Náray Tamás
Karácsony az utcán

Hogyan telik itt a karácsony? - kérdezem egy átmeneti hajléktalanszálló félhomályában K. Jánost. - Csöndesen. Mindenki magában vészeli át ezt az időszakot - válaszolja. - Az emberek ilyenkor a családjukra figyelnek, csak rohannak az utcán bevásárolni.

Fotó: Somorjai László

Az Európai Unió normái alapján minden ötödik ember minősül hajléktalannak hazánkban. A magyar besorolás szerint ez a szám 10 ezer körüli, de a pontos adatot még megbecsülni sem tudják. A fedél nélküliek problémája Magyarországon Budapestet érinti a leginkább. Míg vidéken könnyebben tudják kezelni az utcán élők helyzetét, addig a fővárosban a legutóbbi felmérés alapján 8 ezren élnek az utcán, más források szerint azonban a valós szám ennek háromszorosa. Ráadásul a vidéki városok hajléktalanjainak többsége előbb-utóbb a fővárosba kerül valahogy, mert itt - ahogyan egy szakember fogalmazott - „több minden van a kukákban”. A hajléktalanok ellátására létrehozott intézmények körülbelül 7 ezer férőhelyet tartanak fenn, de ezek zöme csupán átmeneti megoldást nyújt.
„Van munkám, nem fizetnek túl sokat, de vannak terveim. A karácsony általában azokat viseli meg, akik az első ünnepüket töltik az utcán. A magány az utcán is csak magány” - mondja K. János, aki öt éve lakik az Előd utcai szállón. Szerinte az a baj, hogy több millió magyar ember egyik napról a másikra élve tartja el magát, így ők is bármikor az utcára kerülhetnek. János csak azt tartja igazán hajléktalannak, aki egy telet már eltöltött az utcán, de azt is hozzáteszi, hogy a hajléktalanság rövid ideig tartható állapot, nem lehet sok telet kihúzni a mínuszos éjszakákban.
Az utcára kerülésnek sok módja van. A válás és az alkoholizmus, mint gyakori okok mellett a rendszerváltáskor bezáró gyárak munkásainak egy része, valamint a lakásmaffia áldozatai is hamar a szabad ég alatt találják magukat. Emellett számos, 18 évesen állami gondozásból kikerülő fiatal bolyong a városi forgatagban, de a statisztikák szerint a magas képzettség sem biztosíték: sok a diplomás ember - tanárok és mérnökök is - a „sokcsillagos” szálló, azaz a csillagos ég vendégei közt.
„Azok, akik börtönből szabadulva pár ezer forinttal kerülnek az utcára, már szabadulásuk órájában hajléktalanokká lesznek, mivel a családi háttér nem biztosított. Ha szétesett a család, szétesett minden” - mondja Oros István, az Üdvhadsereg átmeneti szállásának vezetője. Elmondása szerint az embereknek fogalmuk sincs arról, mekkora kihívást jelent az utcán élni, az átmeneti szállások pedig a törvény szerint csak egy évig adhatnak helyet az otthont keresőknek. Ez a szabályozás azon a feltételezésen alapul, hogy ennyi idő alatt végleges elhelyezést találhatnak a rászorulók, ám Oros úr szerint ez lehetetlen. Az átmeneti szállásokon az emberek bizalmatlanok egymással, gyakori a lopás, és a kialakult állapotok nem nyújtanak igazi alternatívát az utcával szemben. „Itt minden elképzelhető” - értékeli a helyzetet az egyik szociális munkás.
A hajléktalanok világa tulajdonképpen társadalom a társadalomban, mivel itt is érvényesek például az alá-fölérendeltségi viszonyok. A jogot viszont az utca törvényei helyettesítik. Hol bandavezérek, hol éppen a kéregetőmaffia „futtatja” a hajléktalanokat, a begyűjtött pénzt követelve. A nyugdíj ellopása mellett nem ritkán kecsegtető ígéretekkel csábítják, majd tartják fogva mondjuk egy tanyán dolgoztatva őket. A szerencsésebbek megússzák egy-két veréssel, és sajnos legtöbbjük megszokja ezt az életformát, és nem keresi már a kitörés lehetőségét. Ismerik az étel- és ruhaosztó bázisokat, és valahogy eltelik a nap. A morális süllyedés drámai gyorsasággal zajlik le még akár a diplomás „homleszek” között is. Persze vannak sikertörténetek is, melyek lakáshoz jutásról szólnak, de sajnos van ellenpélda is, amikor egy hirtelen jött örökség után három hónap alatt halálra itta magát az illető.