Hetek XII. évfolyam, 22. szám, 2008. május 30.

Az utóbbi idõben több tinédzsergyilkosság sokkolta a brit közvéleményt. A helyi és külföldi lapok már nemcsak a brit fiatalok körében népszerû tivornyákról és ivászatról cikkeznek, hanem a terjedõben lévõ modern bandakultúráról is, ami - úgy tûnik - egyre több áldozatot szed a brit nagyvárosokban. A legutóbbi áldozat az õsszel a mozikba kerülõ legújabb Harry Potter-film egyik szereplõje, Robert Knox. A 18 éves fiút egy éjszakai klub elõtt szúrta le egy 21 éves férfi, amikor megpróbálta szóváltásba keveredett 17 éves öccsét megvédeni. Az új konzervatív londoni polgármester szerint értelmetlen tovább bõvíteni a gyerekjogokat, mivel a tinédzserek viselkedése már ma is társadalmi veszélyforrás.

Robert Knox (jobbra) édesanyjával, Sallyval és 17 éves öccsével, Jamie-vel

A média az utóbbi idõben már amúgy is kiemelt figyelmet szentelt a brit fiatalok körében tapasztalt brutális erõszaknak és antiszociális viselkedésformáknak. Volt mirõl beszámolni: idén, alig öt hónap leforgása alatt, már 29 tinédzser esett gyilkosság áldozatául. Számos esetben késelés történt - a média és a rendõrség már egyenesen a fiatalok körében terjedõ „késes járványról” beszél.
A Sun címû bulvárlap már korábban szétkürtölte, hogy „Nagy-Britanniában a legfontosabb kérdés az elvadult fiatalok kezelése”. Azonban nem csupán a szenzációhajhász sajtó foglalkozik a témával. Gordon Brown miniszterelnök idei elsõ sajtótájékoztatóján kiemelte: „A gyerekek egyszerûen kezelhetetlenek… Az utcákon kóborolnak, este késõig kimaradnak. Problémát okoznak a bandák, a lõfegyverrel és a késsel elkövetett bûncselekmények.”
A fiatalok által elkövetett bûncselekmények visszaszorítása prioritásként szerepel az új londoni polgármester, Boris Johnson programjában is. Johnson tervbe vette olyan hétvégi programok beindítását, amelyek kifejezetten a nehezen kezelhetõ, bandázó fiatalokat céloznák meg, hogy azok például sport- és egyéb versenyeken élhessék ki feles energiáikat, megismerjék a tisztességes verseny szabályait, és valami újat is tanulhassanak.
Az új polgármester zéró toleranciát hirdetett meg a késelések kapcsán, és a kisebbnek számító bûncselekményekkel és az antiszociális viselkedéssel szemben is szigorúan lépne fel, hiszen szerinte többnyire ezek vezetnek késõbb a komolyabb bûncselekményekhez.
Johnson növelni kívánja a rendõri jelenlétet a tömegközlekedési eszközökön, és támogatta a rendõrség új programját is, amelynek keretében iskolák, buszpályaudvarok és bevásárlóközpontok közelében detektoros kapukkal és kézi detektorokkal vizsgálják át a fiatalokat. A késeket, amelyeknek hordozásáért 2-4 év börtön jár, szigorúan elkobozzák.
A Scotland Yard jelentései szerint az akciónak már az elsõ két hetében több mint 200 letartóztatásra került sor, és 130 fegyvert koboztak el.
Persze joggal merülhet fel a kérdés: egyáltalán miért hordoznak a fiatalok kést magukkal? Egyes elemzõk szerint valóságos fegyverkezési verseny zajlik a háttérben: a tinédzserek által elkövetett bûntettek száma 37 százalékkal nõtt három év leforgása alatt. A statisztikák szerint Londonban a 17-20 év közöttiek a késelések legvalószínûbb áldozatai, és különösen megugrott az erõszakos cselekmények száma a 15-16 évesek körében. 2002 óta 12 százalékkal nõtt azon tinédzserek száma, akik kést hordanak maguknál, ezen belül pedig egyre több lány próbálja ilyen módon biztosítani magát. Természetesen ez a réteg még mindig a kisebbséget képviseli, de számuk egyre inkább nõ.

A felmérések szerint a fiatalok többsége elsõsorban önvédelembõl hord magával kést vagy hasonló szúrószerszámot, mivel eleve támadásoktól vagy zaklatásoktól tartanak, de van, aki csak a „nagyfiút akarja játszani”. Egy 2007-es felmérésben a megkérdezett tiniknek közel az egyötöde jelezte, hogy ismer valakit, aki fegyveres támadás áldozata lett, illetve hogy nyomást gyakoroltak rá, hogy csatlakozzon egy bandához. Egyesek szerint a fiatalok jobban félnek egymástól, mint az igazságszolgáltatástól, amiben az is közrejátszik, hogy az elmúlt évek bírói ítéletei nem voltak kellõképpen elrettentõek.
A rendõrség szerint azonban sokakat épp saját késeikkel sebeznek meg vagy szúrnak le. Karin McCluskey a strathclyde-i bûnüldözõ csoporttól úgy véli, hogy „a kés nem önvédelmi, hanem támadó fegyver”, akármivel is indokolja a tulajdonosa a birtoklását.
A The Times szerint a brit iskolák 20 százaléka jelezte, hogy problémát okoznak a helyi bandák, Dél-Londonban pedig a fiatalok 33 százaléka volt már tagja valamelyik gengnek. A bandázás és a késelés leginkább Skóciában okoz problémát - Glasgow-ban az erõszakos cselekmények elszenvedõinek 64 százaléka jelezte, hogy egy rivális banda területére való belépésért járt pórul. A jelenség azonban majdnem mindenhol érzékelhetõ: Manchesterben például már 500 bandatagot tartanak nyilván.
Míg korábban a bandákat az öltözködés, a zenei ízlés vagy a politikai irányultság verbuválta egybe, ma az egyik legfontosabb közös pont az irányítószám. A 15 éves Tony például nagymamáját látogatta meg London egy másik kerületében, amikor egy húszfõs csoport az irányítószáma felõl érdeklõdött. Miután elkövette azt a baklövést, hogy õszintén elárulta, a csoport - akiknél kés és üvegek voltak - közel húsz percen át kergette. „Ha elkapnak, valószínûleg jól elvernek, megszúrnak, megrugdosnak. Talán szándékosan nem öltek volna meg, de hát ez is benne van a pakliban. Ezek mindennapos esetek” - teszi hozzá vállvonogatva.
Hasonlóan vélekedik a 14 éves kelet-londoni Hanad is. „Nem hívhatom el ide a barátaimat, mert bajba keverem õket is, meg magamat is. Ha kiderül, hogy másik kerületbõl vannak, nagy az esély, hogy kirabolják vagy elagyabugyálják õket.” Paul Kassman, a belvárosi fiatalok integrálásával foglalkozó egyik tanácsadó szerint ilyen helyzetekben egy apróbb szóváltás vagy a legkisebb provokáció is megtorlást vált ki. „Az ilyen gyerekek identitástudata nagyon gyenge. Egy-egy kerület vagy negyed jelenti számukra az összetartozást, így szerveznek bandát. Ha egyikük konfliktusba keveredik egy másik kerületbelivel, az ügyet az egész banda magára veszi.”
Vannak azonban egyéni „akciók” is: nemrég egy 16 éves fiú csak a pékségbe ugrott le vásárolni, amikor egy kortársa belékötött. Amikor a fiú kitért a provokáció elõl, megvadult kihívója bezúzta a pékség üvegajtaját, és egy üvegdarabbal okozott halálos sebet áldozatán.
Boris Johnson szerint olyan fiatalokkal kell ma „megküzdeni”, akik a legapróbb sérelmet vagy vélt sérelmet is azonnal magukra veszik, és gondolkodás nélkül kést vagy egyéb fegyvert rántva emberi életeket tesznek kockára. A rendõrök szerint sokszor elegendõ egy rossz vagy félreértett pillantás például este, taxira várás közben, és máris kész a baj.
A gyerekbandák azonban nemcsak saját korosztályukat veszik célba, nagyobb csoportokba verõdve az idõsebbekbe is belekötnek. Így járt például a 40 éves Jason Steen is, egy sikeres tanácsadócég vezetõje, akit londoni belvárosi lakása elõtt vett körbe nyolc siheder (a legfiatalabb 11 éves volt). A férfin a megvadult gyerekek hamar felülkerekedtek, és egy kiadós verés után a legközelebbi bankjegyautomatához hurcolták, ahol arra kényszerítették, hogy mondja meg a bankkártyája kódját. Steen szerencsés volt, mert túlélte az akciót, de rosszabbul járt egy 47 éves férfi, akit három tini vert agyon, mivel megpróbálta megfékezni õket autója szétverésében.
A gyerekbandák vandalizmusa már-már terror erejûvé válik: míg a londoni metrórobbantások nem tudták otthonmaradásra kényszeríteni a briteket, ez az újfajta terror annál hatásosabbnak bizonyul. A TS Rebel nevû gyermekjótékonysági szervezet tavalyi felmérése szerint a britek egyötöde választja inkább az otthonmaradást esténként, semmint hogy a gyerekterror áldozatává váljon.
A fiatalok szerint a „balhé” gyakran a McDonald’s elõtt kezdõdik. „Kimegyünk oda egy haverral, aztán jön egy hívás, és egy óra múlva már tízen vagyunk. És unatkozunk. Mások megfélemlítése viszont ad egy kis izgalmat. Ilyenkor összenevetünk: »Láttad, hogy berezeltek, és elhúzták a csíkot?«”

Boris Johnson (kis képünkön) is felhívta a figyelmet arra, hogy fontos megvédeni a szülõknek a fegyelmezéshez való jogát: „Szerintem óvatosan kéne a gyerekek jogainak bõvítésérõl beszélni, mivel mára már sok londoni szülõ azzal szembesül, hogy gyakorlatilag a törvényeink megtiltják számukra a fegyelmezést.”
A család felelõsségérõl hasonlóan vélekedett Margaret Knox, a napokban meggyilkolt Robert 76 éves nagymamája is: „Ma olyan családokba születnek gyerekek, ahol a szülõk még maguk sem nõttek fel. Mindent a tanárokra és a rendõrségre fognak, mindig valaki másra hárítják a felelõsséget. Mások tiszteletét nem az iskolákban kell megtanítani, ahhoz ott már túl késõ.”
Természetesen a szegénység, a szülõk munkanélkülisége, drogfüggõsége és az ambíciók hiánya mind csak ront a helyzeten, és egyre inkább a bandák felé sodorja az ifjakat. Ám a tivornyázás és az ivászat nemcsak a társadalom szegényebb rétegeiben divat: ezt bizonyítják a William és Henry hercegekrõl készült botrányfotók is, 2000-ben pedig Tony Blair fiát, Euant tartóztatták le, miután „cselekvõképtelenre” itta magát. Persze a felnõtteket sem kell félteni: az Alcohol Concern nevû szervezet egyik jelentése szerint minden harmadik brit férfi és minden ötödik nõ hetente legalább egyszer a „biztonságos” alkoholmennyiségnek a dupláját dönti magába.
A Kids Company nevű gyermekjótékonysági szervezet vezetője szerint sok a magányos, elhanyagolt vagy bántalmazott gyermek, és a többség „el sem tudja képzelni azt az ürességet, amit ezek a fiatalok megélnek”. Így járt Dan-Dan Walker is, aki drogfüggõ szülõk kilencedik gyermekeként jött a világra. Elsõ letartóztatását 7 évesen érte meg, amikor testvéreinek készült pelenkát csenni. 11 évesen épp a buszon akart táskát lopni, amikor akció közben egy idegen megkocogtatta a vállát, mondván: „Nem kell ezt tenned”, és kezébe nyomta a Kids Company szórólapját. A most 18 éves Dan így emlékszik vissza a pillanatra: „Akkor hirtelen úgy éreztem, hogy zuhanás közben végre elkapott valaki.”