Alig száz évig létezett, felfedezése óta mégis lenyűgözi az európaiak
képzeletét a különleges, területét tekintve szinte a Római Birodalommal vetekedő
inka civilizáció. A titokzatos birodalom kincseiből most a budapesti
Szépművészeti Múzeumban látható válogatás.
Bő négyszáz évvel ezelőtt fedezték fel a spanyol konkvisztádorok ezt a
titokzatos és mesés kincsekkel rendelkező világot, amit aztán szisztematikusan
ki is fosztottak. Az öreg földrészre szállított hatalmas arany- és ezüstvagyont
érő zsákmány aztán egész Európa gazdasági életét fellendítette. Az európai
hódítók megjelenése azonban az inka birodalom pusztulását is jelentette. De
honnan jött ez a titokzatos nép?
Az inkák eredetéről nincs egyértelmű ismeretünk. Egyik mondájuk szerint
Viracocha isten egy hatalmas özönvízzel elpusztította a Titicaca- tó környékén
élő népeket. A katasztrófát csak Viracocha két leszármazottja élte túl. Ezektől
a félig ember, félig isten lényektől származtak az inkák ősei. Egyes történészek
szerint hírük és kincseik a világutazó föníciaiakon keresztül már az ókorban
eljutottak a Földközi-tenger vidékére.
Mivel az inkák nem használtak hagyományos értelemben vett írást, ezért
történetüket csak a cserépedényeken, arany- és ezüst ékszereken, szőtteseken
hagyott „üzenetből” lehet kiolvasni. Úgynevezett csomóírást, a quiput
használták, azaz különféle zsinórokat használtak az információ rögzítésére. Ezek
színe és a csomók elhelyezkedése hordozta az „üzenetet”.
Maga az inka civilizáció az 1200-as években jelent meg az Andok hegységein, alig
százéves virágzása pedig az 1438-ban megkezdett hódító hadjáratok idejétől a
spanyolok 1532-es megjelenéséig tartott. Tizenhárom inka uralkodót tart számon a
történelem, ebből az első hét még inkább törzsfőnek tekinthető, akik a mai Peru
területén elhelyezkedő Cuzcóban uralkodtak az inkák törzsén.