Bagyarik Cecília
Lelke van a városnak
Hogyan jöhetne rá Európa, hogy egyik legszebb városa Budapest?

A rendszerváltozás óta jelentõsen megváltozott a fõváros arculata. Nagy lehetôségek kapujához érkezett, csak ki kellene használni.

Fotó: Somorjai László

Budapest természeti adottságaira és az elõdeink által felépített épületekre méltán lehetünk büszkék mindannyian. Az elmúlt évek látványos változásai a fõvárosban sok kérdést vetnek fel. A város vezetésének szándéka szerint azonban hamarosan meg fog születni a városlakók közremûködésével az a stratégia, ami meghatározza a fejlõdési irányokat a jövőben.
„Most van az átalakulás, most van az a löket, amit ki lehet használni, hogy Budapest pozícióba hozza magát. Óriási lehetõséget teremtett az Európai Unió azzal, hogy megnyíltak a határok, és most alakul újra a munkamegosztás a városok között. Budapest lehet a Kárpát-medence központja, de ha erre nem készülünk fel, ha ennek nem teremtjük meg az alapjait, akkor ezt nem kapjuk meg. Mint például a gyerekeknél, úgy Budapestnek is van egy képessége, amit ki lehet bontani, mint ahogyan a gyerek is olvas, tanul, edzi magát. Koncepció nélkül henye a város, mert az történik csak benne, ami magától is megtörténne. Nincsen gerjesztve, stimulálva. Nem mondja neki senki: »Fiam, játssz még egy órát a zongorán!«” - mondta el lapunknak Gauder Péter, a Studio Metropolitana Urbanisztikai Kutató Központ Kht. ügyvezetõje.
A rendszerváltozás óta jelentõsen megváltozott a fõváros arculata. Azonban ezek a változások nem tudatos tervezés eredményei, hanem csak úgy megtörténtek Budapesttel. A magánbefektetõk hatására megindult az üzletközpont-, majd az irodaház-, végül a lakásépítési láz.
A korábbi üzletsorok elnéptelenedtek, üres boltok, bedeszkázott ablakok jelzik, hogy már máshol keresik a vevõk a portékát. Beindult a szuburbanizációs folyamat is, amely során sokan kiköltöztek az agglomerációba, és naponta utaznak vissza a munkahelyük miatt.
A felismerhetõ koncepció hiányát Gauder Péter a következõkkel magyarázza: „Volt egy előzõ korszak, amikor a tervezõk lehettek a bölcsek, megmondták az embereknek, hogy mi a jó nekik. A terveiket pedig az állam valósította meg. Ezek a tervezõk az elmúlt idõszakban sem tudtak megújulni, és úgy gondolták továbbra is, hogy a közjót õk tudják. Nem tanulták meg a marketinggondolkozást, azt hogy megnézzék, hogy mit is akarnak az emberek. A piac szereplõi viszont megtanulták, mert ha rossz méretû lakást csináltak, akkor nem tudták eladni.” Így Budapesten hiába született számtalan fejlesztési terv, azok nyoma nem igazán látszik a városon, mint ahogyan a számtalan elvetélt ötlet és meg nem valósult álom is azt jelzi, hogy nem sikerült egyezségre jutni a városlakóknak, politikusoknak és az építészeknek.
Ughy Attila, a fõvárosi közgyûlés Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottságának elnöke szerint is szükség van a tervekre: „Az ember végiggondolja fejben, hogy mit szeretne kezdeni azokkal a szellemi és anyagi erõforrásokkal, amik a rendelkezésére állnak. Lehet vitatkozni vele, hogy jó vagy rossz, de legalább keretet ad a gondolkozásnak.”
A városvezetés szerint közel húsz évvel a rendszerváltás után eljött az idõ arra, hogy stratégiát alkosson a város. A tervezési folyamat 2008 januárjában kezdõdött, és 2009 tavaszán lesz konkrét eredménye. A folyamat levezénylésével a Fõvárosi Önkormányzat a Studio Metropolitanát bízta meg. Gauder Péter elmondása szerint, amit először is keresnek, az a város identitása, a lelke, hogy mi is ez a Budapest. Ughy Attila szerint ennek megtalálása azért nehéz, mert a 20. században számos traumán ment keresztül a város.Trianon után Budapest fejlõdése megtorpant, hiszen kikerült mögüle a polgárosodó, gazdagodó hátország. A lecsatolt országrészekből pedig nagyon sokan költöztek be a fővárosba. A másik nagyon nagy csapás az volt, mikor a második világháború után létrehozták Nagy-Budapestet, többek között azért, hogy a baloldal át tudja venni a várost. Majd elindult az erõszakos iparosodás, államosították az üzemeket, csak a nagyon kis üzletek maradhattak meg. A hetvenes években a lakótelepi házakba költöztetett emberek gyökér nélkülivé váltak. Rendszerváltozás után pedig ráeresztették a plázákat a városra, a hagyományos kereskedelmi utcák kiürültek. Ughy Attila szerint Budapestet nem érzik magukénak igazán az emberek. Olyan nagy a város, hogy nem tudják azt mondani, hogy ehhez közöm van: „Ezt a házat építette ez a rokonom, az a mûhely volt azé az ismerõsömé, magaménak érzem, mert nemcsak az én múltam, hanem a gyerekeim jövõje is benne van.” Ezért vannak hihetetlen társadalmi összefogások egy vidéki városban. Az olyan helyeken, ahol nagyon nagy a fluktuáció, nem is tud kialakulni kötõdés.
Az európai gyakorlatot követve a fõvárosi fejlesztési stratégia kidolgozásába a szélesebb társadalmat is igyekeznek bevonni a „Futurbia” nevû program segítségével. Balogh Eszter projektvezetõ a Heteknek elmondta, hogy ez egy tanulási folyamat, a bevonni kívánt szektorok közül voltak, amik aktívabbak voltak (civilek, ingatlanfejlesztõk, külföldiek), míg mások a vártnál kevésbé vettek részt a tervezési folyamatban (építészek és akadémiai szektor). Gauder Péter tapasztalatai szerint míg az építészek részleteiben látják a várost, nem látják úgy mint egy élõ szervezet, organizmus, halott testként, korpuszként tekintenek rá, addig a művészek látják a fiziológiáját, azt, hogy mitõl mûködik.
A külföldiek többnyire jobban értékelik Budapestet, mint mi magunk. Sokszínû, egészében szép városnak látják. Az õ megállapításuk szerint viszont csak bizonyos távolságból szép, ahogy közeledünk, úgy kezd csúnya lenni.
A tervezés során online kérdõív kitöltésével bárki elmondhatta, hogy milyennek szeretné látni Budapestet a jövõben. A válaszolók szerint a jövõbeli arculatot meghatározó három legfontosabb tényezõ: a város történelmi és mûemlék-épületállománya, a zöld területei és a gyógyfürdõi. A kiemelkedõ értékek, amelyeknek helyet kell kapniuk a fejlesztésekben: a kerékpáros és tömegközlekedés, a Duna, a Duna-part és a közterek. Legkevesebb pontot a jövõ vágyott értékei közül fõváros pláza-rendszere kapta. A jövõ szempontjából a válaszadók legfontosabbnak a biztonságos munkahelyet, magas fizetést és a pezsgõ kulturális életet jelölték meg.
Balogh Eszter elmondta, hogy összességében az látható, hogy több mindenben egységes az álláspont, például abban, hogy ez egy policentrikus város legyen, másrészt abban, hogy a mûködtetése demokratikus menedzsmentszerû legyen. Abban van különbség, hogy a tradicionális vagy a multikulturális értékekre teszik-e a fõhangsúlyt.
A méretek humanizálása nemcsak a város valóságos csökkentésével érhetõ el, hanem az egyes városrészek önállóságának növelésével is. Így az emberek elkezdik élni saját maguk kis identitás-zónáit, saját maguk is alakulnak hozzá. Ezáltal épül a közösség. Szintén közös igény, hogy olyan terek jöjjenek létre, amit szeretnek az emberek. Ahol közösségi erõ teremtõdik valami mellett vagy ellen. Az ’56-os forradalom után a városépítészet azokat a tereket, ahol szerettek összegyűlni az emberek megszüntette városépítészeti eszközökkel. Ezért lett szétszabdalva a Március 15-e tér és a Nyugati tér.
Gauder Péter szerint eddig annyi történt, hogy összegyûjtöttek néhány elemet: répát, borsót, burgonyát. Az alapanyagok közé még bekerülnek az irányítói igények és a tervezõi elképzelések. Majd ezután következik a fõzés, maga a szintézis. Az összerakás után következik a vitatkozás, majd az elképzelések lefordítása konkrét projektekre. Amik a remények szerint várhatóan meg is fognak valósulni.