Kiss Tünde
Bicikli életre-halálra
Lance Armstrong

Idén először nem hajt a győztesnek járó sárga trikóért a Tour de France körverseny és a kerékpársport legnagyobb alakja, Lance Armstrong. Karrierjét tíz évvel ezelőtt derékba törte a rák, orvosa alig pár százalék esélyt adott az életben maradására. Ám bámulatos akaraterővel felépült a betegségéből, s azután sorozatban hétszer állhatott a dobogó legfelső fokára. A csúcson visszavonult harmincnégy éves pedálos azonban a Tour-győzelmeknél többre tartja a „gyógyult rákbeteg” címet.

Lance Armstrong
Fotó: AP

A leendő bajnokot születésekor csak tizenhét éves édesanyja várta tárt karokkal; a lány mindaddig rejtegette terhességét, amíg környezete már nem kényszeríthette abortuszra. A kis Lance vér szerinti apját nem ismerhette, mivel még csecsemő korában kiszállt az életéből. Az Armstrong nevet mostohaapjától kapta örökbe, aki gyereknevelésre az evezőlapátját használta fakanál helyett. A fiú erősen kötődött anyjához, bár - ha úgy vesszük - apahiányra sem panaszkodhatott: az anyja négyszer házasodott és vált el. Hétéves korától a féktelen Lance számára a bicikli jelentette a kalandot, a szabadságot és a felnőttektől való függetlenséget.
A hiperaktív gyerek heves vérmérsékletű és agresszív ifjúvá serdült, aki sorra nyerte a rangos triatlon-, majd kerékpárversenyeket. A texasi fenegyerek erőfeszítései mögött valójában bizonytalanság és félelem rejtőzött, hajtotta a bizonyítási vágy, hogy elismerjék és tiszteljék.
A Cowboy becenevet viselő biciklista zöldfülűként a kerékpáros műfajban már öreg rókáknak számító ellenfeleit is heccelte a futamok közben, így aztán saját csapatán kívül nem számított a népszerű versenyzők közé. Ígéretes pályáját csak forrófejűsége és a hegymeneteknél túlsúlyt jelentő izomkötegei akadályozták. Sikereihez veleszületett adottságai is hozzájárultak, szervezete egyedülállóan magas fokon hasznosítja a belélegzett oxigént, és az átlagnál jóval kevesebb tejsavat termel, ezért fizikai terhelhetősége páratlan. Eredményeit a sportoló a maga részéről annak tudta be, hogy másoknál „jobban tudott szenvedni”.
Minden diadalánál, amit a sport terén kivívott, nagyobb győzelmet aratott a rák ellen folytatott küzdelemben. Erre az élet-halál harcra azonban nem önszántából nevezett be. Fájdalmait, rosszulléteit jó biciklis módjára elbagatellizálta, míg csak a vizsgálatok egyértelműen ki nem mutatták nála a hererákot, ráadásul tüdő- és agyi áttéttel. Armstrong alig huszonöt éves múlt ekkor. Rákja az utolsó stádiumban volt, ezért másnap már meg is műtötték, és hamarosan elkezdték a kemoterápiás kezelést.

Armstrong a rák ellen meglehetősen sajátos harcmodort vett fel. Megtépázott egészségéhez mérve alaptalan hencegésnek tűnt, amikor betegségéhez így szólt: „Eltévesztetted a házszámot. Amikor kerestél egy testet, amelyben megtelepedhetsz, nagy tévedés volt az enyémet választanod!” Mindenesetre agydaganatai eltávolításakor az orvosok nagy meglepődésükre már csak elhalt szöveteket találtak. A kórt egyébként „a dög” névvel illette, s ez az ellenség jelentette napjaiban az állandó kihívást, ha már a hús-vér ellenfelekkel való párbajt kénytelen volt feladni - ekkor úgy tűnt, egy életre szólóan. A kemoterápia bevált, de úgyszólván lepusztította a férfi izomzatát is. A kezelés végére inkább görnyedt és sánta öregemberre hasonlított a hajdani pökhendi erőember.
Feleségét a kemoterápiának köszönhetően kopaszon, szemöldök nélkül és véznán hódította meg. A rák belül is összetörte, neje és barátai nélkül nem tudott volna magára találni. „Újra életben vagy, most már élned is kellene” - noszogatták. A kitűzött cél először csupán annyi volt, hogy méltó visszavonulásával példát mutasson a nagyvilág előtt. „Ahhoz, hogy megnyerjem a Tourt, akkor is mennem kellett, amikor senki más nem volt hajlandó.” Végül jobb formába tornázta magát, mint amilyenben a rák előtt bármikor volt. Az első, az 1999-es Tour de France-győzelme csodaszámba ment. Ezt követően így nyilatkozott: „Csak egy dolgot szeretnék mondani. Ha az életben bármikor kapnak valamire még egy lehetőséget, akkor ragadják meg, és menjenek végig az úton!” Visszatéréséről megindító őszinteséggel számol be a Bicikli életre-halálra című könyvében. „Nem tudom, miért vagyok még mindig életben. Csak találgathatok. Erős szervezetem van, a foglalkozásom pedig megtanított arra, hogyan küzdjek kilátástalan helyzetekben és a komoly akadályokkal szemben. Szeretek keményen edzeni, és szeretek keményen küzdeni. Ezek bizonyára segítettek, jó alapot adtak, de semmiképpen nem ez volt a meghatározó tényező. Meggyőződésem, hogy túlélésemet leginkább a vakszerencsének köszönhetem.”
Betegsége kizökkentette énközpontúságából. Barátaival, sporttársaival összefogva alapítványt hozott létre a rák ellen. Armstrong számára a magánéletben való helytállás azonban a ráknál is nehezebb feladatnak bizonyult. Öt év sem telt el, és elvált három gyermekének anyjától. Ezután Sheryl Crowe énekesnővel folytatott románca szolgáltatott témát a bulvársajtónak, míg az év elején be nem jelentették eljegyzésük felbontását.