Hajdú Sándor
Rézgrófok és alumíniumhuszárok
Magyarország Európa színesfém-nagyhatalma

A színesfémgyűjtő vezetni tanul, és mivel elnéz egy stoptáblát, az oktató dühösen rászól:
- Ember, nem látta azt a táblát az út szélén? Mire a tanuló: - Nyugi, majd este visszajövünk érte. A viccet sajnos az élet szülte, hiszen a fémüzérek sokmilliárdos kárt okoztak már a gazdaságnak. Viszik a köztéri szobrokat Szent Istvántól Rákóczi fejedelemig, mert szerintük néhány mázsa bronz ára többet ér ma, mint az egész történelem.

„Alus” Józsi és „Rezes” Lacika az Óperenciás-tengeren innen, de a nagy vashegyen túl élik acélkemény, néha ólomsúllyal rájuk nehezedő életüket valahol Európa peremén. Munka ezen a környéken nincs, de két hősünket ez nem zavarja, mert egyszerű hétköznapjaikat hol alumíniummal, hol sárgarézzel színesítik, meg ami még előkerül. A puszta, a végtelen magyar rónaság, megannyi lerobbant telepével, volt téeszközpontjaival, istállóival, elhagyott temetőivel, grófi kriptákkal, haranglábakkal, szivornyatelepeivel valóságos kincsesház annak, akinek van szeme hozzá. Hőseinknek van, így közel tíz éve élik szorgos mindennapjaikat színesfémgyűjtőként. Azt persze kihangsúlyozzák: nevük csak művésznév, az igazit szigorúan bizalmasan kezeljem, különben ők kezelnek majd engem. A törvénnyel is volt már összeütközésük, de az csak egy baleset miatt történt. Egy grófi ivadék ugyanis merő nagyzásból vörösréz tetővel fedte be az egyik híres, de tragikus sorsú miniszterelnök kriptáját. Pedig a „Tanácselnök Pista” megmondta neki, hogy elégedjen meg a család a kitűnő és tartós palatetővel, de ő nem hallgatott a jó szóra. A tetőnek csodájára jártak a telepiek, míg aztán egy éjszaka lába kélt a 300 négyzetméter vörösréz lemeznek. A nyomozás során Józsi is hírbe keveredett mint orgazda, és csak az ügyvéd úr tudta őt kimosni nagy nehezen. Azóta palatető alatt alussza örök álmát a grófi família.