Kulcsár István
Új aranyláz

A dollár árfolyama sohasem látott mélypontra süllyedt (az euróhoz képest egy év alatt 15 százalékot vesztett, és alighanem még tovább is fog veszíteni értékébõl), az Egyesült Államokban általános recessziótól és egyidejûleg inflációtól tartanak, bizonytalan a tõzsde, alacsony a kamatláb. Elsõsorban ezeknek a tényezõknek tudható be az arany árának gyors emelkedése. Az õsidõk óta értékmérõként szolgáló nemesfém felfutása kihathat az egész világgazdaságra.

Az 1849-ben kirobbant kalifor­niai aranyláz, amikor mintegy 300 ezer, egy csapásra meg­gazdagodni vágyó férfi lepte el a nyugati partvidéket, hallatlan mér­tékben felgyorsította az Egyesült Államok terjeszkedését a Csendes-óceán irányába. Fél évszázaddal késõbb Klondike környékén bukkantak aranyra, akkor Alaszkát vették célba az Államok minden vidékérõl, de Európából is ezrével özönlöttek oda a kalandorok.
Az aranylelõhelyek kimerültével aztán a szerencsés újgazdagok teli zsebbel, dús bankszámlával távoztak, a balszerencsések pedig - nemegyszer kilenc gramm ólommal a fejükben - ott maradtak a temetõkben. San Franciscótól északra afféle múzeu­mokként tekinthetõk meg az aranyásók egykori tanyái: elhagyott tömegszállások, bordélyok, kocsmák, ahol ma csak a szél csapkodja az ajtókat; másfél százada rozsdásodnak a szükségtelenné vált keskenyvá­gányú vasutak elhagyott sínpárjai. Az Egyesült Államok nyugati vidékein, Észak-Kaliforniában, Ore­gonban, Arizonában azonban az utóbbi hónapokban ismét kezdenek feltünedezni a hajdani „negyven­kilencesek” kései utódai. A szövet­ségi tulajdonú nyugati földterületeket kezelõ Bureau of Land Ma­­­­­na­­ge­menthez csupán az idei elsõ negyedévben 2274 személy fordult bányászati engedélyért. (Össze­hason­lí­tásképpen: 2005-ben mindössze 132 ilyen kérelem érkezett a hivatalhoz.) Õk is tudják: csekély az esélye annak, hogy gazdag aranylelőhelyre bukkanhatnak, a kutatáshoz szükséges pénz és fáradság most mégis megéri a kockázatot. A nemesfém ára ugyanis eddig soha nem látott csúcsra emelkedett: egy uncia (28,34 gramm) aranyért ma már több mint ezer dollárt fizetnek, ami egy harmadával több a tavalyinál.

A nyolcvanas évek elején e sorok szerzõje abban a megtiszteltetésben részesült, hogy New Yorkban (stílszerûen - Makszim Gorkij szavaival - a „sárga ördög városában”) több alkalommal is ebédvendége lehetett Nicholas L. Deak multimilliomos pénzembernek. Az erdélyi származású Deák Miklós - aki az Amerika-szerte ismert Deak-Perera bankház és pénzváltó cég egyszemélyi tulajdonosa volt (1984-ben egy elmebeteg asszony lelõtte) - ezeken a beszélgetéseken és egy interjúban is több ízben kifejezte azt a meg­gyõzõdését, hogy az ezredfordulóra az arany ára eléri majd az 1000 dollárt. Nos, Deák közgazdaságilag megalapozott próféciája most, alig néhány éves eltéréssel beteljesedett. Igaz, a mai dollár jóval kevesebbet ér az akkorinál, csakhogy úgy tûnik, az unciánkénti 1000 dolláros ár sem a felsõ határ. Jay Tay­lor, a Gold & Tech­no­logy Stocks címû szaklap fõ­szer­kesz­tõje szerint az arany ára hamarosan az 1500 dollárt is elérheti, míg Peter Schiff, a Euro Pacific Capital vezérigazgatója úgy véli: még a 2000 dolláros ár sem érheti meglepetésként a nagyközönséget (és - tegyük hozzá - a be­fek­te­tõket).
Az amerikai jelzáloghitel-válság, a növekvõ olajárak és több más tényezõ elõidézte pénzügyi instabilitás, tanácstalanság, bizonytalan kilátások közepette az arany - az örök mentsvár - ismét kimagasló szerephez juthat a világgazdaságban. Ez a legalsó szinttõl a legfelsõbbig megmutatkozik. A legalsó: a kisember, aki - mint amerikai lapok hosszú riportokban számolnak be róla - szalad részt venni a bizományi üzletek, nemesfém-felvásárló cégek evés-ivással is egybekötött „aranypartijain”, hogy soha nem látott magas áron adja el nyakláncát, karkötõit, aranyóráját, különleges alkalmakra vert aranyérméit. A legfelsõ szint: a milliárdosok, akik nem eladják, hanem veszik a nemesfémet. Tíz olyan „oligarcha” közül, akiket a Forbes a leggazdagabb oroszok között tart nyilván, hatan hatalmas aranyvagyonok birtokosai, és napjainkban minden módon még igyekeznek is növelni készleteiket. Az amerikai magazin szerint ehhez a klubhoz csatlakozott legutóbb a leggazdagabb orosz, Roman Abramovics, a brit Chelsea labdarúgócsapat tulajdonosa.
De „gyûjtik” az aranyat az államok is. Kína valuta- és aranytartalékai az idei év elsõ két hónapja után 119 milliárd dollárral értek többet, mint 2007 végén, igaz, nem feltétlenül fizikai értelemben, hanem jórészt az aranyár növekedésének kö­szön­hetõen. Az orosz kincstár sem panaszkodhat, amely február 8-a és március 21-e között, tehát alig hét hét leforgása alatt 21,2 milliárd dollárral, azaz 5,4 százalékkal növelte ugyanezt a mutatóját. Orosz­ország rendelkezik egyébként a világ második legnagyobb - igaz, fõ­ként isten háta mögötti szibériai vidékeken -, a föld mélyén rejtõzõ aranytartalékával, míg kitermelését tekintve az ötödik a világon. A kitermelés egyébként már öt éve hanyatlik: tavaly már „csak” 161 tonna volt, de a részvényesek (köztük britek) arra számítanak, hogy beruházásaiknak köszön­hetõen 2015-re elérhetik az évi 225 tonnát. Az arany egyébként Orosz­­országban ugyanúgy stratégiai iránynak számít, mint a kõolaj vagy a földgáz - ennek megfe­le­lõen az állam éppen most igyekszik rátenni a kezét a részben külföldiek által birtokolt, Nyugaton Polyus Gold néven ismert Poljusz Zoloto mamutcégre.
A konjunktúrát, a magas árat kihasználva - mint nemrég bejelentette - a közeljövõben piacra dobja aranytartalékának egy nyolcadát, mintegy 14 millió unciát a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Ezzel azonban nem annyira hosszú távú céljai vannak (az arany eladásából származó pénzt fõként részvényekbe, kötvényekbe szándékoznak fektetni), mint inkább saját pénzügyeit kívánja rendezni az Amerikából esetleg az egész világra „kigyûrûzõ” jelzáloghitel-válság közepette.
A rekord aranyár magyarországi hatásairól eddig kevés szó esett. Elképzelhetõ (bár közgazdasági értelemben ez a következmény minden bizonnyal elhanyagolható), hogy aktivizálják tevékenységüket a hazai „aranyásók”. Vannak (vagy legalábbis a közelmúltig szép számmal voltak) ugyanis olyan „iparosok”, akik a Duna homokjából szitál­tak aranyport. Ennek arany­­­tartalma azonban oly csekély, hogy az ebbõl nyerhetõ haszon kevesebb, mint a minimális órabér. Kérdés azonban, hogy ez a gazdasági mutató akkor is érvényes marad-e, amikor az aranyat unciánként 1000 vagy esetleg 1500, netán 2000 dollár körüli áron jegyzik majd.