Hetek - X. évfolyam, 19. szám, 2006. május 12

Csúfos vereséget szenvedett a brit Munkáspárt a helyhatósági választásokon. A fiaskóra Tony Blair kormányfő a tőle megszokott határozottsággal reagált: meghökkentő kormányátalakítást hajtott végre, és nem volt hajlandó elárulni, mikor int búcsút a Downing Streetnek. Annyit azonban megígért: utódjának elegendő időt hagy majd a berendezkedésre még a következő választások előtt.

Megalázó vereséget szenvedett a helyhatósági választásokon Tony Blair pártja: a szavazatoknak mindössze 26 százalékát sikerült összegyűjteniük. A David Cameron vezette konzervatívok fölényes, 40 százalékos győzelmet könyvelhettek el, de még a rendszeresen harmadik befutóként kezelt liberális demokraták is megelőzték a Munkáspártot egy százalékkal. Blair pártja harminc éve nem ért el ilyen rossz eredményt, a toryknak viszont 1992 óta ez lett a legjobb eredményük, ráadásul néhány tipikusan munkáspártinak számító londoni körzetben sikerült kiütniük Blairéket a nyeregből.

A konzervatívok vezetése szerint a Munkáspárt elleni protestszavazatok végre a nagy ellenzéki párt oldalán landoltak, és nem szóródtak szét a kisebb pártok között. A Munkáspárt óvatosabb stratégái azonban arra is rámutattak: a toryk 2000 óta minden helyhatósági választáson győztek, a parlamenti választásokon azonban eddig rendre alul maradtak.
Tony Blair sokak számára meglepetést okozó kormányátalakítással reagált az eredményre. Többek között leváltotta belügyminiszterét, Charles Clarke-ot. Döntésében szerepet játszott az a választások előtt kirobbant sajtókampány is, amely a belügyminisztérium egyik kínos fiaskóját szellőztette meg. Mint kiderült, 1999 óta közel ezer olyan külföldi elítélt került szabadlábra, akiket súlyos bűncselekmények - gyilkosság, fegyveres rablás, kábítószer-kereskedelem - miatt ítéltek el, és akiket már rég ki kellett volna toloncolni az országból. Közülük többen azóta újabb bűntetteket követtek el. Bár Blair néhány nappal korábban még azt állította: Clarke a megfelelő ember a probléma megoldására, a helyhatósági veszteségek és a burjánzó sajtókampány nyomán mégis útilaput kötött minisztere talpára, és helyére egyik lojális emberét, John Reid korábbi védelmi minisztert nevezte ki.
Blair leváltotta a köztiszteletnek örvendő Jack Straw külügyminisztert is: helyére a súlytalanabb, de annál inkább Blair-pártinak számító Margaret Beckettet helyezte, aki ezzel az Egyesült Királyság első női külügyminisztere lett. Straw ezentúl az alsóház elnöke lesz. Bár sokan ezt lefokozásként értelmezik, ez a pozíció is kabinettagsággal jár. Blair cáfolta a sajtókörökben terjedő mendemondákat, melyek szerint Straw-nak azért kellett távoznia, mert az utóbbi időben egyre inkább a kormányfő utódjának tekintett Gordon Brown "tábora" felé hajlott, bírálta az iraki politikát, és azt is hangoztatta, hogy az iráni válságot nem lehet katonai úton megoldani. Blair szerint a váltásnak nem a véleménykülönbség volt az oka, hanem már létezett egy egyezség közte és Straw között arról, hogy a külügyminiszter még a következő választások előtt távozik posztjáról.

Blair lefokozta John Prescott miniszterelnök-helyettest is, akinek szexbotrányától szintén hangos volt a brit média. Mint kiderült, Prescott munkaidőben rendszeresen az irodájában szeretkezett egyik titkárnőjével. Prescott ugyan megtarthatta pozícióját, de hatáskörét Blair erőteljesen megnyirbálta. Mivel Blair az általa eltervezett reformokat még keresztül kívánja vinni, mielőtt búcsút int a Downing Streetnek, a kulcspozíciókba leglojálisabb embereit helyezte, és Gordon Brown pénzügyminiszter híveinek az átalakításkor csak a jelentéktelenebb pozíciókat hagyta.
A Munkáspárt soraiban is van, aki úgy véli: a kabinetátalakítás csupán eső után köpönyeg. Már-már puccshangulat kezd kibontakozni, sokan ugyanis nem új kormányt, hanem új kormányfőt és pártvezetőt szeretnének látni. Több "lázadó" képviselő azt követeli: Blair júliusig határozza meg végre, mikor kíván távozni. A miniszterelnök szokásos havi sajtótájékoztatóján azonban csak annyit árult el: utódának elegendő időt hagy majd a berendezkedésre a következő választások előtt. Bár szerinte a pontos dátum megadása megbénítaná a kormányzást, szavaiból több elemző azt vélte kihallani, hogy valószínűleg jövőre, hatalomra jutásának tizedik évfordulója körül távozik majd. Arra a kérdésre pedig, hogy továbbra is Gordon Brownt preferálja-e utódaként, Blair így válaszolt: "Természetesen. Mondtam valaha is más egyebet? Ezért javaslom azt, hogy mindenki higgadjon le, és engedjék, hogy a kormányzással foglalkozzunk."

Cameron népszerűbb, mint Blair

A londoni Times megbízásából készített legújabb felmérés szerint a Munkáspárt tagjai joggal aggódnak jövőjük felől. Mint kiderült, a párt támogatottsága 1992 óta nem volt ilyen alacsony, a konzervatívok ifjú titánja, David Cameron pedig népszerűbb, mint Tony Blair vagy Gordon Brown.
Hiába állította Tony Blair, hogy "elegendő időt hagy" majd utódjának a berendezkedésre a következő választások előtt, egyáltalán nem biztos, hogy az utód hosszú időre rendezkedhet be. A legújabb felmérések szerint ugyanis David Cameron népszerűsége túlszárnyalta Blairét, sőt Brownét is. ( Hetek, 2005. december 16.) Míg most a megkérdezetteknek csupán 30 százaléka szavazna Blairre, Cameronra 38 százalék adná le a voksát. Míg a jövőben Brown 31 százalékra számíthat, Cameron 41 százalékot várhat. Ez az első alkalom, hogy egy konzervatív politikus népszerűsége megelőzi a munkáspártiakét. Míg egy hónappal ezelőtt a megkérdezettek 42 százaléka állította azt, hogy szívesen látja Blairt az ország élén, az elmúlt napokban ez az arány 31 százalékra apadt. A válaszadók fele szeretné, ha Blair még idén december előtt távozna, mivel úgy gondolják: "a kormány legnagyobb problémája maga Tony Blair". A megkérdezettek kétharmada véli úgy, hogy a Munkáspárt elveszti a következő - 2009-ben vagy 2010-ben várható - országos választásokat. A munkáspártiak azonban remélik, a vezetőváltás után sikerül visszanyerniük a választók bizalmát. Maga Cameron is tudja: korai lenne még inni a medve bőrére, de a helyhatósági választások sikere szerinte zöld jelzést adott az általa meghirdetett reformoknak.