Életművének elismeréséül Cannes-ban Arany Pálma-díjat kapott a hetvenedik
évében járó Jane Fonda amerikai filmszínésznő.
A filmfesztivál elnöke elmondta, nemcsak Jane Fonda művészi pályafutását, hanem
bátor politikai kiállását is jutalmazták, miután a művésznő a gyakorlatban is
síkraszállt azokért a humanista értékekért, amelyeket filmjeiben képviselt.
Jellemző módon 2007-ben a humanista értékek alatt a hírességnek elsősorban a
vietnami és az iraki háború elleni fellépését értették. Kimaradt a felsorolásból
például az egészséges életforma propagálása, a jogvédő civil aktivitás, és nem
utolsósorban Fonda felvállalt evangéliumi hite, pedig az ügyek sorában, amelyek
mellett a sztár kiállt az élete során, ez a legfrissebb és saját bevallása
szerint a legnagyobb cél is.
A hollywoodi „királyi dinasztia” sarjaként Jane Fonda jómódban élhetett, mégsem
volt rózsás a gyermekkora. A krónikus depresszióval küszködő édesanya a
pszichiátriai kezelések miatt a családjától távol tartózkodott, „cserbenhagyta
gyerekeit” - legalábbis a kisiskolás Jane erre a következtetésre jutott. Hiába
kezelték hosszasan, az utolsó felvonás egy drámai öngyilkosságba torkollott: az
asszony felmetszette saját torkát. Fonda már befutott, sikeres nőként sem tudott
szabadulni a lelkiismeret-furdalástól, hogy anyjuk utolsó hazalátogatása során ő
dühében elbújt a lakásban, és testvérének is megtiltotta, hogy üdvözölje a
mamát. A papa, Henry Fonda pedig elfoglalt művészként tartotta magát távol a
családi fészektől. A kitűnő jellemszínész otthoni szereplését legfeljebb
citromdíjjal lehetett értékelni, Jane és öccse sokat szenvedtek rideg apjuk
miatt. A szintén színésszé lett fiú, Peter Fonda például felnőtt fejjel
hallhatta először e két szót: „szeretlek, fiam”.
A gimnazista Jane egykoron azért fogott fotómodellkedésbe, hogy egy szenzációs
szülinapi meglepetéssel kápráztassa el apját. Az ajándék egy visszafogott
„köszönöm” után kibontatlanul maradt, ugyanakkor Jane visszavonhatatlanul
elindult a nyilvános önfeltárulkozás útján. A modellszakma mellett - apai
útmutatással - kitanulta a színészmesterséget is, és egyre ígéretesebb
szerepeket ajánlottak neki.
A „kis Fonda” szerepkörből viszont nem kért, ezért Franciaországba ment
bizonyítani. Párizsban ismerte meg első férjét, a filmrendező Roger Vadimot is,
aki szerint Jane „nem tartotta magát sem szépnek, sem szexisnek, de magabiztos
nőként jelent meg, és mindig kész volt arra, hogy megbotránkoztassa a
közvéleményt”. Holott a valóságban távolról sem volt olyan magabiztos: a
függetlenségi vágy és a kritikai hajlam mögött végig ott munkált az önmarcangoló
énkeresés - minden téren. Bár a Barbarella című sci-fi ruhátlanul lebegő
űrnőjeként kivívta a népszerűséget, de szerencséjére tehetségéhez méltóbb,
fajsúlyosabb karaktereket is megformálhatott, például A lovakat lelövik, ugye?
című moziban.
A Klute című filmben a prostituált szerepe meghozta a színésznő első Oscarját,
de a szakmai siker mellett kibontakozott első magánéleti kudarca is. A hatvanas
évek végi trendbe tagozódva férjével nyitott házasságban élnek, és későn veszik
észre, hogy kapcsolatuk kitárt ajtaján idővel eltávozott a szerelem is. Vadim
úgy emlékezett vissza: „Jane és én a korszak kísérleti nyulai voltunk” - és
tegyük hozzá: 1973-ra egy a sok, egygyermekes, elvált házaspár közül. A
terhesség azonban megváltoztatta Jane-t: először lett igazán büszke arra, hogy
nő.
Barátai szerint Jane Fonda szüntelenül keresett egy „célt”, amiért a nap
huszonnégy óráját feláldozhatja. Mindenben a tökéletességre törekedett, s talán
ettől lett hihetetlenül kemény és teljesítménycentrikus. A hippidivat Jane
Fondát is Indiába sodorta, ahol nem találta meg ugyan a lelki békéjét, de
megértette, hogy a meditáció nem sokat segít a társadalmi igazságtalanságok
kezelésében. Ezért Fonda újabb szerepben igyekezett hasznossá tenni magát: mint
a közjóért felelős liberális jogvédő, feminista és békeaktivista. Ehhez az
ügyhöz egy erősebb politikai vénával bíró társ illett: második férje egy spontán
televíziós szerepléssel vívta ki Fonda csodálatát, mikor elszántan tartotta
magát egy szétoszlatott véres tüntetés alkalmával. A második házasságból
megszületik a második gyermek, Fonda pedig tovább próbálkozik a modern nő
szerepével, aki otthon, a munkában és a közéletben is teljes ember. Időközben a
kétszeres Oscar-díjassá lett színésznő elmondhatta, hogy sikeresen kilépett az
apja árnyékából. Sőt, amikor 1981-ben régi nagy álma vált valóra, mivel apjával
együtt dolgozhatott Az aranytó című produkcióban, és Henry Fonda a filmbeli
alakításáért elnyerte egyetlen Oscar-díját, azt is Jane vette át apja súlyos
betegsége miatt. Viszont az elismerések özöne sem segített rendezni apa és lánya
feszült viszonyát, és Henry rövidesen meghalt. Ráadásul a sztárnak néhány év
múlva a második házassága is megromlott.
Amikor a médiamogul milliárdos Ted Turner 1989-ben hírét vette, hogy Jane
Fonda elvált előző, politikus férjétől, azonnal randevúra hívta az asszonyt.
Jane hűvösen elutasította, de Ted nem adta fel, sűrűn hívogatta, sőt, egyszer
még le is táborozott Fonda Beverly Hills-i edzőterme előtt. Fonda számára
ugyanis a nyolcvanas évek a színjátszás mellett az egészséges életmód
népszerűsítésének jegyében teltek, mikor a jellegzetes fellépőruhává a csíkos
aerobikdressz vált. Jane végül ráállt, hogy találkozzon Mr. CNN-nel, majd
1991-ben feleségül is ment hozzá. Turner kedvéért felhagyott a filmezéssel, az
új férj nem bírta volna a forgatások miatti egyedüllétet - Fonda már egyébként
is éppen elég millió dollárt keresett aerobikkazettáiból és szerepeiből, hogy
családbarátabb foglalatoskodás után nézzen. Az exministránsfiú Ted egyébként
korábban azzal a kijelentésével szerzett hírnevet, miszerint „a kereszténység a
vesztesek vallása”. A közfelháborodás miatt bocsánatot is kért szavai miatt, de
nem meglepő, hogy amikor az élet több területén babérokat learató felesége
1998-ban végül Jézus Krisztus mellett döntött, ez álomházasságuk végét is
siettette.
Fonda szerint a 2001-ben bekövetkezett válásban csak egy tényező volt a
megtérése, de elismerte, hogy állandó viták kerekedtek abból, hogy felvilágosult
feleség létére lépten-nyomon bibliaiskolákba és istentiszteletekre járt. Ahogy
2005-ben írt önéletrajzi művében is kijelenti, ma békésebb kapcsolatban él a
világgal és önmagával is: „Nagyon nehéz volt elfogadnom, hogy nem szükséges
tökéletesnek lennem. Felismertem, hogy nincsen vesztegetni való időm, hogy
minden nap számít, hogy az életem nem főpróba, hanem az előadás maga. Jóllehet a
korom lassúbb életvitelre kényszerít, közben pszichésen, mentálisan és
spirituálisan a csúcson vagyok. Szeretném a hírnevemet arra is felhasználni,
hogy jó példával járjak elöl egy olyan kultúrában, amely hallani sem akar az
öregedésről.” Ezért vállal - ráncaival együtt - újabban ismét filmszereplést, s
olyan bölcs idős asszonyként akar élni, akinek az a feladata, hogy a fiataloknak
átadja mindazt, amit az életében megtanult. Ám jelenlegi közszerepléseit látva
bőven maradnak még kérdőjelek a kihívóan viselkedő díva körül.