Tihanyi Péter
A nagytestvér árnyékában
Egy család, aki jobban él, mint négy évvel ezelőtt. Orbán Győző nem
tartja sportnak a futballt, bár bátyja a Felcsút SE-ben focizik. Viktort
– mint mondja – „igazi néptanítónak látja, abból a fajtából, akik a
történelmet mindig is jó irányba vitték”.
Hogy vannak, Győző?
– Biztos nagyon szidnak bennünket, mert
teljesen egészségesek vagyunk. A családunkban
korához képest mindenki jól
van. Nem szorul egyikünk se
ápolásra vagy segítségre, és
mikor az Úristen „kiválogat”
bennünket, mindig
sorrendben teszi. Most
halt meg a bátyám apósa,
Anikó apukája, pár nap
múlva lesz a temetése. Ezt
a rossz hírt leszámítva
teljesen rendben vagyunk.
A saját cégét, bányáját
Ön is vezeti?
– Van a Dolomit Kft.,
amelyik külszíni bányászattal
foglalkozik;
fúrás,
robbantás, bányászkodás, egyebek. Ennek
a cégnek az apám ötven százalékban tulajdonosa,
ez az ő birodalma (amit ott lát lenn,
messze, azokkal a gyönyörű gépekkel, na,
az az ő bányája), ezt ő is vezeti. Áron, akivel
megérkezésükkor találkoztak, aki kiköpött
Viktor még ma is, ő is benne van
apám cégében, a kereskedelmi osztályt
vezeti mint alkalmazott. És van
a családi cég, amit én vezetek, az
pedig a finom őrleményeket csinálja,
tehát a követ, amit apám
cégétől, a Dolomittól veszek,
szállítószalagon beszállítjuk az
üzembe, ott megtöröm, szárítom,
osztályzom, és silós kocsikban
szállítom a
megrendelőknek.
Az édesanyjuk
is benne van a
buliban?
– Õ csak minimális százalékban, azért
hogy ne legyen kisemmizve. Édesanyánk
leginkább az ünnepi ebédekre fogja össze
a családot.
Ön és édesapja hány tonna követ
fejtettek ki, dolgoztak fel és szállítottak
el az elmúlt években?
– Ha a jó és a rossz éveket átlagosan öszszeadjuk,
körülbelül évi négyszázezer
tonnát számolhatunk. Ha az apám kezdési
idejét is hozzávesszük, mert a mostani
sikerünk nagy része is az ő műve,
’77 óta dolgozunk bányában, ez harminc
év. Akkor harmincszor négyszázezer, ez
összesen tizenkétmillió tonna. Harmincmillió
a bánya kőkészlete, úgyhogy durván
harminc évet tudunk még itt dolgozni.
Remélem, hogy én majd innen megyek
nyugdíjba.
Miért szép ez a munka, miért szereti?
– Attól, hogy alkotás. Valamiből létrehozok
valamit. Üzemmérnök a szakmám,
van ötvenhárom gépem meg egy
bányám. Ezeket olyan módon kell üzemeltetnem,
hogy a végeredmény a legoptimálisabb
legyen.
Ifj. Orbán
Győző
Amerre a szem ellát, különböző méretű
hófehér kövek „hevernek” mindenfele.
Ez a látvány nem tölti el
gyönyörűséggel?
– Már láttam annyiszor, hogy különösebben
nem hat meg. Mikor 2002-ben megnősültem,
Egyiptomba mentünk nászútra.
Hatszáz kilométer kősivatag. Na, mondom
apámnak, tuti nem vagyunk normálisak.
Otthon húsz éve csak köveket látunk, erre
kijövünk Egyiptomba köveket nézni. Mikor a bátyja volt a miniszterelnök,
gondolom, jóval több megrendelést
kaptak, mint most.
– Rosszul gondolja. Elmondom a nagy titkot.
Egy mifajta kőbányának tényleg a
legnagyobb bolt autópályának szállítani,
mert óriási mennyiségben kell termelni
egyforma köveket. Viktor kérte, hogy ne
szállítsunk addig követ az autópályának,
amíg ő a miniszterelnök. Na jó, szállítottunk
máshova, de így is durván kétszázmilliós
árbevételtől estünk el. Az elmúlt
négy évben azonban gyönyörű megrendeléseink
voltak, és vannak ma is. Minden
évben előrementünk és fejlesztettünk valamit.
Akár nyithatnék egy új bányát is,
de minek, úgysem tudok több rántott húst
megenni, vagy lehetne egy nyaralóm Horvátországban,
amit aztán lebontanának.
Van négy gyermekem, abból kettő pici,
most – mivel érettebb vagyok – több időt
töltök a kicsikkel, mint annak idején a nagyobbakkal,
amikor is látástól vakulásig
hajtottunk. Birkózik még?
– Hogyne. Veterán aranyat is nyertem az
elmúlt négy évben. Az egyik haverom csinált
egy kis edzőtermet Szabadbattyánban,
és mostanában ott jövünk össze. Foci?
– A labdajáték nem sport. Akkor a felcsúti SE is semmi?
– Az is labdajáték. A focit a tévében sem
nézem, nemhogy élőben. Ugyanolyan nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak
látszik kívülbelül,
mint amikor pár évvel ezelőtt
találkoztunk. A bátyjáról ez
nem mondható el. Hirtelen megöregedett.
Hogyan érintette Önt,
a családot, a szülőket a Fidesz bukása?
– Én azt mondom, hogy nem a Fidesz
vesztett, hanem az ország. De ne legyen
igazam. Persze ha már a másik csapat
nyert, akkor csinálják jól. De sajnos nem
fogják. Természetesen a világ ettől nem
dől össze. Viktornak ez a szakmája. Én
nem szólok bele a politikába, ő nem szól
bele a kőbányászatba. De ez nem azt jelenti,
hogy nincs meg a véleményem a politikáról, a bátyám munkájáról vagy a bukásuk
okairól. Úgy érzem, nincs túl jó véleménye a
politikáról.
– Nincs. Bár személyesen nem ismerek
több embert, mint régebben. Azt a háromnégy
embert a Fidesz vezérkarában ismertem
már akkor is, mikor Viktorék indultak.
Meg aztán el szoktam menni
időnként a családdal a nagygyűlésekre,
de ott sem fényeskedünk, nem ültetnek
minket előre. A múltkor a Kossuth téren
is három mellékutcával a tér mögött álltunk,
mert már nem fértünk beljebb. Vetítővásznon
figyeltük Viktorékat, és hallgattuk
a körülöttünk lévő emberek véleményét.
Jól elvoltunk, aztán hazajöttünk.
Száz szónak is egy a vége, az a bajom a
politikával, hogy a pártokban – és tök
mindegy, hogy a Fidesz vagy az MSZP –
ha van összesen tizenöt ember, aki komolyan
is gondolja, amit csinál, az már jó.
A többi megélhetési politikus, olyanok,
akik a szakmájukból nem tudnának megélni.
Egy-két ember farvizén több tucat
ember így evez be a parlamenti zsíros állásokba.
Ahogy idősödünk Viktorral, annál inkább
hasonló módon gondolkodunk, és
hasonló módon látjuk és értékeljük a világot.
A családi vonások karakteresebben
rajzolódnak ki a jellemünkön. Édesanyánk
ereje, szívóssága egyre jobban
látszik a bátyámon. Anyánk gyógypedagógus
volt, aki hátrányos helyzetű cigány
gyerekeket és értelmi fogyatékosokat tanított
sziszifuszi munkával írni-olvasnibeszélni-
járni. Az jelentette neki a boldogságot,
abban látta élete kiteljesedését.
Ilyen lett Viktor is, csak ő nem azt vette a
fejébe, hogy egy osztályt, hanem hogy egy
országot nevel. Most négyéves munkája
veszett „kárba”.
Ha attól a sok munkától, amit én az
utóbbi négy évben belefeccöltem például a
bányába, az mégse ment volna előre, az
én arcomon is mélyen szántanának a ráncok. Vannak irigyei, haragosai, akár a
bánya, akár a bátyja miatt?
– Szinte mindenkivel szót tudok érteni, de
van két-három ember, akivel nem sikerült.
Inkább kikerüljük egymást. Ezeket a „viszályokat”
butaságok, előítéletek tartják
életben.
Elmondok egy történetet. Építettük a
villámat Fehérváron, ott sertepertéltem,
én voltam a mindenes. Egy fazon arra jött
az autójával, és a ház előtt belehajtott
egy drótba. Kilukadt a kereke. Kiszáll,
odajön hozzám, hogy valami főnököt keres.
Uram, itt vagyok. Elmondja nekem,
mi történt. Mondom neki, ember, mutassa
meg a drótot. Igaza volt, ezzel volt összekötve
a szivattyú, és valamelyikünk az
úton hagyta. Mondom neki, csináltassa
meg a kereket, hozza ide a számlát, kifizetem
a költségeit, és ne haragudjon, mi
voltunk a hunyók.
Délután négykor jön az én emberem,
hozza a számláját, kifizettem, és még
egyszer elnézést kértem. Miután eltette
a pénzt, közelebb lépett hozzám – hirtelen
az ajka elvékonyodott, a szeme szúrósabb
lett –, és halkan megkérdezte: ez
tényleg az Orbán Viktor öccsének a háza?
És mielőtt még elkezdhette volna a
család gyalázását, gyorsan közbevágtam:
hadd mutatkozzam be, Orbán Győző
vagyok. Az ember úgy kész lett, mint
a lecke. Mit gondol, hol hibázott a bátyja?
A kampánynál, vagy már jóval előtte?
– Úgy gondolom, hogy a mostani kampányánál
jobbat nem csinálhatott volna.
Azért veszített, mert a baloldal olyan dolgokat
is megtett, ami miatt egy normális
országban pironkodni kellene. Azért már ne haragudjon, Győző, a
Fidesz részéről a kampány alatt
történtekért és elhangzottakért a
bátyja is egész nyugodtan pironkodhatna.
Sőt.
– Na de ilyet, hogy a választások előtt dübörögve
halad előre az ország, minden
szép és rózsaszín. A győzelem után aztán
két héttel bejelentik: olyan helyzetben a
gazdaság és az államkassza, hogy a kormány
drasztikus megszorításokat lesz
kénytelen bevezetni. Ez egy igen tisztességtelen
dolog, főleg azokkal, akik ezt
nem látják át. Ezt Viktor mindenhol el is
mondta, de a népnek nem volt rá füle.
Angliában az önkormányzati választásokat
most vesztette el a baloldal, ráadásul
az tényleg baloldal, nem úgy, mint az
MSZP. Ha úgy nézzük, a Fidesz százszor
baloldalibb náluk, Gyurcsány meg rendesen
jobboldali pártot csinált a volt
MSZMP-ből.
De tudja mit, nem is ez a bajom a mostani
fajta politikusainkkal, hanem az, hogy
egyszer csak elkezdenek történelmet csinálni.
A kazános Morvai micsoda remek
kazánokat épített, nagyszerűek voltak,
mindenki vette őket, aztán abbahagyta, és
felcsapott kutatónak, elment Petőfit keresni.
Gyurcsány is ugyanezt teszi. Õ is Petőfit keresi?
– Nem. Õ egy vállalkozó üzletember. Akárhol
élhetne és vállalkozhatna. De nem, ő
most történelmet ír azzal, hogy miniszterelnök
lesz. De miért teszi? Milyen indíttatásból,
milyen meggyőződéstől hajtva,
és miért gondolja, hogy neki országot
kell vezetnie? Oké, értem. De ezt ugyanígy meg
lehetne kérdezni a bátyjától is.
– Nyugodtan megkérdezheti tőle. A bátyám
egy néptanító. És?
– És a történelmet azért mindig is a néptanítók
írták jó irányba. Nem is értem, miért
csinálja ezt Gyurcsány, amikor nem ért
hozzá. Azért ez egy szakma. Pontosan a választásokon derült ki,
hogy az ország lakosságának több
mint ötven százaléka e szakma tekintetében
Gyurcsány Ferencet tehetségesebbnek
tartja Orbán Viktornál.
– Kétségkívül van tehetsége. Színészi tehetsége.
Lehet, hogy hülyén hangzik, de
nekünk jobb, hogy az MSZP van kormányon,
mert így békén hagy bennünket a
média, és anyagilag is jobban fogunk gyarapodni,
mint ahogy az elmúlt négy évben
is jobban gyarapodtunk, mint előtte. A körgyűrűk
nyolcvan százaléka a mi anyagunkból
épült. A Fidesz alatt ezt nem tehetnénk
meg. Az országra viszont pocsék
évek jönnek. A cigány szokta mondani: Sokért
nem adnám, hogy semmim sincs. Így
nincs is vele semmi gond.
Higgye el nekem, ismerem a bátyámat,
nem Viktornak van szüksége egy országra,
ahogy sokan mondták a választások
előtt, hanem az országnak van szüksége
egy Orbán Viktorra. Viktornak van egyetemi
végzettsége, politikai karrierje, van
hatalmas tudása – ezeket, gondolom, Ön
sem vitatja –, van családja, öt gyermeke,
és ha olyan beállítottságú lenne, mint én,
a háta közepére sem kívánná a miniszterelnökséget. Miért nem teszi meg a bátyja azt,
hogy elmegy hosszabb időre pihenni,
kikapcsolódni, élvezni az élet
szépségeit, aztán pár év múlva felfrissült
szívvel és kisimult arccal
visszaléphetne oda, ahonnan valamikor
kilépett?
– Na ez az, amit nem fog megtenni, nem
olyan fajta. Anyám miért nem ment el dolgozni
könnyebb iskolába? Mert ezt szerette.
Viktor is ezt szereti. És ha agyonütjük is,
ezt fogja szeretni.
|