A termelés és a szolgáltatások kiszervezése (outsourcing) az utóbbi
két-három évtized mindinkább terjedő gyakorlata globalizálódó világunkban. A
termelőüzemek és a szolgáltatók után azonban immár a hadügyminisztériumok
(mindenekelőtt a Pentagon) is kezdik magáncégeknek „albérletbe” kiadni
feladataik teljesítését.
2006-ban Az év testőre címet hazánkban Kotlár Attila nyerte el, aki
önéletrajzában a francia idegenlégión kívül többek között az Irakban teljesített
szolgálatot is feltüntetheti. Nem a Magyar Honvédség tagjaként tartózkodott a
háborús Irakban, hanem egy, az amerikai hadsereg kiszolgálását segítő német cég
munkatársaira vigyázott a közel-keleti országban. Szerencsésen, mert túlélte.
Nem úgy, mint az a honfitársunk, aki egy mozgó illemhelyeket üzemeltető cég
polgári alkalmazottjaként vesztette életét, vagy két másik, az amerikai védelmi
minisztérium által szerződtetett magyar, akik nyilvánvalóan nem fegyvertelenül
láttak el őrző-védőnek nevezett szolgálatot Irakban.
Idehaza is sok vitát vált ki, hogy katonai és rendőri objektumok őrzését nem
katonákra és rendőrökre, hanem ezzel foglalkozó biztonsági cégek embereire
bízzák. Ez a gyakorlat azonban természetesen semmiképpen sem hasonlítható össze
azzal, amikor a háborús tűzfészekben naponta megújuló fegyveres támadásoknak
kitett diplomaták, polgári szakértők kísérését, őrzését, sőt, a megszállók
katonai objektumainak védelmét látják el elsősorban amerikai, de brit,
dél-afrikai vagy - mint a fenti példák mutatják - magyar állampolgárságú civilek
is. A Pentagon számára ez kényelmes, bár kétségtelenül költséges megoldás.
„Kényelmes, - állítja Al Venter: A háború kutyái című könyvében - mert a védelmi
minisztériumnak nem kell elszámolnia ezekkel a katonákat pótló „hősi
halottakkal”, de azért is, mert a szerződéses alkalmazottak fizetése nem a
fegyveres erők közvetlen költségeinek számláját terheli.” Annál költségesebb
viszont, mivel egy civil biztonsági ember javadalmazása a szerződéses katonáénak
a sokszorosa. A „kiszervezett” zsoldos napidíja akár a 600 dollárt is elérheti,
ami éves szinten számolva több, mint az Egyesült Államok alelnökének fizetése. A
rendkívül magas fejpénz persze nem meglepő, hiszen az ilyen követségi őrök,
személyi testőrök és más fegyveres külföldi civilek valóban a bőrüket viszik
vásárra. Eddig állítólag 800 ilyen „biztonsági ember” veszítette életét Irakban.