Hetek X. évfolyam, 29. szám, 2006. július 21.

A rendszerváltás óta az ötödik kormány kezdi meg a munkáját, de még mindig bizonytalan a mezőgazdaságból élők sorsa, jövője. A társadalomban egy meglehetősen elégedetlen, a traktorjaikkal a Kossuth téren tüntető, acsarkodó, hőbörgő, mégis jómódban élő, milliárdos agrártámogatásokhoz jutó paraszti réteg képe alakult ki az elmúlt évtizedben. A tisztánlátás miatt azonban érdemes szóba elegyedni az árpatáblába hajtó kombájnok tulajdonosaival is.

Aratás van, a kombájnok zúgnak, vágják az árpát, néhol már a búzát is. A gazdáknak fő a feje, sok mindent kell egyszerre megszervezni, megtanulni, nem elég az uniós pályázatok világát kiismerni. Körösladány határában, sárgán ringó árpatábla szélén rohan ordítva egy hipermodern terepjáróból kipattanó gazda, hogy megakadályozza egyik kombájnja árokba fordulását. Hosszan kiabál a vezetővel, majd helycsere, és biztos kézzel hajt be a táblába a géppel. Dohogva áll meg mellettem aztán, és hosszú monológba kezd. Ő Lajos, aki harminc évig volt főagronómus a környék téeszeiben, majd rögtön utána farmerré vált. „Sok baj van a mezőgazdaságban, hiába mond mást a miniszter, aki az ágazat egyik erős emberének számít évek óta. Az egyik évben jó az ár, de rossz a termés; a következő évben rekordtermés van, de sokkal alacsonyabb az ár.
A »városi polgár« csak a számokat látja, az agrártámogatások sok száz milliárdos összegeit, és csak értetlenkedik: minek az a sok támogatás, ha tüntetést szül a Parlament előtt? Miért nem jó a parasztnak soha? - teszi fel a jogosnak tűnő kérdést Lajos, aztán mintegy magának sommázza a választ: nehéz kenyér ez, sok nyomorúságból kikínlódott komiszkenyér. A támogatásokról pedig váltig állítja, hogy elsősorban nem a gazdák bukszáit gazdagítják.
Az uniós agrártámogatásokból munkagép, műtrágya, dízelolaj, vegyszer - és persze bankkamat - lesz. Tavaly és tavalyelőtt ugyanannyi, körülbelül 32 millió tonna gabona termett itthon. Ezt a tömegű búzát többször is meg kellett mozgatni, ami a fuvarosoknak igen jó pénzt hozott. Tavaly közel 2 millió tonna befogadására építettek gabonatárolót szerte az országban, ami viszont az építőiparnak volt jó pénz.
A termelők számára továbbra is a tonnánkénti 28 ezer forintos intervenciós felvásárlás jelenti az egyetlen biztos pontot. Aki viszont a szabadpiacon próbálja eladni a termést, annak meg kell elégednie a
25 ezer forintos árral. A termelők eldönthetik, hogy különösebb minőségi ellenőrzés nélkül, azonnali fizetésre a kombájn mellől adják-e el a búzát, vagy csaknem fél évet várnak, míg az állami pénz megérkezik.
Képzett vidékfejlesztőként Lajos járt már Európa számos gazdaságában, és szerinte a hazai gondok egy része mesterségesen gerjesztett. Az intervenciós gabona tárolása jó üzlet a magtárak tulajdonosainak is. „Ha nem lennék ilyen makacs paraszt, már régen magtárépítésbe kezdtem volna” - adja hírül a biztos üzletet. Magyarországon súlyos válságot okozna, ha az unió változtatna a jelenlegi rendszeren. Az EU csak akkor számolhatja föl az intervenciót, ha gazdái versenyképesen tudnak termelni a világpiacon, de erre egyelőre esély sincs. A raktárak azonban kezdenek megtelni. Ha mégis felhagynának az intervencióval, akkor a hazai termelők a földbérleti díjakat, adókat, törlesztőrészleteket nem fogják tudni kifizetni, s ez szinte beláthatatlan következményekkel járna az egész országra nézve.
Ma az uniós támogatások teszik ki a mezőgazdasági fejlesztésekre szánt pénzek jelentős részét. „Tudtuk, hogy jön a változás, de nem készített föl bennünket senki”- kesereg a farmer. A politika mindkét oldala bűnös, mert a gazdáknak nem mondták el, mire számítsanak, mik az uniós játékszabályok, mivel jár ezen a területen a csatlakozás. Az érdekképviseletek magukra hagyták a parasztokat, és a politika kiszolgálói lettek: az Agrárszövetség és a MOSZ a szocialistáknál, míg a Magosz tagjai a Fidesznél kaptak helyet a parlamentben. A parasztok azonban nem sorolhatók egy vagy két szekértáborba. „Aki azzal a parasztvakítással áll elő, amiben a parasztság ezeréves múltjáról, jussáról dumál, az nem ismeri azokat, akiknek beszél - dörgi már szinte ordítva a kombájnok ismerője. - Nem vagyunk mi hülye talpasok, akik bicskával eszik a krémest a Gerbeaud-ban. Lecsúsztunk, de nem akarunk lent maradni, hanem a gyerekeinknek, unokáinknak akarjuk megépíteni a jövőt, mert ebből kell megélni nekik is, vagy futhatnak világgá.” Végezetül így sommázza mondandóját: „Az a baja a magyar mezőgazdaságnak, hogy olyan emberek kezébe adták, akik nem embereket, életeket, hanem politikai érvényesülést, és főleg koncot láttak benne. Ha ez nem változik, akkor maradunk, amik voltunk: az unió élelmiszer-szemétlerakója és hulladékpiaca, ahol a parasztnak nincs emberi értéke.”