Hetek - X. évfolyam, 21. szám, 2006. május 26

A Da Vinci-kód filmbemutatóját követően újrakezdődött a vita arról, hogyan értékelje a világszerte közel kétmilliárd főt számláló keresztény tábor a 40 millió példányban elkelt bestsellert. Néhány országban a könyv és a film betiltását vagy éppen átszerkesztését követelték, míg másutt – így Magyarországon is – a közvélemény higgadtan fogadta a bemutatót. A nyilvánosság előtt többnyire – joggal – a műnek a kereszténység keletkezésével kapcsolatos teológiai tévedéseit és hamisításait vitatták, ám kevesebb szó esett A Da Vinci-kód másik állításáról, miszerint a katolikus egyház meghamisította a történelmet, és tűzzel-vassal üldözte, sőt üldözi azokat, akik leleplezhetik a Vatikán titkait.

Dan Brown szerint a történelem legnagyobb hamisítását a katolikus egyház követte el, amikor átírta Jézus és Mária Magdolna történetét. A Da Vinci-kód teológiai képtelenségeiről lapunkban többször írtunk. Az írói karrierje előtt bárzongoristaként és sanzonszerzőként dolgozó Dan Brown mentségére mondhatjuk, hogy nála tájékozottabb értelmiségiek is rendszeresen öszszekeverik a kereszténység történelmi keletkezését a katolikus egyház megalapításával. Talán az sem véletlen, hogy a filmben a „legmeredekebb” állításokat a rendező csak egy eszelős angol „Grálkutatóval” meri tényként kimondatni. Ugyanakkor ez a teológiai sarlatánság hiteltelenné teszi a könyv másik állítását, miszerint a katolikus egyház a történelem során meghamisította a történelmet, és üldözte mindazokat, akik a vallásszabadság és a szabad gondolkodás nevében megkérdőjelezték Róma dogmáit és tetteit. Pedig e téren sok mondanivalója lehet a kutatóknak.

Ma már történelmi tény, hogy a katolikus egyház kialakulása valóban a IV. században, Konstantin császár uralkodásával kezdődött, és több évszázadon keresztül tartott. Az idők során a római székhelyű pápaság kisajátította a kereszténység vezetőjének szerepét, sőt Paul Williams amerikai szerző nemrég magyarul is megjelent dokumentumkötete szerint az egyházfők egy hamisított dokumentumra, az úgynevezett Konstantini adománylevélre hivatkozva maguknak igényelték a világi uralkodók és az országok gazdasági javai feletti uralmat is. Konstantin korától Luther fellépéséig, tehát tizenkét évszázadon keresztül a pápák voltak a világ legnagyobb hatalmú uralkodói, akik legkülönbözőbb ellenfeleiket – a más hitűeket, keresztényeket, zsidókat és mórokat, valamint szabadon gondolkodó tudósokat és bölcselőket – minősítették meggyőződésük miatt eretneknek, és vitettek máglyára, vagy fosztottak meg mindenüktől. Az üldözés a reformáció kora után sem szűnt meg, mint arról a Pozsonyban gályarabságra ítélt és elhurcolt protestáns prédikátorok esete is tanúskodik. A katolikus egyház a huszadik században is rendszeresen az üldöző hatalmak oldalára állt. A pápák elsőként nyújtottak diplomáciai mentőövet a közvélemény által elszigetelt diktátoroknak. XI. Pius 1929-ben Mussolinival kötött szerződést (a lateráni egyezmény nyomán jött létre hivatalosan a mai Vatikán Állam), 1933- ban pedig Hitlerrel kötött egyezséget (a Birodalmi Konkordátum előtt egyetlen ország sem létesített kapcsolatot a náci hatalommal). 1953-ban XII. Pius Franco tábornok rendszerét ismerte el konkordátummal. XII. Pius áldásában részesítette a horvát népirtó usztasa rendszer vezérét, Ante Pavelicset is, és ferences szerzetesek menekítették vatikáni útlevéllel Európából a hírhedt patkányjáraton keresztül a náci háborús főbűnösöket, köztük Adolf Eichmannt. Mint arról több könyv, köztük David Yallop brit szerző műve is említést tesz, a mai napig tisztázatlan, milyen szerepet játszott a szervezett alvilág és a Vatikán egyes köreinek összefonódása a P2 páholy botrányában és a Vatikán Bank pénzügyi összeomlásában, miért kellett meghalnia a bankhoz kötődő több vezetőnek, és miért ért véget alig egy hónappal trónra lépése után I. János Pál pápasága, aki elhatározta, hogy utánajár az egyházon belüli korrupciónak. Az elmúlt években számos mű, könyv és film foglalkozott a katolikus egyház tevékenységével. Tulajdonképpen ebbe a sorba illeszkedik A Da Vinci-kód is, amely az egyik legtitokzatosabb katolikus szervezetet, az Opus Deit mutatja be mint a Vatikánon belül működő titkos „árnyéktanácsot”. A könyv, de még inkább a film nyomán számos médium, többek között a Der Spiegel és a Time magazin címlapján foglalkozott az Opus Dei történetével és tevékenységével.

A hatalom csúcsára

Az Opus Deit Josemaría Escrivá katolikus pap 1928-ban alapította Spanyolországban. A szervezet Franco tábornok hosszú uralma alatt befolyásos szervezetté vált. Sikertörténetük az egyetemeken indult. A Franco- rezsimről szóló legátfogóbb könyv szerzője, Stanley G. Payne amerikai történész szerint az ötvenes évek elejére már a spanyol felsőoktatásban dolgozó tanárok húsz százaléka az Opus Dei tagja volt. Más források szerint a fakultások egyharmadát a rendhez tartozó professzorok vezették. Escrívá 1952-ben saját egyetemet is alapított Navarrában. 1957-ben Franco tábornok szakértőkormányt nevezett ki, amelyben három kulcsminisztérium élére Opus Deikáderek kerültek. Escriva az El Camino (Az Út) című könyvében politikai céljairól így írt: „A tekintélyuralmi rendszerért harcolunk, a hierarchiáért, olyan fegyelemért, amelyben a tömegek teljes mértékben alávetik magukat a felsőségnek, és felkészültek arra, hogy rendelkezzenek velük.” Escrivá 1975-ben elhunyt, az Opus Dei azonban tovább erősödött. Del Portillo Baggio bíboros, a vatikáni püspöki kongregáció prefektusa egy jelentésben így összegezte tevékenységüket: „A rend tagjai és támogatói öt kontinens 479 egyetemén és felsőfokú oktatási intézményében; 604 újságnál, magazinnál és tudományos kiadványnál; 52 rádió- és televízióadónál; 38 hírügynökségnél és reklámcégnél vannak jelen.” Az Opus Dei nemzetközi színtéren is kamatoztatta a Spanyolországban megszerzett politikai tapasztalatát, többek között a lengyel Szolidaritásnak nyújtott támogatást. Amikor nem sokkal pápává választása után II. János Pál 1979 nyarán először Lengyelországba látogatott, Opus Dei-funkcionáriusok és újságírók stábja kísérte el útjára. A pápalátogatás után a katolikus földalatti ellenzéki mozgalomnak az Opus Dei aktivistái kiemelt támogatást nyújtottak. Robert Hutchinson brit újságírónak az Opus Deiről néhány éve magyarul is megjelent könyve (A pápa titkos ügynökei) szerint ők segédkeztek Jacek Kurónnak a Társadalmi Önvédelmi Bizottság, a KOR felállításában, és az Opus Dei „fedezte fel” a gdanski hajógyárban dolgozó fiatal, ámde elkötelezett katolikus villanyszerelőt, Lech Walesát is. Az Opus Dei egyházon belüli hatalmát sajátos módon a Vatikánt a nyolcvanas években megrengető pénzügyi botrány is növelte. Miután a Vatikán bankjaként működő Banco Ambrosiano csődbe jutott, az egyházi állam nehéz helyzetbe került. Közel 1,8 milliárd dollárt (mintegy 400 milliárd forintot) kellett rövid időn belül visszafizetnie a betéteseknek. A hatalmas öszszegnek a bank megmaradt vagyona csupán a negyedét fedezte.

A botrány 1982. augusztus 6-án, amikor a Banca d’Italia felszámolta a Banco Ambrosianót, azzal fenyegetett, hogy a pápai állam története során először fizetésképtelenné válik, és a csőd miatt vatikáni tisztségviselőket tartóztatnak le – köztük Paul Marcinkus érseket, aki abból az elvéből kiindulva, hogy „csak az Ave Mariáktól nem halad előre az egyház”, nagyszabású pénzügyi vállalkozások sorozatába vitte a bankot. Az olasz lapok akkoriban felvetették, hogy a vatikáni műkincsek tömeges elárverezése esetleg segíthet kilábalni a válságból. Minderre azonban nem került sor. A hétvégét követő első munkanapon óriási meglepetésre rendben megnyitotta kapuit az új tulajdonosok vezette Banco Ambrosiano. A mentőakció hátterében az Opus Deihez közel álló svájci, olasz és amerikai bankárok és üzletemberek álltak, akik Casaroli bíboros-államtitkár kérésére vállalták, hogy megszervezik a csődbe ment bank konszolidációját. Két héttel később, augusztus 23-án a Vatikán szóvivője, Romeo Pancirioli atya bejelentette, hogy II. János Pál pápa hozzájárult az Opus Dei személyes prelatúrává (határok nélküli, a nemzeti egyházaktól és püspököktől független, csak a pápának alárendelt szervezetté) történő átalakításához. A vatikáni befolyás növeléséhez hozzájárult az Opus Deivel szimpatizáló bíborosok térnyerése. II. János Pál pápa uralkodása során minden elődjénél több bíborost nevezett ki, közülük a Kirche Interncímű liberális osztrák folyóirat szerint legalább 22 konzervatív főpap az Opus Dei feltétlen híve, míg további 24 bíboros az óvatos támogatók közé tartozik. II. János Pál tíz évvel az Opus Dei személyes prelatúrává történt átalakítása után, 1992-ben előbb boldoggá, majd 2002 októberében szentté avatta Josemaría Escrivát. A spanyol papnak a katolikus szentté avatási menetrendben példátlanul gyors, negyedszázad alatt lezajlott „karrierjét” az is segíthette, hogy az eljárás során az Opus Deihez közel álló neves közéleti személyiségek is tanúskodtak, többek között Raymond Barre volt francia miniszterelnök is.

Az Opus Dei számára A Da Vinci-kód megjelenése előtti legkellemetlenebb sajtónyilvánosságot Robert Hassen FBIügynök lebukása jelentette 2001-ben. A Time magazin szerint a Moszkva javára kémkedő kettős ügynök az Opus Dei világi tagja, szupernumeráriusa volt, aki árulásáról rendszeresen beszámolt gyóntatójának, egy Opus Dei-s papnak. A Da Vinci-kód paradox módon a teológiai sületlenségeivel tálcán kínálja most a katolikus egyház és elsősorban az Opus Dei számára, hogy az evangélium elleni támadásnak tüntessék fel az őket ért – meglehet, túlzó és méltánytalan – kritikát. Dan Brown éppen azokat segítette ki, akik el akarják kerülni, hogy a kereszténységen belüli valós problémákról higgadt vita kezdődjön.