgal közös jövõkép és célrendszer kialakítására, az érintettek elkötelezettségének kiépítésére. Nem történt meg. Az uniós források köre emelt bürokratikus és átláthatatlan folyamatok és intézményrendszer mára a kormányt döntéseinek végrehajtásában akadályozzák. A leghátrányosabb kistérségek célzott programjában közel egy éve húzódik, az elkülönített forrásokról szóló döntés, amit az ágazatok köré szervezett operatív programok irányító hatóságai akadályoznak.
A professzor úr külön is említi az elektronikus közigazgatást, a jobb életminõséget támogató eszközként. Sajnos az elektronikus kormányzati fejlesztések is célként kerültek megfogalmazásra a legtöbb fejlesztési dokumentumban. Az általunk készített e-közigazgatás 2010 stratégia igyekszik eszközként kezelni a elektronikus fejlesztéseket, de mivel a hazai közigazgatás reformjának és fejlesztésének nincs konszenzuson alapuló stratégiája, ezért saját munkánkat nem tudtuk illeszteni. A közigazgatást ötletszerû, rendszerint ágazati érdekek mentén kialakult döntések formálják. Az elektronikus közigazgatás hatékonysága azonban épp az ágazati határok lebontásában, az intézmények együttmûködésében rejlik. Ágazati tagoltságban csak a meglévõ folyamatokat gyorsítja, és tovább növeli az ügyfelekre áthárított ügyintézés mennyiségét.
Az elektronikus közigazgatás a közigazgatás hatékonyságának növelésének eszköze, a fogyókúra egyik lehetõsége, ennek azonban a technikai fejlesztéseken kívül két feltétele van: az állampolgárok és vállalkozások igényei, problémái által vezérelt folyamatok, valamint a közigazgatáson belüli együttmûködés.
A két feltétel magyarázata már átvisz a menedzsmentismeretek és -kompetenciák hiányához. A közigazgatási menedzsment mûködésének és sikerének elsõ feltétele, hogy a menedzsmentnek legyen missziója. Ez a misszió pedig nem lehet más, mint az állampolgárok és vállalkozások igényeinek kiszolgálása és problémáinak megoldásában való közremûködés.
Ma egy gyermek születésekor a közigazgatás által a családra rótt feladatok átlagban négy munkanapot vesznek igénybe Magyarországon. Ez évi 100 ezer gyerek születése esetén 400 ezer munkanapot jelent. Ugyanez a feladat Írországban nulla percre csökkent az elektronikus közigazgatás eszközével és az együttmûködéssel. Az államigazgatás létszáma, az intézmények száma nem csökkent, csak a folyamatból kihagyták a családot, az ügyet a szervezetek átadják egymásnak. Azt gondolom, hogy hasonló, akár reformnak nevezett intézkedések esetén a hazai állampolgárok sem lennének reformellenesek. Hasonló dolgot csináltak Belgiumban az egészségbiztosítás, Finnországban a felsõoktatási ösztöndíjak terén.
Az ír, belga, finn és egyéb közigazgatási menedzserek döntéseikben azt az egyszerû tényt vették alapul, hogy a közigazgatás hatékonyságának növelése az állampolgári és vállalkozói ügyintézési folyamatok drasztikus egyszerûsítésében, csökkentésében érhetõ el. Az állampolgároktól nem várható el, hogy ismerjék a közigazgatási intézmények kusza rendszerét, feladatmegosztását. Ezzel a tudással a közigazgatás menedzsereinek kell rendelkezniük. Az állampolgár és vállalkozás saját feladatának, problémájának megoldásával kell foglalkoznia. Vannak országok, például Anglia, ahol már ebben a problémamegoldásban is jelentõs segítséget kaphatnak azok, akik ezt igénylik. Az ügyféloldali folyamatok feltárása, egyszerûsítése, a problémamegoldásban való közremûködés jelenti a szolgáltató államot, nem pedig a meglévõ, kusza folyamatok elektronizálása.
A hazai közigazgatási menedzsment missziója az állampolgárok és vállalkozások szolgálata helyett a szervezet, intézmény hatáskörének erõsítésére, védelmére terjed ki. A misszió nélküli rendszerben csak utasításokkal, rendeletekkel lehet kormányozni, nem mennek a dolgok olajozottan, ha a politikusok holt súlynak, sõt sokszor ellenségnek tartják a közigazgatást, holott csak saját alacsony menedzsmentképességeik gátolják a szervezet mûködését.
A hazai közigazgatás célja, menedzsmentje, struktúrája válságban van. A jelenlegi öncélú, intézmény- és jogcentrikus mûködés gátja az állampolgárok és vállalkozások mûködésének. A közigazgatás által tervezett és kivitelezett fejlesztések hatásai elmaradnak a várakozásoktól, sokszor például a leghátrányosabb kistérségekben, szegregált csoportoknál tovább növelik a leszakadást.
Azt gondolom, ebbõl a helyzetbõl a kiút nem a személyekhez kötött várakozás hamis illúziója. Hibásnak tartom, hogy a tudomány, a szakma képviselõi tudásukat nem a köz céljai, hanem személyek karrierje érdekében használják fel. Az elsõ lépés a célok megfogalmazása lehet, amihez a személyek is csatlakozhatnak, és nem fordítva. A rendszerváltást követõen újra meg kell fogalmazni a közigazgatás célját és meghatározni menedzsment rendszerét. Ezt a lépést azonban épp a mai közigazgatási menedzsment ellenében és nem érdekében kell megtenni, mert az torzítja a célokat.