Hetek - X. évfolyam, 23. szám, 2006. június 09

"A diagnózisom óta eltelt tíz év életem legjobb tíz éve, és szerencsés fickónak tartom magam" - olvasható Michael J. Fox életrajzi könyvében. Fox, a nyolcvanas években készített nagy sikerű sci-fi-trilógia, a Vissza a jövőbe című sorozat kisfiús arcú főszereplője harmincéves volt, amikor először megremegett a keze, és kiderült: megtámadta a Parkinson-kór

A kanadai származású, százhatvan centi magas, művészi beállítottságú Michael J. Fox tizennyolc évesen érkezett először az Államokba, Los Angelesbe. A következő három évben a nyomor küszöbén tengődött, amikor 1982-ben váratlanul szerepet kapott egy családi tévésorozatban. Ezt az ajánlatot követte '85-ben a mindent elsöprő Vissza a jövőbe trilógia főszerepe. Az időutazó Marty McFly karaktere meghozta számára a világhírnevet.
Fox a második-harmadik rész forgatása közben ismerkedett meg Tracy Pollen színésznővel, akivel 1988-ban örök hűséget esküdtek egymásnak. Amikor első gyermekük, Sam éppen kétéves lett, az orvosok egyik napról a másikra gyógyíthatatlan Parkinson-kórt diagnosztizáltak Foxnál. Ilyen fiatalon ritkán támad a Parkinson-kór, nem meglepő hát, hogy eleinte ő sem akarta elhinni: az orvosok mindössze tíz jó évet adtak neki. "Bementem a lakásba. A konyhából a készülő vacsora finom illata áradt, és hallottam, amint Sam nevetgél Iwalanival, a barátunkkal és a dadusával. Nem bírtam egyenesen bemenni hozzájuk. Tracy lépett ki a konyhából az előtérbe. Néma fejmozdulattal intettem, hogy menjünk a hálószobánkba. Ritkán szoktam ilyen komoly arcot vágni, és Tracy azonnal leolvasta rólam, hogy nem jó hírekkel jöttem haza... Sírtunk és egymásba kapaszkodtunk... Mivel halvány fogalmunk sem volt ennek a szörnyetegnek a milyenségéről, úgy képzeltük, hogy még hosszú évekig nem mutatja ki valódi agyarait, így azután biztató szavakat mondogattunk egymásnak. A döbbent és rémült Tracy ugyanakkor annyira összeszedte magát, annyira szerető volt... Emlékszem, azt suttogta, hogy betegségben és egészségben, és átölelt, és könnyektől nedves arcát az enyémhez szorította. Jellemző, mi volt erre az első ösztönös gondolatom: ez valami csapda, biztos van valami kivezető út, csak meg kell találni. Tracynek ezt motyogtam: minden rendben lesz... Magamnak meg ezt: mi lesz rendben?"

Hegymenetből lejtmenetbe

Az akkor ereje teljében és karrierje csúcsán lévő színész évekig titkolta gyógyíthatatlan betegségét. Habár továbbra is keményen dolgozott, díjakat nyert, egyre inkább az italba menekült, és végül szinte minden kapcsolatot megszakított feleségével és kisfiával. Az erkölcsi mélyrepüléssel párhuzamosan Fox egyre inkább a betegség hatása alá került. Állapota fokozatosan romlott, a hosszabb felvételek már komoly gondot okoztak neki. Michael egyre kevésbé tudta egymás után többször, pontosan elismételni ugyanazt a jelenetet, mivel a kór főként mozgásszervi zavarokat okozott nála.
"Hét évig titokban tartottam, tovább nem lehetett. Színész vagyok, állandóan emberek előtt kell játszanom. Végül a fellépéseim során folyton zsebre tettem a kezem, nekidőltem a falnak, csak hogy ne tűnjön fel senkinek a remegés. Jöttek az első híresztelések, hogy valami nincs rendben velem. El kellett mesélnem..." Végül a kilencvenes évek végén, rendkívüli küzdelmek árán - és nem utolsósorban felesége kitartó segítségével - öszszeszedte magát, leszokott az alkoholról, és visszatért a családjához. Ebben az időben hajtottak végre rajta egy sikeres agyműtétet is, ami a betegséget nem, de egyes tüneteit enyhítette.
Mindeközben a családja is folyamatosan gyarapodott: 1995-ben megszülettek ikerlányai, Aquinnay és Schuyler, negyvenéves korára pedig megérkezett a negyedik kis Fox, Esme is. A filmezéstől 2002-ben vonult vissza véglegesen, és azóta csak a nálunk is vetített Stuart Little, kisegér című gyerekfilm szinkronhangjaként hallatott magáról a mozivilágban.

"A Parkinsonnak köszönhetem..."

Talán megdöbbentően hangzik, de a ma negyvenöt éves színész - saját bevallása szerint - sok mindent a Parkinson-kórnak köszönhet. Betegsége lehetőséget adott arra, hogy értékelni tudja az életét. "Olyan lettem, mint egy jobbkezes festő, aki kénytelen a baljával festeni. Nem a saját jószántából választotta ezt a helyzetet, de még mindig fest!"
Michael J. Fox pár éve csillagot kapott a Hollywood Boulvard-on, és kiadta életrajzi könyvét is, Szerencsés ember címmel. "Ki akartam tölteni a szakadékot, amely a sztár és a Parkinson-kóros között tátongott. Amióta tudom, hogy beteg vagyok, minden stádiumon átestem. Düh, megtagadás, depresszió, megszokás. Ittam, aztán felkerestem egy terapeutát, megoperáltattam az agyam. Ezt mind leírtam. Meg akartam mutatni, hogy mindez nem volt olyan könnyű, és megmagyarázni, hogy a betegség által új ember lettem. Én az új életemet próbáltam a hollywoodi, szappanbuborékszerű élettel összehasonlítani. Megmutatni, hogy vannak ennek a dolognak előnyei is."
Fox napjainkban minden idejét családjának és a róla elnevezett betegalapítványnak szenteli. A nemrég elhunyt Christopher "Superman" Reeve-hez hasonlóan rendszeresen dollármilliókkal támogatja az őssejtkutatást, és lépten-nyomon a betegség elleni összefogásra buzdítja az embereket.
"Ha most valaki berontana ebbe a szobába, és bejelentené, hogy alkut kötött - Istennel, Allahhal, Buddhával, Krisnával, Bill Gatesszel, akárkivel -, aminek a lényege, hogy a diagnózistól számított tíz évet valami csoda folytán elsinkófálják, és a következő tíz évben ugyanaz leszek, aki azelőtt voltam - habozás nélkül kirúgnám az illetőt" - nyilatkozta a színész egyik interjújában.