Tavaly márciusban a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága (LB)
rehabilitálta azt a csendőrnyomozót, aki 1944 júliusának végén részt vett az
illegális kommunista mozgalomban tevékenykedő Ságvári Endre elfogásában. Az eset
a sértett agyonlövésével végződött. Kristóf Lászlót 1959-ben (!) halálra
ítélték, majd kivégezték. Ügyének felülvizsgálatát testvére kérte, képviseletét
Zétényi Zsolt ügyvéd közreműködésével a Nemzeti Jogvédő Alapítvány látta el.
Miután az LB megalapozatlannak ítélte a háborús bűnök vádját, posztumusz
mentette fel Kristófot, ám az 1959-es per vádjának egyik még ma is élő tanúja
idén júliusban magát a LB-t perelte be a szerinte téves ítélet miatt. Az ügy nem
egyszerű, de tanulságos!
Ságvári Endrét 1944. július 27-én lőtték le a csendőrnyomozók. A jogász
végzettségű, 1913-ban született fiatalember még egyetemi évei alatt vált
marxistává, és ezzel az antibolsevista és fajvédő Horthy-rendszerrel szemben
álló személlyé. Utóbb tisztviselőként dolgozott, közben pedig a Magyarországi
Szociáldemokrata Párt tagja lett. 1937 őszén egyik szervezője volt a Tompa utcai
nyilasház elleni támadásnak, ezért nyolc hónapot töltött börtönben. Szabadulását
követően több olyan megmozdulás résztvevője volt, amelyek a második
világháborúban való magyar részvétel elleni tiltakozást szolgálták. Például
1941. október 6-án a Batthyány-örökmécsesnél háromszáz szociáldemokrata fiatal
egy adott jelre körbevette az emlékművet, és egy koszorút helyezett el alatta: A
magyar szabadságért - a magyar ifjúság felirattal. 1942-ben illegalitásba
vonult, és hamis papírokkal létezett. Erre különösen az 1944. március 19-ei
német megszállást követően volt szüksége, amikor nem csupán politikai nézetei,
hanem származása miatt is fizikai veszélynek volt kitéve. 1944. július 27-én a
budai Nagy cukrászdában volt találkozója egy szintén illegálisan működő
társával. A csendőrnyomozók, akik már régóta figyelték, elérkezettnek látták az
időt, hogy letartóztassák. Ságvári a megkötözése során fegyvert rántott és egy
nyomozót lelőtt, Kristóf Lászlót pedig megsebesítette. Menekülés közben őt is
halálos lövés érte. Kristófot 1944 októberének elején a Magyar Bronz
Érdeméremmel hadiszalagon tüntették ki.
Noha a világháborút követően nem szenvedett el semmiféle felelősségre vonást, a
volt csendőrnyomozónak mégis számot kellett adnia a testületben elkövetett
tetteiért. Ha nem is úgy, ahogyan az egyszerű ember gondolná. Az 1956-os
forradalom leverését követően, a megtorlások során előkerült az a koncepció,
hogy az a „Horthy-fasizmus” visszaállítása érdekében történt. Ennek érdekében az
összes bűnügyi nyilvántartásban szereplő nyilast és csendőrt ellenőrzés alá
vonták. Az illegalitásban élő volt csendőrt sógorának egy ügynök előtti
elszólása nyomán fedezte fel és nyomozta ki az államrendőrség. 1958 januárjában
Kristóf Lászlót is begyűjtötték, és perbe fogták. Elfogásakor ugyanazon a
combján és ugyanúgy sebesült meg, csontja eltörött, mint Ságvári lelövésekor.
Kristófot tizenharmad magával állították bíróság elé. Az eljárás során
hetvennégy tanút hallgattak ki, akiket még 1945 előtt kínoztak meg a
csendőrnyomozók. Közülük négyen Kristóffal szemben is súlyos vádakat említettek,
így őt többek között háborús bűntettekért is halálra ítélték.
Ádám György ügyvéd beszél a csendőrök által megkínzott asszony védelmében a
Legfelsőbb Bíróság elleni perben
Nem kínozták eléggé
Mi történt 2006 márciusában? Kristóf testvére felülvizsgálati indítványt
adott be a Legfelsőbb Bírósághoz az 1959-es halálos ítélettel kapcsolatban,
melyben a néhai törzsőrmester felmentését kérvényezte. Kérésének a Legfelsőbb
Bíróság helyt adott, majd szóbeli indoklásában a következőt fejtette ki: „A
Ságvári Endre halálakor intézkedő rendőrök az akkor hatályos jog szerint
törvényesen, szabályosan jártak el, ezért a Kristóf László terhére rótt
cselekmény az 1959-es ítélettel ellentétben semmiképpen nem lehet háborús
bűntett.” A négy személy megkínzásával kapcsolatosan úgy döntöttek, hogy az
1959-es ítélet tényállása „elnagyolt”. Azaz: „az irányadó tényállásból nem
állapítható meg, hogy a név szerint is megjelölt négy személy megkínzása milyen
súlyú, milyen mértékű volt, elérte-e azt a szintet, amely szükséges a szóban
forgó háborús bűncselekmény megállapíthatóságához”.
A rehabilitáció azonnal óriási politikai és társadalmi vitát váltott ki, amely
azóta sem jutott nyugvópontra. Összecsapott a mindenképpen objektívnek látszó és
a történteket morális alapon is értékelő történészi szemlélet. A Katonai
Ügyészség szerint meglehet, hogy Ságvári meggyilkolása miatt jogtalanul ítélték
el Kristófot, de a bűnössége fennáll a háborús bűntettekben. Így gondolja ezt az
1959-es per egyetlen életben lévő tanúja, Pintér Marianna is, aki személyiségi
jogainak megsértése miatt perli a Legfelsőbb Bíróságot.
Ő ugyanis az indoklással ellentétben úgy gondolja, hogy a vallomásában
elhangzott tények elérik a háborús bűntettek szintjét: „Villanyoztak, gúzsba
kötöttek, futballoztak velem, rúgtak, vertek, cigarettával égettek. Gumibottal
kezeimet, talpamat verték, majd villanyozni kezdtek… Kiverték két fogamat…
összekötözték kezeimet és lábaimat, közéjük egy keményfa rudat tettek, és fejjel
lefelé felkötöttek a fogasra.” A per első tárgyalása július 9-én délelőtt volt.
Visszaélés a joggal?
Zétényi Zsolt ügyvéd (kis képünkön fent) a tavalyi sikeres, Kristóffal
kapcsolatos pert követően kijelentette, hogy az csak próba volt. További,
egykori nyilasokat érintő rehabilitációs perekre lehet tehát számítani. Tavaly
ősszel például visszahelyezték rendfokozatába azt a Kisbarnaki Farkas Ferencet,
aki Szálasi kormányának elhelyezési és kitelepítési biztosa volt. Többek között
ő szervezte meg saját hazája kirablását, az aranyvonatnak, a koronázási
ékszereknek, a Magyar Nemzeti Bank teljes aranykészletének és a magyar nemzeti
bélyeggyűjteménynek a Nyugatra szállítását. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány látja
el az újvidéki vérengzésben való részvétellel vádolt egykori csendőr százados,
Képíró Sándor képviseletét is. Mindez úgy lehetséges, hogy az Alkotmánybíróság
az 1990-es évek első felében a népbíróságok ítéleteinek nagy részét
megsemmisítette, azok koncepciós jellegére való hivatkozással. Ennek alapján
zajlik ma olyan személyek rehabilitációja, akik kétes szerepet játszottak a
magyar történelem egyik legsötétebb korszakában, 1938-45 között.